Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-02 / 180. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Kádár János megkezdte szabadságát Kádár .János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára megkezdte évi rendes szabadságát. Hogyan gazdálkodott a tanács? Ujhelv léte Érlege Sátoraljaújhely Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága legutóbbi — szerdai — ülésén tárgyalta meg azt a jelentést, amely a település költségvetési és fejlesztési alapjának féléves felhasználását részletezi, elemzi. Ezt a munkáit rövidesen megyénk összes településének vonatkozásában elvégzik a végrehajtó bizottságok, maja a téma tanácsok elé ikerül. A féléves mérlegek alapvető szempontja, hogy mi-ként sikerült a szakigazgatási épületében megkezdődött a gyógyítás,, s ezzel jelentősen megnövekedtek az .intézmény fenntartási költségei. Az el- meosztály átalakításán, korszerűsítésén már dolgoznak az építők, az új intenzív aneszteziológiai osztály építésének tervei .is elkészültek. (Folytatás a 2. oldalon) HMCMSZiiG _________________AZ MSZMP BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLI. évfolyam, 180. szám Ára: 1,80 Ft Péntek, 1985. augusztus 2. Hz első lél ív eredményei elmaradtak a Höl Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén áttekintette a gazdasági folyamatok 1985. első félévi alakulását. Megállapította, hogy az idei nép- gazdasági terv megvalósítása a vártnál nehezebb körülmények közöt) történik. A vállalatok nagyobb erőfeszítése, valamint a javuló gazdaságirányító tevékenység ellenére is kisebb a gazdasági növekedés üteme a számítottnál. Az eddigi eredmények nem elegendőek a terv céljainak eléréséhez, a kedvezőtlen hatások ellensúlyozásához. A termelés szerkezetének átalakításában és hatékonyságának javításában is a kelleténél lassúbb az előrehaladás. Felhívta az állami gazdaságirányító szerveket, hogy következetesen hajtsák végre az érvényben levő kormányhatározatokat. A gazdálkodó szervezetek fokozzák munkájuk hatékonyságát és erőteljesebben járuljanak hozzá a külgazdasági egyensúly megszilárdításához. Munkaszervezési intézkedésekkel, szükség esetén pót- múszakok bevezetésével növeljék a kivitelt, elégítsék ki a hazai keresletet. Gondoskodjanak arról, hogy a keresetek a tényleges gazdasági eredményekkel összhangban alakuljanak. A kormány megtárgyalta az Országos Tervhivatal elnökének jelentését a VII, ötéves terv kidolgozásának helyzetéről, és állást foglalt a munka további menetéről. Sikeres magyar programok a VIT-en Befejeződött az Európa-találkozó Várkonyi Péter felszólalása Csiitörtök délben a moszkvai VIT nemzetközi sajtóközpontjában Ernőd Péter, a KISZ KB titkára tájékoztatta a sajtó képviselőit a magyar küldöttség feladatairól, eddigi munkájáról. Beszámolt arról, hogy a 850 tagú delegációban jelen vannak a magyar ifjúság valamennyi rétegének képviselői. A küldöttség tagjai nem turistaként jöttek a szovjet fővárosba, valameny- nyiüknek megvan a feladata. A tematikus vitaközpontokban csütörtök reggelig 49 magyar felszólalás hangzott el, küldöttségünk kisebb-na- gyobb csoportjai 12 kétoldalú baráti találkozón vettek részt, s a záróünnepségig még Ugyancsak tucatnyi ország fiataljaival vesznek részt közös programokon. Nagy érdeklődés kíséri a magyar nemzeti klubban zajló eseményeket: a szabadtéri színpadok környékén naponta öt—tízezer ember fordul meg, az épület helyiségeiben rendezett műsorokat pedig naponta tízezernél többen látogatják. Rendkívül sikeresek voltak a szovjet főváros különböző helyszínéin rendezett magyar kulturális programok, amelyeket összesen csaknem százezer néző tekintett meg. A VIT- bazár magyar pavilonjának forgalma eléri naponta a négyezer rubelt. Csütörtökön befejező napjához énkezett a helsinki jubileumi külügyminiszteri találkozó. A délelőtti plenáris ülésen elsőként Várkonyi Péter szólalt fel. Hazánk külügyminisztere bevezetőjében elmondta, hogy a magyar kormány •n emzet k özi ,ka peso la tóik