Észak-Magyarország, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-22 / 145. szám

1985. június 22., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9

Mondhatná szebben...

Mondjam vagy mutassam?

Bárki megfigyelheti:

mondanivalónk kifejezése nemcsak szavakkal történik. Egy-egy fejmozdulal, gesztus, az arc rezdülése sok mindent közvetíthet: egyetértést és ellenkezést, ösztönzést és tiltást, érdeklődést és elzárkózást. A testmozdulalhoz gyakran általánosan elfogadott jelentés társul. A rendőr felemelt kezének felénk forduló tenyere megállást parancsol. egy ujjmozdulattal a hívást jelezhetjük, bó- l-ntással mondhatunk igent. Az ilyen nyelven kívüli jelzésekre utalnak .az efféle» kifejezések: „kérdőn nézett rá”, „tagadókig rázta fejét”. „figyelmeztetésül ösz- szevonta szemöldökéi”, „búcsút intett”, „fejbiccentéssel köszöntötte”, „lehetetlenül tárta szét a karját”, „fügét .mutatott neki". Az. őszinte és közvetlen beszélgetés természetes velejárói e mozdulatok, melyek olykor spontán módon, ösztönösen kísérik a beszédet, máskor meg teljesen helyettesítik is a szót. tgy aztán nemcsak a szóbeli megnyilatkozás kapcsán merül fel az illem kérdése, ha- neni a metakommunikációnak nevezett gesztusokra, mimikára vonatkozóan is.

Vannak végletes megoldások. A teljesen visszafogott mozdulatok nemcsak önfegyelmet, hanem esetleg közömbösséget is sejtetnek; amikor „egyetlen arcizma sem rándul meg” valakinek. akkor az részvéllen- ségnek tűnhet vagy az elzárkózás kifejezéseként értelmezhető. Másfelől a túlzott gesztusok az önellenőrzés hiányáról, önmagunk előtérbe állításának vágyáról ái ulkodhat.nak. A helyzet. a téma, a beszédpartnerek műveltsége, lelkiállapota, viszonya határozza meg leginkább, milyen külsődleges jelzések kísérik a beszédet. „Kézzel-lábbal magyaráz” az, aki a .nyelvi eszközök szűkösségét vagy hiányát próbálja pótolni. Mozdulatokkal helyettesítjük a szót. ha a hallótávolságon 'kívül (például egy bezárt ablak mögött) van a partner,, vagy ha a megszólalás másokat zavarna (például hangversenyen, értekezleten).

Általános sza bá lysze rüsé- get keresve kimondhatjuk, hogy a szavakkal történő (verbális) megnyilatkozás igényesebb a mozdulatokkal. mimikával történő jelzésnél. Főként azért van ez így, mert jóval több árnyalatot fejezhetünk ki a beszéddel. mint a némajátékkal. noha legjobb színészeink számtalan jelét adják a szavak nélküli kifejezés sokféle lehetőségének. Amikor a pontosság, a szakszerűség, az udvariasság, a tisztelet szempontjai kerülnek előtérbe, minimálisra csökken a mozdulatokkal való közlés. A fesztelen társalgásban viszont megnő az. utóbbiak gyakorisága.

Mondjuk-e hát vagy pedig mutassuk mondanivalónkat? A kérdést nem íg.v kell feltennünk. Fontolgassuk inkább azt, mikor melyik lehetőséggel éljünk a i endelkezésünkre álló sokféle változat közül. És keressük a harmóniát megnyilatkozásainkban, valamint azok várható hatásában is.

Kováts Dániel

Magyar filmek külföldön

Mészáros Márta „Napló gyermekeimnek” című alkotását bemutatják a sydneyi nemzetközi filmfesztiválon. A június 2(i-ig tartó eseményen az ausztráliai városban Gazdag Gyula filmjeiből retrospektív vetítéseket is tartanak. Láthatja a közönség a „Társasutazás”, „A sípoló macskakő”, a „Határozat” és a „Bástyasétány ’74” című alkotásokat.

A „Napló gyermekeimnek" című művet bemutatták .a kolumbiai Cartagenában is, a június 20-ig tartó nemzetközi filmfesztiválon.

A Münchenben június 22 —30. között megrendezendő nemzetközi filmsereg- szemlén Kovács András „Szeretők", Szabó László „Sortüz egy fekete bivalyért” című produkciója képviseli a magyar film- művészetet, a gyermekfilm szekcióban pedig bemutatják Sólyom András „Szegény Dzsoni és Arnika" című alkotását.

gédiához a kulcsol Oresz- tész testvéreinek az ellentétes felfogása adja meg: nagyon határozottan el kell dönteni, hogy az aktív szembeszállás, vagy a meghunyászkodó beletörődés-e a célravezetőbb magatartás a zsarnokkal szemben. A felszabadulásnak szerinte csak egyetlen alternatívája van: Elektra morális cselekvése.

