Észak-Magyarország, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-28 / 150. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. június 28., péntek Miskolci macskakövek Sárgán hunyorgó lámpák láttán Sárgán hunyorog mosta­nában Miskolcon jó néhány forgalmas kereszteződésben a rendőrlámpa, a villany- rendőr. Az útépítési mun­kák teszik szükségessé ezt a megoldást, ami eleve na­gyobb figyelmet kíván, sőt követel minden járműve­zetőtől, meg gyalogostól is. A minap tájékoztatást ol­vastam lapunkban a város forgalomirányításáról. és ebből tudom, hogy napja­inkban negyvenhét csomó­ponton villanyrendőrre bí­zatott a biztonságos forga­lom, s ezek közül a belvá­rosban tizennyolc helyen központi számítógépes irá­nyítás szabályozza a lám­pák működését. Amikor én Miskolecal is­merkedtem, azaz életem elején, meg amikor Miskolc utcáit naponta járó gim­nazista lettem, a villany- rendőrről mit sem tudtam, s Budapesten jártamban csodálkozva néztem a leg­forgalmasabb útkeresztező­dések felett függő és szí­neket váltó lámpát, amely­nek parancsára leállt, meg megindult a forgalom. Mis­kolcon viszont akkoriban kardos, csákós, fehér man- dzsettás és fehér karszala­got viselő rendőrök vezé­nyelték a járművek moz­gását. A fehér karszalagon nagy fekete K betű jelezte, micsodák: közlekedési rendőrök. Villanyrendőrt még nem bámulhattunk kisdiákként. néztük hát, mit csinál az élő. Az egyik legforgalmasabb hely már akkor is a Szé­chenyi—Kazinczy—Szeme­re utcai kereszteződés volt, természetes hát, hogy ott állt a kereszteződés köze­pén a rendőr. A forgalom- irányítást a tényleges for­galom befolyásolta, azaz a rendőr akkor adott szabad utat, ha jött valamilyen jármű. Mert a forgalom nem volt túlzottan nagy. Figyelte, jön-e a villamos, nem jön-e társzekér, vagy konflis, fiáker, hintó, eset­leg homokfutón, csézán nem közeleg-e valamilyen helyi hatalmasság. A pol­gármesteri és főispáni fo­gatokat messziről illett megismerni, mert a bakon, a kocsis mellett cifra ru­hás huszár, illetve hajdú ült, de a jó rendőr talán a löpatkók csattogásából is felismerte az urak fogatait. Az autókat meg a pöl'ögé- sükről, s számukat tekint­ve nem is volt ez olyan nehéz. Közlekedési rendőr állt a Palóczy—Werbőczy— Kun József utcák és a Vá­rosház tér kereszteződésé­ben, pedig az áramszolgál­tató behemót, vöröstéglás tömbje még nem vette el akkor a kilátást, egy kis patika állt a helyén, de megyeháza, városháza, bí­róság volt a közelben, kie­melt forgalommal. Ezen a kereszteződésen most igen élénk a forgalom, busz is jár, villog is a régi rend­őr mechanikus utóda. Egyébként ez most a Paló­czy—Dózsa György—Szabó Lajos utcák és a Tanács­ház tér találkozása. Nagyon tetszett hajdan nekünk, ifjoncoknak a Bú­za tér, illetve a Zsolcai ka­pu és a Király, majd Lich­tenstein József utca (most Ady Endre utca) sarkán álló rendőr munkája. Ber- zy László kávé-tea szak­boltjából — most a Vil­lanyszerelőipari Vállalat munkálkodik ott — mindig a frissen pörkölt kávé il­latozott ki, az egyébként más szagoktól terhes kör­nyékre. a rendőr meg ébe­ren figyelt, elsősorban a villamosra, mert az a vá­sárcsarnok élői nagy lendü­lettel és ívvel jött át a Ki­rály utcába, átlósan szelve át a kanyart. Már a Gö- möri-sorompótól látni lehe­tett, egészen addig, amíg el nem tűnt az újabb kanyar­ban a Király hídon a Szé­chenyi utca felé. Erre nagy volt a teherforgalom, sok volt a nagykereskedő, a vá­ros és a környék boltjaiba innen vitték a hatalmas társzekerek a fűszerárut, a vasárut, mindent. Többség­ben még vasalt kerekű stráfkocsik nyikorogtak, nem volt könnyű a sokféle „sebességgel” közlekedő jár­gány között rendet tartani, s közben elsőséget biztosí­tani azoknak, akiknek il­lett. Mesélik, de persze ez nem igaz. hogy itt szolgált az a rendőr is, aki a villa­mostól elgázolt ló tetemét áthúzta a Lichtenstein Jó­zsef utcából a Búza