Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-18 / 194. szám
1985. augusztus 18., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 V Kalász László versei Hatalmas szárnya lett a szélnek suhog a rettentő madár félelemből tör fel az ének zsolozsmázom zsoltáraim fejem felhőim alá hajtom a szél már hiába suhog: nem vájhatja szívem sem arcom elűzöm énekkel reménnyel Felnyúlok: kéklik-e remény vagy csak felhője van az égnek és csak ott kóvályog szegény — szelek fölötti — fáradt ének sorsom hányadik harmadában valahol a sehol fölött megpróbálom újra a szárnyam- tolla-e vagy csontja törött Letelt egy nap pár pillanat alatt elalszik a rét: becsukja drága szirmait a katáng és a margarét Mohácsi Regös Ferenc rajza a fű zöld lángját csillagok - sűrű harmattal — oltogotják hazasorjáztak mind a méhek álomba zsibongják a kaptárt Cseres Tibor: A fekete-tengeri Pompeji Gorgippia — az. ősi görög kolónia a Fekete-tenger partján, a mai Ana.pa fürdőváros területén található. Az an.Uk város maradványainak rekonstrukciós és konzervá.lási munkálataiban új szakasz kezdődön. Gorgippiával ma még csak a kiállítóhelyeken ismerkedhet meg a látogató, a közeljövőben viszont már minden vendég végigsétálhat egy keskeny antik utcácskán: mái' javában folyik ennek restaurálása. Most a pincék falazatát erősitik meg. Ezeket annak idején agyaghabarccsal készítették. A habarcs a föld alatt épségben megmaradt, d<j a levegőre kerülve széthullik, ezért az alapokat is megerősítik — Halló, üzemvezető elvtárs?! — Az vagyok . . . Legalábbis azt hiszem . . . — Kolomp vagyok, a Harsona munkatársa. Üdvözlöm. Interjút szeretnék készíteni önnel az üzem eredményeiről, gondjairól. — Üdvözlöm,- szerkesztő úr! Mór megint maga? Szívesen látom egy kávéra, meg egy baráti beszélgetésle. Hangsúlyozom, baráti beszélgetésre. — Természetesen, ahogy szoktuk, üzemvezető elvtárs. — Má r megint félreért, szerkesztő úr! Nagyon jól tudja, hogy írásbeli engedély n-élkü.l nem nyilatkozhatok. Az elvtársról meg egészen leszoktunk az utóbbi időiben. Mióta a dollárpiacra dolgozunk, már az igazgatói tanácsban is hölgyeim és uraim a megszólítási forma. Látná, hogy dagad a lányok melle... De maga megint lemaradt egy brosúrával... — Igen ... ugyanis az igazgató tanács ülései zártkörűek. Éppen ezért szeretnék az üzem életéről hírt adni. Például arról, üzemvezető úr, hogyan érvényesül önöknél az üzemi önállóság. — Be van kapcsolva a magnetofonja? — Nincs, de ha vár egy kicsit, bekapcsolom. — Ha megteszi, letöröm a kezét. Érti?! Nálunk üzemi demokrácia van, nein lehet nyilatkozatra kényszeríteni a dolgozót. Kendbe hozzák a házaik falait, lépcsőit, belső udvarait és vízelvezető csatornáit is. Az antik Gorgippia teljesen újjászületik hamvaiból. Ezt valóban szó szerint is lehet érteni: a város ugyanis az időszámításunk szerinti IV. században leégett. A tűzvész hamuja beborította a romokat és meglepően jól konzerválta őket, akárcsak az ókori Itália Pompeji városának épületét. Ezért a kolónia pontosan abban a formáiban maradi fenn, ahogy sok évszázada létezett. A városka lakói főként halászok és kézművesek — kőfaragók, fazekasok — voltak. Erre utalnak a leletek is: halsózó medencéket, halszáriló kampókat, horgászzsinegre való nehe— Ez természetes, üzemvezető úr. Én csak kérem . .. — Maga csak ne kérjen semmit! A diri is csak kérte, hogy ha netán meg tudnánk oldani, terven - felül kellene a japánoknak egymillió slucnidűzni extra minőségben, holnap reggelre. tengeri csomagolásiban. Mondtam, hogy megpróbáljuk. Ölven gép, száz esztergályos, és két tonna extra minőségű anyag kell hozzá. Azt mondta: rendben van. oldjuk meg. Felhívtam a munkaügyi osztályt. Létszám zárlat van. Felhívtam az anyagosz- lályl. Importkorlátozás. Felhívtam a csomagolok Nincs láda. Felhívott, a diri, és kaptam egy fegyelmit, mert nem teljesítettem az export tér vet. Aztán elvittek tőlem ötven esztergályost, két tonna anyagot, és megígérték, hogy holnapután leváltanak. Egy művezetőt kirúgtam, kettő szívinfarktust kapott. •/.