Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-07 / 184. szám
1985. augusztus 7., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Orvosnők, ápolónők, gyógyszerésznök... Katonai igazolvány BÉH Alkotmányunk rögzíti, hogy a haza védelme minden állampolgárnak kötelessége. Jól tudják ezt már az úttörők is, s természetesnek tartja minden felnőtt ember. Ám, mivel hazánkban korábban nem volt ilyen gyakorlat, meglepetést kellett a Minisztertanács múlt évi döntése, miszerint katonai nyilvántartásba kell venni a 18 és 45 év közötti, egészséges nőket, közülük is elsőként azokat, akiknek szak- képzettsége olyan, hogy háború esetén nélkülözhetetlen. A Minisztertanács ezzel a döntéssel az 1976-ban kelt 1. sz. honvédelmi törvénynek kívánt érvényt szerezni. A nők katonai nyilvántartásba vétele az egészségügyi dolgozókkal kezdődött, tavaly ősszel. Az érintettek mindenekelőtt adatkérő lapokat kaptak, melyeket év végéig visszajuttattak a lei- adónak. Február végéig megérkeztek a dolgozók egészségügyi törzslapjai is. Az egészségügyi törzslapokat a megyei hadkiegészítő és területvédelmi parancsnokságok szakfőorvosai kiértékelték, majd döntöttek, hogy kik alkalmasak saját szakmájukban a hadkötelezettségre. Ezután, március 1-vel megkezdődött országszerte a nyilvántartásba vétel befejező szakasza: az adatok pontosítása, a katonai igazolványok átadása. * Megyénk több városában lezajlott már az egészség- ügyi nődolgozók katonai nyilvántartásba vétele. A napokban Kazincbarcikán, a városi kórházban kapták meg katonai igazolványukat az ápolónők, asszisztensek, orvosnők, gyógyszerésznők és egyéb szakképzett egészség- ügyiek. — Hogyan halad a munka? — kérdeztük Horváth Zoltán alezredestől, a Borsod- Abaúj-Zcmplén Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság osztályvezetőjétől. — Igyekszünk úgy megszervezni a nyilvántartásba vételt, hogy a nőket a leheLévay Györgyi A vilmányi öregek m m§-“lio na mmmm ■■ :•: ‘ .-.V Ez év márciusától együtt tölthetik napjaikat a vilmányi öregek, ugyanis ekkor adták át a húsz férőhelyes községi öregek napközi otthonát. A lakásból lett napköziben három gondozó látja el a „beiratkozottakat”, hétfőtől szombatig. Kézimunkáznak, rádiót hallgatnak, olvasnak, beszélgetnek. A pihenésen kívül ilyentájt, dologidőben ellátják saját házuk tájékán is az esedékes munkákat, sőt még a földekre, szőlőkbe is el-el- járogatnak, hogy aztán visz- szatérve, megpihenjenek az új otthonban. Felvételünk ebéd utáni pihenőkor készült, újságolvasás, beszélgetés közben. Mészáros István Távol és közel A Szikszói Állami Gazdaság boldvai kerületében van egy melléküzemág, ahol a munkások évek óta máról- holnapra élnek, valósággal össze kell kapargalni a munkált, máskor pedig fizetés nélkül kívánják meg tőlük a túlórázást, a pluszműsza- kokat. A rendkívül hullámzó munkaellátottság leglényegesebb következménye, hogy a bérek is alacsony szinten mozognak. Melléküzemágról lévén szó, azonnal az jut eszünkbe, hogy itt valami alapvető probléma lehet, hiszen más mezőgazdasági nagyüzemek melléküzemági tevékenységéről mindeközben már-már legendák keringenek ... A személyes érdeklődésemet fokozta, hogy valamikor, tizenöt évvel ezelőtt magam is dolgoztam Eloldván, mint érettségi utáni fiatal, így nem egy mostani munkás egykor munkatársam is volt. Emlékeimben — ha nem is korszerű —, de mindenképpen ütemesen dolgozó műhely képe maradt meg, ahol ha zsörtölődtek is a napi gondok miatt az emberek. alapvetően nem voltak elégedetlenek, mint most. — A szerszámaink, berendezéseink nagyon elavultak — kezdte a helyzet feltárását Markovics András műhely- és melléküzemágvezető. — Vasszerkezeli munkát, hegesztést, forgató legrövidebb időre szólítsuk csak el munkájuktól. Ezért két-három napra kiszállunk a városokba, oda kérjük a