térre, merthogy azt könnyebb volt a jelentésbe beírni. Ha hiszik, ha nem. if­jabb olvasóim, az egyik legnehezebb forgalomirá­nyító-rendőri poszt volt a Munkácsy utca sarka. Ott. ahol most minden fel van bontva. A Munkácsy utca. amely akkor a Szirma ut­cában folytatódott és a kis- piacnal érte el az akkori Vörösmarty utcát, s kiága­zott belőle az Arany Já­nos és Zöldfa, a másik irányba meg a Belgrád, majd Hadirokkantak, Bors vezér, Jósika utca és tucat­nyi zsákutca, roppant for­galmas vidék volt. A Baj- csy-Zsilinszky utca még nem létezett, a rendőrnek a Lichtenstein József utca, a Széchenyi és Munkácsy utcák kapcsolódására kel­lett figyelni, a kanyarodó villamossal, s a beláthatat­lan kanyarral a híd előtt. Látványos koreográfiával dolgozott az itteni rendőr, mint a többiek is. Karjel­zéseit illett komolyan ven­ni, mert ő intézkedni is tudott a renitenskedővel szemben, nem úgy, mint a napjainkban figyelembe se vett villanyrendőr. Emlékszem az első vil­lanyrendőr munkába állí­tására. Ma ez „a miskolci villanyrendőr” a Szemere utca sárkán. Budapesti gya­korlott közlekedési rendőrt hoztak le a helyiek betaní­tására. mert akkor még a rendőr kapcsolta a lámpá­kat, először csak a járda széléről, később a nemrég lebontott „minaretből”. Most már negyvenhét he­lyen van rendőrlámpa, s miközben nézem a sárga villogással járó bizonyta­lanságot, sokféle torlódást, ügyeskedést, veszélyes sza­bálysértést. néha eszembe jut, talán nem is lenne rossz ma is olykor egy- egy nemcsak mutogatni, hanem beleszólni is tudó. élő közlekedési rendőr a szenvtelen gépek mellé. (bcncdck) Az országban egyedülálló Erdészeti múzeum Sopronban Sopronban, a belváros leg­szebb részén működik az ország egyetlen erdészeti, faipari és geodéziai gyűjte­ménye, amelynek fenntartó­ja a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem. A múze­um gyűjtőkörébe erdészeti, faipari és földméréstörténeti tárgyi emlékek, iratanyagok, fotók és könyvek tartoznak. Erdészeti múzeum megala­pításának gondolatát már több mint száz évvel ezelőtt, 1883-ban az Országos Erdé­szeti Egyesület közgyűlésén felvetette Pisó Kornél, ál­lami faraktárkezelő tiszt. Az 1885. évi mezőgazdasági ki­állításon az ott elhelyezett erdészeti anyagból egy bi­zottság — Bedö Albert, ne­ves erdész szakember veze­tésével — kiválogatta a megalapítandó múzeumba szánt tárgyakat. Az értékes anyaggal bíró múzeum 1892- ben — pénzügyi nehézsé­gek miatt — sajnos felosz­lott. A soproni főiskolán az 1920-as évek második felé­ben létrehozták az úgyne­vezett „fejlődéstörténeti gyűjteményt”. Ez a gyűjte­mény a bányász-, a kohász- és az erdészszakmák anya­gát is gazdagon képviselte. Ám ia II. világháború ese­ményei, majd az azt köve­tő évek sűrű átszervezései ✓ szétzilálták ezt a gondosan őrzött és- gyarapítóit anya­got. A múzeum gondolata azonban a legutóbbi évekig eleven volt az egyetemen. Az Erdészeti és Faipari Egyetemen a szakmai tan­székek mellett főleg a Köz­ponti Könyvtár gyűjtötte és őrizte a szakmatörténeti em­lékeket, dokumentumokat. E gyűjtőmunka és szakmatör­téneti kutatómunka eredmé­nye, hogy az egyetem 175 éves jubileumára megnyíl­hatott e muzeális gyűjte­ményi kiállítás. (Az egyetem könyvtára 250 éves, s mint szervezeti- egység az egye­tem jelenlegi felépítésében a legrégebbi.) A múzeum erdészeti szo­bája a közös bányász-erdész múlt emlékeit, botanikai ás zoológiái könyveket mutat be. (Megemlékezik a hajdani főiskola (Selmecbányái, il­letve soproni) színes, diák- hagyományoktól gazdag éle­téről, és a régmúlt magyar erdőgazdálkodásáról. A faipari szoba fűrész- ipari, asztalos és kárpitos emlékeket tár elénk. A be­mutatott gattermodell az 1900. évi párizsi világkiállí­táson is szerepelt. A geodéziai szoba a régi földmérő eszközök és mű­szerek tára. Teodolit, busz- szola, planiméter, pantográf található itt többek között. A gyűjtemény