Oresztész végez a zsarnokkal, de a tette újabb kételyt szül. Lehet-e népének humánus királya? Ezt a dilemmáját a Mester bölcs tanácsa oldhatja meg, amely minden korra egyformán érvényes: éljen tisztán, legyen igazságos, és kegyes, akkor a népe szeretni fogja.

Bornemisza, a XVI. század legkiemelkedőbb magyar drámaírója így fogalmazta meg ars poeticáját: „Már néhány éve elkezdtek írni magyar nyelven és azt nekünk Cicero és minden műveltebb nép példájára művelnünk és gazdagítanunk kell.”

Erre élő és eleven példa az Elektra, amelyben a szereplők a korabeli életet elevenítették föl, megörökítették a beszélt nyelvet, jó volt a humoruk, amire Móricz hívta föl először a figyelmet.

Móricz egyébként — kis túlzással — shakespeare-i figuráknak nevezte az Elektra szereplőit. De azt sem hallgatta el, hogy az író nem ismerte jól a figuráit. Helyenként előfordult egy-egy anakronisztikus vonás is, amely abból adódott, hogy a népnyelvet kevésbé használta. Mentségére szólt, hogy nagyon fiatal volt, amikor a darabot irta, nem volt előzménye, keveset forgott a néprétegek között.

Nem tudjuk, hogy Becsben eljátszották-e a diákok az 155H-US császári koronázási ceremónia idején.

Waldapfel Imre, a fiatat görög klasszika-filológus a Nyugatban nagyon találóan méltatta Bornemisza nyelvművészetét. A XVI. századot irodalmunk csecsemőkorának nevezte, amely a „modern európaiságunknak és tudatos magyarságunknak egyaránt közös gyökere. Bornemisza a legnagyobb kezdeményezők egyike, s itt kezdődik az a magyar irodalom, melynek étoszát éppen a magyarság és az európaiság kiegyenlítődésére, egymás gazdagítására törő ereje fogja megadni.”

Ne kutassuk a Magyar Elektra bemutatójának jó féléves késését, elégedjünk meg azzal, kezdetben a színház vezetői és művészei sem hittek abban, hogy valami különösen szép kul- túrmissziót vállalnak. Pedig Móricz annyit módosított, alakított a darabon, hogy azzal a szellemi energiával új drámát írhatott volna. Ez a hangulat valami titokzatos módon megmérgezte a színház levegőjét. A premiert egyetlen hír sem előzte meg, a kritikusok is óvatosan figyelték egymást.

Elsőként Schöpflin Aladár, Móricz leghűségesebb kritikusa adta ki terjedelmes írását a Nyugatban. Nem titkolta örömét, hogy ilyen hosszú idő után bemutatták a magyar dráma első ereklyéjét, s ezzel megtették az első lépést n több évszázados adósság törlesztésére, A tragédia gazdagon igazolta a színpadon az értékét, s e remek színházi vállalkozásnak ünneppé kellett volna avatni ezt az estét, annak ellenére, hogy egyetlen olyan kul- túrpolitikust sem csalt el a

színházba, aki „a nemzeti szellem és hagyomány őrei és letéteményesei közé tartozónak tudja magát. Bornemisza és kora magyarsága a mai magyarság vezetőinek nem ér meg egy estét. Ma megint súlyos viták folynak a nemzeti jelleg kérdése körül. .Csak akkor fontos a nemzeti jelleg. ha bunkónak lehet használni valaki ellen.”

Schöpflin — két hét telt el a bemutató óta —. rezignálton állapította meg. milyen bizonytalanok és tanácstalanok a kritikusok. Tőle kissé szokatlan hangon rájuk pirított, mert nem ismerték föl, hogy az Elektrái más mércével kell mérni; benne a feledésbe merült történelem rekonstruálását kell látni. Más ennek az archaikus nyelvnek az ize és zamata.

Horváth Árpád rendezését — Hevesi munkáját folytatta —, a legkitűnőbb magyar bemutatók közé sorolta. Elragadtatással méltatta Tőkés Anna Elektra. Hettyey Aranka királyné és Kiss Ferenc Aegisthos alakítását.