vonzáskörzetben dolgozókat is. A tanácsoktól mindenütt nagy segítséget kapunk, hozzáértő nyugdíjasok segítenek az adminisztrációban. — Megfigyeltük, elég sok időt töltenek a nők az adat- egyeztetéssel, sokáig ülnek az egyeztetök asztalánál. — Az adatlapokat a munkahelyek személyzeti, vagy munkaügyi osztályán .töltötték ki, és sajnos, sok esetben pontatlanul. Alapvető hibákat fedezünk fel neveknél, címeknél. Hibák csúsztak még az egészség- ügyi törzslapokba is ... Ezért itt minden adatot egyeztetnünk kell az érintettekkel, ez pedig egy kis időbe telik. Ám a katonai igazolvány átvételével és a szóbeli eligazítással együtt nem több, mint két órát vesz igénybe az aktus. — Melyek a legfontosabb tudnivalók, amelyekre szóban is felhívják a figyelmet? — Mindenekelőtt megnyugtatjuk az asszonyokat, lányokat. Erre nagy szükség van, mert sokan összefüggésbe hozzák a nyilvántartásba vételt a feszült nemzetközi helyzettel. Mások nem közvetlenül a háborútól, hanem a kiképzéstől tartanak. Elterjedt ugyanis az egészségügyiek körében, hogy akik megkapják az, igazolványt, hetekre, sőt hónapokra be kell vonulniuk kiképzésre és katonai egyenruhát is kapnak, amelyet otthon kell őrizniük. Nos, erről szó sincs, nem lesz kiképzés, egyenruhát sem osztunk. — Tehát, ha megkapják az igazolványt, semmi teendőjük nincs. — Mindenkit arra kérünk, hogy gondosan őrizze meg a katonai igazolványát és a csatolt személyi igazolójegyet. Ezt az igazolványt nem kell magúval hordania senkinek sem. Nagyon fontos azonban, hogy az adatváltozásokat, nyolc napon belül mindenkinek jelenteni kell, vaev a hadkiegészítési parancsnokságon vagy a tanácson. Levélben csokist végzünk, de időnként még egy-egy méretes fúró beszerzése is gond ... egyszerűen nincs, ha nem koldulunk valahonnan ... De nemcsak a szerszámokhoz az apróbb alkatrészeket, hanem magát a munkát is nekünk kell felhajtani. Sikerült a barátságok, kapcsolatok lévén jó feladatot is találni. Például készítettünk felhordó láncot az E—51|6-os kombájnokhoz ... egyedül mi csináltunk ilyet, sorban álltak a kapuban az ország minden részéről érkező megrendelők ... aztán abbamaradt,... ötezer forint fölött kerestek az emberek és ezt a központ már sokallta. — Általában az a bajuk, azt mondják ránk, hogy mi nem érdemeljük meg a fizetésünket ..., hogy a műhelyben csak a falat támasztják .... pedig igazán azt sem határozták meg, hogy mi is a feladatunk — kapcsolódott a beszélgetésbe Papp Ferenc. — Ha kell, vasszerkezeti munkát végzünk, ha kell akkor meg a mezőgazdasági gépeket javítjuk ... és ha elakad egy vetőgép, egy kombájn, vagy bármi, akkor dolgozhatunk műszak után, szombaton ... nem kapunk túlórapénzt. .. Egyébként, ha már a pénznél tartunk, harmincegy év után 3680 forint a fizetésem, és amikor táppénzen voltam a fizetésemelés idején, én kimaradtam kétszer is ... is elfogadjuk a bejelentést, ha az illető azonosító adatokat közöl. — Milyen változásokat kell bejelenteni? — A családi állapot válr tozását, a gyermekszületést, az új szakképzettséget, az új munkahelyei, új foglalkozást, a megszerzett idegennyelv- tudási, az esetleges betegséget, sérülést... Minderről írásbeli tájékoztatást is kapnak a nők. * A nyilvántartásba vételre néhányan magukkal hozták a gyerekeket is. Egy aranyos szőke kisfiú mamáját kérdeztük mes, mit szól mindehhez. — Az egészségügyi szakma elnőiesedett, érthető, hogy bajban szükség lenne ránk a honvédségnél. Természetesnek tartom, hogy nyilvántartásba vettek. Még azt is el tudtam, képzelni, hogy kél-háromhetes kiképzést kapunk. Amikor megkaptam a papírt, egy kissé megijedtem, mert olyan picik a gyerekek. Nagy gondot okozna, akár két hétre is az elhelyezésük. Most mindenesetre megnyugodtam — mondta dr. Gór Ildikó fogorvos. Cserhalmi Lászióné, a sterilizáló dolgozója is a kiképzési