Észak-Magyarország, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-23 / 171. szám
1985. július 23., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Mikor álmodik jót az elnök? Három tokaji kistermelő levélben fordult szerkesztőségünkhöz, panaszára gyógyírt keresve. Mint ahogy leírták, harminchat, részben saját, részben a bekecsi termelőszövetkezettől kihelyezett tehenet tartanak a tiszaladá- nyi Magyar Róna Termelőszövetkezettől bérelt legelőn. A zavartalan fejeshez áramra volna szükségük. Egyetlen oszlop felállításával a gondjukat rendezni lehetne, de a termelőszövetkezet elnöke kérésüket a következőképpen utasította el: igaz, hogy az engedélyezés rajtam múlik, de ezt a papírt soha nem fogom aláírni. Kérdésükre, hogy miért, azt a választ kapták: — „Csak!”... Színik György magyarázat helyett a legelőre invitál. A község végénél, a bodrogke- resztúri út mellett húzódik ez a gyepterület. Rajta vályogkunyhó, náddal fedett, rozoga hodály, s karámok. Az asztfalt után pár méterre kiásott gödör. A villany- oszlop helye. A kistermelő is odapillant, és nem is tikolja elkeseredését: — Tokajnak a felső részén nem tartanak szarvasmarhát. A községi csordához végig kellene hajtani az állatokat a főutcán. Ebbe a tanács biztos nem egyezne bele. Ezért béreltem ki 50 ezer forintért ezt a 25 holdas legelőt. Bár ne teltem volna! A termelőszövetkezet mindent elkövet, hogy tönkretegyen minket. És itt nemcsak az egy árva villanyoszlopról van szó. Az csak az elnök jó- vagy rosszindulatán múlik. Viszont az is igaz, hogy pillanatnyi hangulata, szeszélye 14 ezer forintunkba került, mert nem tudtuk a tejet időben kifejni, s az átvevőhelyre szállítani. Meg is romlott. Egy magánházból vezettünk ki a legelőre egy vezetéket, amely szinte állandóan zárlatos lett. De ezt a békát még lenyelnénk, azt már nem, hogy a szövetkezet hármunk ellen szinte háborút indított. Itt került elő az első levél. Keltezése július első napja. Aláírója a szövetkezet főmezőgazdásza. Idézünk belőle: („Személyes ellenőrzésem során megállapítottam, hogy többszörös felszólítás ellenére, tehénállományát nem a kijelölt helyen legelteti .. . Becslésem szerint a szabálytalan legeltetés miatt 100 mázsa szénatermés esett ki a közös gazdaság terméséből, ezzel Ili ezer forint kár érte a szövetkezetei. Egyben felhívom figyelmét, hogy a további károkozásokat kerülje el, mert kártérítés mellett a szabálysértési eljárást is kérelmezni fogjuk.”) — Majd leültem a földre, amikor ezeket a sorokat olvastam. Mert amit leírtak, az lényegében igaz. Csak arról felejtkeztek el, hogy a Bodrog árhullámai kacsaúsztatóvá változtatták a legelőt, amelyre nem lehetett állatot hajtani. Ott legeltettünk, ahol tudtunk. A fűért 50 ezer forintot fizettünk évente, s ezt tisztességes árnak tartjuk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a szövetkezet nem mérte ki szerződésben rögzített területünket. Vörös tintával nem volt ráírva a gyepre, hogy az szövetkezeti tulajdon. A válaszlevelet elküldtük, címezve a szövetkezetnek, felsorolva indokainkat, kérve a kártérítés mellőzesét. Feleségem, s kistermelő társam, Tóth József személyesen is felkereste a szövetkezet vezetőit. Tóth József: — Benkő Ferenc főmezőgazdász szó szerint kidobott engem. Ezekkel a szavakkal: „seprés innen” ... Szmik György: — Nem is nagyon csodálkoztam azon, hogy tíz nap múlva újabb levél érkezett. („Termelőszövetkezetünk tudomására jutott, hogy Ün tudomásunk nélkül 71 napon keresztül a Tokaj Fel- sömezön levő, a szövetkezet tulajdonát képező juhho- dályban 34 db tehenet tartott ... Felszólítjuk, hogy a teheneket azonnal vigye el és a juhhodályt ürítse ki, ugyanakkor 24 