Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-24 / 198. szám

1985. augusztus 24., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3

A

z igazgató, akiről a beszámolónk szól, egyáltalán nem valamiféle szocialista szent, ha teheti, élvezi, szereti az élet örömeit, többnyire mégsem szerelemről, nem csípős halászléről és hasonlókról álmodozik. Képzelete jól működő, megújulni képes gazdaság, a mai világgal lépést tartó műszaki haladás lehetőségeit pásztázza.

Az igazsághoz tartozik az is, hogy nem a cselekvés helyett, hanem a döntéshez nélkülözhetetlen fontolgatás közben adja fejét álmodozásra. Mi több: ezt óhajtja munkatársaitól is. És íme, máris direktorunk álmai netovábbjához érkeztünk.

Konokul hisz abban, hogy egyszer minden felelős beosztásban lévő munkatársa, a főmérnöktől a művezetőkig csupa olyan emberekből áll majd, akiknek lesz bátorságuk önállóan gondolkodni, s amikor a problémák megoldásávhl foglalkoznak, szabadjára merik engedni képzeletüket.

Igazgatónk módszeresen fáradozik egy ilyen csapat kialakításán. Rendszeresen „partira” hívja munkatársait, és közülük mindazok eljönnek, akik erre kedvet éreznek. Kívülállóknak ez a kötetlen, sokszor csapongó beszélgetés első pillantásra időt vesztegető locsi-fecsinek tűnhet. Ámde, aki már néhányszor végigült egy-eg.v ilyen „traccspartit”, meggyőződhetett arról, hogy ezeken a jó hangulatú találkozókon olykor kifejezetten eredeti, néha még nagynak bizonyuló ötletek, javaslatok is születnek. A vállalatnál dolgozó szellemi kiválóságok itt mindig jelen vannak, és engedve az igazgatói kérésnek, bátorításának, ilyenkor mindent elmondanak, ami eszükbe jut az éppen terítékre kerülő témáról. Derű, és sok-sok értékes gondolat, kollektív töprengés, okos megoldások jellemzik ezeket a csoportos álmodozásokat.

Mikor halad még gyorsabban ez a folyamat? Majd ha igazgatónk másik álma is akadály nélkül megvalósulhat: annak, aki a fejével és a kezével jól és eredményesen dolgozik, annak jól fizethet, aki pedig rosszul dolgozik, az ráfizet. Ehhez a szabályozók már zöld utat nyitottak számára, de munkatársai tudatát semmiféle rendelettel, utasítással nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Az általa vezeteti kollektíva esze és szíve még nem fogadta be hiánytalanul az új helyzetet. Várakozik és reménykedik hát türelemmel.

Ezt szerencsére semmiféle rendelet nem tiltja, maradi felfogás nem vitatja. Térjünk hát vissza hősünk álmaihoz.

Megbízható kooperáció, pontos szerződésteljesítés, fegyelmezett pénzügyek. Álomvilág. A ritka kivételeket nem számítva, hol vannak azok a vállalatok, szövetkezetek, amelyek feladatuknak megfelelően, kérésre nem várva, külön juttatást nem igényelve korrekt szerződést kötnek a termékeikre vagy szolgáltatásaikra igényt tartó cégekkel? Ha váratlanul szállítási nehézségeik támadnak — áthidaló javaslataikkal együtt azonnal közük partnerükkel, nehogy lehetetlen helyzetbe hozzák. Ha a gyártmányukon változtatni, vagy áraikon módosítani akarnak, ezt csak vevőikkel egyetértésben teszik. Amennyiben rászolgáltak, megkérik a felárat, de ha fehéren-feketén kiderül, hogy mulasztottak, akkor a kötbért is vita nélkül kifizetik, nem dolgoztatják feleslegesen a bíróságokat. Lehet, hogy egyszer még ezek az álmok is teljesülnek?

Még csak egyet hadd említsek meg a mi konokul reménykedő igazgatónk álmaiból. Felsőbb szervek, ellenőrzés, elszámoltatás. Kedves igazgatónknak már szinte rögeszméjévé vált, hogy a gazdasági, politikai ellenőrzésnek, számonkérésnek minden szinten érdemibbé kellene válnia. Például ne csak azt vizsgálják az arra illetékesek, hogy egy rendeletet, határozatot miként teljesít a vállalat, hanem azt is, hogy rendelkezett-e a teljesítés teltételeivel, a gyakorlatban is jónak, értelmesnek, megvalósíthatónak bizonyult-e az erről szóló előírás? Hátha már a születéskor, vagy azt követően elavult?

