Észak-Magyarország, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-04 / 103. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1985. május 4., szombat Nekünk el kellett men- | ni. Elhagytuk anyánkat, a I ház falait, az utcát, a falut, a várost. Minket hívott a messzi, a távol, az Ismeretlen. Küldött az otthon, szerencsét kívánt. A búcsú éjszakáján’ nem eső sírdogált odakinn. Anyánk virrasztott. Bizony, fiúk mi nagy titokra ébredtünk egy regI gélén. Még akkor fel se foghattuk igazán, meg se mérhettük gondolattal. Ma már tudjuk: az anyák tudnak csak engedelmesek lenni! Képesek: érettünk megválni tőlünk . . . („Kedves Fiam az inget Hétfőn felteszem a postára egy kis csomaggal, de most nem érkezek Nagyon ki vagyok állva, járok dolgozni, és itt van a kert és egyedül ásom esténként, de nagyon fáradt vagyok és csak vasárnap fogom a csomagot elkészíteni és még arra kérlek készülj fel fiam a tanulással f. is azt mondta most nagyon fel kell készülni... Most már csókollak sokszor meg J.- kát is mondd meg neki, t hogy a kiscsibikéknek nagyon hiányzik lesik az ajtót, mikor hozza már a ‘ csipegetett füvet és a kismalacok az anyával né- j; zik az ajtót, mikor pereg le a kukoricaszem. Drága kis J.-kám elkapattad a jószágaimat azt mondják te jobb gazda vagy... Nagyon sokszor csókolok mindenkit. Fáradt vagyok” „Kedves Fiam J. néni írt, megköszönte a kóstolót Sz. bácsi meg H. szólt, hogy Hívnának ide futballozni, biztosan fognak üzenni. Ne vállalj ilyen marhaságot csókol Édesanyád Majd írjál pár sort itt küldök Húsz forintot”. ,,Kedves Fiam Itt küldök egy Icis csomagot nagyon hirtelen gondoltam meg holnap akartam, de holnap lesz a zárszámadás igaz, engem nem érint, mert nem kapok semmit, de azért elmegyek meghallgatom a jövőre vonatkozólag, hogy mi lesz most csak ide kell menni dolgozni, mert a gazdaságba le kell szerződni 5 hónapra és ezt nem tudom megtenni, írd meg, hogy nem vagy-e beteg, mert az újságban benne van, hogy Növekszik a járványos betegek száma Nagyon aggódok itt még - nagyon kevesen vannak benne, felvásárolták a citromot egy darab sincs vegyél magadnak és csak citromos Teát igyál és cukorral is egyed nyersen. Feltétlenül írd meg ha beteg vagy Most már sokszor csókol Édesanyád”) Fáradtak vagyunk, fiúk. Mi nagyon fáradékonyak. Nekünk bizony szavakra se telik, sokszor egy üzenetre se. Egy levélre. Minket elsodortak a napok, az : órák, a percek. Mi nagyon el voltunk foglalva mindig I 5 magunkkal. Annyi időnk se volt, hogy várjuk a leveleket. Anyánk leveleit. Hová rohantunk mindig, fiúk? Vagy nem is mentünk, nem is haladtunk? Fiúk, mi I volt .sokszor velünk — kezünket görcs bántotta tán; vagy az a görcs szívünkhöz ragaszkodott? Az — amelyik elnémította szavainkat, amelyik majd-fiók- ba süllyesztette a választ. Az anyák leveleire. („Kedves Fiam Ne haragudjál hogy olyan röviden írtam, de nincs időm csak azért Írtam röviden hogy nyirat- kozzál meg szeretném, ha jól néznél ki és nem mondanák, hogy csúnya a haja. Tudod, hogy nekem már csak annyi örömöm van ha jót és szépet hallok rólad, ha látom, hogy Boldog vagy adja a jóisten, hogy Sikerüljön a fellépésed. Tudod, hogy egész idő alatt sírni fogok itt volt O. L. és mondtam neki, azt mondta, hogy meg fognak nézni. Most még nagyon sok a dolgom. Tegnap is 3 órakor mentem kapálni és 10-ig kapáltam. Nagyon fáradt vagyok. . . Szeretnék neked sok szerencsét kívánni”.) Mi, fiúk szerencsések vagyunk. Talán ezért: nekünk sok alkalmunk adódott, hogy tékozlók legyünk. Az otthon kapuja bármikor: kinyílt egy szívdobbanásra. De mentünk-e elégszer a boldogság-öröm szapora szívverését felkelteni anyánkban? Vagy levél se ment, csak a zúz- marás reggeleket küldtük a hallgatással?! Mi, fiúk szerencsések voltunk. Nekünk a legmesszibb idegenben is volt remény. A legkeményebb pofonok idején is megadatott a szép szó balzsama. És mi viszont erősítettük-e a reménységet? Mi küld- tünk-e vissza a gyógyító szavakból eleget? („Kedves Fiam Először is Nagyon szépen köszönöm az ajándékot igazán megleptél vele erre. Nem gondoltam, nem mondom jólesett a figyelmességed, de Tudod, hogy én nem kívánok még tőled semmit, hisz Még neked szükséged van arra a kis pénzre. Mindenesetre jó ízlésed volt és nagyon szép a sál még egyszer Nagyon szépen köszönöm .. . Sz. mondta, hogy nagyon szép helyen dolgozol és jó emberek között én csak arra kérlek Légy figyelmes és kedves ügyes és becsületes úgy a munkában mint a szállást adó gazdánál, hogy megszeressenek. Én nem bánom, hogy az iskolát hogy oldod meg úgy csináld a dolgaidat ahogy te jónak látod én Mindenben segítelek még tudlak ... Vigyázz, mert nagyon hideg van Nem tudom nem kellene egy vastagabb nadrágot venni ha akarsz írd meg én egy kicsit megfáztam és köhögök hajnalban hideg van... Most már sokszor csókol Édesanyád Légy jó”) Mi szégyenlősek voltunk a szavakkal, fiúk. Nekünk kérésre se tellett — mi anélkül is kaptunk. Nekünk panaszra sem tellett — mi mindig vigasztalást nyertünk. Nekünk, fiúk jó és rossz együtt jutott, bennünk közel és távol összebékült, a sírás és öröm egy forrásból fakadt. Nekünk el kellett hagyni anyánkat, a ház falait, a falut, a várost. Mi gazdagon indultunk el, feltárult titokkal. Nekünk volt mit elpazarolni. De azért nem lettünk végképp tékozlók, ugye fiúk? Nekünk emlékezni kell... („Kedves Fiam, Ne haragudjál, hogy ilyen soká írok, de tudod, hogy ilyenkor ősszel nagyon sok a dolgom már négy vasárnap dolgoztam most törtem vasárnap a háztáji kukoricát nagyon rossz idő volt nagyon megszenvedtem vele és most jelenleg itthon vagyok azt hiszem még emlékszel hogy szokott ilyenkor Jájni a kezem most aztán elért már három éjjel nem hunytam le a szemem csak járok a szobában végig és most fel van kötve a bal kezem gyulladásban vannak az inak nagyon sokat szenvedek rá kedves fiam köszönöd a születésnapi megemlékezést hidd meg hogy ezt nem felejtettem el de jiém volt annyi időm hogy egy lapot írtam volna mire elvégzek halálfáradt vagyok és csa/c sírok este... én már nem szeretek senkit kihalt belőlem minden minket se szeret senki Már nem kérdi senki meg hogy hát .. . val mi van aki kérdi is csak annyit mond hogy megint nem vettek fel... Kedves fiam tudom hogy teneked ez mind rosszul fog esni hogy így Írok de hidd meg hogy nem rosszindulatból teszem nem régen még én voltam a legboldogabb édesanya ha elmentem P.- ra és emelt fővel mentem végig büszke voltam rád azt hittem hogy a szenvedések után ez az öröm megmarad de sajnos csalódás az egész életem Apád holnap lesz öt éve hogy meghalt és azon a napon leszünk 39 éves házasok és itt élek egyedül csak a sirás és a bánat maradt a számomra Ne haragudjál el vagyok nagyon keseredve tehetetlen vagyok fáj a kezem és fáj hogy mindenki elhagyott nézd el a rossz írást csak a fél kezemmel tudok... Téged nagyon sokszor csókollak.”) Megyünk, fiúk? Haza megyünk? Visszamegyünk? Haza vissza; ahonnan elindultunk, ahonnan nekivágtunk a világnak. Miért is mentünk el, fiúk? Hová indultunk? Kitől el, mitől? Kihez, mihez visszatérni? Hazamegyünk ma fiúk? Vagy csak összekapart szavaink érkeznek? Levél? Ma megtérünk-e, fiúk? Vagy levél se terel össze üzenetet? Nekünk sok dolgunk van, ugye, fiúk, mi komoly és felelősségteljes hivatásban ... munkában ... a magunk gondjaival... Mi nem érkezünk ... Mi sose érkeztünk? Ma álljunk meg legalább fiúk. Emlékezzünk anyánk Leveleire! Minden Anya Minden Aggodalmára. Tcnagy József ff Jr se Derkovits korán jelentkező művészi tehetségét viszonylag későn tudta fejleszteni. Kernstok Károly vezetésével néhány hónap elég volt ahhoz, hogy önmagára találjon. Megismerte Merées, Cézanne és a kubisták alakítási módját. Hatással volt rá a Tanácsköztársaság idején kibontakozó aktivista képzőművészet. 1930 körül Derkovits festésmódja lényegesen megváltozott. A keményebb tormálást felváltotta a ko- lorisztikus síkszerű festői- iégre való törekvés. Ezt a jelenséget csak részben magyarázza Bernáth Aurél hatása. Derkovitsra ebben az időben az egyiptomi sík- művészet. alkotásai is befolyással voltak.- Innen magyarázható a tiszta körvonalra való törekvése és az a sajátossága, hogy a lenDerkovits Gyula (1894—1934): Proletáranya anya) 1933. tempera karton 114x45 cm. dületes tormákat színes foltokká alakítsa: ezáltal műveinek tartalmi töltését lokozta. Művészetének utolsó periódusában, Derkovits a középkor művészeihez hasonlóan ideálképeket festett a proletárokról: munkásokról, anyákról, mártírokról. A Proletáranya is ebbe a sorozatba tartozik. Megismétlődik Derkovits-képeken gyakran előforduló női típus, az erő és a rendíthe- tetlenség hordozója. Azasz- szony szinte az egész képfelületet kitölti. Köpenye szétnyílik, ezáltal a drapéria kultikus jellegűvé válik: úgy jelenik meg az asszony, mint az élet elpusztíthatatlan ősforrása, a jövő hírnöke. Végvári Lajos (Terhes FECSKE CSABA: Lila pihéket szöszöl az éj már réz-Hold csüng a kapufélfán tönkbe vágva állig a balta vigyorától a szív meghasadna tv T C' * Kiscsikó viháncol: sörénye monya JNe raj na pajtát csillagozó patanyoma tompora szügye szőre Vadrózsa fecskefű zsálya sokszoknyás szegfű vérbő pipacs belefogódzik az omló időbe ne úgy vérezzetek mintha fájna Valaki őszülő hajaszála gondoljatok az anyámra horpadó melle roggyanó válla jaj csak az nagyon ne fájna Csillagavarbori jön-megy szótlan remegő hangja távolodóban ne emlékeztessetek anyámra eső vagy napfény-alakban jár jár itt Csicsíjja fiúcska: aludj hát álmodj simogatja a táj csigolyáit ring puha bölcső: tekenő jászol szívedet hadd köszörülje érdes kin gyönyörűre Ünneprontó gondolatok — Megírtad?! — kérdezi a féljem. — Nem. Lehet, hogy nem is fogom tudni megfogalmazni. Szeretnék ugyanis ünneprontó lenni, mert az ünnepet meg akarom hosszabbítani a hétköznapokra. Szeretnék de- heroizálni, mert heroizálni próbálok. Azt akarom megfogalmazni, hogy az anyaság tulajdonképpen egy több tényezős függvény, s mint ilyen, nagyban függ például az apaságtól. Mielőtt fejtegetésemet tovább folytatnám, a férjem arca felragyog: —; Tökéletes! Az anyák napja tehát az apák napja. A mi ünnepünk! — helyesbít, finomít —: A mi ünnepünk is! íme: a tál lencse, ,sőt a két tál lencse. Nőnap, anyák napja ... A 365 nap alig több, mint fél százaléka. Ez a tiétek, ez a ti irigyelt többletetek, vagy ha jobban tetszik, a jóvátétel, a 363 napért. Jóvátétellel pedig írni nők és anyák is tartozunk, nőként, édesanyaként elkövetett mulasztásainkért. Javaslom tehát, ne sajátítsuk ki magunknak ezt a két napot, ne magunkat ünnepeltessük, de az eszményt, a fogalmat, a nőiséget, az anyaságot. * Évekkel ezelőtt a Kék fényben egy fiatalembert faggatott a riporter, miért sebesítette meg több késszúrással áldozatát. A válasz egyetlen szó volt: „Anyázott!” Azaz valamely szokásos káromkodási formulát használt, melyben ivócimborája édesanyját nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében emlegette. A szesztestvérség ezen a ponton csapott át olthatatlan gyűlöletbe, noha a késelő fiatalembert nemcsak „rózsabokorban hozta” szülője a világra, de ott is felejtette ... * Csendes foglalkozás van. A VI. osztályos gyerekek tanulják a másnapi leckét az egyik nevelőotthonban. A tanári asztalon az ellenőrző könyvek. Engedélyt kérek, hadd nézzek bele egy-kettőbe. A legelsőt majdnem kiejtem a (kezemből: Igazgatói intés súlyos testi sértésért. Pecsét. Dátum. Aláírás. — Ezután kezd érdekelni a többi is: csak az átlagos, életkornak megfelelő csibészségek, vagy éppen ellenkezőleg, magatartási, társadalmi munkáért való dicséretek olvashatók azokban. Meg akarom ismerni Attilát. Nagyon szép kisfiú, izmos és kisportolt. Gyönyörű szürke szeme gondosan kerüli tekintetemet. Kár lenne addig bármit is kérdezni tőle, amíg nem tanúsít irántam érdéklődést, el kell vele magamat fogadtatnom. Hiszek a gesztusokban, sokkal jobban, mint a szavakban. Átölelem, jobbról-balról megpuszilom. Kerekre tágult, kérdő tekintet: „Láttad az ellenőrzőm és megölelsz, megcsókolsz?!” Megdicsérem az izmait. Mondom: megvédhetné a gyengéket, öntudatos válasz: — Azért kaptam az intőt, mert az édesanyámat