tehén 10 Ft db nap, 71 napra a juh- hodályban való tartásért, használati díj címén fizessen meg II napon belül szövetkezetünknek 24 140 Ftol.") A történet folytatása: — Ez így volt. Amikor üresen állt a hodály, tényleg bevittük a teheneket fejni, de mintegy 10 napig, nem 71- ig. Ahogy megérkeztek a birkák, kiürítettük az aktot. Amennyiben a szövetkezet vezetői személyesen tájékozódtak volna (vagy egy hozzáértő szakembert küldtek volna ki), azonnal kiderül, hogy a tehenek nem voltak behajtva. Ehelyett büntetni akarnak. Inkább azzal törődnének, hogy ne maradjon parlag, mert végigmenve Tokaj korábban jól termő földjein, csak szántatlan, vetetten táblákat lehet látni. Tudomásom szerint a tejtermelés kormányprogram. Ezért kezdtünk nagy buzgalommal a tehéntartáshoz. És furcsának tartjuk, hogy egy tsz vezetője, akinek elsőrendű kötelessége lenne a tejtermelés érdekében mindent megtenni, így áll a témához. Sári Gyula, a tiszaladányi termelőszövetkezet elnöke: — A kistermelőnek igaza van. Ezer hektárunk maradt idén parlagon. Ennyi területen akadályozta meg az ár- és belvíz a vetési munkákat. A növénytermesztés árbevételkiesése meghaladja a 16 millió forintot. Ez a mi bajunk. Valószínű, veszteséggel fogja zárni az évet szövetkezetünk. De visszatérve az elhangzott panaszokra, hadd mondjam el a szövetkezet véleményét. Szó sincs arról, hogy mi nem támogatnánk a kistermelőket. Elvégre Szmik György kérését is méltányoltuk, bérbe adtuk a legelőt, hogy ne kelljen Tokajon — amit nem is engednének — áthajtani a szarvasmarháit. De a bérleti szerződést csak vele kötöttük, a mai napig nem tudjuk, hogy két társának tehenei miként csapódtak állományához. Ráadásul az állatait nemcsak belvízkor legeltette, mert azt elnéztük volna neki. Saját szememmel láttam, hogy a ho- dálvba július közepén is bekötötte állatait. így az ösz- szes kártérítési igényünk jogos. Meg fogjuk keresni a tanácsot, hogy kárunkat ténylegesen felmérjék. Az elnök is egyre ingerültebbé válik: — Valahol tudomásul kéne venni, hogy az egyéni nem mehet a közös rovására. A szövetkezetnek ezeregyszáz, a háztáji gazdaságoknak több, mint ötszáz szarvasmarhája van. Ezt mind el kell lakarmány- nyal látni, akkor is, ha belvíz fojtogatja a legelőn a füvet! Éppen ezért hozta a vezetőség a döntést; minden egyéni állattartót ellátunk takarmánnyal, de idegen gazdaság tehenét nem. — Ne haragudjon, hogy jön ez ide? — Mert felbukkanlak az illegális tehenek. A Nagy- miskolci Állami Gazdaság, a bekecsi, s a gönci termelőszövetkezet kihelyezett négy évre. kistermelőkhöz teheneket. Nekünk egy árva szót sem szóltak szándékukról, pedig ezeket az állatokat nekünk kell ellátni — mégha térítés ellenében is — takarmánnyal. Világos, hogy érdekellentét áll fenn. Nekünk további állományhoz sem legelőnk, sem takarmányfelületünk nincs. Ezért a kihajlás kezdetén közhírré tettük, idegen állatot a legelőn nem tűrünk meg. Aki mégis kihajtja, az ellen szabálysértési eljárást kezdeményezünk. A tanács sokakat meg is büntetett. Az 500— 900 forintos büntetés nem érte el célját, ma is legalább 30 tehénről tudok, amely jogtalanul legel. Ezeket az embereket, mármint a tulajdonosokat naponta fel kéne jelenteni. Nem is tudom, eddig miért néztük el nekik. (Nemrégen történt, hogy egy kistermelő, 14, így kihelyezett állatát, több napos felügyelet nélküli bolyongás után, a búzamező kellős közepéből hajtották be a tsz majorjába. Gazdája azokért az állatokért, melyeket naponta kétszer kell fejni, harmadnap, káromkodva jelentkezett. Sári Gyula ezért hívta fel az állatokat bérbe adó, s kihelyező gazdaság igazgatóját, aki azonnal visszaszállította a teheneket.) — Valamit