Tiszta, gyermeki örömmel nyugtázta, hogy a fölfedezés, a színpadra állítás érdeme mindenképpen Móriczé, mert meglátta benne a kincset, s zseniális írói ösztönével fényesre csiszolta az elmondha- tatlannak tartott szöveget. Szemérmesen mindvégig Bornemisza palástja mögé rejtőzött, hogy az ő arcvonása észrevétlen maradjon. „Minden elismerést megérdemel, és nem kap több elismerést, mint amennyit a jól végzett munkában telt gyönyörűség szerez, és az az öröm. hogy megvalósulva láthatta évek óta dédelgetett álmát.”

Schöpflinen kívül Kárpáti Aurél volt az egyetlen kritikus — mindössze kilencen írtak a bemutatóról —. aki egyértelműen sikeresnek érezte a színházi estét. Remek érzékkel ■ elsimította a darab ráncait. „hiányos részeit kipótolta, rekonstruálta, másodszor is újjáköltötte.”

A kritikusok többsége alig-alig ismerte föl Móricz szándékát; néhányon szellemesnek tűnő bókokat „ajándékoztak" az írónak.

Móriczot nagyon letörte a közönség — mindössze hétszer adták elő — és a kritika közönye, értetlensége. Éppen olyan tanácstalan volt — csak ellenkező előjellel — mint a Légy jó mindhalálig bemutatója után. Ez lett a legkellemetlenebb emlékű színházi élménye.

Ha szemügyre vesszük a Magyar Elektra utóéletét, látnunk kell, hogy az 1931- es ősbemutató óla többnyire csak főiskolások és amatőr együttesek próbálkoztak vele, kivétel volt az 1949-es repriz, de ez már Móricz 1940-es. második átdolgozására épült.

Az Elektra legújabb előadása — Bornemisza szövegével — a Várszínház múlt évadbeli sikeres fölújítása volt, amely ebben az évben a félszázadik estéhez közeledik.

A felszabadulás 40. évfordulója alkalmából a magyar dráma „első ereklyéje" — a Nemzeti Színház moszkvai bemutatóján — néhány ezer színházszerető embernek egy maradandó élményt szerzett. Szép és nemes tisztelgés a 450. éve született Bornemisza Péter nagysága előtt.

Rádics Károly

I If—Petrov:

Á kék ördög

Szeptemberben Moszkvából visszatért Koloko- lamszkba Grom doktor, aki

I üzleti ügyben járt a fővárosban. Sántított, és szokása ellenére konflison hajtatott haza az állomásról. A doktor rendszerint gya- ' log járt haza az állomás- ; ról.

Grom polgártársnő roppantul elcsodálkozott e I ténykörülményen. Amikor ’ pedig férje bal cipőjén [ gépkocsiabroncs világos, ro- ; vátkolt nyomát vette ész- i re, ámulata még jobban ío- \ kozódott.

— Autó alá kerültem — közölte Grom doktor vi- j dáman —, azután pereskedtem.

És a kereskedő-doktor, fölösleges részletekkel tarkítva beszédét, elmesélte nejének szerencséje törté- ; netét.

Moszkvában, a tveri sorompónál, a gépkocsiabroncsok képében csikorgó Fortuna Grom doktor felé fordította arcát. Oly tündöklő volt az arca, hogy a doktor leroskadt. Mihelyt feltápászkodott, ráeszmélt, hogy elgázolta egy autó. Nyomban megnyugodott, le- tisztogatla bepiszkolódott nadrágját, és felkiáltott:

— Megöltek!

A kék Packard megállt, s egy elegáns keménykalapot viselő férfi és egy barna bajuszos sofőr ugrott ki belőle. A pórul járt automobil hűtője fölött a szomszéd kis ország tarka zászlócskája repdesetl.

— Megöltek! — ismételte határozottan Grom doktor, az összeverődő bámészkodókhoz fordulva.

— Ismerem az illetőt — mondta egy hetyke hang. — Kalamajka nagykövete. A kalamajkái nagykövet.

A tárgyalás már másnap megtörtént, és az ítélet arra kötelezte a kalamajkái nagykövetséget, hogy havi százhúsz rubelt fizessen a doktornak, az okozott sérülés miatt.

Ez alkalomból Grom doktor három nap, három éjjel egyfolytában mulatozott kol okol a mszk i ci m borá i va 1. A dáridó vége felé észrevették, hogy Alekszej Je- liszejevics, a munkanélküli cukrász eltűnt.

Még el sem csitult az elragadtatás a Grom doktort ért szerencsés' sorsfordulat miatt, amikor újabb szenzáció rázta meg Koloko- lamszkot. Megjött Alekszej Jeliszejevics. Kiderült, hogy Moszkvába utazott, ott merő véletlenségből a kalamajkái nagykövet kék autója alá került — és bírósági ítélettel tért haza.

