Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-10 / 187. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A Diósgyőri Gépgyár Szerencsen üzemelő „D"-gyáregységében készülnek a különböző típusú, teljesítményű szivattyúk. Az összeszerelés után a gyáregység termékeit gondos próbatermi jára­tások alá vetik az itt dolgozó szakemberek. A felvételen: megrendelők számára kiszállításhoz készitik elő a kész szivattyúkat. F. L felv. Augusztus 16-án nyílik Mezőgazdasági és éleimezésipari seregszemle Sajtótájékoztató Budapesten Az augusztus 16-án nyíló 7Ó. Országos Mezőgazdasági Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár alkalmából tegnap, dr. Kőrösvölgyi László, a Hung- expo vezérigazgatója tartott sajtótájékoztatót a vásárvá­rosban. Elmondotta, hogy a kilenc napig tartó kiállítás és vásár csupán megnevezésé­ben országos jellegű, mivel az 1857. évi első rendezvény résztvevői között már szép számmal voltak jelen kül­földiek. Az ötévenként meg­rendezésre kerülő seregszem­le mindenkor hűen tükrözi az iparág fejlődését és jó alapot biztosít a nemzetközi megmérettetésre. Az idei ki­állítás és vásár azonban fe­lülmúl minden eddigi vára­kozást. A résztvevő 27 ország közel 1200 kiállítója százöt­venhatezer négyzetméteren mutatja be szakágazatának jelenlegi állapotát, és kínál­ja termékeit. A hazai agráripar és élel­miszergazdaság — az öt év­vel ezelőttihez képest — 65 százalékkal növelte kiállítói­nak számát. Az első alka­lommal jelentkező kiállítók között található: Afganisztán, Egyiptom, Vietnam és a Je­meni NDK. Gazdag és szí­nes program várja majd az érdeklődőket, nemcsak a vá­sárváros területén, hanem a lóversénypályán is, ahol na­ponta tartanak tenyészállat- felvezetést és parádés lovas­bemutatót. Rendeznek ope­rett- és ma gy a nnótaeste t, country- és beatkoncenteket, folklórműsort. 1500 állat vár bemutatkozásra és feltehető­en nagy lesz az érdeklődés a világ legnagyobb hernyója iránt is. Az OMÉK-kai egy időben kerül megrendezésre a XI. Nemzetközi Mezőgazdasági Élelmiszeripari Gép- és Mű­szerkiállítás, az Agromas- exipo, valamint a IV. Nem­zetközi Technológiai és Li- cenovásár, amelyre első íz­ben a szocialista országok közül, hazánk kapott meg­bízást. — fekete — Katowicéi fiatalok Miskolcon Katowicéi ifjúsági delegá­ció érkezett tegnap Miskolc­ra, a ZSMP Katowice Városi Bizottsága elnökhelyettesé­nek vezetésével. A fiatalok a KISZ Miskolc Városi Bi­zottság vendégeként tíz na­pot töltenek megyeszékhe­lyünkön. Programjukban szerepel — egyebek között — jó né­hány nagyüzem, így a Lenin Kohászati Művek, a Posta megtekintése, ismerkedés Miskolc város és környéké­nek nevezetességeivel. Ellá­togatnak majd a tapolcai barlangfürdőbe, Lillafüred­re, Bükkszentkeresztre, va­lamint a szomszéd megyében lévő Szilvásváradra és Eger­be is. Megismerkedhetnek egész napos kirándulásukon Aggtelekkel és a közeli vi­dék szépségeivel. Tíznapos vendégségük ideje alatt ta­lálkoznak a lengyel fiatalok a KISZ Miskolc Városi Bi­zottsága vezetőivel, akik tájé­koztatást adnak aktuális if­júságpolitikai kérdéseinkről, feladatainkról és a városban élő, dolgozó ifjúság élet- és munkakörülményeiről. A de­legáció a KISZ Miskolc Vá­rosi Bizottsága és a ZSMP Katowice Városi Bizottsága között meglévő együttműkö­dési szerződés keretében lá­togatott el Miskolcra. AZ MSZMP BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLI. évfolyam, 187. szám Ára: 2.20 Ft Szombat, 1985. augusztus 10. Békeüzenet a világ népeihez „Nagaszaki legyen az utol­só város, amely átélte egy atomtámadás borzalmait!” — egyebek között ezt tartalmaz­za a világ békeszerető erői­hez intézett, a japán város békeparkjában pénteken el­hangzott felhívás. A negy­ven évvel ezelőtti amerikai atomtámadás színhelyén ren­dezett megemlékezésen Na­gaszaki több tízezer lakója, Hirosima és más japán vá­rosok küldöttei, továbbá szá­mos külföldi ország békeszer­vezeteinek képviselői vettek részt. Jelen voltak a világ huszonkét országából érkezett polgármesterek is, akik bé­kekonferenciát tartanak a hét eleje óta Japánban. A rendezvényen megjelen­tek egyperces néma csönddel adóztak a hetvenezer áldo­zat emlékének, akik Naga- szakiban 1945. augusztus 9-én pillanatok alatt pusztultak el az amerikai atomtámadás­ban. A megemlékezésen Naga­szaki polgármestere, Motosi- ma Hirosi sürgette, hogy Japán nyilvánítsa az ország területét atomfegyvermentas