még szeretnék elmondani. Ez a kihelyezési akció nagyon felelőtlen ügylet. Kiadják a kistermelőknek a teheneket, s nem informálódnak arról, hogy a vállalkozónak egyáltalán van-e legelője, van-e istállója, vagy csak a befektetés nélküli, gyors meggazdagodást keresi? Ez nem Szmik Györgyre, vagy ennek az ügynek szereplőire vonatkozik, de ettől függetlenül, a kép általánosítható. Visszatérve a panaszoshoz, sok mindent elnéztünk volna neki, azt, hogy idegen állatokat legeltet, azt, hogy a mi kaszálónkat használja, talán még azt is, hogy önhatalmúlag beköltözött a hodályba, de akkor elsőként ő jelentkezzen, s legyen mindezekre valamilyen árajánlatot. A tejtermelés népgazdasági érdek, ki lehetett volna alakítani egy egészséges kompromisszumot. De kérem ő hibázott, s ő kezd el most vádaskodni? Csoda. hogy nem engedtem felállítani azt a bizonyos villanyoszlopot ? így a történet végéről a happy end elmarad. Mind a tsz, mind a kistermelő a tanácshoz fordul, döntsön a hivatal, hogy kinek van igaza! És ezzel megkezdődhet a végeláthatatlan pereskedés. — kármán — Ki minek mestere? - az LKM-bei A korábbi évek hagyományainak megfelelően ez évben is megrendezésre kerülnek a Lenin kohászatban a Ki minek mestere? szakmai-politikai vetélkedők. A fiatalok ősszel, többek közt LD-olvasztár, szálöntő, hen- gerész-forrasztár, villanyszerelő-lakatos, valamint lakatos szakmákban mérik ösz- sze tudásukat. A nagyüzemi KISZ-bizottság által kezdeményezett versenysorozat előkészítése már megkezdődött és a vetélkedőkre több száz fiatal jelentkezését várják. Bálázzák a szalmát Ahogy befejezik munkájukat a kombájnok, máris megjelennek az aranyló tarlón a bálázógépek, hogy a rendre vágott szalmát hengerekbe tömöritsék. Képünk a Tiszakeszi Tisza- menti Termelőszövetkezet határában készült, ahol Hesston tipusú bálázóval oldják meg a melléktermék gyűjtését. Fotó: Laczó József A Miskolci Sütőipari Vállalatnál Sokszor irtunk már a sütőipari termékekről, többnyire csak a vásárlók szemszögéből. Kicsi a zsömle, rövid a kifli, száraz a kenyér, égett a kuglóf: ugye sokak számára ismerősek ezek a megállapítások? Ezekre az írásokra a sütőipar vezetősége mindig reagál, elmondja a saját véleményét. Most Budavári Tibor, a Miskolci Sütőipari Vállalat energetikusa a vasgyári sütödébe invitál, győződjünk meg róla, milyen körülmények között készül a város mindennapi kenyere. A Fürdő utca 1. szám alatt levő üzem most inkább felvonulási területnek látszik, mint kenyérgyárnak. A már elavult berendezések, korszerűtlen munkaeszközök tették feltétlenül szükségessé a beruházást. A szabadban is legalább 30 fok van, de az üzemben minimum 50 fok. Beszélgetőpartnereink: Bendsák Kálmán, a vállalat igazgatója. Kázsmér Béla gyáregység- vezető. — Azt hiszem, ha látnák a fogyasztók, hogy milyen körülmények között dolgoznak itt, kevésbé háborodnának fel egy-egy nem egészen jól sikerült terméken. Bár lehet, hogy ez érdekli legkevésbé az embereket, azért mégis az lenne a kérésem, beszéljünk kicsit a régi üzemről. — Nagyon rosszak a munkafeltételeink. Ez az épület, amelyben jelenleg folyik a termelés, egy többször átépített, sok ideiglenes megoldással foltozott gyár. Többnyire kézi erőre kell számítanunk, de kevés fizetésért, meleg üzemben, három műszakban, folyamatos termelésre nagyon kevés a jelentkező. A zsömle gyártása manuális, a lisztet kézzel kell a zsákokból kiönteni, a csészékbe berakni, majd feldolgozni. Ebben a gyártási folyamatban egyedül a zsömle méretre gömbölyítését végzi gép. Óránként egy- egy asszonynak 7200 gombócot kell a tálcákra rakni, majd ezt kézi erővel tolják be a kemencébe. Ez a kemence 1978-tól működik folyamatosan, karbantartásra csak szombat délutántól vasárnap délelőttig állhat le. Gyakran kimarad az áram, ilyenkor leáll az egész gyártás — mondja a gyáregységvezető. — Hány ember, mennyit termel napionta? — Százhúsz a dolgozói létszám és 170—200 ezer darab a napi termelésünk. Az új létesítményben piedig 180—200 fővel, napi 230 ezer zsömlét szeretnénk sütni. — A gondok után hallhatnánk valamit az épülő új beruházásról? A műszaki vezető veszi át a szót: — A hatodik ötéves tervben egy sütőipari kombinátot szerettünk volna létrehozni. 