Ez alkalommal a nagykövetséget havi száznegyven rubel fizetésére kötelezték, az okozott sérülés miatt, minthogy a cukrász vállára népes család eltartásának gondja nehezedett.

A cukrász örömében egy hordó sört gurított elő a népnek. Egész Koloko- lamszk sörhabot rázott a bajuszáról, és magasztalta az utcai közlekedés áldozatát.

A harmadik áldozat egy bét múlva jelentkezett. Szingyik-fBugajevszkij volt, a szavaló- és énektanío- lyam vezetője. A reá jellemző egyenességgel járt el: Moszkvába érkezve, egyenest a kalamajkái nagykövetség kapujához ment, és amint az autó kibukkant az utcára, a kerék alá tette a lábát. Szingyik-<Bugajevsz- kij eléggé súlyos zúzódást, \s élethossziglani százrubeles járadékot kapott.

Csak ekkor eszméltek rá a kolokolamszkiak, hogy városuk történetének új fénykora köszöntött be. A polgárok roppant buzgalommal láttak hozzá a Grom doktor által felfedezett aranytelér kiaknázásához.

Eközben Kalamajkában példátlan pénzügyi válság tört ki. A nagykövetség fenntartásának költségei annyira megnőttek, hogy kénytelen-kelletlen leszállították az állami hivatalnokok fizetését, a hadsereg létszámát pedig háromszáz főről tizenötre csökkentették. Mozgolódni kezdett a kormány ellenzéke, a ke- reszlényszocialista párt. A miniszterelnök, Edgar Pa- viainen úr, az ellenzéki vezér, Suup úr szüntelen támadásainak pergőtüzében állt.

Amikor sorban a harmincadik kolokolamszki polgár, Nyikita Pszov is a kalamajkái gépkocsi alá került, és a kártérítés kifizetése miatt be kellett zárni az állami operát — az izgalom a tetőfokára há gott Kalamajkában. A katonai klikk államcsínyre készült.

A képviselőházban interpelláció hangzott el:

— Van-e tudomása a miniszterelnök úrnak arról, hogy az ország a csőd szélén áll?

Erre a miniszterelnök úr így válaszolt:

— Nem, nincs tudomásom róla.

E megnyugtató válasz ellenére azonban Kalamajka kénytelen volt külföldi kölcsönt felvenni. De a kolokolamszkiak alig két hónap alatt a kölcsönt is felemésztették.

A kalamajkái autó sofőrje, akin rajta íiiggöttaz ország szeme, az óvatosság csodáit művelte. A kolokolamszkiak azonban roppantul kiművelődtek ebben a csodálatos mesterségben, és mindig kifogástalan pontossággal a kocsi alá poty- tyantak. Híre járt. hogy a sofőr egyszer három ház- tömbnyire menekült el egv kolokolamszki diakónus elől, de a leleményes egyházi férfiú átrohant egy átjáróházon. és mégis sikerült az autó alá vetnie magát.

A kolokolamszkiak unos- untalan bíróság elé hurcolták Kalamajkát. Az országot pusztulás fenyegette.

Az első fagyok bekö- szöntekor Kolokolamszkbó! elvánszorgott Moszkvába monsieur Podlinnyik. a „Privhos” álszövetkezet elnöke. Sokáig tétovázott és nyafogott. Felesége azonban kérlelhetetlen volt. Felhívta férje figyelmét polgártársaik gyors meggazdagodására, és kijelentette:

— Ha nem mész el az idénymunkára, én a vonat elé vetem magam.

Az egész város kikisérte Podlinnyikot. Mikor felszállt a vasúti kocsiba, az idénymunkán már járt kolokolamszkiak utána kiáltottak:

— Ne fejjel bukjál alá- ja! Nehéz batár! A Jábad dugd oda!

Podlinnyik két nap múlva bepólyált fejjel tért vissza, fél szeme alatt jókora véraláfutás volt, mint valami elmázolt tintafolt. Bal karját nem tudta mozdítani.

— Mennyi? — kérdezték a polgártársait, a megcsappant kalamajkái kincstártól járó segély összegére célozva.

Az álszövetkezet elnöke azonban válasz helyett hangtalanul sírni kezdett. Szégyellte elmondani, hogy tévedésből a színesfémtröszt kocsija alá ugrott, a sofőr idejében lefékezett, azután pedig sokáig püföl- te a fejét meg a karját a csavarkulccsal.

Monsieur Podlinnyik külseje oly rémítő volt, hogy a kolokolamszkiak többé nem jártak idénymunkára.

Csak ez az eset mentette meg Kalamajkát a végromlástól.

Fordította: Gellert György