becses da­rabja a Klippel .Móric pro­fesszor által szerkesztett szögfelrakó. A kiállítás helyszíne a volt Esterházy-palota — je­lenleg a Tanulmányi Állami Erdőgazdaság otthona. Ez a középkori eredetű ház (1612 —1945 közölt birtokolták az Esterházy-család fraknói ágá­nak leszármazottai) Sopron egyik legszebb műemléképü­lete. Valószínűleg örökösö­dés révén 1591-ben Derssfy Ferenc főpohárnok, sárosi alispán birtokolja a házat, aki 1604-ben 10 évre bérbe adja Helyei Bálintnak. Derssfy 1608-ban meghal, s az özvegyen maradt Derssfy Orsolya (aki a korabeli fel­jegyzések szerint igen mu­tatós asszony volt) 1812. szeptember 12-én megy fe­leségül Esterházy Miklóshoz. Az Esterházy-család 1945-ig nemzedékről nemzedékre birtokolta a palotát. A palota első osztályú műemléknek számít, és tel­jes felújítás előtt áll. A fel­újítás tervei készülőben vannak és a közeljövőben várhatóan egy megszépült épületben fogadhatja a lá­togatókat az ország egyet­len erdészeti, faipari és geodéziai szakgyűjteménye. Rubindiploma 40 év a pályán Családias, bensőséges hangulatú gesztus tanúi .voltunk a minap, a Kom- mün utca 2. számú házban. Abban a házban, amelynek :— egyik — első lakója volt Wilhelmb Margit, a ház gyerekeinek is „Margit ta­nító néni”. Van még ennek a fogalomnak súlya, értéke, zamata? Wilhelmb Margit szobájában üldögélve, de­rűs nyugalmát látva, visz- szaemlékezéseit hallgatva — nagy szeretettel beszél haj­dani és bizony már (sok­sok) néhai tanítványairól — újra átérezheltük a szó tartalmát, megható — sőt megrendítő jelentését is. Mert nagy idők tanúja volt Margit tanító néni. Átélt két világháborút, több rendszer változását — összeomlását, s — noha számtant tanított — kiszá­mítani se tudja, hány gye­reket vezetett be a számok (és a természet) tudomá­nyába. 95 év nyomja a vállát. 1908. június 14-én. a Nagyszebeni Tanítóképző Intézetben szerzett tanító oklevelet, majd (1911-ben) Kalocsán polgári és felső­népiskolai tanári diplomát, matematika és természet- tudomány szakon. Barcson kezdett tanítani, innen Ma- gyarkanizsára, majd Göl- nicbányára került. A há­ború, az országhatárok vál­tozása miatt innen is el kellett jönnie. 1919-től él Miskolcon, 1928-tól (meg­épülésétől) az előbb emlí­tett házban. Hat évig a di­ósgyőri polgáriban, 1925- től 1951-ig a Dayka Gábor utcai polgáriban, illetve ál­talános iskolában tanított. Ezek a száraz adatok, életének keretei. Milyen ez az élet? Margit néni arról panaszkodott, hogy már nem olyan jó a memóriája, nem emlékszik minden név­re, adatra, s eközben több évtizeddel ezelőtti epizódo­kat elevenített fel élethű­en, ízesen, derűsen. Jóban voltam a gyerekekkel — mondja, s ezt pedagógiai ars poeticának is örökül hagyhatja más kollégáinak. A rubindiplomái és ér­met, a tisztelet virágait a sárospataki Comenius Taní­tóképző Főiskola nevében dr. Földy Ferenc igazgató, a megyei Pedagógus Szak- szervezet nevében Pásztor József adta át. (Az évfor­dulókra alapított diplomá­kat a legközelebbi főiskolá­ban adják át.) Ilyenkor az újságíró valami frappáns közhelyet kérés — leplezen­dő meghatottságát. Ehe­lyett azt kívánjuk Margit néni. hogy 5 év múlva új­ra találkozhassunk, törjék addig a fejüket az illetéke­sek, hogy a rubin után milyen fémről, kőről elne­vezett diplomával fejezzék ki tiszteletüket. H. S. Könyv - természetbarátoknak A természetjáró, természel- szeiető emberéknek bizonyá­ra nagy örömöt szerez (de hasznos tudnivalókat kaphat­nak belőle azok is, akik pusz­ta érdeklődésből veszik kéz­be) az a könyvecske, ame­lyet a napokban jelentetett meg a Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Idegenforgalmi Hivatal, a Herman Ottó Mú­zeum Igazgatósága és az OKTH Észak-magyarországi Felügyelősége. A könyv cí­me: Védett természeti érté­kek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Készült a Borso­di Nyomdában, az impresz- szum tanúsága szerint még 1984-ben. Nem véletlenül em­lítettük a dátumot. Gyulai Iván (a kötet szerzője) nem kevesebb, mint három évvel ezelőtt fejezte be a könyv írását, s a hazai nyomdai át­futás idejének hosszúsága mi­att, nyilvánvalóan már nem naprakész ez az ismertető. Itt még csak utalásként van szó például a Zempléni Táj­védelmi Körzetről. amely napjainkra már valóság. Mindazonáltal alapvetően hiánypótló könyvecskét tart­hat kezében az olvasó termé­szetbarát, olyat, amelyet akár útitársként is érdemes magá­val vinnie bükki, borsodi ba­rangolásaihoz. Az 1982-ig védetté nyilvá­nított természeti értékek be­mutatására. leírására vállal­kozott Gvulai Iván, a Her­man Ottó Múzeum munka­társa. Az ő írott kalauzolá­sának segítségével a termé­szetjáró, a kíváncsi ember- könnyebben eltalálhat a vé­dett természeti ritkaságok­hoz, geológiai, faunisztikai látnivalókhoz, mintha a vé­letlen tájékozódásra, odata- lálásra bízná magát. Mert ahogyan a szerző saját ta­pasztalásából írja, a könyve készítése közben az egyik nehézséget a védett helyek felkutatása jelentette. Sze­mélyes élményeket almit szerezni minden védett hely­ről. de sokszor a helybeli lakosság sem tudott pontos útbaigazítást adni. Nehezí­tette munkáját, a természet- védelmi tábla — a védett érték megjelölésének — hiá­nya is. Sokszor a „titokban tar­tás” persze védelmet jelent, vannak olyan természeti ér­tékeink — ilyen például a rudabányai őshominida le­lőhely —. amely csak korlá­tozottan, szakvezetéssel láto­gatható. A legtöbb ritkasá­got, különleges tájképi együttest azonban megköze­lítheti, szemlélheti a magá­nyos természet iáró is. S ah­hoz. hogy butaságból, tudat­lanságból nehogy kárt te­gyen (nem minden rongálás szándékos!), .nem árt, ha fel­hívják a figyelmét arra. ami megnézésre érdemes. Gyulai Iván igen olvasmá­nyosan és szemléletesen ka­lauzol minket a Bükki Nem­zeti Parkban, az Aggteleki Tájvédelmi Körzetben, és az akkor még. csak várhatóan megalakuló Zempléni Táj­védelmi Körzetről is hasznos tudnivalókat ad közre. Se­gítségével megismerhetjük a kelemén Mohos-tavak ritka­ságait, a Piroska-hegy olda­lában levő két kis lápszem növényvilágát. A Mohos-ta­vak. egyike legértékesebb természeti kincseinknek és csak korlátozottan látogatha­tó. A szomolyai kaptárköve­ket sokan keresik fel. Keve­sen tudják, hogy nemcsak a Bükk alján, de Abaújszán- tó környékén is bukkantak hasonlóra. Az országos je­lentőségű védeti értékeken túl. a megyeieket is sorra veszi a szerző. A zilizi, öt­száz éves kocsányos tölgy, a Boldogkőújfalu község köze­lében levő kőtenger, vagy a boldogkőváraljai kastélypark, a füzérkajatai kovásodott latörzsek említődnek meg többek között, hogy ezúttal valóban csak néhányat emeljünk ki a szerző által bemutatottakból. A kötetet egyébként vi­szonylag gazdag (képanyag egészíti ki. (Kár, hogy a szí­nes felvételek egyike-másika nyomáshibás!) Így látható is, amitől részletesebben szól a könyv. Nemcsak a tájat, ha­nem néhány védett virágot, lepkét is bemutat. Ugyancsak hasznos információkkal is szolgálnak a természetjárók­nak, amennyiben az étkezé­si. szállási lehetőségekről is közölnek listát. A kötet végén rövid angol és orosz nyelvű ismertetés is olvasható. A megyei Idegenforgalmi Hivatal forgalmazza a köny­vecskét, amely, mint mon­dottuk. hiánypótló a .maga nemében szűkebb pátriánk természeti értékeinek bemu­tatásával. Ezért is gondoljuk, hogy szívesen veszik kézbe mindazok, akik járják az er­dőket, a réteket, akik látni is akarnak, nemcsak nézni. S talán nemcsak abban segít, hogy ráleljünk a látnivalók­ra, hogy többet tudjunk ró­luk (egyáltalán felismerjük őket és megértsük, miért kü­lönlegesek, védettek), hanem talán a figyelmet is felhív­ja, hogy jobban kell vigyáz­ni rájuk, ha azt akarjuk, hogy unokáink is gyönyör­ködhessenek bennük. (cs. a.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom