Észak-Magyarország, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-25 / 121. szám
1985. május 25., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Miskolci macskakövek A szökőkút tövében Leszálltam a villamosról a Kellner Sándor utcai megállónál, s percekig töprengtem, mi olyan szokatlan itt nekem, amíg rájöttem, hogy átfestették a tér közepén álló szökőkút vázát, meg azt a hatalmas fémgömböt is, amire a víz visszahull. Érdekes dolog, mennyire kirí a környezetből, ami szokatlan, aztán meg milyen hamar megszokjuk. Akárcsak ezt a teret, amin a szökőkút áll és I. István nevét viseli. Kevés olyan főútvonal van Miskolcon, amelynek eredeti nyomvonala változatlan maradt, házai mégis — egy kivételével — mind eltűntek. Ilyen a Tizeshonvéd utca, az egykori Sörház utca, amelyen a múltat már csak a most pártoktatási intézményként működő egykori csendőrkaszárnya épülete őrzi; egyik oldalát új bérházak szegélyezik, a másikon még széles üres térség vár sorsára, de a régi házakat már réges-régen lebontották. Állok a szökökútnál és eszembe jut, hogy itt volt az egyvágányú villamos egyik kitérője, a Mészáros- patika kitérő. Nevét a szemben lévő patikáról kapta, amelynek már nyoma sincs, talán éppen ott állt, ahol most egy bérház falán jelzi a tábla: itt kezdődik a Vologda lakótelep. Kis OTI-nak is nevezték e házat, merthogy a patika mellett volt egv orvosi rendelő is. Az egyik oldalán az Ilona, a másikon a Teréz utca tartott észak felé, jobbra meg a Kun József utca ágazott ki belőle. A Teréz eltűnt, az Ilona neve fennmaradt, a harmadikból meg megmaradt a közút és vagy ölA nyáron a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága koordinációs közreműködésével 23 helyen 1500 diákot várnak az olvasó- és művelődési táborokba. Idén magasabb a résztvevők létszáma, mint tavaly, s új vonás az is. hal ház, s most Szabó Lajosnak a nevét viseli. A hajdani kitérő közeiében álldogálva, friss péksütemény illatát hozza a szél. A közelben sütik a zsemléket, kifliket. Lám, ez megmaradt a múltból, mert a Sütőipari Vállalat központjának helyén működött hajdan Nagy Andor híres péksége, s onnan a nap minden szakában ingerlő kenyérillat szállt. Akárcsak a legközelebbi villamoskitérő, a Szent Anna templom — a mai Eszperantó tér — közelében, a már nem létező Schön-léle pékségből. Ennek kemencéi mögött zakatolt el valaha a lillafüredi kisvonal, amelynek még nem is olyan régen itt, az árvízi emlékmű mellett, a „veres templomként” emlegetett Szent Anna templom tövében volt az induló állomása. Egyben itt volt a villamos- vasút szakaszhatára, ha a Gümörin szállt fel az utas és vonalhatára, ha a. Tiszai pályaudvari végállomáson. Ahol most a szökőkút vize csobog, nagyon régen a Jeney-íéle gyárépület állt, mellette egy dufaitos ka- pubejárattal gazdag kocsma. A gyárban vasárut készítettek, majd kaptafa- gyárként emlegették, később egy bútorkereskedő cég raktára volt. Közvetlenül mellette volt az anyakönyvi hivatal. Csaknem 40 éve tanúként álltam itt két barátom esküvőjén. A Hoffmann Ottó utcának még nyoma sem volt ezelőtt huszonhat-huszonnyolc évvel. Kétirányú volt a Hunyadi utca forgalma, s az anyakönyvi hivatal előtt olyan alacsony, földbe süppedt házacskák álltak, hogy ablakaikon akár egy tacskó- kutya is benézhetett. Amihogy a táborokban az idősebb korosztály -is helyei kért — közülük elsősorban az. ifjúmunkások, a főiskolások és az aktív népművelők. Változatosnak. ígérkezik az idei program. Az általános iskolák részére szervezett kor a Hoffmann Oltó utca helyét kimetszették a kis házak erdejében, sok ház félbevágottan állt évekig. Ahol most a tér melletti boltsor van, a városi apaállat-telep, köznyelven a biknisláljó volt a „látványosság”. Vagy tizenöt esztendeje tűnt el. E környéknek van egy apró nevezetessége: az a ház. amelynek tetején a Casco- reklárn villog, a miskolci újjáépítés kezdeteit jelzi. Elsőként a mai Kun Béla utcán, a gépiparival szemközti telken kezdtek bérházat építeni lí)4!) nyarán — akkor kétemeleteset, majd később ráépítettek egv emeletet —. nem sokkal utána pedig megkezdték ennek, a ma Hoffmann Ottó utca 2. számú háznak az építését. Ez volt az első. akkoriban modernnek vélhető bérház a háború utáni Miskolcon. Nem messze a Hunyadi utcai ház. ahol sokáig lakott. Déryné, a másik irányba nézve pedig olt a sírja a Szent Anna temetőben. Pár méternyire attól néhány hónapja kísértük utolsó útjára kedves bará- túnkat-koltógánkat. A temetőből jól látható az újjászületett környék. A régi zegzugos, a Pece medréhez igazodó, nagyrészt parasztportákból álló utcák helyén hatalmas bérházak. nagy zöldterületek. Ügy tűnik, a várostervezés okult a belvárosi zsúfoltságból. zöldterület-hiányból. Ami régen szinte egyetlen fogalomként Bá- bonyibérc volt. most rendezett utcák sora, egész kis település. Keresem gondolatban a régi Tóth utcát, nem találom a helyét . .. A szökökútból magasra szökik a vízsugár, hogy aztán visszahullva, a fémgömbön szétporladjon, ezer színben szikráztassa a napfényt. Nagy Andor kenyerének illatával az orromban megyek tovább. Pedig tudom, ez már a mai sütőipar kiflijétől származik . .. (bcncdck) táborok közül hatban ci- gá nyszá rma zású gyermekeket foglalkoztatnak, akiknek túlnyomó többsége halmozottan hátrányos helyzetű. E táborok programjai főleg a társadalomba való beilleszkedést igyekeznek elősegíteni, s emellett a rendezvények között helyet kapnak az etnikai hagyományok ápolását célzó előadások is. Mindig magam előtt # látom nagyapámat, ahogy ott ül a kis szobája ágyán, ősz haján csillog a lámpa fénye, s kezeivel csapoló mozdulatokat végez. Tornázik. Ki akarja űzni öreg csontjaiból a közelgő halál apró jeleit, hiszen már üli esztendő nyomja a vállát. Öt- esztendős voltam, csöppnyi gyereklány, amikor hozzánk költözött. Otthagyta a szülőfaluját, s eljött nagyvárosba élni, mert korán megözvegyült. Egyszer s mindenkorra eltűntek életéből az addig jól ismert emberek, házak és kerítések, amelyek mellett olyan jókat lehetett beszélgetni, s eltűntek persze a girbe- görbe, sáros utcácskák is, ahol lépten-nyomon ráköszöntek: Hová? Hová? Szép nagy házat épített a község központjában, négyablakos otthont, melyet az ötvenes évek elején csak a jómódúak engedhettek meg maguknak. Ha nem is vetette fel a pénz. ügyes kőművesember volt, és hát a rokonság is segített. Oda költözött be feleségével és a fiával, a nagylány akkor már kirepült a családi fészekből. Tisztelték és becsülték a község lakói. Segítőkész, minden bajra orvosságot kereső ember hírében állt, főleg azután, hogy átvette a kis község boltjának a vezetését. A pult mögött állva nemcsak áruval szolgált, hanem jó tanácsokkal is azoknak, akik rászorultak. Aztán őt is elérte a baj. Hirtelen és váratlanul elveszítette a feleségét, megözvegyült. Ott kellett hagynia a nagy. négyablakos házal, a fiához kellett költöznie nagyvárosba. Hatodiknak egy ■ szoba-konyhás lakásba. Pedig a nagyház. két keze munkája fiának és az unokáinak készült. Mikor eljött hozzánk, tudta, hogy oda, abba a kis faluba, nincs többé visszaút. Hatvanesztendős fejjel új életet kezdett. Elhelyezkedett a szakmájában, és ismét dolgozni járt. Világ- életében szikár, magas ember volt, katonás léptekkel, kihúzott derékkal ment el minden reggel otthonról, úgy is tért haza. Mi a húgommal már messziről felismertük jellegzetes járásáról, s rohantunk elé, sarkunkban a gyermekhaddal, hogy egy kis pénzt kérjünk tőle csokira, cukorkára, törökmézre. És mindig kaptunk. Teltek, múltak az esztendők. Nagylányokká serdültünk, s az aprópénz is papírpénzzé változott nagyapánk kérges tenyerében. Ügy alakult az életem, hogy én is messzire kerültem a családi fészektől. Már csak látogatóba járok haza. Ritkán látom őt. Az idő egyre mélyebb barázdákat szánt az arcára, örökös életre szóló jeleket, amelyeket a leg- szeretőbb kéz sem tud lesimogatni róla. Közöttünk van, de már úgy, mint egy hosszú út előtt álló, néma utazó. Az öregség elhozta számára a legnagyobb büntetést is, a nagyothallást, amely kirekeszti a családból. megnehezítve amúgy is egyhangú napjait. Talán ezért lett erőszakos, nagy hangú, sokat beszélő, s másoknál mindent jobban tudó, tudálékos öregember. A fia, a menye, akikkel együtt él, zsongó fejjel menekülnek a közeléből. Pedig ő csak beszélgetni akar. Persze mindig ugyanarról. Felemlegeti életének a napos oldalait, a faluját, a cimboráit. Fáradhatatlanul és kitartóan beszél, ha hagyják. Szikár öklével hadonászva senkitől nem vár választ, csak meghallgatást. Hiszen egyedül üldögél egész nap, s alig várja, hogy valaki rányissa az ajtót. A szoba, a bútorok, a magány némasága veszi körül. Este együtt a család. Fáradtan, tele az aznapi gondokkal. és nem hajlandó meghallgatni az öreget. A fiatalok csendre vágynak, amely viszont az ő számára már elviselhetetlen, örül. ha hazamegyek. Nem érdekli az életem, a munkám, ahhoz már túl idős és önző velem is. Csak beszélni akar. Sokat beszélni. És én hallgatom. És én nézem. Nyolcvanhat esztendő nyomja a vállát. Már nem tartozik sehová. Már senki sem kíváncsi rá. Csak egy öreg, megszokott bútordarab a háznál. Mi, fiatalok is ilyen önzők lennénk? Nem törődünk az öreg emberekkel? Vagy az élet változott ilyen nagyot? Ennyire rohanunk? Nem is tudom. Szeretem a nagyapámat. Ha háromhavonta hazajutok, beülök a szobájába, hogy eloszlassam magányos perceit. Hiszen neki már minden nap ajándék. Ajándék, ha leülök mellé, és megkérdezem: Hogy vagy, nagyapa? Mács Ildikó azért számos falura hasonlít, ami a kialakult erkölcsi rendet illeti, s azt a törvényt, melyet közönségesen csak természetes kiválasztódásnak szoktunk nevezni. De adjuk át a szót az írónak: „Csávolyban a ^tehetségek« emberemlékezet óta különleges megbecsülésnek örvendő, kivált-, ságos személyiségek, negyvenöt előtt olykor osztálykorlátok fölé magasodó megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tekintélyek. Ez az egyik íratlan és megszeg- hetetlen törvény. Másik: rongyember nem vehető emberszámba.” Rongyember? Ennek a kifejezésnek nyilván Csávolyban is van tájnyelvi megfelelője, mint legtöbb faluban. Gulyás Mihály abaúji hazájában, ha valakire azt mondták, mondják „liha”, az a legrosz- szabb. Semmi köze nincs ennek a kifejezésnek a léhához. A liha — botcsinálta elimo- lógusként hadd próbáljam megmagyarázni — a gabo- nacsépléskor felszálló, súlytalan, haszontalan mellék- termék. A mi falunkban viszont azt mondták némelyekről: „csoze”. (Szinte hallom nagyapám hangját; u hangsúly és a hangszín utánozhatatlan.) A kifejezést egyébként számon tartja értelmező szótárunk is. „Hitvány frátert, naplopót” jelent. A szótár szerint tréfás ez a minősítés. Soha nem éreztem annak, legfeljebb annyiban, hogy a „csoze alakot” már semmiképpen sem kell komolyan venni; eljátszotta a becsületét. Vagyis a rongyember, a liha, a csoze (és még ki tudja, hány változat él) nem vehető emberszámba. S hozzáteszem, mert hozzá kell tennem: a rongyemberen nem segítenék a társadalmi változások. A tolvajt, a restet, a lustát, a dologkerülőt, a becstelent nem válthatják meg a forradalmak. Aki viszont becsületes ... Egy epizód Székülity Péter: „Vesztes nyerők, nyertes vésztők” című írásából: „Negyvennégy decemberében a nagy tanyán, ahol mi lakiunk a cselédek ... elhatározták, ez egyszer öntevékenyen maguk mérik ki maguknak az utolsó negyedévre esedékes kom- menciól, a búzajárandóságot . . . Megtörtént. Gazda nélkül történt meg. A cselédek a zsákok mellett egymást lesték. Na ki kezdi?! Kezdje már valaki a részt hazahordani. Végre Gardalics a maga megdolgozott jussából hátára hajította az első zsák búzát, és oda öntötte vissza ahonnét fölmérte. Először ő, utána a többiek. Máséhoz nem nyúlunk, első a böcsület.. Hogyan is állunk most a böcsülettel? Sikerült-e a Gardalicsoknak átörökíteniük a maguk szegényember becsületét ? (Mert az úri becsület az már korábban se sokat ért. . .) Itt van mindjárt a tulajdon, s a tulajdonosi szemlélet. Ha társadalmi tulajdonról van szó, kiderül, hogy annak még számbavételére, nyilvántartására sem vagyunk képesek. S ha magántulajdonról van szó? Olykor még a másét is szeretnénk „nyilvántartásba venni”. S ha valakinek — persze a mi fogalmaink szerint — már sok minden van a birtokában, az valahogy társadalmilag is tölértékeltetik. Igaz. hogy nálunk egy csapos jóval többet keires, mint egy főiskolai oktató, s az a bizonyos pincér, akinek asztalához leült a színész, akár egy egész színtársulatot is vendégül láthatna saját költségén, de azért... De azért észnél legyünk. Az értéktől'vénynek, a társadalmi munkamegosztásnak lehetnek furcsaságai, fintorai, a régi mondás azonban most is érvényes: „Az ökör — ha Bécsbe viszik is — ökör marad”. Avagy — hogy a korszerűség követelményeinek eleget tegyünk — akkor is ökör marad az ökör. ha légkondicionált kéglije van és „az év autójával” érkezik. De inkább Szekulily Péter szavaival fejezem be, aki ezt írja: „A javát tisztelni. az alját megvetni, ebben nőttem fel én ...” S miben nőnek fel az új nemzedékek? Gyarmati Béla PARAZS ISTVÁN Hazám Zsigereid közé szöktek idegeim Szemeddé válók s lótóddó tolón Ellened hány ócska tízezer indult már és bőrödön is mennyien bomoltak kacattá Mázolva volt csak megannyi arcuk s a hangjuk is rég hamuvá esett Se köd se rög se kő azóta nem homályosít s nem röpköd Érezzük értjük is talán közös e föld és egy a kenyér rajta Az kérjen csak ki érdemes a falatra ki földet vasat tollat ragadott Szabadság belőled olvasok ' Hogy vagy nagyapa? Közművelődési táborok