ban követett céljai és gyakorlati lépései összhangban vannak a helsinki záróokmánnyal, majd így folytatta: — Egy háborúktól sokat szenvedett nemzet nevében szólunk, amikor a népek és országok egy üti m ű köd ését szorgalmaz- iujik. Egy olyan nemzet nercben tesszük ezt, amely, úgYrtérezzü'k, .képes volt levonni a tanulságokat súlyos történelmi múltjából, és — túllépve a nacionalizmus bénító 'Trorlétain — immár négy";évtizede a népek közötti őszinte barátság és •megértés útjára lépett. Kormányom külpolitiikájában m sg'k ülőin böz.te tett helyet foglalnák el az európai béA Magyar Kereskedelmi Kamara az Ukrán SZSZK fővárosában, Kijevben szeptember 16-tól 20-ig magyar gazdasági és műszaki napokat rendez. A gazdasági és műszaki napokon a magyar szakemberek több mint húsz előadást tartanak. Beszámolnak többek között a legújabb növényvédő gépekről, zöldségtermesztési berendezésekről. Ismertetik a magyar gyártmányú könnyűszerkezetes ■ke és együttműködés kérdései. Következetesen tartottuk .magunkat az államok kapcsolatait szabályozó -tíz elvhez, s ezen az alapon, az együttműködést szorgalmazva és a konfrontációt elvetve, kihasználva minden tényleges lehetőséget, a záróokmány valamennyi ajánlásának két- és többoldalú kapcsolatainkban való maradéktalan végrehajtására törekedtünk — mondta dr. Várkonyi Péter. A továbbiakban rámutatott, hogy a Magyar Nép- köztársaság aktívan közreműködött olyan kezdeményezések kidolgozásában, amelyek Európában a fegyverkezési verseny megléke- zését. a katonai szembenállás szintjének csökkentését tűzték ki célul, mert meggyőződése, hogy az európai enyhülés folyamata csak akkor válhat végérvényesen visszafordíthatatlanná, ha a (Folytatás a 2. oldalon) komplett hűtőházak gyártásában, a hazai kukoricatermesztésben és kukoricane- mesitésben elért eredményeket. Az agrárágazat mellett szót kapnak az ipar képviselői is: beszámolnak a mikroszámítógépek cipőipari alkalmazásáról, az anyagmozgatási és raktározási folyamatok számítógépes fejlesztéséről, és a különböző csomagolási módszerekről. Magyar gazdasági és műszaki napok Kijevben szerveknek az év elején meghatározol I feladatokat teljesíteni, hogyan sikerült a tanácsi intézmények fenntartására, valamint a települések fejlesztésére szánt összegeket felhasználni, azaz az ésszerű takarékosság elvének alkalmazásával elkölteni. A vb határozata szerint az idei esztendő első felében Sá torai j a ú j hely e n m égő r i •/.- ték az alapellátás már eléri — megfelelő és jó — színvonalút . A költségvetési gazdálkodásban a pénzt ésszerűen és takarékosan költötték el. Aiz állami beruházásban készülő lakások éni lése a terveknek meglelt l ien alakult, s a többi fejlesztést is sikerült időarányosan megvalósítani. Útkarbantartásra és Jkor-zerű- sítésre viszont, már kevésnek bizonyul a tanács rendelkezésére álló pénz. A költségvetésen belül az egészségügyi és a szociális tennivalók megoldására majdnem 130 millió forint jut ebben az évben Sátoraljaújhelyen. Az összeg felét június végéig elköltötte az ágazat. A kihelyezett körzeti orvosi rendelőket május elején átadták, az iskolafo- gászaton júliusban fogadták Kombájnok Kövesd körül Bár ai idén minden ko rabbi esztendőnél később kendődön meg a kenyérga bonc aratása Borsodban; következésképp egyik legnagyobb búzatetmesztö gazda- sagunkban, a mezőkövesdi Matyó Tsz-ben is, lassan vége (elé közeledik e (onto.. termésmentő munka. A kö- vesdiok több mint kétezer hektáros búzaterületének utolsó száz hektárod például harmincnyolc kombájn vágje ezekben a napokban. Valóságos hadművelet ez. Tegyük hozzá gyorson, békés hadművelet. Jellemrője: a jó szétverés, a helytállás, nem ritkán a leleményesség. Mindennek tudható be, hogy ha az időjárás nem szól közbe, talán már e bet végére lekerül az utolsó hektárról is a kalász, s magtárba jut a kövesdi búza (Riportunk a 3. oldalon.) először a kisdiákokat. Az újhelyi kórház 3-as számú Meleg nyári napokon legjobb a folyók partján, az erdők szélén.