Észak-Magyarország, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-19 / 142. szám

1985. június 19., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Egy história, melyben... KATI NÉNI füstként ment által 99 iiíi IIH l n i a kulcslyukon...” Csúnya, szomorú ügy ez. Olyannyira, hogy szégyelleni kiírni ennek a megyénkben kisközségnek a nevét. Régi bányateíepülés, alig pár száz lakossal, még önálló tanácsa sincs. Innen kaptunk nem­régiben egy .jajszavakkal te­li, segélykérő levelet, egy 80 éves öregasszony girbe-gurba sorait:, a hatcsaládos koló­nia, amelyben él, egy kivé­tellel boszorkánynak tartja őt, állítják, hogy megrontot­ta a H.-ék hároméves kisfi­át, és lassan már semmi nyugalma, agyonveréssel fe­nyegeti még a fiatal férj is . . . Az ember, ha a szemének nem is, a fülének már kény­telen hinni. Látogatásunkkor özvegy D. L.-né el-elsírja magát. — Évek óta tart ez a hu­zavona, de most, hogy az uram meghalt, teljesen rám­kaptak B.-ék, és annak lá­nya, veje is . . .. a H.-ék. Hogy rontást vittem Zsolti- kára. a kisfiúkra. Ilyeneket mondanak ... éccaka deszká­val zörgők a padjukon, füst alakjában áltaimentem a kulcslyukon, meg tehenet is vertem már szemmel. . vé­res tejet adott. .. Alaoító tagja voltam a helvi MNDSÉ-nek. annak ideién falut jártam, agitáltam mnt( a nvuedíiaskörnek va«vok tagia. nézze, díiat is hoztam Kazincbarcikáról . Én sem­mi ilvesmiben snse hittem és most ezt fogták rám élni nem haevnak A kolónia egyetlen pár­tatlan tagja, a háromgyere­kes szomszéd fiatalasszony, közben tejet, kenyeret pakol Kati néni asztalára (bevásá­rol és ellátja őt, amivel le­het), és így sommázza a vé­leményét: — Az összezártság megy az agyára itt az emberek­nek. Tulajdonképpen min­denki kígyót-békát kiabál a másikra a háta mögött, hi­szen egymás szájában élnek a családok. Kati nénit pedig, mivel „kilóg a sorból”, egye­nesen kiutálják. Szerintük már a Rózsikat, a Zsolti 21 éves mamáját is megrontot­ta annak idején. A kisfiú az utóbbi időben valóban nyű­gösebb, mint általában, de nem meg-, hanem el van rontva. Hiába mondtam a Rózsinak, ha bizonyosságot akar, vigye el gyerekorvos­hoz, vagy pszichológushoz, ő csak hajtja a magáét. Én harmincéves vagyok, persze nem hiszek semmi ilyen sö­tét dologban .. . — Átjött a férje a múlt­kor ... — szipog tovább Ka­ti néni —, és üvöltözött rám, hogy te büdös k.... te boszorkány, abbahagyod már végre, különbén agyonver­lek! Az egyik szomszéd. Nagy darab, markáns arcú, ősz hajú asszony. Mezítláb szag­gatja a pogácsát a nyári konyhában. — Se ilyen, se olyan vé­leményem nincsen. Éngem ő többször is le ... k ... zott, merthogy együtt élek egy férfival. Inkább azzal fog­lalkozna. ne innának annyit a lányai, a veje is igen rossz pénz ... Azon a gyere­ken igenis van valami nya­valya, a pap is megmondta... Mindenbe beleüti az orrát, a Józsi (az a bizonyos élettárs) ellen is beírt a téeszbe. hogy lelopja a szilvát. Sose nyughatott, most meg tele­sírja a világot a bajával, amit megérdemelt.. . A sértett család, B-ék és H.