Vagy: ha nehezen teljesíthető, az arra illetékesek mit segítsenek az önhibáján kívül nehéz helyzetbe került vállalatnak? Természetes, hogy ahol mulasztás történt, ott a felelősségre vonás sem maradhat el.

Gyakrabban meg lehetne vizsgálni például azt, hogy milyen lehetőségeket hagyott ki. milyen haszontól fosztotta meg a népgazdaságot és önmagát az adott vállalat? Érdemben kellene tanulmányozni az okokat, ha belevágott valamibe, és az nem sikerült. Ha a kockázat, amit vállalt, arányban állt az elérhető eredménnyel, de előre nem látható nehézségek, akadályok vagy netán tévedés miatt nem vált be a számítása, akkor mi történjék? Menesszék a vezetőt?

Igazgatónk abban reménykedett az elmúlt években, hogy nem egy esetből fognak ítélni, hanem a vállalkozások egyenlegét nézik. Vagyis azt, hogy sikeres-e a legtöbb intézkedés, egyértelműen pozitívnak nevezhető-e a gazdálkodás mérlege, hiszen ha ebből indulnak ki, akkor nem válhat végzetes hatásúvá egyetlen tévedés. Akkor a jövőben is érdemes vállalkozni, kockáztatni, hiszen enélkül nincs gazdálkodás.

Amint tudjuk, ma már egyre inkább ez a mérce a gazdasági vezető munkájának megítélésében. Ez pedig — korántsem mellékesen — azt igazolja, hogy nem is képtelenek az igazgató álmai.

Gy. Z.

Szüretelik a komlót

Szüretelik a sör fűszerét: a komlót. A hét utóján országszerte megkezdődött az ipari növény betakarítása a nagyüzemi ültetvényeken. Ez a leglátványosabb mezei munka hazánkban. Gördülő állványokon — öt-hat méter magasságban — dolgoznak a szüretelők, akik kézzel választják le a tobozokkal teli indákat az oszlopok tetején kifeszített acélhuzalokról. A munka összes további műveletét azonban már gépek végzik. Még nem is olyan régen a mezőgazdaság egyik legmunkaigényesebb feladata volt a komló betakarítása. Rendszerint 5000—6000 ember szorgoskodott ilyenkor a komlókertekben, most viszont alig hétszáz dolgozót köt le ez a munka.

A Humulon komlótermelési rendszer taggazdaságaiban hatszáz hektáron termett az idén a sör fűszere. Jelenleg a korai fajták tobozait szüretelik, szeptemberben kerül majd sor a termés zömét adó kései érésű fajtákra. Az idei szeszélyes időjárás nem kedvezett ennek a kényes növénynek. A hűvös június, majd a szokottnál forróbb július és augusztus rontotta a termés- kilátásokat. Sok a toboz az indákon, de könnyűek. Egészséges viszont a növény, így — várhatóan — kedvezően alakul a komló beltartalmi értéke.

„Kombájn-internacionalizmus’!

Epítöanyag-kínátat

Rendszeresen két Tüzép- telep mellett visz el az utam. Egy ideje szokatlan látvány állít meg a kapu előtt: kötegekben áll a betoncserépi, a kisméretű tégla. az udvaron vasbeton fö- démelemekböl hegyek magasodnak.

Aki építkezik, vagy néhány évvel ezelőtt fejezte be saját vállalkozásában a házát, igazolhat ja: nem mindig volt ez igy, sőt. A Tü- zépek és az áf ész-boltok anyag hiányában nem kereskedtek, hanem kegyeskedtek elosztani a szűkös készletet.

A régi beidegződést azonban lassan hozzá kell igazítani a megváltozott helyzethez. Még akkor is, ha nem mindig, és nem mindenhol kapható az építőanyag-ipar termékeinek teljes választéka. Az azonban bizonyos, hogy megszűnt az égető hiány. Bőven lehet már ajtót, ablakot, vasbeton elemeket, cementet vásárolni, és az ágazat irányítói azt ígérik, jövőre tetőfedő anyagokból is lesz elegendő.

