Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-08 / 185. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 1985. augusztus 8., csütörtök Üzletek és eladók A minap üzletről üzletre .jártam, egyfajta ruhadarab után kutatva. Elutasító válaszokat kaptam, de a hőn óhajtott 'kelmére nem sikerült rábukkanni. Feladtam a keresést, s telefonon próbáltam szerencsét. Ez azonban eddig a magánügyem (volna), de hogy mégis tollat ragadtam miatta, azt a következőkkel tudom magyarázni: Egyik alkalommal kedves női hang biztató választ adott kérdésemre. Igaz, a keresett ruhából csak két darab kapható, de kérésemre készséggel eltette. Azonnal autóbuszra ültem, s egy óra múlva már az üzletajtóban lihegtem. A csinos, ifjú eladó azonnal hozta a félretett holmit, s kedvesen, az üzletekben szokatlan udvariassággal közölte, hogy mindkettőt félretette, a biztonság kedvéért. S amikor kiderült, hogy a méret mégsem megfelelő, készséggel ajánlotta egy másik város két üzletét: próbáljak ott szerencsét! Egy nappal később, egy másik üzlet korosodó férfieladója .hasonlóképpen lelki- ismeretesnek bizonyult. A kiválasztott ruhából egyesével csaknem egy tucatot kihordott a raktárból, csak azért, hogy a szerinte is legmegfelelőbb méretűt vásároljam meg. És sikerült a választás ! Azt hiszem, a szóban forgó két eladót foglalkoztató üzlet is jól választott, amikor alkalmazta őket. Számomra — de azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül — szokatlan ez a bánásmód, amelynek mindenütt ilyennek és természetesnek kellene lennie. Szinte már teljesen beleéltem magam, hogy ezek után csak kedves, a vásárlót is partnerének tekintő eladókkal fogok találkozni. Töprengtem: az ifjú hölgy az iskolából, vagy a szülői házból hozta a lelkiismeretességet, s az idősebb úr emlékeiben még a hajdani kereskedőszemlélet él, miszerint: mindent a vevőért kell tenni, vagy netalán a munkájával járó felelősségérzet nem engedi, hogy a vásárlókat egyszerűen „lekezelje”. •Még mindig ezen töprengtem, amikor betértem az egyik áruházba, s ott a kiválasztott pulóverrel épp a pénztárhoz indultam, amikor egy szokatlanul éles hang ütötte meg a fülem: az árut ide kérem! Természetesen nem is gondoltam, hogy ez a felszólítás rám vonatkozik, hiszen másutt egészen mást tapasztaltam. A második, erélyesebb felszólítás után csak megfordultam, s egy tizenévesnek tűnő hölgy nézett velem farkasszemet. A pulthoz vittem az „árut”, s kicsit szégyelltem magam: hogyan is gondolhattam, hogy váll'fáslól viszem a pénztárhoz. Olt csak blokkolnak, az ifjú eladónak pedig nincs más dolga, mint hogy fennhangon figyelmeztesse a naiv vásárlókat, hogy itt ő az egyik „kulcsember”. Talán ezt is az iskolában tanították, vagy otthonról hozta, esetleg a „felelősségérzet” mondatja vele (!?). Most már igazán ideje volna eldönteni, hogy a kereskedelemben; mi a tér.mésze- tes, és mi az, ami szokatlan? Szilágyi Sándor Én már csak ilyen vagyok A városi tömegközlekedés is azoknak a témáknak körébe sorolható, amelyeket mint „örökzöld” dolgokat szokás emlegetni. Ha netán valahol baráti körben szóba jön, a társaság minden tagjának van vele kapcsolatban sztorija. Ritkán, de olyan példa is van, amikor a dicséret, a köszönet kifejezése miatt ragad tollat egy-egy utas, vagy netán hivatásos tollforgató. Mint egyike azoknak, akik már több évtizede e közlekedési eszközök használója, meggyőződéssel