Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-10 / 187. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4

1985. augusztus 10., szombat

Az új tervidőszak tanácsi gazdálkodásában

Oktatás, művelődés

Alapellátás, szinten tartás

Lassan formálódik a VII. ötéves terv koncepciója. A végleges tervek kidolgozása előtt mindenekelőtt fel kell mérni az igényeket és az erőforrásokat. A jelenlegi gazdasági helyzetben azzal kell számolnunk, hogy az elkövetkező években lényegesen nem bővülnek a pénzügyi lehetőségeink. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy engedhetünk az oktatás és a művelődés -már elért színvonalából. Megyénk sajátos iparszerkezete és természeti viszonyai miatt különösen nehéz helyzetbe került. így csak utalunk az aprófalvak_ ellátási gondjaira, népességfogyására, a nehézipar munkaerő-utánpótlására, a nők foglalkoztatására. A fejlett kapitalista országokban lezajló ipari forradalom miatt, valamint megyénk már említett sajátosságai miatt lépéshátrányba, lépéskényszerbe jutottunk. A sokat' emlegetett közhely, „a szinten tartás” is egyre nagyobb erőfeszítéseket követel.

A művelődési ágazat VII. ötéves .tervének fő feladata a megyében is az alapellátás biztosítása. Mit jelent ez? Természetesen a végleges döntések csak később születnek meg, ezért Borsos Árpád, a B.-A.-Z. Megyei Tanács Művelődésügyi Osztályának vezetője is csak a legfontosabb célkitűzésekről tudott tájékoztatni. A megyei tanács júliusban két alkalommal is foglalkozott a VII. ötéves terv előkészítésével. Lényegében a tájékozódás kétirányú. Figyelembe kell v<;n- ni az egyes tárcák, ágazatok, valamint a régiók, azaz a helyi tanácsok igényeit. Központi támogatást csak azok a célok kaphatnak, amelyek a már említett alapellátást szolgálják. Ebből a szempontból két körülmény a meghatározó: az intézmény- hálózat mennyisége és minősége és a demográfiai mozgás.

Utóbbi azért perdöntő, mert miközben az elmúlt években csökkent a születések száma,

a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején születettek, azaz ,,a demográfiai hullám” most éri el a közép- iskolás kort. Figyelembe kell venni továbbá azt is. hogy az 1985 86-os tanévtől kezdődik a technikusképzés.

Az igényeket figyelembe véve, néhány keretszámot már meg tudunk adni. Fel kell építeni 310—315 általános iskolai tantermet, 72 tornatermet, létre kell hozni 2000—3000 adagos konyhai kapacitást, fel kell építeni 96 középiskolai tantermet és 8 tornatermet, valamint 450 kollégiumi férőhelyet. Tekintettel a demográfiai árapályra, lényegesen csökkent a feszültség, túlzsúfoltság az óvodákban. Ez azt jelenti, hogy az ellátást — arányaiban — bővíteni lehet, s emelni lehet magát a színvonalat. Akár céltámogatásokkal is javítani kell viszont megyénkben az ifjúság- és gyermekvédelmet, valamint a gyógypedagógiai, kisegítő iskolai hálózatot. Az előzetes

tervek szerint viszonylag kevesebb pénzeszköz áll majd rendelkezésre a közművelődési intézményhálózat (művelődési házak, mozikj fejlesztésére, noha senki sem vitatja, hogy ezek fejlesztése, felújítása és bővítése is indokolt lenne. Anélkül, hogy elébe vágnánk a dolgoknak, vagy jóslásokba bocsátkoznánk, várható, hogy a helyi tanácsok nagyobb szerepet kapnak a tervek kidolgozásában, a döntések meghozatalában, az érdekek képviseletében. A rendelkezésre álló szűkös pénzeszközöket úgy kell elosztani, hogy a kiemelt központok (Miskolc, Ózd, Sátoraljaújhely, Putnok, Mezőkövesd, Encs, Mezőkeresztes, Leninváros) el tudják látni a körzet oktatási-művelődési feladatait, ugyanakkor ne csorbuljanak kisebb települések érdekei sem. Ez csak úgy képzelhető el, hogy az egyes ágazatok, valamint a helyi tanácsok „a tervalkuban” egyeztetik, ütköztetik érdekeiket, nézeteiket. Lényegében erre kerül sor ebben, és az elkövetkezendő hónapokban, amikor kikérik és figyelembe veszik a társadalom egyes rétegeinek véleményét is. Be kell látni ugyanis, hogy még az elismert igények teljesítésében is határt szab anyagi lehetőségünk.