ékeket, kőfaragó szerszámokat és égetökemencékel találtak. A romok között még a laikus is felfedezi kél utca körvonalait. Az egyik a tengerpart mellett húzódik A régészek szerint ez. lehetett a főutca, mivel masszív kőlapokkal rakták ki. s egyenesen a kolónia központjába vezet. A másik utca már jóval a főutca és a partvonal mögött húzódik, de ezt is meglehetősen sokat használhatták. Rajtuk keresztül haladtak a szekerek gabonával, hallal, cserépedényekkel megrakottan más kolóniák felé. Gorgippia a maga idején a bosz- poruszi királyság jelentős támaszpontja. forgalmas kereskedelmi és kézműipari központ volt. ■4- Igen .. . Hát akkor a gépek karbantartásáról kellene írni valamit... — Nem az. én asztalom. Önálló csoport. Most Irányították át őket a termelésbe, mert ahhoz úgy is kevesen vannak, hogy a gépeket rendbe tegyék. Ügy hallom, valami géemká. alakul erre, de még erről is korai lenne írni. — Terv teljesítés? — Most módosítják i tervet. Nem aktuális. — De az isten szerelmére, üzemvezető úr, nekem írnom kell valamit a következő számban a stucni- dfiz,ni üzemről! — Jogos, a dolgozók várjak a korrekt tájékoztatást. Tudod mit, te Kolomp? Keresd tel a Futó Rózsit, és írjál arról, hogyan készülnek a Philips elleni női focimeccsre! Látod, ez a téma mindenkit érdekel. Rögtön szólok is a Rózsinak, hogy engedélyezem a nyilatkozatot. — Köszönöm, barátom 1 Tudtam,' hogy számíthatok rád. Egész oldalas interjú lesz szalagcímmel: „A verhetetlen slucnidűzni.” Al- - cím: „A mi lányaink tudják, hogy kell.” Nos. hogy tetszik? — Zseni vagy, Kolomp! Ha még a jövő héten is meglesz ez a gyár, és én még mindig üzemvezető leszek.. kapsz egy fél rumot is abba a kávéba! T. Ágoston László Azt hiszem, a harmincas évek közepén egyedül én olvasztottam magamba halálos elszánt komolysággal a népi írók és hajdani Jean-Jacques Rousseau tanítását; vissza a földhöz, vissza a természethez. Pedig annyi föld sem volt. ahová a könnyem lecsep- - penghetett volna. Aratás! Mikor ezt a szót hallom, nekem egy egész esztendő képzik meg, s benne Kurucsai Veconka olajosbarna szeme. Egy .szántóvető, aggódó esztendőnek- minden reménye és öröme, ahogy a szántóve- tönek a gabona betakarítása jelentette mindig az év ■fordulóját. Nekem, mivel csupán egy évben arattam bérletben a magamén, sem azelőtt, sem azóta, bizony emlékezetemben maradt minden napja és hónapja, de különösen az aratásnak minden órája és perce is. Először azért, mert húszéves voltam, s minden szomorú és vidám élményre fogékony, másodszor, mivel niás szegény és sóvár emberek előtt jutottam ahhoz. az öl hold bérlethez, melyért alku és egyezség szerint kél és fél mázsa búzát kellett fizetnem holdanként. éppen úgy. mint az. elődömnek, aki Kisasz- szony napján, tehát szeptember elején hunyt el .váratlanul, s még a tarlóhán- lást sem végezte el, még azt is rám hagyta. Tizenkét és fél mázsa búzát kellett fizetnem a bérletért, kél hold őszi búzát vetettem hát, a termésből tartalékolnom kellett velő- magra és táplálásunkra is. Mert nősülést forgattam a fejemben. Huszadik évemet tapostam, s a házasodás illett is a jó gazdához. S alkalmat adott az ilyeníé- le gondolatokra Kurucsai Veconka is, ősszel, hogy önkéntesen segített a tengericsutka betakarításában. Tavasszal pedig, amikor kijelentette, hogy ö a markot szedi utánam, ha én is úgy akarom. De még ott nem tartottunk! A tartóhántásra igát kellett fogadnom. És még akkor a magágy sehol, mert az elődöm tengerije talpon!- Végre november elején nekieshettem lelke- ? sen és soványan, hogy megtisztítsam a kukoricaföldet. Ebben segített Veconka. A vetőszántást és a vetést is hitelben végezhettem el. -lőtt a tél, és megállított igyekezeteimben. De nem torpanhattam meg, nem ülhettem a kemence mellé, mint a többi földművelő, választanom kellett: vagy béresnek állok, vagy a malomiba munkásnak. Adósságomat készpénzben kellett megfizetnem. Én a malmot választottam. Zsákos lettem: cédulára mértem visz- sza a lisztet az. őrletők- f. nek. Heti tizenkét pengőt kaptam, s hogy jól meghúztam a nadrágszíjat, szépen törleszthet lem. Hétköznap hat a malom, s vasárnap Veconka. Ez a Veconka tizenhét esztendős volt, a villámig ért, és mostani értelmemnek úgy tetszik, amint megismerkedtünk, nyomban feleségül akart jönni hozzám. És ezt a szándékát azon nyomban közölte is velem, s rejtélyes módon abban semmi nevetséges és semmi megalázkodó nem volt. Elhitette velem, hogy pírba játszó barna arcára és tömör, formás lábaira múlhatatlanul szükségem lesz í e Ív irá gzó ga zdaságom ban. sőt gazdaságom felvirágoztatásában. S én bele is egyeztem, vagy törődtem valahogy. Nem tiltakoztam, s jól is esett ez a bizonyosság. Veconka hajlamos volt hirtelen kacagásokra, sőt mindenféle huncutkodásokra is. S amikor a nyarat emlegettük, amikor ő majd az én maroksze- döm lesz, és a déli pihenőben együtt hűsöiiünk majd — minden szava megszá rnyasod ott. Az én későn vetett búzám még csak zséndüit, amikor már másutt kaszára érett a kalász. Elszegődtem. s Veconka járta ki nekem, hogy amelyik gazdánál az ő apja meg bátyja arat, ott jusson nekem is három hold búza. Azaz nekünk, mert Veconka lett persze, a marokszedőm. Tizedéből arattunk, s én három mázsa búzához jutottam. Veconka dúdolt -eleinte, áztán nagyokat hallgatott, s nézte karom lassuló lengését, s a kasza után el- hanyatló rendet. Kettőből csinált Veconka egy kévét, s néha három rendből. Jóbban esett volna, ha beszél, niég akkor is, ha korhol vagy siettet. Még inkább beszélnem, magyarázkodnom kellett volna nekem, hogy eltereljem figyelmét, gondolatát. Én azonban csak azt éreztem, hogy csontom velejéig fáradt vagyok. S még arra is emlékszem, láttam, ő pontosan tudja, mit érzek én. És sajnált is egy kicsit, de nem tehetett semmit. S ezért aztán hallgattunk másnap is, harmadnap is. Ebéd alatt is, és nem han- cúroztunk ebéd végeztével sem, mint egész télen, tavaszon elterveztük. A következő héten álltunk bele az en búzámba. Most már csak ketten, persze! S furcsa volt, hogy nem állapodtunk meg, mennyi lesz az ő marok- szedörésze, mert hogy én már a sajátomban dolgoztam. Sok pipacs piros loll az. én nyurga búzavetésemben és szarkaláb, meg búzavirág is kék-lett benne elég. Hétfő reggel alkalom lehetett volna tréfálkozásra, kacagásra. Olajbama szemét ezen a szép és haszontalan látványon feledve — csak ennyit mondott Veconka: — Nem adja meg a hét mázsát se holdja! S belefogtunk a munka- ' ba. Tenyerem sajgott. talán még jobban, mint a múlt héten, szivem vert a második félórában, s tüdőm kérte sóhajtva a levegőt. — Három rendet kötök minden kévébe — szólt nagy sokára mögöttem a lány —, némelykor négyet is. Nem volt semmi kegyetlen a hangjában. Amint megálltam, visszafordultam, akkor ötlött szemembe, nem köti be kendövei az arcát a bámulás ellen, mint némely kényeskedök. Nem fél a naptól! Milyen szép olajbama! Gyönyörködtem benne. Bizony isten ! — A bérletbe meg vetőmagra tatán elég lenne. De hol van még a cséplőrész! S mit eszünk a télen! — szólt valamivel később Ve- conka. S ez volt az utolsó alkalom, hogy megkérjem a kezét, s őt magát testestül- lelkestül. s valami ígéretet is tegyek, hogy hosszú és boldog, nyugodt életünk lesz. Ha csak egyről is bizonytalan voltam, hallgatnom kellett. Bár Veconka dolgos kezében, életbíró izmos lábában bíznom kellett volrm.^ És szeme is úgy csillogott, amint a szalma kötelet sodorta, terítette, mintha valami huncutságon járna az esze, vagy el akarna cseppenni a könnye éppen. De ő nem sírt és nem nevetett, hanem komolyan hallgatott. Délben azt mondta, hazamegy, mivel nem hozott ételt. Én is megebédeltem árnyékba húzódva, szokás szerint köröm közül. Veconkél azonban hiába vártam. Nem jött vissza sem délután, sem másnap. Maigam arattam le a búzát, magam nyűttem. magam sodortam a kötelet, magam kötöztem a kévét. Talán jobb is így — gondoltam —, mint aki nem tehet egyebet. Mért csináljunk két szegényből hármat. Mert akkor én már tudtam, inkább a malomba megyek dolgozni esztendőszám. csak a bérletből, a föld terhétől szabadulhassak.