Nem az elhatározás vagy az építkezők gondjainak lebecsülése akadályozta eddig. hogy legyen választék minden szükségesből, hanem kemény gazdasági indokok. És mostanra sem a sokat ostorozott szemlélet változott meg, hanem a gyártás alapvető körülményei.

Ezek közül a legfontosabb, hogy az idén termelnek először azok a gyárak, amelyek beruházásáról az anyagínséges időkben, 1981 —82-ben döntött a kormány. A Mátra Gázbeton- gyár, a Tapolcai Szigetelőanyaggyár termelőkapacitása máris érezteti hatását; és különösen a falazóanyagokból javult a választék. De ehhez arról a lényről sem szabad elfeledkezni, hogy csökkent a lakásépítési kedv az országban, vagyis inkább kevesebb pénz jut egyéni és népgazdasági beruházásra.

Ahhoz, hogy nagyobb zökkenők nélkül, viszonylag nyugodt körülmények között épülhessen meg évenként hatvanezernyi magánerős ház, az épitőanyag-ipar mellett a háttériparnak és a kereskedőknek is a közös, és a népgazdaság számára is fontos cél érdekében kell dolgozniuk.

Sz. K.

Néhány héttej ezelőtt beszámoltunk róla (s tulajdonképpen minden évben ezt tesszük július elején, derekán), hogy megyénk mezőgazdasági üzemeiben Kelet- Szlovákiából érkezett kombájnok, szállítójármüvek is segítik az aratást, a gyors, zavartalan gabonabetakarítást. Különösképp senkinek nem kell magyarázni, menynyire jól jön ez a baráti segítség. Mindenki előtt közismert, hogy így napokkal lerövidül a betakarítás ideje, s mindennapi kenyerünk alapanyaga a korábbi évekhez viszonyítva kevesebb veszteséggel, s gyorsabban kerül biztos helyre, fedél alá.

S ahogy néhány héttel ezelőtt csehszlovák barátaink hagyományos segítségnyújtásáról számolhattunk be, úgy az is tradíció mór, hogy ilyenkor, augusztus 20-a körül arról tudósíthatunk: magyar kombájnok (is) araszolják a szlovákiai búza-, árpa- és zabmezőket. Érvényt szerezve a régi mondásnak: kölcsön kenyér visszajár. A földrajzi, éghajlati különbségekből adódó három-, négyhetes időeltolódás (Szlovákiában ennyivel később érik minden) ugyanis nagyon gyümölcsöző, mindkét ország mezőgazda- sági üzemei számára hasznos munkakapcsolat kialakítását tette lehetővé. S örömmel mondhatjuk: ezzel a lehetőséggel élnek is a két nép szövetkezetei, gazdaságai.

Erről újfent meggyőződhettünk a minap a helyszínen. Kelet-Szlovákiában. A kassai és a rozsnyói járás területét bejárva, az ottani szakemberek véleményét hallgatva, méginkább megerősödött bennünk az. amit tulajdonkeppen már eddig is tudtunk: a „kombájn-internacionalizmus” (így nevezte találóan valaki) nagyszerű gyakorlati bizonyítéka a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésnek, egyben követendő példa más területeken dolgozóknak is, a kapcsolatteremtésre, kooperációra.

Mi gyakorta beszélünk, panaszkodunk megyénk mezőgazdaságát illetően a kedvezőtlenadottságokról. Joggal — tegyük hozzá. Ám aki Szlovákia kies tájait ismeri, tudja, ahhoz a természeti adottsághoz képest, a miénk igazán kedvező. S ha nálunk jól jön az összefogás, amely- lyel legyőzzük a természet erejét, odaát ez hatványozottan igaz. Szlovákiai barátaink ezért is örülnek nagyon a magyar segítségnek, ezért is vállalkoznak szívesen kooperációra. Jó tudni, hogy ebben az együttműködésben a mi üzemeink komoly partnerek. Az idei betakarításban résztvevő magyar kombájnosokról, műszakiakról, helytállásukról a számukra idegen földrajzi adottságok között, mindenhol, ahol jártunk elismerően szóltak. Pedig hát például egy sík vidékhez, 500— 600 hektáros egybefüggő táblákhoz szokott mezőkövesdi kombájnosoknak igencsak idegen a 15—25 százalékos meredekségü, 10 hektárokra szabdalt szilicei táj. Ennek ellenére — mint azt az ottani Vörös Zászló szövetkezet elnökétől. Bodnár Gyulától hallottuk — a három kövesdi kombájnos (Boldizsár Gyula, Karczagi István, és Varga József) méltó társa a hazaiaknak. S ott Szi- licén is, de máshol is nagyon örülnek bizonyos speciális szolgáltatásoknak. Gondolok itt elsősorban a magyar körbálázókra, amelyeknek (odaát ilyen gépek nincsenek), nagyon nagy a sikerük. .