h. s.

iajesnyica Róbert lemezdomborműve a kőbányai ifjúsági parkba készült

Bódás Tamás hangulatos falikarjai Fotó: Fojtán László

Mindenekelőtt sokszínűségével, sokaieúságáival lepi meg az érdeklődőket a Miskolci Galériában a III. ötvös- és fémműves-quad- riennále anyaga. Kétségtelen, a nyár ellenére (vagy talán éppen azért) valamivel kisebb a látogatottsága e tárlatnak, mint más, országos seregszemléké, noha maga a kiállítás föltétlenül megérdemli a megkülönböztetett figyelmet, Talán hiányoznak még e tárlat igazi gyökeiéi, a közönség még nem tartja igazán számon a négyévente visszatérő bemutatkozást. Ez azonban csak egyike lehet az esetleges okoknak,' de semmiképpen sem ad teljes magyarázatot. Maga a quadriennále is keresi igazi profilját, alakul, változik. Az első bemutató még csak a hagyományos ötvösművészet megméretésére szolgált, fokozatosan gazdagította merítési anyagát, kitekintését. Így „adoptálta” a fémművességet, amelynek közvetlenebb kontaktusa van az ember mindennapjaival is, s amely sökkall inkább igazodik a valóság lehetőségeihez. Többek között ahhoz a realitáshoz, hogy a klasszikus értelemben vett ötvösművészet nemesfém-anyaga meglehetősen szűkösen áll rendelkezésre, így „köznapibb” anyagot kell felhasználni, s ez másfajta megmunkálást, másfajta lehetőségeket kíván.

Maga a szakma is nagyon sok gonddal küzd, s e gondok csők részben adódnák a már említett nemesfémszűkösségből. A szakemberek szerint (művészettörténészek véleménye alapján) az ötvös- és fémműves-quadriennále ma még inkább csak felvillantja a művészek törekvéseit, de nem alkalmas igazán arra, hogy megmérettessenek. Többek között azért sem, mert. megközelítően sem teljes a részvétel, a beküldött anyag inkább a kézközeiben levőkből kerül ki, mintsem eleve ide készített alkotásokból.

A közel félszáz résztvevő elsősorban fiatalokból tevődik össze, s ez a tény már csak azért is figyelemre méltó, mert e művészeit életképességét is bizonyíthatja.

Magának a művészeti ágnak hallatlanul széles a skálája. A tárlaton látható közel háromszáz alkotás funkcióját tekintve, rendkívül megoszlik, az ékszerektől a használati tárgyakig, a lakberendezéstől (a

közvetlen lakókörnyezet, a lakás mindennapi tárgyaitól) a térplasztikáig, épülethomlokzat-díszítő alkotásokig terjed. Ez utóbbiak természetesen nem a maguk valóságában vannak jelen a bemutatón; makettek, fotók segítségével' ismerhetjük meg őket. De hogy közelebbi meghatározásokat is adjunk; e kiállításon nagyon jól megfér egymás mellett a hamutartó és az ékszertartó doboz, a fémvázas szék, á fa, fém, tűzzománc 'kombinációval készült asztalka és a cégér.

Ha most úgy próbáljuk áttekinteni ezt a tárlatot, mint a „szerves lét”-lehe- tőséget, ismét változatos a benyomás. Hiszen a már sorozatban is gyártott, megvásárolható alkotások •

tói az igazán egyediekig nyúlik a skála. Vannak (lesznek?) hozzáférhetőek, s megint olyanok, amelyek egyszeriek csupán, s olyanok is, amelyekkel elegáns vendéglátóhelyeken, divatos boltokban találkozhatunk.

A művesség sokszínűségét sokszor említettük már. A sokféleségről való híradást mi sem példázhatja jobban, mint a díjazottak névsora. Péter Vladimír klasszikus értelemben vett ötvöshagyományokat folytat, Kiss Éva (nikkelezett, sárgaréz, üveg kombinációval készült plaketteket hozott) a leegyszerűsített, finom formák híve. Császár Ferenc munkáiban harmonikusan ötvöződik a modern és a klasszikus hagyomány, míg Schuster István krómacélból készült munkái ismét inkább a funkcionálisan egyszerű formákat hozzák. Jajesnyica Róbert faliképé épp formagazdagságával tűnik ki, s ugyanakkor igen világos komponálókészségével. De sorolhatnánk a többieket is. Bódás Tamás nemesen egyszerű, dekoratív falikarjai, Katona Katalin romantikus dobozai, Koller Ferenc plasztikaterve, Molnár Éva ékszerei, Péri József különleges függői minden bizonnyal nemcsak a tudósító tetszését nyerték meg. Nagyon tehetséges, a mesterség szakmai titkaiban jártas, de legfőképp művészetét tisztelő alkotó munkája ez a kiállítás; híradás arról, hogy ez a gárda sokkal többre képes, minit amennyit ma hasznosítanak belőle.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokkal inkább a szem gyönyörűségére, mintsem környezetünk gazdagítására szolgál az ötvös- és fémműves-quadriennále. Hiszen ezek a tárgyak . (még a használatiak is!) többségünknek megfizethetetlenek. De jó ienne hinni, tudni, hogy — hiszen sorozatgyártásra nagyon sok alkalmas — találkozhatunk majd egy- némelyiikiükikel a Képcsarnok Vállalat boltjaiban, az ajándéküzletekben is. A fémműves .tudása, mester- sé.gszeretete sokkal inkább beépülhetne közvetlen lakáskultúránkba, mint ahogyan ezt ma teszi.

A III. ötvös- és íémmű- ves-quadriennále anyagá t

egyébként augusztus 20-íig még megtekinthetik az érdeklődök a Miskolci Galériában.

Csutorás Annamária

A plakáton alul

„ Rendezőasszisztens: Balogh Erzsébet"

Befejeződött a diósgyőri várban a Mágnás Miska előadássorozata, és ezzel megkezdhette jól megérdemelt nyári pihenőjét Balogh Erzsébet, a Miskolci Nemzeti Színház rendezőasszisztense is. Igaz, hogy ez a produkció, csakúgy, mint a másik nyári sorozat, A certaldói vásár nem tartozott a hivatalos színházi elfoglaltsághoz, hanem a Miskolc Városi Művelődési Központ rendezvénye volt, Balogh Erzsébet éppen olyan sokai és éppen olyan lelkiismeretesen dolgozott vele, mintha hivatali munkája lett volna. Mondhatni, megpótolta az évad munkáját, „ráfejelt” még arra.

Balogh Erzsébetet Miskolcon igen sokan ismerik, a színházban meg valami mindenben jelenlévő örök segítőtársnak tekintik. Harminc éve tagja a miskolci teátrumnak, abból tizenkettőt a reflektorok fényében töltött, a további tizennyolc évben pedig láthatatlanul van jelen a produkciók hosszúhosszú sorában. Munkájáról beszélgetünk.

— A két nyári „magánvállalkozást” figyelmen kívül hagyva, az elmúlt évadban hány előadás körül bábáskodott?

— Viszonylag kevésben vettem most részt. Három új produkciónak voltam rendezőasszisztense, és negyedikként ide sorolhatom Az ember tragédiája felújítását. A korábbi években "’több darab jutott rám, most új, fiatal erők jöttek erre a munkára a színházhoz.

— Igen sokan még a színpadról ismerjük. Beszéljen pályájáról.

— Énekesnők készültem, tanultam. A színház volt ifjúkori szerelmem. Kecskeméten kezdtem a pályámat, és onnan szerződtem Miskolcra harminc évvel ezelőtt az akkor ide visszatért, azóta már elhunyt férjemmel, Pászty Tiborral. Az itteni kezdésem rossz időre esett, a színház sokéves átépítése folyt, a Kamaraszínházban, a vasgyári „Lovardában”, meg tájon játszottunk, mégis nagyon szép korszak volt.

— Ott voltam a vasgyárban, amikor beugróként nagy sikerrel énekelte-játszotta a Varázskeringő című Strauss- operett primadonnaszerepét. Meg emlékszem solc-sok kisebb-nagyobb alakítására.

— Sokat voltam színpadon. Első szereposztásban valami harminc szerepet játszottam el és sokat vettem át. Például én voltam hajda'n a Két úr szolgája cserfes cselédlánya, Clarice, Öze Lajos partnereként; igen sok operettben, zenés vígjátékban szerepeltem, de volt prózai szerepem is. Például a Rozsdatemető Küvecsesnéje. Játszottam abban a Nebáncs- v.irágban, amelynek ősszel, úgy tudom, én leszek a rendezőasszisztense.

— Emlékezetem szerint az operettirodalom legszebb darabjaiban lépett színre. A János vitézt, A mosoly országát, A víg özvegyet, a Koldusdiákot, A denevért, a Bál a Savoybant, a Viktóriát, a Leányvásárt, a Mágnás Miskát, Az ördöglovast, a Gül Babát említhetném hír- tejen, de a My Fair Ladyt is, a prózai művek közül meg Az ember tragédiája 1963-as bemutatását, a Vannak még kísértetek című Filippo-ko- médiát, a Párizsiak New

Yorkban című Sardou-dara- bot, meg Az ügynök halálát sorolom a sok. közül.

— Igen. Ezek a darabok jelentették az én iskolámat. Olyan rendezők mellett tanulhattam, mint Horvai István, Orosz György, Nyilassy Judit, Lendvay Ferenc, és ezek a mesterek hatottak aztán rendezőasszisztensi pályámra is.

— Talán tapintatlan a kérdés: milyen volt a reflektorok fényéből levonulni a próbák sötét nézőterére, meg a színfalak mögé?

— önkritikusan felmértem a magam erejét, lehetőségeimet. Nagy perspektívát nem láttam színészi pályámhoz, a rendezés viszont, éppen az említett rendezőle hatására, mindig vonzott. Ha tehettem, mindig ott ültem próbák alatt a nézőtéren, figyeltem, tanultam, az egy-három mondatos szerepek igényét mindinkább háttérbe szorította bennem a váltás kívánsága. Családi körülményeim is nehezek voltak, talán el kellett volna mennem Miskolcról. De maradtam. Lendvay Ferenc igazgatása idején rendezőasszisztens-hiány volt a színházban, s mert nekem volt hozzá- kedvem, Lendvay felvállalta, hogy képzettség nélkül beoszt erre a muniká- ra. Megjegyzendő, . hogy e munkakörre való képzés ma sem megoldott. Az előbb említett rendezők, Horvai már elment akkorra, sok jóakarattal, szeretettel ismertettek meg új munkámmal. Megfeszített önképzés, sok-sok gyakorlati munka, meg az esti egyetem esztétikai tagozatának elvégzése következett, s utána még több munka.

— Neve gyakran olvasható a plakáton, alul: „rendezőasszisztens Balogh Erzsébet”. Ügy tűnik, a rendezők szívesen veszik igénybe munkáját. De a vendégrendezólc mellett is gyakran látható.

— Valóban. Szikora János kivételével minden rendezővel dolgoztam, aki működésem alatt Miskolcon volt. Csiszár Imrével már akkor, amikor főiskolásként itt működött, most meg rendszeresen. Például a Peer Gynt, Az ember tragédiája, A tribádok éjszakája, a Lulu rendezésében segítője voltam. Szűcs Jánossal például Az öreg hölgy látogatásában dolgoztam, de segítője voltam Szőke Istvánnak is, a vendégek közül szinte mindegyik rendező mellett asszisztáltam. Major Tamás, Zsámbéki Gábor, Both Béla, Sík Ferenc és másak segédje voltam.

— Sokak számára rejtelmes ez a munkakör. Miből áll a munkája?

— A rendezőasszisztens a rendező keze, lába, füle, adminisztrátora, titkárja. Elolvasom a darabot, s már a szereposztás idején elkészítem a próbatervet, hogy a rendező a színészek elfoglaltságának ütközése nélkül vezethesse a felkészülést, kiírom a napi próbákat, ott vagyok a tervek elfogadásánál, próbák ailatt ülök a rendező mellett, jegyzem elképzeléseit, kívánságait, intézkedem a műszaki feladatok elvégzése ügyében, számon tartom a kosztümök készülését, intézkedem a statisztériáról, a mozgások, kellékek biztosításairól. A rendező távollétében az esetleges szereplőválltozások ügyében intézkedem, olykor beállítom az új szereplőket stb. Minden előadást megnézek. S néha még egy-egy kisebb szerepre is beugrók.

— Hát ez bizony nem kevés. Még egy kérdés: nehéz volt-e átállni?

— Azt hittem, nehezebb lesz. Megszerettem ezt a munkakört. Lényeg, hogy társa tudjak lenni a rendezőnők, együtt tudjak gondolkodni vele. Nem utolsó dolog érezni azt, hogy szükség van rám, arra, mit csinálok. Ez kielégít.

Benedek Miklós