vallom, hogy a felelős közlekedési szakemberek minden tőlük telhetőt megtettek és megtesznek azért, hogy mi, utasok valamennyien kényelmesebben, kulturáltabban közlekedhessünk. De hogy ez a valóságban nem mindig így van, azért nemcsak ők, vagy a „rendelkezésre álló anyagi” a felelős. Mi, utasok is többet tehetnénk önmagunkért, valamennyiünk esz- tétikusabb utazásáért. A vandál módon összevagdosott műbőr üléshuzat, a túlerőnek ellenállni nem tudó kapaszkodók megcsonkított látványa jelzi egyik-másik kocsiban a „garázda” elemek keze nyomát. Boldog és boldogtalan szerelmesek küldik naiv és együgyű gondolataikat az ülések hátlapjain ki tudja, milyen Macának, Zsa- zsánaik, Jocónaik. Közülük talán egy sem juthat el a címzetthez. Akkor meg miinek ez az értelmetlen firkálás. Az imádott együttes sem fogja jobban pengetni a gitárt csak azért, mert ifjú rajongóik öles betűkkel — sokszor még hibásan is — festik rá nevüket az ülésekre. A rongálások használat közben történnek, legtöbbjük előttünk, a jelenlétünkben. ,A kérdés most már az: teszünk-e valamit megakadályozására. Vigyázunk-e megfelelően közös értékeinkre, kényelmes, kulturált utazásunkra. Vagy hátat fordítunk, alvást színlelve, tudomást sem véve a történtekről. Sajnos nem egyszer az utóbbit — úgymond — a kényelmesebb utat választjuk. Szólni, beleavatkozni, figyelmeztetni — tudom — nem mindig hálás, sőt egy- szer-egyszer még veszélyes is. Van olyan eset, hogy a beavatkozónak jóval előbb kell leszállnia ... Ha nem is ilyen, de valami ehhez hasonló eset fordult elő a napokban. Néhány, éppen serkedő baju- szú tizenéves fiatal filctollal igyekezett az „átlagosnál gyengébbre” sikeredett szókincsének nem éppen magas nívóját megörökíteni a villamosülés műbőr huzatán. Amikor halkan kifogást emeltem a tett ellen, az egyik ifjú tömör, fogalmazásban közölte: — „Mi köze hozzá! nem a magáé! Vagy balhét akar?” Valóban, ha így veszem, tényleg nem az enyém. Nem kaptam sem bérletbe, sőt még szerződéses alapon sem tekinthetem magam az üzemeltetőjének. Ennek ellenére én mégis a sajátomnak éreztem, érzem, és igenis problémát csinálok belőle. IKözöm, és nem is kevés közöm van hozzá. Naponta többször is használom, és igényes vagyok annak úgy a külső, mint belső tisztaságára, szeretem a kényelmét, esztétikusságát. így tehát a „tulajdonomnak”, az „enyémnek” is érzek minden villamoskocsit vagy autóbuszt, teljes meggyőződéssel még akkor is, ha a jövőben hasonló esetnél néhány „kedves útitársam” ugyanolyan közömbösen hátat fordít, mint ahogy tette most. Én már ilyen vagyok, és még sokáig szeretnék ilyen is maradni, bár őszintén szólva „balhét” sem a tömegközlekedésben, sem máshol valójában nem akarok. V. M. Semmi méltányosság? Egy vagy két nappal korábban — pontosan már nem emlékszem — megjelent egy hölgy a lakásunkon, közölte, hogy június 10-én rovarirtás lesz a házban. Kérdeztük, a nap melyik szakában várhatók a szakemberek, mire ő azt válaszolta, hogy egész nap. Mondtuk, mi csak délután 3 órától tudjuk várni őket, mivel korábban nem tudunk eljömii a munkahelyről. A hölgy a 15 órát a nevünk mellé írta a listán, mi aláírtuk. Az említett napolt 3 órakor otthon is voltunk, mondták a lakótársak, hogy a vegyszert a délelőtti órákban kiszórták. Mi vártunk nyugodtan, reméltük, visszatérnek hozzánk, hiszen a hölggyel megállapodtunk. Azóta sem jöttek, ellenben Icaptam augusztus 7-én egy