A rozsnyói járásban ezekben a napokban is nagyon sok magyar kombájn és munkagép dolgozik. A járási tanács főmérnöke Ja- roslav Leskoviansky elmondta, hogy csupáh Borsodból 24 kombájn, 10 körbálázó, és 16 tehergépkocsi segíti területükön e fontos munka mielőbbi elvégzését. Szilicén kívül, ahol mint említettem kövesdiek segítenek, Pelső- cön a krasznokvajdaiak, Hosszúszón a múcsonyiak, Szepesgörgőn a perkupaiak, a rozsnyói és a jólsvai állami birtokon pedig a mező- nagymihályiak adják vissza a korábban kapott segítséget.

A kassai területen az 5350 hektáron gazdálkodó bidov- cei szövetkezetei kerestük fel. Itt idén is több mint 2000 hektár az aratnivaló. Ottmár Hroncok a gazdaság elnöke — miközben végigkalauzolt e hatalmas területen — nem győzte hangsúlyozni az együttműködés fontosságát, ök a mezőkövesdi Matyó Tsz-szel nagyon régen tartanak fenn kapcsolatot, s a gabonabetakarításon kívül a tavaszi, őszi talajmunkáknál, vetéseknél is kisegítik egymást szükséges gépekkel. A határt keresz- tül-kasul szabdaló földuta- kon például elhaladtunk olyan kukoricatábla mellett, amelyet a kövesdiek vetettek (az elnök nagyon elégedett az állomány egyenletességével, fejlettségével). S Kö- vesden néhány hete, az aratás dandárjában újra találkoztunk az évek óta szinte hazajáró bidovcei kombáj- nosokkal.

Viszonzásul most is négy kövesdi arató-cséplőgép és gazdája (Bite Szilveszter, Gáspár Gáspár, Nagy Imre, Kada Mátyás) vágják a borsót, és a búzát, ott a sza- lánci hegyek árnyékában, nehéz terepviszonyok között, megkínlódva minden méter lábon álló terméssel.

Ottjártunkkor még sok száz hektár vágnivaló várt a bidovcei, mezőkövesdi és máshonnan érkezett kombájnokra. S miközben én e gépek munkáját néztem, egy- szercsak arra lettem figyelmes, hogy Ottmár Hroncok elnök s az ugyancsak helyszínen tartózkodó Sebe Imre, a Matyó Tsz gépesítési főágazatvezetője már az őszi teendőket egyeztették. Mert hát előbb-utóbb a napraforgó- és kukoricabetakarítás, az őszi szántás és vetés ideje is elérkezik.

De amíg az évszakok változnak, egy valami változatlan marad: a gépek onnan továbbra ■ is jönnek, innen továbbra is mennek. Segítünk egymásnak: a „kombájn-internacionalizmus” egyszerűen ezt jelenti.

(hajdú i.)

Nem egy vállalatigazgató panaszkodik, hogy kevés az irányítása alá tartozó gazdálkodóegység jövedelme. Azt mondják: túlzottan sok jövedelmet vonnak el a vállalattól. tehát a gazdasági szabályozókban van a hiba. Korábban talán volt valami igazság ebben az érvben. Az idén életbe léptetett szabályozók eredményeként viszont — miután módosultak ai feltételek — kedvezőbbre fordult a helyzet. Gondolunk itt egyebek között arra, hogy ettől az évtől ikezdődőein növekedett az erőforrásokkal arányos .jövedelemelvonás, hogy mérsékelték a nyereségaró- nyos elvonást, s az amortizáció teljes egészében a vállalatoknál marad.

