Észak-Magyarország, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-10 / 108. szám
1985. május 10., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Jutalék a takarékosságért Ki nyer az üzleten? Az ISV — Iparszerű Sertéstermelési Vállalkozás — igazgatója egy értekezleten kijelentette: új korszak kezdődik a termelési rendszerek, s termelőik kapcsolatában. A szabályozórendszer szigorodása, a fokozódó pénzügyi elvonás arra kényszeríti a gazdálkodókat, hogy felülvizsgáljanak minden szerződést. s csak azokra ütik rá a pecsétet, amelyek tényleges előnyökhöz juttatják szövetkezetüket. Ez pedig azt jelenti, hogy megkezdődik a rendszerek közötti versengés, s legtöbb esetben nem új partnerek beszervezéséért, hanem a meglevők megtartásáért. A prügyi Tiszamente Termelőszövetkezet elnöke ugyanebben az időben szintén hasonló véleményre jutott. Azt a rendszert részesíti előnyben, amelyik hajlandó a szövetkezet feltételei alapján aláírni a szerződést. És meglehetősen kemény feltételhez kötötte a kézjegyét. Csak akkor hajlandó részesedést fizetni a rendszernek, ha annak munkáját lemérhető. konkrét gazdasági előny fogja fémjelezni. Az olvasó egy kicsit értetlenül töprenghet most a leírtak felett. Hiszen eddig szinte mindenhol azt hangoztattuk, hogy a rendszerek magasabb szervezettségük, hatalmas szellemi tőkéjük, világszínvonalú technológiájuk folytán a mezőgazdaság meghatározói lettek. Ez a mai napig így is van! Igen ám. de az üzemi szakemberek többsége eltanulta ezt a technológiát, s méltán érezheti úgy. hogy szaktanácsokra semmi szüksége nincs. Ugyanúgy nem tart igényt a termelési rendszer tervezői kapacitására. így ezek elesnek korábbi, legfőbb privilégiumuktól, hogy az építendő telepek technológiáját ők határozzák meg. Az is igaz, hogy a termelők sokallják a szolgáltatások díját, s erre hivatkozva, gyakran kilépnek a termelési rendszerből. Nem kis ellentmondás feszül itt. Egyrészt az egyik oldalon számítógépekkel optimalizált receptúrák. korszerű ' gépek beszerzésének lehetősége, magas tervezői szint... A másikon a növekvő elvonással párosuló tőkehiány. amely már-már azzal jár — mivel a fejlesztésről eleve lemondhatnak —, hogy nemigen akarnak már megtanult technológiáért fölöslegesen díjat fizetni. Ha bent is maradna a rendszerben a gazdaság, azt legfeljebb azért teszi, mert egyes gépeket, eszközöket, takarmányokat csupán új módon tudja beszerezni. Létezhet-e kompromisz- szum, amely mindkét felet érdekeltté tenné a kapcsolatok maradéktalan fenntartásában? Nehéz ügy. Éppen ezért érdekes a prügyi módszer, amely teljesen új alapokra helyezi az ISV és a szövetkezet kapcsolatát. Az új szerződés aláírásának feltétele, a mindenkori haszontöbblet- ből adódó nyereségelosztás. Ennek érdekében lassan két éve már, hogy végeztek egy kísérletet. Több tápot versenyeztettek, s a hizlalás eredményessége döntötte el köztük a sorrendet. Nos. ekkor tették a következő ajánlatot: ha az ISV a kísérlet ismeretében vállalja, hogy tápsorával csökkenti a szövetkezet takarmányozási költségeit, akkor az ebből adódó eredmény húsz százaléka a rendszert illeti meg. Nem kis fejtörést okozott az az ajánlat az ISV berkeiben. Érthető, hiszen a rendszer így elesik a szak- tanácsadások díjaitól, amely pedig“ tetemes summára rúgott évente. Mégis, bízva tápsoruk kiváló minőségében, vállalták a kockázatot. Ma már eredményről is számot adhatnak, hiszen az új szerződés első évét a közelmúltban értékelték. Első hallásra a mezőgazdasági nagyüzem lett a győztes, mintegy négyszázezer forintot sikerült megtakarítani a rendszer tápjaival, így ebből az eredményből