felszólítást a városi tanács v. b. igazgatási osztályától, melyben közlik velünk, hogy szabálysértést követtünk el, és ezért 15 napon belül fizessünk be 900 forintot, amennyiben ezt fizetési letiltással nem tudják rajtunk behajtani, 9 napi elzárással büntetnek. Méltánytalannak tartom az eljárást, hiszen nem állt módomban megakadályozni a munkát. Tapasztalataim szerint más szolgáltatók, ha nem is mindig pontosan, de igyekeznek figyelembe venni az ügyfél kérését is. Túl szigorú a büntetés, hiszen csak néhány óra haladékot kértünk, amelyre, akkor ígéretet is kaptunk. Ditrói Erika Miskolc, Engels u. 58. IV 3. Hűtőszekrény nélkül a forróságban Sajnos, a legrosszabb időpontban, a legnagyobb melegben romlott el a hűtőszekrényem. Először tíz napja telefonáltam a kazincbarcikai Gel-kának, azóta naponta sürgetem őket, de csak hitegetnek, ígérgetnek, hogy kijönnék. Nyugdíjas vagyok, s ebben a forróságban nem tudok csak egy napra főzni, hiszen másnapra biztosan tönkremenne, megsavanyodna az étel. Lukács József Alacs'ka Kullancs ellen sebragasztót! Kirándulás Sóstóra A Miskolci Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat szak- szervezeti bizottsága nyugdíjas szakosztálya kellemes kirándulást szervezett számunkra 1985. július 25-én. Négy autóbusszal utaztunk Nyíregyháza—Sóstóra. A programban fürdőzés és nyíregyházi városnézés szerepelt. Az ellátással mindenki elégedett volt. A vállalat már több éve szervez nyugdíjasai számára ilyen kirándulást, s ez több szempontból hasznos számunkra. Egyrészt érezzük, hogy nem feledkeztek meg rólunk, másrészt több olyan fürdőhelyre eljutottunk már, ahová anyagi és egyéb okok miatt egyedül nem mentünk volna el. Megköszönjük ezt a gondoskodást. egyben kérjük, hogy a jövőben is szervezzenek nekünk ilyen kirándulásokat C. László és 170 nyugdíjastársa Friss levegőt Tapolcára! A kisgyermekek és több száz ember egészsége érdekében fogtam tollat. Már elfogyott a türelmem, végképp nem tudom tétlenül nézni, hogy Tapolcának nincs gazdája. A városi tanács például három évvel ezelőtt megépített egy parkolót, de azt csak a vadkempingezők 'használják. A többi autós jobban szeret a Görörrfbölyi utcában parkolni, hiszen onnan csak egyetlen lépés a strand. (És pénzbe sem kerül. A szerk. megjegyzése.) Nem értem, miért hagyják ezt, amikor annyi szó esik a levegőszennyezésről, környezetvédelemről. Ügy látszik, csak beszélnek róla, de az intézkedések elmaradnak. A kisgyermekekkel nem ajánlatos Tapolcán sétálni, mert a kipufogógáz őket veszélyezteti a ilegjobban. A régi parkolót is ideje lenne már megszüntetni, mert a mellette épült vendéglőt por- •felleggel árasztják el az ott parkoló autósok. A 'területet parkosítani kellene, hiszen az sokkal egészségesebb és látványnak is szebb. Kérem az illetékeseket, tegyenek valamit ennek érdekében. Tóth Jánosné Miskolc, Görömbölyi u. 33/a. Kullancsügyben küldött lapunknak érdekes és nem kevésbé 'tartalmas (elpusztult vérszívókat mellékelt) levelet Bel.icza Andrásné, nyugdíjas tanítónő, miskolci lakos. Ebben leírja, milyen módszerrel szökött' megszabadulni a roppant kellemetlen és veszélyes állatkáktól. A kullancsot először is meg kell ölni. Ezért befúródásá- nak környékére valamilyen könnyen illő anyaggal átitatott vattát kell nyomni, majd a száraz (ez nagyon fontos) bőrfelületet leukoplaszttal le Az autóbuszvezetők sem egyformák, Lukács János miskolci levélírónk augusztus 1-én egy nap kétféle, merőben ellentétes tapasztalatot szerzett viselkedésüket illetően. Reggel a volt diósgyőri tanácsházánál szállt fel egy 101-es járatra. A kocsi rendszámát nem jegyezte meg, s ezt most már sajnálja, hiszen így nem mondhat köszönetét vezetőjének, aki három gyalogátkelőhelyen is előzékenyen utat adott a gyalogosoknak, s ezt a jármű utasai örömmel mokell ragasztani. A biztonság és a légmentes zárás okán tanácsos két, kisebb sebragasztót alkalmazni. Egy-két óra után a ragasztó lerántandó, és biztos, hogy a kullancs a leukoplaszton lesz, mégpedig teljes mivoltában, azaz a fejével együtt. Más módszerek esetében ugyanis mindig beszakad a feje és azt nehéz, kellemetlen lepiszkálni a bőrből. Köszönjük a jó tanácsokat. Szükség esetén kipróbáljuk. solyogva vették tudomásul. Nem dicséretet, hanem büntetést érdemelne véleménye szerint viszont annak az 1/D-s járatnak a vezetője, aki délután cserbenhagyta őt a Vörösmarty utcai megállóban. Előtte egy 121-es gyorsjárat haladt, s amikor a megállóba érkezett, levélírónk futva közelítette meg az ajtót, de ezt éppen az orra előtt zárta be a figyelmetlen buszvezető. Kevés híján súlyos baleset lett a dologból. Szerkesztőségünk nem rendelkezik hatósági jogkörrel, s egyéb jogosítvánnyal sem bírunk, hogy panaszos eseteket kivizsgáljunk. Csak tudakozódhatunk, „utánajárhatunk” az olvasóink érdekeit sértő eseteknek, vagy bejelentésüket, levelüket az ügyben illetékes szervezetek, vállalatok, intézmények vezetőinek továbbítjuk. A korábbi gyakorlattal ellentétben, mind több érintett reagál azokra a levelekre is, amelyeket rovatunkban közlünk. Július 25-én tettük közzé Puskás Pál miskolci olvasónk levelét. Ebben szóvá tette, hogy a Hcgyalja és a Hóvirág utca kereszteződése veszélyes. Varga Zoltán, a Városgondnokság vezetője válaszolt a levélre. Megírja, hogy az említeti kereszteződésben a gyalogátkelőhely létesítésének egyik feltétele a megnövelt fényerejű világítás kiépítése. A munkát az Émásznál már megrendelték. Ha elkészül, rövid időn belül „zebrát” festenek az úttestre. Anga Lajos nekézsenyi lakos június végén írt levelet számunkra. Levelében a barcikai Volán-pályaudvaron tapasztalt eseményekre panaszkodott, arra, hogy egy járat kimaradt, a másik pedig késve indult, így lemaradtak a Dédestapolcsány- ból Özdra induló és lakóhelyüket érintő járatról. Kénytelenek voltak az apostolok lovára szállni és Nekézscnyig körülbelül 6 kilométert gyalogolni. A Volán válasza: azon a napon sorozatosan meghibásodtak az autóbuszok, s a forgalmi szolgálattevő a járatot a tartalék állományból sem tudta pótolni. A késve közlekedő jármű szintén meghibásodott. Mivel az ózdi járatnak Dédestapolcsányban nem kell várakoznia, vezetője elvben helyesen cselekedett, amikor menetrend szerint elindult. A vállalat elnézést kér a levélírótól. Ugyanezt teszi az Állami Biztosító Borsod Megyei Igazgatóságának nevében Kovács Lajos igazgató, aki tőlünk kapta meg özv. Túrós Gyuláné, mezőzombori lakos levelét. Bizonyos körülmények miatt a levélíró kérését teljesíteni nem tudják, hogy miért, ezt válaszlevelükben megindokolják. Udvarias és udvariatlan buszvezetők Beküldte Rácz Györgyné Miskolcról Beküldte Nagy Ferencné Le- ninvárosból Beküldte Tóth Andrásné Tállyáról Beküldte Boros Jánosné Szerencsről Beküldte Dobó Józsefné Szentistvánból Összeállította: Udvardy József