Hogy végül is melyik vállalat jár jól? Természetesen az. amelyik jobban kihasználja a rendelkezésre álló erőforrásokat, legyen az a termelőalapokkal vagy a munkaerővel történő gazdálkodás. Vitathatatlan, és nagyon helyénvaló, hogy a jobb hatásfokkal működő, nagyobb nyereséget, jövedelmet felmutató vállalatok lényegesen jobban érvényesülnek, mint azok a gazdálkodóegy ségek, amelyek alacsony hatékonysággal, kis nyereségtartalommal dolgoznak, vagv éppen veszteségesek. De hát az is a cél. hogy a veszteséges tevékenységet mielőbb felszámoljuk a gazdaságban.

Visszatérve a cikk eleién felvetett gondolathoz, hogv miben kell keresni az alacsony vállalati jövedelem okát, a legtöbb gazdálkodó szervezet külső, objektív tényezőkre i'S'-tkozik. Pedig nagy kár, hogy sokan megfeledkeznek a saját belső gyengeségeikről. Például arról, hogy az általuk gyártott termékeken túl sok a felesleges anyag, hogy temérdek- forgács, hulladék keletkezik á különböző termékek meg munkálása közben, ami miatt veszteség éri a vállalatot, s rajta keresztül az egész gazdaságot.

A szakemberek a megmondhatói, mennyi vesztes* ■ éri a gazdaságot az említett pazarlás következtében. Becslések szerint ipari üzemeink mintegy 20—25 százalékkal több anyagot használnak fel a szükségesnél. Nem csodálkozhatunk tehát azon. ha százmilliókban, sőt milliár- dokban .mérhető veszteséget mutat ki a statisztika. Például olyan hátrányuk is van a' túlsúlyos termékeknek, hogy azokat a külföldi piac értékítélete szerint korszerűtlennek tekintik, s ezért egyáltalán nem, vagy legfeljebb jóval áron alul hajlandók megvásárolni. S az iTvon áru eladásából érthetően nem

származik nyereség, illetve nem növekszik a vállalat jövedelme. Jó. ha egyáltalán gazdára talál. De igy vagyunk a kohászati vállalatok esetében a fűtőanyag-felhasználással is. amely mintegy ötven százalékkal meghaladja a fejlett tőkés cégekét.

Az energiaellátásban meglevő gondjaink is annak következményeként jelentkeznék, hagy energiafelhasználásunk ez ideig a nemzeti jövedelem emelkedését meghaladó ütemben növekedett. Nem véletlenül döntött úgv á kormány, hogy a jövőben az ipar egyszázalékos nemzeti jövedelem-növekményéhez legfeljebb 0,4 százalékkal több energiát használhat fel.

A legjelentősebb eredményt azonban akkor tudjuk felmutatni. ha a termelési szerkezetet mindenütt a piac igénye szerint, rugalmasan módosítják. Persze, a szerkezet- váltás hosszabb időt vesz igénybe, de végül is megéri, mert ezáltal _ árukínálatunkban többségijein lesznek a magasabb fokú techmkát reprezentáló termékek. A kohászatban például akkor tudunk elmozdulni a holtpontról. ha a vállalatok erőteljesen növelik az ötvözött termékek, a méretoontosatb

öntvények arányát. A gépiparnak az új típusú szerszámgépek gyártása hozhat kifizetődő piacot. A vegyiparban a kis anyag- és energiatartalmú termékcsaládok kikísérletezése eredményezhet szerkezetjavulást. Ez külkereskedelmi forgalmunk alakulása szempontjából is meghatározó, hiszen nap mint nap tapasztaljuk, hogy számos alapanyag, illetve az alacsonyabb fokon feldolgozott termékeink árai fokozatosan leértékelődnek a magasabb feldolgozottsági fokú megfelelő műszaki színvonalat reprezentáló termékekkel szemben. S ez még inkább így lesz a jövőben.

Túl vagyunk már azokon az éveken, amikor olyan fejlesztési politikát követtünk, amely a termelés mennyiségi növekedését írta elő. Ma már ez nem elég. Olyan, gazdaságpolitika hívei vagyunk, amelynek eredménye a nagyobb vállalati vagyonban, a gyorsabb nemzeti jövedelemgyarapodásában jelentkezik. Mégpedig abból a jól felfogott érdekünkből, hogy a vállalati vagyon szüntelen gyarapítása, jövedelemtermelő képességünk növelése hosszú távú stabilitásunk nélkülözhetetlen alapja.

L. L.