időtől félt: — Szeptemberben lesz a lányom esküvője. Már azon törtem a fejem, hogyan kérjek halasztást a kiképzés alól. Én három hónapról tudtam. — Januárban, amikor átestünk a mindenre kiterjedő orvosi vizsgálaton, már sejtettem miről van szó, hiszen olvastam az újságban, hogy a nők is katonai igazolványt kapnak — mondja Mihály Györgyné asszisztens. — Ügy tudom, más országokban már régóta így van. Nagyon remélem azonban, hogyha most eítészem az igazolványomat a szekrény legmélyebb fiókjába, csak akkor veszem elő újra, amikor vissza kell adni. — A gazdaságvezetés azt kívánja, hogy mi csak a mezőgazdasági gépeket javítsuk, és hagyjuk a fenébe a vasakat... — mondta Gárdonyi Ferenc. — Pedig voltak jó üzletek, mint a konténerek gyártása is... de egy kicsit már be Kellel!, volna ruházni, néhány lemezhajlító, lemezvágó elég lett volna ... — A traktoros megkapta a vetésért járó prémiumot... — emlegette fel az egyik sérelmet Markovics János —, és, mi akik a traktorokat, vetőgépekei karbantartottuk, egy fillért sem ... mintha a mi munkánk nem lett volna benne a sikeres vetésben. Feri bácsi már mondta, hogy mennyi a fizetése... a többieké sem jobb: Gárdonyi Ferenc 3900 forintot, Kocsis Dezső 3600 forintot, Boros Csaba 3900 forintot, én 4200 forintot, a fiam 3200 forintot keres ... és egy krampácsoló gyerek, akit felvesznek nyáron az utak tisztán tartására 3600 forintot kap ..., pedig ahhoz semmiféle szakértelem nem kell. így becsülnek meg minket. — Nekem azt mondták, hogy elvégezhetem a villanyszerelő szakmához is az iskolát — tette hozzá a fia, — aztán eltelt az év, nem engedtek, majd jött a következő év, akkor mar megszerezhettem a papírt... kaptam 60 fillér órabéremelést. De bármit kell csinálni, semmihez sincs anyag, úgy szedjük le a másik gépről, aztán meg futkoshatunk megint, ha valami elromlik ... így csereberélődnek a kis alkatrészek .... de újak nincsenek. Mondják és igaz: a település helyzete, helye a munkamegosztásban ne jelentsen okvetlenül előnyt vagy hátrányt az egyénnek az életpálya megválasztásában, a foglalkoztatásban, a társadalmi mobilitásban. Ami ma még csupán — de már ma is jogos! — követelmény. Mondják és igaz: ma hétszer, tízszer nagyobb esélye van a középiskolai székhely település áLtalános iskolásának a továbbtanulásra, mint az úgynevezett kistelepülésen élő, végző nyolcadikosnak! — Annyira rossz a helyzet, hogy már le akartam számolni — fogalmazta meg véleményét Boros Csaba. — Engem köt a gazdaság, mert házat építettem és kölcsönt kaptam ... aláírtam az éveket. Ezzel nagyon visszaélnek, tudják, hogy nem bírok mozdulni, kihasználnak... Csak 23 forintot ér az én munkám óránként? — Az a lényeg, hogy az anyagbeszerzés szervezetlen, nincs kalkulátor, aki anyagban, szerszámban gondolkozna, bármilyen kéréssel fordulunk a központhoz, csak azt mondják; oldjuk meg magunk, ha meg van egy- egy jó ötletünk, akkor meg leintenek, nem fogadják el — mondta Markovics András. — Mi nap mint nap azért hadakozunk, hogy azt csinálhassuk, amihez értünk. Számon kérik rajtunk a nyereséget, de oxigént nem kapunk, iskolai szögmérővel méricskélünk, fúrókért szaladgálunk. esztergakést hiába kérünk ... Közben meg szidnak minket, pedig itt még senkiit nem kellett megfenyíteni italozás, kimaradás, hanyag munka miatt. Megszüntették a mozgóbért is ... nem kaptunk rá magyarázatot, hogy miért .. Jönnek az emberek dolgozni, de senkivel nem vitatkozhatott!. amikor elkeseredik. — Az jár jól, aki nem öregszik meg itt, mint Feri bácsi, és én — summázta a helyzetet Kuzsella László raktáros Boldván, a Szikszói Állami Gazdaság jobb napokat is látott mellék- üzemegységében. Szendrci Lőrinc Az eltéréseknek, különbségeknek nem az iskola, a továbbtanulás az egyetlen az esélyegyenlőtlenségek sorában. Az aprófalvas térségek legtöbbször kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági üzemekhez kapcsolódnak. Ezek kevésbé tudják átalakítani a termelési szerkezetet, kisebb mértékben képesek támaszkodni a kiegészítő tevékenységre, mint a jó adottságú vidéken, körzetben gazdálkodó tsz-ek. Ez viszont visszahat a falvak fejlődésére. E hatás az úgynevezett termelő infrastruktúra hiányában, fejletlenségében éppúgy megmutatkozik, mint a szakember-ellátottságban. Számítások szerint az ezredfordulóig a népesség fogyása az ötszáz lélek alatti kistelepüléseken lesz a legjelentősebb. Természetesen ezek között is vannak gyarapodó, életerős falvak, igaz, olyanok szintén, ahol — ma már — megállíthatatlan folyamat a lakosság számának csökkenése. Sopánkodás helyett tartsuk tiszteletben a realitásokat. A íaluhálóza- tot mindenkor a természetes szerkezeti változások jellemezték — azaz korábban is néptelenedtek el, szűntek meg települések, mert elvesztették gazdasági, gazdálkodási szerepüket. Napjainkban azonban ezek a szerkezeti változások felgyorsultak, s azt a képzetet keltették némelyekben: meghökkentő újdonsággal van dolgunk. A ma divatos és sokat emlegetett népesség- megtartó képesség azonban nem sóhajok függvénye, ahogy pusztán — nemes indítékú — határozatokkal sem lehet érvényre juttatni. Az 197I-es településhálózat-fejlesztési koncepció hozott lényeges eredményeket, de némely része vaskos tévedésnek bizonyult. Tíz településkategóriát állított fel, ugyanakkor a községeknek a kétharmada az utolsó, az „egyéb település” kategóriába került. Az élet ezernyi dolgában tapasztalhatjuk: az elnevezés gyakran minősítés. Ebben az esetben is ilyen mellékzöngét kapott az „egyéb” kifejezés. A történelmi örökség terhe mellé újabb feszültségek társultak. Ma már nyilvánvaló: az aprófalvas térségen fejlesztéséhez elengedhetetlen az állami támogatás, hiszen csekély a saját erő, sokszor éppen a nem igazolódott fejlesztési kategóriák következtében. Az Országgyűlés 1985. április 18—L9-i ülésén hozott — a terület- és településfejlesztés hosszú távú feladatairól szóló — határozata II. fejezete 3. pontja így hangzik: „Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a sajátos adottságú térségek — az aprófalvak, a tanyás, az agglomerációs, a kedvezőtlen mezőgazdasági adottságú, a határ menti területek, valamint az üdülőkörzetek — fejlesztésére.” Napjainkban a települések felének, 2,5. millió lakosnak még nincsen közműves vize, vízvezetéke. E községek meghatározó része aprófalvakból áll. Távolság? Igen. Ugyanakkor az itt élők számára a környezeti ártal- ffliak ,kis mértéke, teljes hiánya egészen más, egészségesebb környezetet teremt, •mint amilyenben másutt élnek az emberek. Közelség a kiegyensúlyozott létfeltételekhez? Igen. S így ezen a módon váltogathatjuk a távolt és a közeit, a szellemi, a tárgyi világ ezernyi részecskéjét sorra véve. Be kell látnunk például, a kistelepüléseken élők természetes joga, hogy megoldódjék a napi folyamatos áruellátásuk, ám az aprófalvakba gyakran tíz liter tej miatt fut ki a gépkocsi, s a mai fuvarköltségek mellett a vállalatoknál azt mondják, olykor szinte megoldhatatlan feladat előtt állnak. Továbbá: apróságnak látszik, pedig nem az, minden településnek segélykérő-telefont kell kapnia, ezt most már eldöntötték. Idő és több millió forint kell hozzá. Friss előrejelzések szerint kétezerig a községek népessége — nemcsak fogyás, hanem a település várossá nyilvánítása következtében is! — 800 ezer, egymillió fővel csökken. A „távol” és a „közel” már-már áttekinthetetlen hatásai sűrűsödnek ebben a folyamatban, s nem a folyamat útjának el- rekesztése a cél, a feladat. Sokkal inkább azoknak az utaknak a keresése, megle- lése, amelyek elkerülik az indokolatlan, az igazságtalan különbségek okozta kényszerű fogyatkozást. M. O.