-ék. Anya, lánya és a kis Zsolti vannak otthon. Az anya fiatalos, formás kreol nő. ömlik belőle a szitok, mint a megnyitott szenny- csatornából. — Megrontotta ez már kis­korában a Rózsit is! — mu­tat a lányára. — Hetekig sírt a gyerek, nem tudtunk vele mit kezdeni. Aztán lakott itt egy család két kislánnyal, egyszer az egyik ordítani kezdett, hogy giliszták mász­nak a hátán. Az is az ő mű­ve volt, és minderre csak azt felelte: „Dilis az a gyerek, vigyék orvoshoz!” Most meg a Zsoltikával tett valamit, egy hónapja ki­cserélték a gyereket. Sír-rí, mászik utánunk, máskor meg csak ül. lógatja a fejét, a szavát se hallani . . . A jól fejlett, erős kisfiú fel-felnyekereg. de csak ad­dig, amíg az anyja vagy a nagyanyja ölbe nem veszi. A fiatalasszony csinos, fes­tett szemű, festett körmű. A szakmája női szabó. — Maga hisz az ilyesmi­ben? Pereg a nyelve, mint a mamának. — Miért ne hinnék? Hiá­ba van ma más világ. ő nem ebből való. A régiek meg sok mindenhez értet­tek. Ez mindig akkor veszi elő a praktikáit, amikor irigykedik. Most azt fájlalja, hogy megkaptuk a kétszobás lakást Kazincbarcikán. Alig várom már, hogy elkerül­jünk innen, a közeléből. Ösz- szel költözünk . . . A gyerek ismét felsír, Ró­zsiivá felkapja és kiabál: — Nézze meg! Mekkora lélés van rajta! Keresheti ez az igazát, én akkor sem hiszek neki! A másik szomszédasszony. Ingerülten kizavarja a macs­kát a sparheit alól, amin panírozott karfiol serceg. Sunnyog, ötöl-hatol, legszí­vesebben az ajtón kívül lát­na. — Én nem láttam sem­mit, nem mondok semmit, mert az uram szétrúgja a s . . .em. De egyedül vele nem vagyok beszélőben' az ud­varban. Mit csinált, mit nem . .., azt a H.-ék elmond­ták magának. Nem? A művelődési házban a nők összecsapják a kezüket az álmélkodástól. Hogy mik vannak? És csupa jót mon­danak a Kati néniről. Agi­lis, értelmes, énekkari tag, a körben mindenki szereti. Nem kell ezzel foglalkozni rásütötték itt már másra is, hogy boszorkány. Mikor, ki a soros .. . Varga Lajos .nyugdíjas, a település tiszteletbeli tanács­elnök-helyettese. Nem tudja, nevessen-e, vagy káromkod­jon. mikor felkeressük. — Szegény öregasszony. Engem is elkapott már az utcán, tennék érte valamit. De mit tehetek én? Megöre­gedett, meghalt a férje, a kolóniában egyedül maradt, a lányaira nem támaszkod­hat. Meghallgattam én mind­két' félt már, ha hagytak volna szóhoz jutni. A fiatal- asszony, mint a darázs, jött nekem. Hiába győzködtem én, hogy utoljára a középkor­ban hittek ilyesmiben, csak fújta a magáét. Jelzem, an nak a gyereknek semmi ba­ja. csak hisztis. Én már cj.ak tudom, négy kis unokám van. Egyszer fenekelnék el úgy istenigazából, elmúlna róla mindenféle rontás ... Hát ennyit az ügyről, ami­ben a megvádolt öregasz- szony füstként ment át a lyukon, ami véleményünk szerint jóval tágabb lehetett, mint az ezt kieszelő embe­ri agyak. Véleményünk to­vábbá, hogy ha ennyire megbecsült tagja egy kollek­tívának, több emberi meg­értést és védelmet érdemelne meg a környezetétől. Ott helyben. Mert mi valóban nem tehetünk semmit. Keresztény Gabriella Az Országos Mérésügyi Hivatal miskolci kirendeltségén több mint egy éve helyezték üzembe a másfél millió forint értékű univerzális hosszmérő berendezést, amely egyaránt alkalmas ellenőr­zésre és hitelesítésre. A közelmúltban az OMH szakemberei lézeres beméréssel „vizsgáztatták” a műszert, s az eredmény arról tanúskodik, hogy a hosszmérő jelenleg is igen megbízhatóan működik. Fotó: Csákó Ősszel már remélhetőleg az új csecsemögon- dozóban vizsgálja a tiszatarjáni babákat dr. Szűcs-Farkas Attila. — Sok jó hirt hallottunk magá­• ról... — kopogtattunk be dr. Szűcs- Farkas Attila körzeti orvoshoz Ti- szatarjánban. — Azt mondják az embe­rek. hogy nemcsak a szív-, mozgásszervi és légúti panaszokhoz ért, hanem okos ta­nácsokat tud adni a palántázóknak, állat­tartóknak, de még a gépkocsijavításhoz is akadnak ötletei ... — Olyan ez, mint egy marék liszt — nevette el a dicséret hallatán magát az or­vos —, felvesszük, aztán szétszóródik az ujjunk közül, újabb marokkal kanala­zunk... hozzáadunk, elpergetünk belőle, így formálódik az ember híre. De, hogy van miből kanalazni a hírkel­tőknek, bizonyította az udvaron tekergőző locsolózsinór, az árnyékot vető szín mé­lyén pihenő kapálógép, vagy a kert lomb­jai között feszülő fóliasátor. Az orvos az órájára pillantott, szussza- násnyi időre invitált a szolgálati lakás nappalijába, ahonnan közvetlen ajtó nyílik a rendelőbe. Telefonhívások és a mozgó gyermekszakonvosi szolgálat, érkezése sür­gette a szavakat. A falu orvosa félig-med- dig hírközpont, fórum, találkozási pontok gyűjtője. Mindenről értesül; születésiéi, halálról és ami e két állomás között ide- oda főiéit ja az emberek életét... keresztelő, lakodalom, disznóvágás, jó termés és ál­latszaporodás, építkezés, költözködés . .. vi­szály és barátság... furkálódás és hivatali padkázás ... mint egy nagy gyűjtőlencsé­ben kereszteződnek a tiszatarjáni hírek az orvosi váróban. És gyakran nem .maradnak meg a gondok a pletykák kuszaságaiban, hanem tanácsért, eligazító szóért is beko­pogtatnak a doktor úrihoz. — Budapestről keiül! Miskolcra, majd onnan a faluba. Talán még kivételesnek számít ez az életút. Hogyan formálódott ki, miként sikerült rövid idő alatt tiszatarjá- nivá válni? — kérdeztük a fiatal orvost. A válasz különböző kanyarokat, állomá­sokat érintett. Szakközépiskolában érettsé­gizett, ahol az autószerelő mesterséget ta­nulta ki, majd különbözeti vizsgát tett la­tin nyelvből és mindazokból a tantárgyak­ból, melyek az orvosi egyetem felvételihez szükségeltettek. Merthogy a pedagógus szü­lők fia orvos akart lenni. Mindenképpen! Az egyetemi évek előtt a Honvéd-kórház­ban vállalt munkát. — Ott még egészen másképp éltek és dolgoztak az orvosok... állandóan segítet­tek egymáson, igazi baráti hangulat ural­kodott. Nem nekünk adtak hálapénzt, ha­nem mi ajándékoztuk meg a felépülő kis- katonákat... Később, a diploma megszer­zése után Miskolcra kerültem a megyei kórház sebészeti osztályára. Rendkívül nagy lelkesedéssel láttam a feladataimhoz, és hamar tapasztalnom kellett, hogy van mit tanulni még az egyetem után. Ügy beszélt a sebészetről, mint az or­vosi szakmák közül a legkedvesebbről, mintha művészi hitvallást kértem volna tőle. Nagyon szerette a szakmáját,- de a növekvő, gyarapodó család miatt vállalta a körzeti orvosi állást. (Két fia van, az egyik szintén orvos szeretne lenni, a má­sikat a természet, a háziállatok, a falusi élet nyűgözi le.) De hogyan kanyarodott az út Tiszatarjánba? — Másfél évvel ezelőtt szólt az- egyik kollégám, hogy itt megüresedett a körzeti orvosi állás. Vonzott a falu, az új munka, a sokféle egyéb lehetőség, amihez nincs lehetőség a város beton- és aszfalt-dzsún- gelében ... És a doktor úr fóliás sátrat húzott a kertbe, bérbe vett hat tehenet egy társá­val együtt... kapálni, szénát gyűjteni járt és pincéjében a maga szüretelte, kezelte borból kínált. Már állnak egy juhhodály körvonalai, a falakhoz, tetőhöz az anya­got bontásból vásárolta ... ötven anya­juhot szeretne vásárolni. .. — Megbocsásson a durva kérdésért... kevés az orvosi fizetés? — Nem .. ’. ezt semmiképpen nem mon­datnám, nem titok: hétezer forint az alap­fizetésem, erre jön az ügyeleti és napidíj, és miért tagadjam, hogy mifelénk is is­merik a hálapénzt... Tehát nem a pénz­szerzés vágya hajt. Nem tudok nyugton lenni. Mindig kísérletező ember voltam, aki szereti, ha valami kikerül a keze alól. És úgy gondolom, nincs, nagyobb öröm, mint mikor a természetben el tudunk iga­zodni, nevelni, alakítani tudjuk a termé­szetet, magunk és mások hasznára. Ezért szeretem a palántáimat, a szőlőt, ezért okoz örömöt a falusi élet. De, hogy mi mindenre van még ideje, arról a rendelő .mellett feltúrt udvar is tanúskodik. Készül a rendelő bővítése, amiben a terhesgondozást és csecsemőápo­lást oldják majd meg és végre sikerült hi­giénikus körülményeket teremteni a mel- 1 ék hely iségeknek. — Évente körülbelül 15 gyermek szüle­tik — mondta az orvos már a két utcá­val odébb levő csecsemőgondozóban, ahová egymás után léptek be a kisbabákat hozó anyukák. Ennek a falunak a népessége nem fogy, és várhatóan nem is kezd el apadni a lakosság, hiszen ma már meg­maradnak a fiatalabbak is, igaz. eljárnak a környék üzemeibe dolgozni. Fejleszteni kell tehát az egészségügyi ellátás színvo­nalát is, .amihez remélem jó partner lesz az új tanács... mert a régi nem állt .min­dig a helyzete magaslatán ... nem az el­határozással volt baj, hanem a végrehaj­tás felelősei intézték kritikán aluli minő­ségben a dolgaikat... De, hogy nem ölbe tett kézzel várta a falu az orvosi segítséget, mi sem bizonyítja jobban, minthogy több orvosi műszert tu­dott beszerezni a megyei kórházból, és ha kellett, maga állt a társadalmi munkát végzők élére. Reméli is, hogy őszre tető alá kerül a rendelő bővítése. Búcsúzáskor még számba vettük a cse­csemőgondozóban megfordult picinyeket. Minden anyuka megkapta a megfelelő ja­vaslatot, tanácsot és bepólyálták a kicsi­nyeket, akik egykor még — megvan rá az esélyük — a saját babájukat hozhatják a tiszatarjáni orvoshoz. Szendrei Lőrinc Ez a Tapolca nem az... „Mivel megfelelő anyagi­akkal nem , rendelkezem, nem tűzhetek ki díjat annak, aki először csónakázott a Miskolc-tapolcai tavasbar­langban !” Dr. Vitányi Andor miskolci olvasónk levelének ez a befejező mondata. S ez a levél megér egy „misét”, azaz egy cikket. A dolgok előzménye az, hogy Tapolca névvel a Du­nán innen és a Dunán túl is található nevezetes helység. Továbbá: az idegenforgal­mú tá'"vú könyvek nagy közkereslet.nek örvendenek, s íróként több a jelentkező, mint a hozzáértő szerző. Rá­adásul olvasónk joggal je- evezheti meg. hogy a szerző nem miskolci . . . A könyv (Panoráma-soro­zat, megjelent 1982-ben), & legfrissebbnek számító mis­kolci bedekker. A 108. olda­lon ez áll: „A tapolcai ta- vasbai lángot a századforduló éveiben fedezték fel, és mél­áz 1. világháború előtt meg­nyitották a nagyközönség számára. A barlang első nagytermébe 74 lépcső vezet. Innen folyón át jutunk a ki­sebb termekbe. A látogatók több mint 300 méteres sza­kaszt csónakon járhatnak vé­gig-” Ez persze, szemenszedell hazugság. Finomabban fogal­mazva: tévedés. A szerző, vagy a szerző társa, nyilván rosszul ollózott. Tapolca, annyi mint Tapolca? Akár Miskolc közelében van. akár a Balaton partján? A vé­konyka kis könyv ára 41 forint. Panaszosunk, dr. Vi­tányi Andor ezzel a kiad­vánnyal lepte meg budapesti ismerősét. Aztán még neki kellett szabadkoznia a hibák és tévedések miatt. Elgon­dolni is szörnyű, hogy mit tesz, ha a vendég Miskolc­tapolcai föld alatti csónako­zást javasol... Tollat fogot t hát. Köszönet érte. hogy a megjelenés után három év­vel nyomdafestéket lát annak a ténynek a regisztrálása, amit egyébként minden kör­nyékbeli tud. hogy ez a Ta­polca nem az a Tapolca, ahol barlangi csónakázóhely ta­lálható. A „Miskolc” című könyv két lektora egyébként mis­kolci volt. .. (brackó)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom