Észak-Magyarország, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-07 / 132. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. június 7., péntek Impressziók egy Fodor-malin Ünnepi köszöntő nem hangzott el, # de amikor tegnap reggel nyolc órakor kinyitották a Bajcsy-Zsilinszky utcai picinyke kis könyvesboltot, a Tallózó ajtaját, már legalább tucatnyian vártak arra, hogy belépjenek. A szomszédos Heves megyében már két ilyen kis boltot is megnyitott (Egerben és Gyöngyösön) a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat, ahol féláron juthatnak hozzá a három évnél régebbi kiadású könyvekhez a vásárlók. Korábban ilyen áron és módon, legfeljebb az Antikvárium akciós vásárain lehetett vásárolni, most folyamatosan megadatik a lehetőség a könyvbarátoknak. Saláta Sándorné, a Tallózó vezetője különösen ezt az utóbbi tényt hangsúlyozta, merthogy itt változó árukészletet és kínálatot találhatnak .az érdeklődők. A többi könyvesboltból folyamatosan szerzik be az utánpótlást. S a könyvesboltok közismert raktározási nehézségei következtében, bizony sok olyan könyvre bukkan- tak. amelyekért annak idején „ölték egymást” a vevők. Vagy most itt megvehetik azt. aminek annak idején, pénztárcájukhoz képest, sokallották az árát. A Tallózó megnyitását nem előzte meg nagy-nagy hírverés. A nyitás napjának nagy forgalma (szinte egyetlen percre sem ürült ki az üzlet) azt bizonyítja: amixe igazán szükség van, azt megtalálják az érdeklődők. Bizonyos, hogy a Tallózónak alakul a törzsközönsége. cs. a.—f. 1. A John Mayall’s Miskolcon Bemelegítenek a Kormorán együttes játszott vagy négyöt számot. Egy negyed óra múlva Deák Bili Gyula csatlakozott hozzájuk, majd Balázs Fecó. Mint a nevekből következtetni lehet, a folk and rollt fokozatosan felváltotta a rhythm and blues, az elmúlt év néhány slágere — a közönség kezdte jól élezni magát. Persze nem is történhetett másként, akár a műfaji átalakulást, akár a hangulat emelkedését tekintjük, hiszen az est fő attrakciója John Mayall volt. Mayal Íról mostanában sokat hallhattunk, a rádió szinte naponta foglalkozott vele. Nem akarom tehát elismételni, amit vélhetően most már mindenki tud. Azért persze az mégis furcsa, hogy bár „neve áruvédjegy” — miként Sebők János cikke hirdeti az IRI kiadványában, a Rock Révkalauzban, ennek ellenére, a vele való foglalkozás, és magyarországi koncertsorozata sokaknak afféle felfedezés. Többen most ismerkednek a nevével, s ha nem toppan be hozzánk, az ismeretlenség homálya fedné azt a rocktörténeti mozzanatot, hogy az ő nevelése a hatvanas-hetvenes évek számos jeles rock-személyifcége, Brian Jo- nestól Eric Claptonig. Legendás nevek, legendás évtizedek. A hangulatból valami átszivárgóit a mába. John Mayall és kitűnő muzsikustársai valami olyat produkáltak június 4-én a miskolci sportcsarnokban, amitől még azok is kis híján lázba- jöttek, akik tizen- és huszonéves lélekkel élték át a jelzett koiszakot, s már majdnem elfelejtkeztek róla. Kis híján lázba jöttek, Írom, értve ez alatt azt, hogy inkább az ész, mintsem a szív kábulata volt az, amit a mai harmincasok, negyvenesek átéltek., Kisajátításról szó sincs, de hát az vitathatatlan; hogy a rhythm and blues elsősorban az ő világuk, s bizony de jó lett volna ilyen színvonalú koncerteket ^hallani akkor, amikor ennek a stílusnak az ideje volt. Persze az megint más kérdés, hogy vajon miért jöhetett létre Mayallék játéka, s a mai tinédzserek között olyan forró összhang, mint aminek tanúi leheU tünk. Számukia egy legenda elevenedett meg, olyan varázslat részesei lehettek, amelynek gyökerei jó két évtizeddel ezelőttre nyúlnak vissza. Ilyen pazar erősítés mellett, ha egy gitáron két húrt megpengetnek, már iszonyú zaj keletkezhet. John Mayall és csapata megmutatta azt, hogyan lehet három szólógitárt és egy basszus- gitárt — huszonkét elektromosan kierősített húrt! — egyszerre megszólaltam úgy. hogy az mégsem iszonyú zaj, hanem tökéletesen kidolgozott, egymáshoz simuló-fe- szülő zenei hangok szédületes kavalkádja legyen. Elhallgattuk volna őkét még egy darabig ... Matyó rózsák Matyó rózsák címmel irodalmi estet tartanak ma Mezőkövesden. Az este 7 órakor kezdődő rendezvényen Selley Zoltán előadó- művész Matyóföld költőinek alkotásaiból mutat be ösz- szeállítást, a HNF városi bizottságának előadótermében. Rendhagyó módon, déli tizenkettőkor kezdődött hétfőn az a’ találkozó, melyen Fodor Andrást látta vendégül a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár olvasóközönsége. Mégis „lelt ház” volt a könyvtár különtermében, s az érdeklődők nagy többsége — ez igazán öröm! — középiskolás fiatalokból állt. A szokatlan kezdési időpont után a folytatás is tartogatott meglepetéseket. A könyvtár igazgatója, dr. Környey Lászlóné köszöntötte a költőt, majd a Reményfutam című Fodor-kötet könyvheti írissességű verseiből hallhattunk néhányat. Csakhogy ezúttal nem hivatásos előadóművész tolmácsolta a műveket, hanem Pető Krisztina, a Kossuth Gimnázium és Óvónői Szak- középiskola tanulója. A formabontást tovább tetézte, hogy a költő beszélgetőpart- nerének szerepét, mely általában irodalomtörténészek feladata, most egy magyar szakos középiskolai tanár — jelen sorok írója — kapta. A beszélgetés szerkezete a pályakép felvázolását célozta, az emberi-költői életút naplójának fellapozására tett kísérletet. A költőn és közönségén múlott: sikei'rel! Jóleső éi’zés volt figyelni, ahogy Fodor András mesélő kedve, közvetlen, halk szavú egyénisége, tartózkodó humora egyre jobban megfogta hallgatóságát. Ám — ahogy mondják — kettőn áll a vásár. Szerencsére a jelen le- vők a szó legszorosabb értelmében vett érdeklődők voltak. Az idő haladtával költő és közönsége között észrevétlenül megsodródott az a szellemi pókíonál, mely a szavakkal már-már alig közölhetőt is sikerrel célba juttathatja: a kölcsönös ro- konszenv, az egymásra találás nehezebben körülírható érzéseit képes kimondatlanul is közvetíteni. Sajátos, baráti-családias atmoszféra alakult ki. E légkör bátorítóan melegítő hatására az olvasók hamar feloldódtak, félidő tájban már ők maguk is faggatták a * vendéget. Mindegy volt már: versek, zene, pedagógia, szerelem, atomhalál-e a téma — beszélgettünk az egvütt gondolkodás, az egymást értés ritkán adódó öröméért. Ünnepi Könyvhét '85. Mindig izgalmas dolog, ha emberközelbe kerülünk egy- egy művésszel, tudóssal, íió emberrel. Kivált, ha ez az ember a pódiumon ülve sem A könyvtérré alakult Szabadság tér dedikáló asztala körül sűrűn váltogatták egymást az olvasók és percenként nyitották ki a fehér fedelű köteteket. Esterházy t*é- ter előtt. A 35 éves író legújabb. „A szív segédigéi” című könyve mellett előkerültek a „bevezetés a szép- irodalomba” alcímet viselő sorozat többi tagjai: a „Kis Magyar Pornográfia”, a „Ki szavatol a lady biztonságáért?”, a „Fuharosok”. a „Függő”, de sokan hozták el dedikálásra a híres .,Termelési-regény”-! is. Népszerű író Esterházy Péter, amit a dedikálást követő egyetemi találkozó is igazolt. Mit tudhatunk, mit kell tudnunk a közeli és távolabbi múltunkról? Hogyan értelmezi, értékeli, vagy éli újra a felszabadulást követő évtizedek hol tragédiába, hol paródiába illő eseményeit az utókori, vagy a kortárs olvasó? Mit és hogyan üzen nekünk az a világ, felülről szól hozzánk, ha őszinteségével becsül meg, ha megtisztel bennünket azzal, hogy mint egyenlőkkel beszél velünk. Fodor András épp ezt lelte. íg£ történhetett, hogy a tervezett hatvan percből csaknem két óra lett, ám ezt senki nem nehezményezte. Hisz amikor végül — szép gesztusként — maga a szerző olvasta1 fel néhány költeményét, a felhangzó taps félszáz, teljesen azonos hullámhosszon érző és gondolkodó ember köszönetét fejezte ki. Ezek utón a találkozót követő dedikálás ízébe sem vegyült semmi formalitásérzet, sokkal inkább volt ez költő és közönsége kölcsönös gazdagodásának dokumentuma. Kádas Mihály aminek szülötte maga az író is, és aminek érzés- és érték-nyomai mai valóságunkat is átszövik? Hol tűrik el a tragédiák a kissé torzító optikán át való vizsgálódást és hol kell félretolni a bizarr nagyításokat teremtő szemléletet? Hogyan szerveződik ez a ' látásmód renddé, tartalommá, értékké? Ezekre és még egy sor kérdésre keresték a találkozó résztvevői a választ és az építkező beszélgetésből kitetszett: az író is újra és újrarendezi szavait, gondolatait, mert maga is tart azok devalválódásától. Végül is az egymást keresztező és párhuzamosan futó kérdések, válaszok közös töprengéssé szövődtek, a közel ötvenfőnyi közönség és vendégük között impulzusokat hordozó áramkör alakult ki .* . vagyis . valóban találkoztak. (szendrei) Moldvay Győző emlékezése Kohán Györgyre Karcsú könyvecskét hozott a minap a posta Hatvanból. (Oda-vissza megtette az utat, mert mint kitűnt, itt nyomták a' Borsodi Nyomdában.) Szerzője Moldvay Győző kollégánk, aki egyben a Hatvani Galéria igazgatói tisztjét is ellátja, címe Eroica, az alcíme pedig elmondja, mi olvasható benne: Kohán György életútja. Kohán György festőművész ez év tavaszán lelt volna hetvenöt esztendős, de már tizenkilenc éve pihen a gyulai temetőben. A mindössze ötvenhuf esztendőt élt Kossuth-díjas festőművészről a Művészeti Kislexikonban ezt olvashatjuk: „Erőteljes színhatásokra épített, drámai indulatokkal teli képei az alföldi festészet markáns, egyéni alkotásai (Sirató, 1942.: Kabát, 1942., Asz- szonyok-korok, 1949.; Pá- vás asszony, 1965). Művészetének monumentalitása, szimbólumteremtő ereje a modern realista törekvésekkel rokon. 1965-ben az MNG nagy, retrospektív kiállítást rendezeti műveiből. 1972-ben rajzait mutatta be. Hagyatékát a gyulai múzeum őrzi.” — Néhány sor mindössze, bár pontos, lé- nyegretörően igaz. Moldvay Győző, a fiatalabb jó barát kis könyve, ami az Egerben megjelenő Hevesi Szemle című folyóirat gondozásában jelent meg. bevallottan, ám jóértelműen elfogult Kohánnal szemben: a tisztelő jó barát szemével láttatja a nem mindennapi életű tat, művészpályát, a gyulavári falusi kovácsműhelytől, a szülői háztól a Kossuth-díjig, amelynek fényét már alig- alig élvezhette, mert nem sokkal annak átvétele után legyőzte a régen benne bújkáló gyilkos kór, elragadta a halál. Kohán sosem élt Borsodéin, ám alkotásai az itt élőknek is élményt adtak, nem is egyszer. Dijat nyert a miskolci téli tárlaton, s ott voltak munkái Mezőkövesden, Szentistvánban már akkor, amikor még ritka vendég volt az értékes képzőművészeti alkotás a dél-borsodi falvakban. De nemcsak ez köti hozzánk, borsodiakhoz ezt a kis kötetet, hanem a szerző, a most hatvanéves^ Moldvay Győző is. aki az’ ötvenes-hatvanas éveli fordulóján hosszú évekig élt körünkben, Miskolcon. Szentjstvánban. Mezőkövesden, s e két utóbbi helyen számos olyan közművelődési cselekvés kezdeményezője volt, amely ;ma is él, s elindítója volt annak a ima is megjelenő, élő Matyóföld című évkönyvnek, amelyet éppen a múlt évben tüntettek ki két évtizedes, hasznos népművelői munkájáért a Szocialista kultúráért éremmel. A szerző szorosan kötődik hát Borsodhoz, és ő kötötte ide Kohón Györgyöt is. A kötet fülszövege szerint Moldvay még Kohón temetése után vetette papírra nagyjából a most közreadott szöveggel, nem | udoi, miért késett megje- ’entetése csaknem két éviizedet. Olvasmányos, egyhuzamban történő végigol- vasásra serkentő írás az Eroica. (A cím Beethovent idézi, Kohán legkedvesebb, legszívesebben hallgatott zeneművét.) A könyvből, miközben Moldvay a szeretett és, mindmáig gyászolt jó -Jaarát életpályáját kíséri nyomon történészi orecizséggel és baráti melegseggel, önmaga életpályájának néhány fontos állomását is felvázolja, így szinte kettős életrajzot olvashatunk. Moldvay Hódmezővásárhely fia, Kohánnal is ez a művészetekben oly gazdag város kötötte össze. Ű szinte még 'gyermekfővel folyóiratot alapított és szerkesztett ott. majd tanított, egyéb pályán dolgozott, aztán újra i'olyóiratot szervezett és szerkesztett. Természetes a kapcsolata a vásárhelyi képzőművészekkel, s mikor Borsodba hozta a sorsa, az ottani művészetnek igyekezett itt is fórumot teremteni. Nem lehet, de nem is kell idézgetni a könyvből. El kell olvasni. »Izgalmas, szinte regényszerű, s Kohón sorsában — cseppben a tenger — a nehéz sorból kiemelkedett, igen küzdelmes utat megjárt, népi származású művészek életútja tükröződik. Ha nem 'enne semmi kötődése pátriánkhoz, akkor js el kellene olvasnunk. (Az 'Eroica meg jelenése alkalmából június 11-én Hatvanban szerzői estet rendeznek dr. Cs. Varga István egyetemi tanár, a Hevesi Szemle szerkesztője bevezetőjével és fővárosi művészek 'közreműködésével.) Benedek Miklós Találkozás Esterházy Péterrel D. Sz. E.