1980-ban elkészítettük a terveket, a beruházás 150 millió forintra rúgott volna. Sajnos pénzügyi keretünk nem engedte meg, hogy ennyi pénzt áldozzunk iá, és nem akartunk belemenni egy átgondolatlan, bizonytalan építkezésbe. így az igényeinket leszállítottuk, és a miskolci Szövtervvel készítettünk egy újabb tervet. Eszerint az üzemben négy alagútkemen- ce lesz, amit egy központi kazánról működtetünk. Igyekszünk minden teret optimálisan felhasználni. Bővítjük a szociális helyiségeket. A régi üzemegységet összekapcsoljuk az újjal, és itt lesz a készáru raktár, ami most nincs. Ezzel elérjük, hogy a pékáru természetes hőfokra lehűlhet és nem törődik melegen. Itt helyezünk majd el egy laboratóriumot, és egy tmk-műhelyt is. Helyet kap a lisztraktár, hiszen a lisztet 15 napig pihentetni kell, amire most nincs lehetőségünk. A régi csészéket és dagasztógépieket is kicseréljük. — Ahogy jöttünk át az új, még csak félig kész üzemcsarnokon, rengeteg nagy ládát, dobozt láttunk, ezek már az új berendezések? — Igen. Bár az építkezés még a felénél tart, az új gépieket már megvásároltuk még 1982-ben, és ezzel megspóroltunk egy kemence árát, megközelítőleg 1,8 millió forintot. Megvannak már a kazánok és a gépiek nagy része. — Hogy halad az építkezés? — A kivitelezést az ÉAÉV vállalta, az időjárás miatt van némi lemaradás, már a tetőt szigetelték volna, de folyton esett az eső. Reméljük, hogy most a jó időben ezt befejezik. Ahogy ez meglesz, mi már kezdjük beépíteni a kemencéket — válaszolja az igazgató. — Terveznek-e valami- lyen termékbőv ítés t ? — Egyelőre nem. A mostani termékválasztékunk elég bőséges, inkább azt szeretnénk, ha a meglevő termékeink megfelelő mennyiségben és minőségben kerülnének a fogyasztókhoz. Ehhez az is kellene, hogy a kereskedelem ne rendeljen többet az eladható mennyiségnél, és utána a szárazát ne keverje a másnapi frisshez. Ha a mostani választék mellett javítani tudunk a minőségen, bizonyára kevesebb lesz a reklamáció. Mindannyiunk örömére. Orosz B. Erika Mérettartó műanyag padlók A Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalat pvc-padló- kat gyártó üzemében korszerűsítik a termékszerkezetet: csökkentették a hagyományos kemény pvc-szőnye- gek előállítását, s fokozták az újszerű, habszerkezetes műanyag padlók termelését. Az idén készülő, mintegy 8 millió négyzetméternyi műanyag padlónak a fele már habosított termék lesz. A döntést széles körű közvélemény-kutatás előzte meg. A vállalat szakembereinek kérdéseire sok ezer válasz érkezett, amelyek többsége szerint a vásárlók lakásuk felújításához vagy újonnan épült otthonuk csinosításához a hagyományos műanyag padlókkal szemben előnyben részesítik a drágább, ám sokkal johb minőségű, hő- és hangszigetelő, habosított piadiókat. Különösen népiszerűnek bizonyult a vállalat egyik újdonsága, az üvegszállal erősített mérettartó piadió, amelynek a habosított termékek kedvező tulajdonságain túl további előnye, hogy a használat során semmit sem veszít eredeti formájából, az illesztések évek múlva is úgy simulnak egymáshoz, ahogy a padlót leragasztották. ' Gondok — szakemberek szemével