nyolcvanezer forintot ad át az ISV-nek. Az aktívum tehát a költségmérséklésből, s a szaktanácsadói díj ,,megtakarításából” összeadva meghaladja a négyszázezer forintot. A rendszer viszont nyolcvanezer forinttal kevesebbet inkasszál be, de végső soron elégedett, hiszen a prügyi tsz a tagjai között maradt, s az elkövetkező években még lehet a technológián tovább szigorítani, az etetés költségeit mérsékelni. Mert ebben az új formában csak a gazdaságosság fokozása az. amit valójában közös érdeknek lehet nevezni ... — kármán — Ifjúsági turizmus „Az ifjúsági turizmust úgy kell fejleszteni, hogy az álljon összhangban az ifjúsági korosztályok és rétegek sajátosságaival. Biztosítani kell az ifjúsági turizmus feltételeinek, formáinak, lebonyolításának célirányos, a népgazdaság lehetőségeivel összhangban álló tervszerű, arányos és koordinált fejlesztését” — mondta ki az az 1981-ben hozott kormányhatározat, amelynek végrehajtását a napokban elemezte az Állami Ifjúsági Bizottság. Az elmúlt években az állami és a társadalmi szervek, a vállalatok és az intézmények intézkedéseinek és tevékenységének eredményeként az ifjúsági turizmusról hozott minisztertanácsi és ÁIB-határozatok számos előírása megvalósult. Az érzékelhető előrelépés ellenére azonban az ifjúsági turizmus nem fejlődött a szükséges és lehetséges mértékben, s továbbra is csak korlátozottan tesz eleget a fiatalok nevelésében rá háruló sajátos feladatoknak — állapítja meg a tájékoztató. Ezt mutatják a legújabb felmérések is, amelyek szerint a belföldi turizmusban részt vevő fiatalok száma, összetétele — döntően anyagi okok miatt — nem megfelelően alakult. Ezen az ötnapos tanítási és munkahét általánossá válása sem változtatott. A szabad idő aktív eltöltésének népszerűsítésére tett erőfeszítések is leginkább csak az eddig is kirándulók. a természetben sportolók körében hoztak eredményt, ám az ebben résztvevők száma nem bővült lényegesen. Egyebek között rögzíti, hogy még nem alakultak az ifjúsági turizmus egységes szervezeti keretei, s nem kielégítő az ezzel kapcsolatos propaganda sem. Hiányzik az egyértelmű munkamegosztás és a koordináció, amelynek következtében az intézkedések nem valósulnak meg elég hatékonyan, s rendezetlenség érződik, a turizmusra fordított eszközök felhasználásán is. A jövőben megkülönböztetett figyelmet szükséges fordítani a gyermekturizmusra és a fiatal családosok üdülési lehetőségeinek fejlesztésére. Adotlsk 3 Ißhotosfiflok, 3 t3fl3lÉoi 3 yyorsättl) ßloroloposhßz Fejti György Szerencsen — Aktívaértekezlet a XIII. kongresszusról Üzemlátogatás üzemlátogatás a csokoládégyárban Szerencs nevének hallatán kinek-kinek, érdeklődési körétől függően, más jut az eszébe. Az ország távoli vidékein élő és erre átutazók számára a történelmi borvidék, a csodálatos zempléni táj, a Hegyalja kapuja. Mások a cukorgyárra, vagy a csokoládégyár termékeinek ízére gondolnak; a történelmet kutatók Bocskai generálist, az irodalmárok Móricz Zsigmondot, Győri Eleket idézik. Az Alföldön gazdálkodók szeretnének valamit átültetni a gazdag szőlőkul- lúrának terepet adó domb- és hegyvidékből, míg a vizek szerelmesei a Bodrogra és a Tiszára esküsznek ... Életünk milyensége, a feszültségek, ellentmondások feloldásának lehetőségei; a megújulás lehetséges módozatai, az útkeresés — ma sokat foglalkoztatják a társadalom minden rétegét. Ez tapasztalható a régió központjában, Szerencsen is, ahol a városi rang kötelez. Mindenekelőtt arra, hogy az itt élő, dolgozó, alkotó emberek, a helyi közösségek teremtő erejével valóra váltsák a másfél évvel ezelőtti városavató ünnepségen kifejezésre juttatott reményt, miszerint: „ ... Szerencs jól él majd lehetőségeivel, épülő, fejlődő környezetével és az ezredfordulóra a szó legszorosabb, legnemesebb értelmében emberszabású, az emberekért való kisváros lesz, ahol jó élni, s ahol a környező községek lakói is büszkén és szeretettel mondják: a mi városunk Szerencs!.. ■” Az adottságok és a lehetőségek ésszerű egybevetésével lépésről lépésre valósítják tehát meg emberszabású városépítő céljaikat a vonzáskörzetben levő települések érdekeinek szem előtt tartásával- A „központ”, a tízezer lakosú Szerencs sajátos kölcsönhatásban él a további hatvanezer lakost számláló településekkel. Ez abban is megmutatkozik, hogy a vonzáskörzet valamennyi községe, nagyközsége megőrzi, továbbfejleszti kialakult történelmi arculatát, erre nagy gondot fordítanak a terület gazdái. Másfél évvel a közigazgatás átszervezése, a városi rang birtokba vétele után milyen ma Szerencsen az élet: mit sikerült eddig az elképzelésekből megvalósítani; milyen, és a jelenlegi gazdasági helyzetben mennyire elérhető célokat tartalmaznak a további tervek, nem utolsósorban: hogyan segíti ezeket. az együttgondolkodás, az együttes cselekvés, az önerőre is támaszkodó megújulás? Ezekre az izgalmas kérdésekre kereste a választ tegnapi helyzetelemző megbeszélésein Fejti György, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára széles körben, sok emberrel találkozva egész napos szerencsi programja során. A város és környéke fejlődéséről, társadalmi, gazdasági helyzetéről, a pártéletről, a választási előkészületekről, a helyi párt-, állami, tömegszervezeti vezetők társaságában Török László, a Szerencs Városi Pártbizottság első titkára adott átfogó tájékoztatást, melynek főbb sarokpontjai a település- fejlesztés, a lakásépítés, a szociális-egészségügyi ellátás, az ipari és a mezőgazdasági üzemek gazdálkodása, az életszínvonal-politika voltak. A városépítő munka középpontjában — az állami támogatás és a helyi erőforrások együttes felhasználásával — a Szerencsen régóta meglevő kommunális gondok megoldása áll. Jelentős erőfeszítéseket tesznek a vízvezeték-építésért, hegyoldalakról lezúduló víz elvezetéséért, illetve az utak helyrehozásáért. Bárhogy is tekintjük: az oklevélben foglalt rang önmagában még nem jelenti a várost. Azt szívós, nagyon kemény munkával, sokszor áldozatvállalással és a célok helyes meghatározásával lehet elérni, megteremteni. Szerencsen a rangsorban ezért kapott helyet mindjárt az elsők között a szociálisegészségügyi ellátás, hiszen ez a terület is eléggé elmaradott volt és a gondokat még ma sem oldották meg teljesen. A várossá válás óta mégis látványos fejlődésnek számít a körzeti orvosi rendelőhálózat kiépítése, aminek jelentőségét, úgymond: „hasznát" egy statisztikai adattal érzékeltette Török László: amíg korábban a helybeliek 83 ezer munkanapja ment „rá” az SZTK-ba való járkálásra, ma ez, a körzeti rendelők fokozatos kiépítésével már „csak” 30 ezer körül van. További lépésként egy szakrendelő létrehozását tervezik, ami nemcsak a környező települések gondjain, hanem a miskolci szakrendelők zsúfoltságán is enyhítene. Az általános iskolai oktatás javítása áll a következő helyen. Már átadták az új tornatermet és elkészültek az új lakótelep közelében épülő 8 tantermes általános iskola tervei is. Itt mindjárt el is jutottunk az egyik legfontosabb kérdéshez: a lakáshelyzethez. Fejti György megjegyezte, hogy a városba jövet érdeklődéssel szemlélte a főútvonal mellett épülő új házakat. A vendéglátók elmondották, hogy az tulajdonképpen KISZ-lakótelep: a vállalatok segítségével, de túlnyomórészt önerőből fiatalok építik. A városi vezetés — miután állami lakások építésére egyelőre nincs kilátás — a magánerős lakásépítést erőteljesen támogatja. A városban három új lakótelep van, illetve épül; a hatodik ötéves tervben egyébként 77 állami célcsoportos lakást adtak át, a következő ötéves terv fő célkitűzései között továbbra is a közműellátás javítása, és a kereskedelmi hálózat fejlesztése áll. Szerencs* fejlődéséhez, mai képéhez tartoznak a korszerű ipari üzemek, köztük a nagy múltú cukor- és csokoládégyár, a Diósgyőri Gépgyár „B” gyáregysége, a Lenin Termelőszövetkezet új tanya- központja — hallottuk a továbbiakban, de az alapos, mindenre kiterjedő tájékoztató kitért a gondokra is. így szóba kerültek a veszteségesen gazdálkodó mezőgazdasági üzemek, ezzel összefüggésben a veszteségek okainak vizsgálata. A megyei pártbizottság első titkára megjegyezte: többek között ez is jövetele egyik célja, hiszen a megyei vezetés kiemelt jelentőséget tulajdonít a veszteséges gazdálkodást előidéző tényezők vizsgálatának, feltárásának és megszüntetésének. (A délutáni program részeként egyébként a város és vonzás- körzete mezőgazdasági üzemeinek vezetőivel találkozott Fejti György, erre a helyzetfeltáró beszélgetésre lapunk későbbi számában térünk vissza.) Szerencsi programja során ezt követően aktívaértekezleten vett részt Fejti György. A cukorgyár kultúrtermét zsúfolásig megtöltő, több mint háromszáz résztvevő: alapszervi párttitkárok, a pártbizottság és munkabizottságainak tagjai, a gazdasági egységek meghívott vezetői, képviselői előtt tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást időszerű párt-, társadalom- politikai és gazdaságpolitikai kérdésekről az MSZMP XIII. kongresszusa tükrében — címmel. Az érdeklődést fokozta, hogy az aktívaértekezlet résztvevői közül előzőleg többen kérdéseket juttattak el az előadóhoz olyan témakörökből is, hogy miként látja a borvidék jövőjét; hogyan értékeli a gmk-k szerepét, a melléküzemágak tevékenységét. Az előadó tehát, miközben átfogó képet adott pártunk XIII. kongresszusáról, a kongresszusi határozatból adódó feladatokról, egyben a hozzája eljuttatott kérdésekre is választ adott. Vendégnek, vendégül látóknak egyaránt tanulságos volt a város két legnagyobb üzeme: a cukorgyár és a csokoládégyár életébe való bepillantás. Itt Pál György, a cukorgyár, illetőleg Kovács György, a csokoládégyár igazgatója szóltak immár önállóan gazdálkodó vállalataik életéről, szólva az önállósággal járó terhekről is. Ezen a beszélgetésen nehéz veretű közgazdasági kérdések is napirendre kerültek, elsősorban azt vizsgálva, hogy az új szabályozók, rendelkezések milyen ösztönzést, illetve megkötöttséget jelentenek a gazdálkodásban, a fejlesztési elképzelések megvalósításában, beleértve a dolgozók bérfejlesztését, anyagi érdekeltségének fokozását is. Minthogy helyzetelemző, helyzetfeltáró beszélgetés folyt, a megyei első titkár sűrűn kérdezett és jegyzetelt, nemcsak beleélve magát a szerencsiek gondjaiba, problémáiba, de azt is vizsgálva, hogy a megyei vezetés a központi szervek támogatását is megnyerve, milyen segítséget nyújthat ezek megoldásához. A gondok felsorolása közben azonban mind a cukor-, mind a csokoládégyái'ban az optimizmus is lépten- nyomon kicsendült. Mindkét gazdálkodó egységben adottak a lehetőségek és a tartalékok a gyorsabb előrelépéshez. Persze, ez sok munkával jár, de a gyári dolgozók körében buzog a tenni akarás az eredményesebb munkára. A beszélgetést követő üzemlátogatáson erről győződhetett meg a megyei pártbizottság első titkára is. Ai épülő lakótelep Fotó: Csákó Gyula