övezetté. Javasolta, hogy külön békeküldöttség vigye el a pénteki békeüzenetet az Egyesült Államokba és a Szovjetunióba. A nagyhatal­makat kérte: a Nagaszaki el­leni amerikai atomtámadás negyvenedik évfordulójának évét azzal tegyék emlékeze­tessé, hogy „visszafordítják a II. világháború óta kiterjedt nukleáris fegyverkezés kere­két” ... Pontban délelőtt tizenegy óra két perckor — negyven évvel ezelőtt ekkor dobták le Nagaszakiira egy B—29-es bombázóról a „Fatman” (Kö­vér ember) nevű plutónium- bombát — a város békepark­ja közelében száz japán kis­iskolás jelképesen imitálta az atomhalált. Nagaszaki kikö­tőjében megszólaltak a hajó- küntök. Templomi harangok zúgása emlékeztetett az ér­telmetlen és felesleges pusz­tításra. A hetvenezer halott mel­lett — akik pillanatokon be­lül szénné égtek a radioak­tív sugárzás okozta három­ezer fokos pokolban — to­vábbi hetvenezren életre szó­ló égési sebeket szenvedtek, vagy egyéb, gyógyíthatatlan testi és lelki károsodás érte őket. Környezetvédelem Sárospatakon A környezetvédelem hely­zetéről és feladatairól szá­moltak be a témáért felelős szakemberek Sárospatak Vá­ros Tanácsának Végrehajtó Bizottsága előtt. A Bodrog menti város és környéké­nek környezetvédelme ter­mészetesen nemcsak az itt élők ügye, hiszen Sárospatak azon települések közé tarto­zik, amelyet talán legtöbben keresnek föl a megyénkbe látogató idegenek közül. A városban és környékén súlyosan környezetszennye­ző üzem vagy egyéb ártalmi forrás nincsen. Éppen ezért a levegőtisztasággal, az élő­világgal, tájvédelemmel és a földvédelemmel alapvető problémák nincsenek. Ám mindez nem azt jelenti, hogy a környezetvédelem te­rületén a patakiaknak és a környékbelieknek nincsen semmilyen tennivalójuk. .Elsősorban a köztisztaság és a parkfenntartás terüle­tén akadna javítani való. Ennek érdekében folyamato­san végzik a téglagyár kör­nyékének rendezését. A kör­nyező mocsaras területek egy részének föltöltése úgy­szólván befejeződött, ám ezt a munkát más területeken folytatni kell. A szakemberek műszaki­lag előkészítették két új te­rület vízellátását. A dorkói és apróhomoki részek a ta­nulmányterv szerint egy-egy fúrott kutat kapnának, s er­re telepítenék a kisvízművet, ám pénzügyi fedezetet a munka elvégzésére még nem sikerült biztosítani. A me­gyei tanács ígérete szerint a feladat megvalósításához szükséges pénzt a helyi ta­nács rendelkezésére fogja bo­csátani. Változatlanul gond a szip­pantott szennyvizek szenny­víztisztító telepen való elhe­lyezése, és nem megoldott a szennyvíziszap elhelyezése sem, hiszen az is a jelen­legi szemétlerakó helyre ke­rül. Annák ellenére, hogy a csatornázás növekedésével a szippantott vizek mennyisé­ge csökken, az még így- is számottevő. A VII. ötéves terv során a szennyvíztisztí­tó telep kapacitásának bőví­tésével együtt feltehetően ezek a gondok is enyhülni fognak. A mezőgazdasági földek védelme terén szigorodtak a jogszabályok, és a művelők szemléletében is pozitív vál­tozások indultak meg. Igaz, a kemikáliák — műtrágyák, növényvédő szerek — fel- használása csökkent, ám el­sősorban azok árdrágulása miatt következett be, s vál­tozatlanul nagyobb lehetne a műtrágyák helyett a sok he­lyütt rendelkezésre álló szer­ves trágya fölhasználásának aránya. Sokat javult a parkfenn­tartási munka. Elsősorban a szervezési tennivalók javítá­sára van még szükség. Vég- ardóra is kiterjesztették az intézményes szemétszállítást, de Bodroghalász, Kispatak, valamint az Üjtelep terüle­tének egy része még nincs a hálózatba bekapcsolva. Nem történt meg a mai napig sem a mérgező és ve­szélyes hulladékok elhelyezé­sére szolgáló hely kijelölése, valamint kiépítése, ám ez az országos szervek hatáskörébe tartozik. Amin viszont helyben is változtatni lehetne: emelni lehetne a színvonalát a vá­ros üzletei előtt lévő közte­rületek tisztaságának. A Borsodnádasdi lemez- gyár edényeket horganyzó üzemében vödrök, fazekak, öntözőkannák, tűzoltóvöd­rök horganyzása történik. A többnyire kézi munkát igénylő munkafolyamat nagy figyelmet és pontos­ságot követel. A termékek 450 Celsius-fok hőmérsék­letű horganyfürdő után kapják meg a végső be­vonatot. A lemezgyárban készült vödrök nemcsak hazai* de külföldi meg­rendelésekre is készülnek. A két felvétel a horgany- fürdőről és az azt követő tisztítási munkáról készült. Fojtán László felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom