Észak-Magyarország, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-12 / 110. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. május 13., hétfő Vendégek a fesztivál klubjában (középen Hegyi Füstös László animációs filmalkotó, a kép bal szélén Lakatos Iván rendező). Vasárnap este befejeződött a 25. miskolci filmfesztivál versenyprogramja. Mára már csak egy í.zűkebb körű, szak­mai jellegű tanácskozás és a záró-, egyben díjkiosztó ünnepség maradt. A zsűri már meghozta, de termé­szetesen nem hozta nyilvá­nosságra döntését, legyen az a 18 órakor kezdődő ünnep­ségig valóban titok. A hét vége két napján négy versenyprogramban huszonkét filmet mutattak még be, de ezeken kívül is akadt bőségesen néznivaló. Például a Népszerű-tudomá- nyos és Oktatófilm Stúdió információs vetítésen mutat­ta be Neményi Ferenc film­jét, amely A világ tetejéhez közel címmel, Körösi Csorna Sándor útját kívánta követ­ni, illetve nézőközeibe hoz­ni. Ugyanez a stúdió mutat­ta be Dénes Gábor filmjét Neuman Jánosról. Informá­ciós vetítést tartott a Hír­adó- és Dokumentumfilm Stúdió is, s azon Szobolits Béla és Fehéri Tamás egy- egy híradóját, valamint Té­nyt István Az angyalok utol­só földje című, a városfej­lesztéssel járó lakóhelyváltást és azzal együtt életformavál­tást bemutató, Csőke József Kószó bácsi milliói című, egy igen sajátos jómódot ér­zékeltető, valamint Lestár János Tolerancia című, a pusztavacsi találkozóról szó­ló filmje szerepelt. Külön vetítést tartottak informáci­ós keretben képzőművészeti témájú filmekből, tiszteleg­tek Huszárik Zoltán emléke előtt kisfilmjei csokrának bemutatásával és megtartot­ta hagyományos, üdvözlés­ként szolgáló bemutatóját a jövőre itt fesztivált rendező Magyar Televízió is. Balogh Mária fesztiváligazgató kö­szöntő szavai után Moldova Agnes Harmadik felvonás, Orbán Agnes Magyar tájak — Jászság, valamint Kígyós Sándor Ütőn című filmjét vetítették. A szombati versenyprog­ramból megemlítjük Zom- bori Katalin dokumentum­filmjét, a Húzzák a nótán­kat címűt, amely Csajág fa­lu egyetlen estéjének kereté­ben azt mutatja be, milyen is napjainkban a színházak­tól távol levő falvak kul­turális ellátása, hogy hakni­brigádok miként élnek visz- sza ott a kultúrára éhes em­berek igényeivel és hogy a művelődési ház önfenntar­tásra kárhoztatott élete mi­csoda megalkuvásokra kész­teti a jobbat, szebbet, érté­kesebbet nyújtani akarókat, éí. mennyire pótcselekvés a kultúrszomj kielégítésében a kocsma és a művelődési ház társulásában létrehozott va- csorás nótaest. Keserű, de nagyon igaz kép ez a film a mai faluról. Máriássy Judit és Máriássy Ferenc filmje, az Emberek ... arról szól, hogy megannyi háborús szen­vedéssel, örökkön fájó tüs­kével élünk, s íme, mégis milyen kegyetlenek, ember­telenek, durvák, egymást bántok, erőszakosak vagyunk mi, mai emberek, s ugyan­akkor már iskolás korunktól kezdve hazugok is, mert Az én családom című dolgozat­ba azt írjuk, vagy azt írat­ják velünk, ahogyan egy családnak ma élnie kellene. A vasárnapi versenyprog­ram két híradó mellett há­rom, egész műsort betöltő dokumentumfilmel kínált. A Gulyás testvérek Szerződés mindhalálig című, az eltar­tási szerződéseket vizsgáló műve mellett szerepelt a most nyilvános műsorban is látható A magyar nép nevé­ben!, Hóna Péter dokumen- tumíilmje, a háborús főbű­nösökről, amelyről már ko­rábban szó esett lapunkban, valamint Magyar József A mi családunk című filmje, amely az alkotó ismert esz­közeivel azt a kérdéskört járja körül, vajon jelenlegi körülményeink között, ami­kor az anya is munkaválla­ló és a szülők második mű­szakot teljesítenek, házat építenek, és a gyermekneve­lés nagyrészt az állami in­tézményekre hárul, beszél­hetünk-e olyan értelmezés­ben a családról, mint ko­rábban. Heves vitákat kivál­tó filmnek ígérkezik. La Desodora - egy kocka Foky Ottó animációs filmjéből. Rádió mellett Függőségeinkről Ahogy mondani szokták, „volt jobb”, de igazságta­lanság lenne elválni egy rádióműsortól, hogy min­den adása egyformán iz­galmas, érdekes legyen. A Nemzedékek szerdai (Petőfi 22.05) témája a függőség volt. illetve az a mód, ahogy ezt a családban és azon íkí- vül is látjuk, megéljük. A téma azért izgalmas, mert függőségi viszonyainkon, kapcsolatainkon lemérhet­jük a viselkedéskultúrán­kat, de a demokráciák fo­kát, mértékét is. Az egyik telefonáló (idős hölgy) a legtermészetesebb dolognak tartotta, hogy mindannyian ki vagyunk szolgáltatva a boltosnak, házmesternek, buszsofőrnek, főnöknek, családunk tagjainak, s ez el­len hiába is kapálóznánk, tényként .kell tudomásul vennünk. A legcélravezetőbb magatartás a kompromisz- szum, a belenyugvás, mert hiszen úgyis hiába lázadoz­nánk az életünket1 meghatá­rozó és bekerítő tényezők, körülmények, személyek el­len. Eleve annak van igaza, áki hatalmi helyzetben van, akinek ki vagyunk szolgál­tatva. Nehéz volt szomorú­ság. elfogódottság nélkül hallgatni ezt, az egy élet ta­pasztalatai alapján leszűrt rezignáltságot, tehetetlen be­lenyugvást, ugyanakkor vi­tatkozni is nehéz vele, mert mindannyiunknak vannak hasonló tapasztalataink. Min­ket is hagyott ott vigyorog­va a busz, holott a sofőr látta, hogy csak egy-kél méternyire vagyunk már a megállótól, csapott be ke­reskedő a mérleggel és a pénztárnál, volt igazságta­lan és pökhendi a főnökünk — a példák reggelig sorol­hatók. de a lényeg mélyeb­ben van. Élénk eszmecsere alakult ki a stúdióban is, ahol meg­szólalt a bíró. a szocio­lógus, a pszichológus. — ki-ki felkészültsége és mentalitása szerint vitatva a hallottakat. Mert azt min­denki tudomásul veszi, hogy együttélés, társadalom el­képzelhetetlen (kölcsönös) függőség, alá- és föléren­deltségi viszonyok nélkül, de igen nehezen viseljük el, ha ezzel visszaélnek. A mi­nap hallottam, a sajnos rendhagyónak éppen nem mondható történetet. Az egyik munkatársról kimond­ta a főnöke, hogy „rossz a modora”, hogy „összeférhe­tetlen”, hogy nem tudja el­látni a munkáját. Az illető beosztott bekopogott hozzá, hogy tisztázzák ezeket a sú­lyos vádakat, hiszen kész kijavítani azokat, ha rá tud­ják bizonyítani. A főnök — aiki a saját munkájáról nem tűr el semmiféle bíráló megjegyzést, — durván ki­rúgta a munkatársát. Azóta írásban érintkeznek, s a be­osztott több hónapos táp­pénzzel, idegösszeroppanás­sal „fizetett” ezért az ál­datlan állapotért tűrhetet­len munkahelyi légkörért. A kívülállók, a kollégák ilyen­kor persze ijedten lapíta­nak, illetve csak a folyosó­kon, az értekezletszünetek­ben, a főnöki fülektől tá­vol „forradalmárok". Együtt- éreznek, de nem szólnak, mert „nem szól szám, nem fáj (a) fejem”. Holott ilyen légkörben, helyzetben senki se lehet biztos abban, hogy holnap ki kerül sorra. A má­sik munkahelyen a főnök egyszerűen haza akarta za­varni a bíráló megjegyzésre „merészkedő” munkatársat. Ezek az emberek tényleg hi­szik magukról, hogy ők a legszebbek és legokosabbak, csak éppen arról feledkez­nek meg, hogy a kinevezé­süket, jogosítványaikat ők is kapták, s csak addig érdem­lik meg, míg vissza nem él­nek a bizalommal. A beosz­tott ugyanis nem cseléd, akit meg lehel alázni, aki­vel ordítani lehet. A hang­erő és az igazság (foka) rit­kán van (egyenlő) arány­ban. Függőség persze van a csa­ládban is. Az emberek ha­zahurcolják a rosszkedvűket, sérelmeiket, s a gyerekei­ken, házastársukon ..vezetik le”. Pokollá téve ezzel az ártatlan, a vétlen hozzátar­tozók életét is. Hol és ho­gyan állítható meg ez az ör­dögi kör? A kérdést köny- ínyebb feltenni, mint vála­szolni rá. A Csepeli György vezette rádióműsor is a kol­lektív bölcsességre, a hallga­tókra hivatkozik: azaz közö­sen kell megoldanunk ezt a gondot, a kulturált együtt­élés, az egymás elviselésé­nek. megbecsülésének bizony nem könnyű leckéjét . . , Hogy ne pusztítsuk, de épít­sük, segítsük egymást. (horpácsi) Egészségnevelési napok Tiszalúcon „Gyermek és ifjúsági egészségnevelési napokat” rendeznek Tiszalúcon a helyi egészségügyi szervek, társa­dalmi szervezetek, valamint a Vöröskereszt szerencsi ve­zetősége. Május. 7-én több. gyermekeknek és felnőttek­nek szóló egészségügyi elő­adás hangzott el, majd má­jus 9-én egészségügyi aka­dályversenyt rendeztek az általános iskolában. A tize­dikéi program szülők, orvo­sok. pedagógusok fóruma volt „Felelősek . vagyunk az ifjúságért” címmel. Május 15-én filmvetítéssel egybe­kötött előadás lesz. A rendezvénysorozat ideje alatt kiállítások is megte­kinthetők, a „Szerelem és fe­lelősség” tablósorozat a mű­velődési házban; az „Egész­ség érték” plakátkiállítás az, iskolában; a „Makk Marcia barátunk” tablósorozat az óvodában. Kézimunkázó asszonyok Bánrévén Népszerű volt az a tanfo­lyam Bánrévén, ami külön­böző tájegységek népművé­szeti ismereteivel, kézimun­káival ismertette meg a fa­lu asszonyait. Tizenöt asszony vett részt a tanfolyamon, akik kedvet éreztek a varrás-hímzés el­sajátításához. A torockói. karádi és palóc motívumok­kal készített darabokból a Hazafias Népfront helyi szervezete kiállítást is ren­dezett. Beethoven-levél Rekord összegért árverez­tek el egy elveszettnek hitt Beethoven-levelet a londoni Sotheby’s kikiáltói csütörtö­kön: az 1816-ból keltezett szerelmeslevélért 55 ezer fontot fizetett a névtelen­séghez ragaszkodó gyűjtő. A címzett Antoine von Bren­tano asszony, aki többgyer­mekes családanya volt. Beethoven később egyik ke­ringővariációját Brentano asszonynak ajánlotta, akiben a zenetörténészek a kompo­nista titokzatos „halhatatlan kedvesét” gyanítják. MŰSOROK rádió mozi KOSSUTH: «.2«: Mii üzen a Rádió? — 9.0(1: a hét zenemüve. — 9.43: Ki kopog? — 10.05: Nyit­nikék. — 10.35: Lehár operett­jeiből. — 11.05: Az élelmiszer­kutatás műhelyében. — 11.25: Bende Zsolt énekel. — 11.40: Sírkő pántlikával. Taar Ferenc regénye folytatásokban. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Házunk tája. — 13.00: Magyar előadó­művészek albuma. — 14.10: Ver­bunkosok, katonadalok. — 14.37: Origó. Györffy László novellája. — 14.55: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Mozgásterek. — 15.30: Soproni Kóruspódium. — 15.52: Fezei: Sonata Hora Decima No. 22. — 16.05: Neked szól! Zenéről — gyerekeknek. — 17.00: Eco­mix. — 17.30: Gulyás Dénes énekel. — 19.15: soproni város­nap. — 20.45: örökzöld dalla­mok. — 22.20: Tíz perc külpoli­tika. — 22.30: Egy rádiós napló­jából. — 0.10: Virágénekek. PETŐFI: 8.05: Népdalok, nép­táncok. — 8.50: Délelőtti torna. — 9.05: Napközben. Zenés dél­előtt. — 12.10: A Lipcsei Rádió fúvószenekara játszik. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: Ifj. Santa Ferenc népi zenekara játszik. — 13.05: Slágermúzeum. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.05: Újdonságainkból. — 17.30: ötö­dik sebesség. — 18.30: Tiptop parádé. — 19.05: Hétfő esti mu­zsikaszó. — 19.30: Sportvilág. — 20.05: Minden hangra emléke­zem. Tamássy Zdenkó műsora. — 21.05: A Rádiószínház bemu­tatója: Isten veled, India! — 21.40: Garay Attila dzsesszegyüt- tese játszik. — 21.50: Zenés be­szélgetés Rátonyi Róberttel. — 23.20: Könnyűzene Finnország­ból. — 24.00: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR: 9.08: Kamarazene. — 10.00: Renata Tebaldi énekel. — 10.35: Bach-müvek. — 12.00: Schubert: C-dúr vonósötös. — 13.05: „Ez itt az álmok renge­tegje.” Telekes Béláról. — 13.50: A Bécsi Hofburgkapelle kórusa énekel. — 14.12: A Bolgár Rá­dió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 15.00: Muzsikáló Sopron. — 15.25: Kamaramuzsika. — 16.30: John Fogerty felvételeiből. — 17.00: Iskolarádió. — 17.15: Zá­rójelben. — 17.30: A hét zene­műve. — 18.00: Zsebrádiószínház. — 18.17: A Liszt Ferenc Kama­razenekar játszik. — 19.05: Glin­ka: Ivan Szuszanyin. Opera. Közben: 20.19: Verseit elmond­ja: Csorba Győző. — 20.29: Az operaközvetítés folytatása. — 22.00: A kamarazene kedvelői­nek. — 22.53: Zenei panoráma. MISKOLCI STÚDIÓ . (a 268,8 m-es közép-, a 86,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-on) 17.00: Műsorismertetés. Hírek, időjárás. — 17.05: Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Te­lefonügyelet 35-510. Szerkesztő: Zengő Árpád (közben: El sze­retném mondani. Paulovits Ágoston jegyzete. — Válaszo­lunk hallgatóink leveleire. Kar­osai Nagy Éva műsora). 18.00: Észak-magyarországi krónika (Ma véget ért a filmfesztivál — Ismét az egri Széchenyi utcáról) Sport. — 18.25—18.30: Szemle az Észak-Magyarország. a Déli Hírlap, a Heves megyei Nép­újság, valamint a Nógrád keddi számából. BEKÉ: öt láda aranyrög. Mb. színes francia kalandfilm. III. helyár! Kezdés: n6 és f8 óra­kor. — A magyar nép nevében. S/incs magyar dokumentumfilm. Kezdés: 3 órakor. — BÉKE KAMARA: A hegyi barlang tit­ka. Mb. szovjet ifjúsági film. Kezdés: 4 órakor. — Ez Ameri­ka! Amerikai film. 16 éven fe­lülieknek, III. helyár! Kezdés: 6 órakor. *- KOSSUTH: öt láda aranyrög. Mb. színes francia kalandfilm. III. helyár! Kezdés: 9. 11 és f3 órakor. — 25. mis­kolci filmfesztivál vetítési prog­ramja. Kezdés: 6 órakor. — HE- V ESY IVAN FILMKLUB: llu- szárik-emlék műsor. Kezdés: 4 órakor. — TÁNCSICS: Segít­ség, felszarvaztak! Mb. színes olasz bohózat. 14 éven aluliak­nak nem ajánlott, III. helyár! Kezdés: T4. f6 és f8 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Te. ron­gyos élet! Színes magyar film, 14 éven aluliaknak nem aján­lott! Kezdés: 6 órakor. — SZIK­RA : Erotikus képregény. Szí­nes japán dráma, 18 éven felü­lieknek, II. helyár! Kezdés: f5 és n órakor. — PETŐFI: Ne­vem: Senki. Mb. színes olasz— Irancia—NSZK westernfilm. III. helyár! Kezdés: 4, 6 és 8 óra­kor. — FAKLYA: Fclcbarátnőm. Mb. színes csehszlovák vígjá­ték, 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f5 órakor. — Üzenet az űrből. Mb. színes japán tudományos-fantasztikus film, III. helyár! Kezdés: f7 órakor. — FAKLYA KAMARA: Megtalálni és ártalmatlanná ten­ni. Szovjet film. Kezdés: f5 órakor. — TOKAJ, DISCO MO­ZI: Talpig olajban. Mb. színes francia bohózat. Kezdés: f7 órakor. — KRÚDY: Valaki ko­pogott. Színes szovjet film, 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: 17 órakor. — TAPOLCA, ADY: Aranyoskám. Mb. színes amerikai vígjáték, 14 éven alu­liaknak nem ajánlott, III. hely­ár! Kezdés: 7 órakor. NEHÉZ­IPARI MŰSZAKI EGYETEM: Örült római vakáció. Mb. szí­nes olasz vígjáték, III. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — MIS- KOLC-HAMOR: Ha már egy­szer megesett. Mb. színes cseh­szlovák film, 14 éven aluliak­nak nem ajánlott! Kezdés: f6 órakor. — M1SKOLC-SZIRMA: Az álarcos lovas legendája. Mb. amerikai film. II. helyár! Kez­dés: f6 órakor. — MISKOLC- PERECES: Tudom, hogy tudod, hogy tudom . . . Színes olasz vígjáték, II. helyár! Kezdés: 6 órakor. — KAZINCBARCIKA. BÉKE: Gyilkosok utcája. Mb. színes francia krimi. 16 éven felülieknek. III. helyár! Kez­dés: 4, 6 és 8 órakor. — ME­ZŐKÖVESD. PETŐFI: O. ked­ves Harry! Mb. színes NSZK- beli bűnügyi vígjáték, III. hcly- ar! Kezdés: ü • 8 órákor. — SÁROSPATAK. RÁKÓCZI: Nős agglegény. Mb. színes szovjet vígjáték. Kezdés*: hn4 és 6 óra­kor. — Kelly hősei I—II. Mb', színes amerikai film, dupla és III. helyár! Kezdés: n9 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY. BÉKE: Lady Chatterley szeretője. Mb. színes francia—angol film, 18 éven felülieknek, kiemelt és III. helyár! Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. színház 13. hétfő A Miskolci Szimfonikus Ze. nekar hangversenye Téli bérlet Kezdés: este fél 8 órakor KUZMANYl GUSZTÁV: :Wä:S: Kg ■: ; Vegyetek le a vad kérésit tői! Ai égen füstös, véres kárpit, nem Nagypéntek, csak siürke Hétfő s fejem körül vaspor szikrázik. ' Nem vagyok Krisitus, de Jádás sem! tövis és tör mégis jut bőven, csalfa siavok, megejtő hálák, fut éltem s vérem az időben, naioK, öben. , ' - ; ■ ■ ■ ■ ■ > H >•• \.' Mért kell papok pribékje lenni, sámánszavakra fogni lándzsát és átszűrni e forró szívet, hogy gyengeségtek meg ne lássák? ■ Vegyetek le a nedves fáról, ez még kihajthat vérem árán, az ég alján hajnal világot s fölétek hajol a szivárvány. Én megbékéltem önmagommal és megbékéltem a világgal, hiszem, hogy vad töviseimből új virág fakad és vidám dal. Most mór értem, hogy kakasszoig mért lett háromszor megtagadva Jézus és tudom jól, hogy a Föld kincsnek és sárnak egyként anyja. Nem kell Krisxtust-sirató ének, kéz-lábsebeim már nem fájnak, vegyetek le s könyörülettel mutassatok fel o világnak. W":: Feledy Gyulának rokon esxméjü tárlata alkalmával

Next

/
Oldalképek
Tartalom