Észak-Magyarország, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-20 / 92. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1985. április 20., szombat »• | I I Régi miskolci házak Az épület ión-oszlopos főbejárata A Déryné utca 5. számú szecessziós épület története 1702-e.s esztendőre vezethető vissza. Az akkoriban még beépítetlen üres telek Csiszár Milhály tulajdonát képezte. Évek múltával a parlagterület gazdát cserélt, az új tulajdonos a Merczer család lett. A barokk stílusú nemesi kúria 1817-ben épült fel, melyet Merczer László nevére írtak. A két épületszárnyból álló házat az 1911-es esztendőben a gazdakör vásárolta meg, a régi falakat lebontották, és helyére 1912-ben új épületei emeltek. 1929-ben a házat újjáépítették. Az újjáépítés tervezésével, illetve kivitelezésével Ferenczi Károly és Silbiger Gyula u közel ezer taglétszámot számláló Kereskedőik és Gazdák Körének kél vezetője, Hevesi Lajos mérnököt, valamint Bloch és Stimm építővállal-' kozókat bízták meg. A sajátos tervezésű ház mindmáig megmaradt, a főhomlokzat hossza 38 méter. A Kereskedők és Gazdák Köre székhazában gyáripari, kereskedelmi, banki és birtokos polgárok gyűltek össze. Színvonalas irodalmi esteket is rendeztek, nem kisebb résztvevőkkel, mint Babits Mihály, Kassák Lajos, Móricz Zsig- mond és Móra Ferenc. Nemcsak az irodalomnak adott otthont e szép szecesz- ciós épület. A ház falai között volt Stromfeld Aurél főhadiszállása az 1919-es miskolci csata idején. De a ház „vendége” volt Carol román trónörökös is, aki a várost megszálló román csapatokat látogatta meg. 1919. november 17-e, ez a nap. amikor Szentpály István, városunk akkori polgármestere visszaadta a házat a gazdakörnek. Az 1960-as belső átépítés előtt az udvari 52 méteres szárnyon ikönyvtár, táncterem, biliárdszoba létesült: Hatalmas kiterjedésű udvara pedig a nyári estéken közkedvelt szórakozóhelyül szolgált. Az épület belső átépítésére akkor került sor, amikor a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínháza e falak közé költözött. Évek múltával a kamaraszínpad új otthont kapott, az épületet a Galéria számára átalakították. A képzőművészetnek otthoni adó intézményben évente rendezik meg az országos grafikai biennálét és a téli tárlatot. A ház udvarán található Szabó Lőrinc mellszobra, s az udvarra nagyon szép kovácsolt vaskapun keresztül juthatunk be. Figyelemre méltó az épület bejárati része, mely klasszicizáló elemekkel díszített. A bejárat jobb és bal oldalán két- két ión oszlopfő díszeleg, felette timpanon gazdagítja az ornamentikát. Érdekes építési megoldásnak tűnik a padlástér felett levő sűrű oszlopos beépítés. Az épületben kapott otthont a Szabó Lőrinc Könyvtár, melynek bejárata felett értékes, sajnos már megcsonkított, hajdan díszes lámpatartó függ. Érdemes lenne felújítani. Fojtán László Gazdag díszítésű vaskapu A könyvtár bejárata feletti lámpatartó A drezdai ! Semper Opera Sokak szerint Drezda az európai zene- és operakultúra bölcsője. S ha némiképp elfogult is az állítás, az biztos, hogy az Elba-par- ti város a zene egyik legrégibb hajléka. Az első önálló drezdai operaházat 1841-ben adják át a közönségnek. Gottfried Semper tervei alapján építik meg, miután 1869-ben leégett, az építész fia, Manfred irányításával újjáépült az operaház, s 1878- ban már ismét fogadja a zeneszerető polgárokat. Nagy korszaka kezdődik ezzel a Semper Operaháznak. Ernst von Schuchs vezetésével az együttes a német opera legjobb alkotásait tolmácsolja. Wagner- és Strauss-bemutatók követik egymást. A Richard Strauss- ősbemutatókra tódul a közönség. Hatalmas ováció fogadja a Salomét, az Elektrát és A rózsalovagot. Az élénk zenei életet az első világháború ugyan rövid időre megszakítja, de aztán Drezda ismét a muzsika városa lesz. A Semper Operának a húszas években meghatározó egyénisége Fritz Busch. Színpadra állíttat Strauss-, Busoni-, Hindemith-műve- ket, s újra felfedezteti a közönséggel Verdit. Antifasiszta nézetei miatt azonban 1933-ban elmozdítják állásából, s ekkor kezdődik meg a Semper dicstelen vergődése. Persze ezután is vannak bemutatók, telt házas előadások, de mindez már a meglehetősen ízléstelen náci kultúrpolitika jegyében zajlik. A szomorú vég 1945. február 13-án következik be: az operaházat bombatalálat éri, kiég, s részben beomlik. Negyven év telt el azóta, s noha Drezdának ez alatt a négy évtized alatt nem volt Semper Operája, a zenei élet újjáéledt. Otthont adott az operajátszásnak a Drezdai Színház és megszervezték a Drezdai Állami Zenekart, amely csak az utóbbi tíz évben 200 hangversenyt adott 22 országban. Később felépítették a Kultúrpalotát is, ahol évente 285 operaelőadást rendeznek, s 60 hangversenyt tartanak. A város zenei élete ma is épp olyan színvonalas, mint a múlt századokban, ám a Semper mégis hiányzott a negyven év alatt. • Ezért 1977-ben megkezdték az újjáépítést. A Semper- házat minden részletében az eredetihez híven állították helyre. FECSKE CSABA Závoz, Szád-hegy, Poklan-alja — Vadvirág bú az avarba A kakukk szava időtlen Zörög a Göncöl fölöttem Ménes-patak, kacskaringós De tiszta a víz, amit hoz Csónakáztam rajta bőszen A dagasztó tekenőben Pallója és hídja számos Bár Szögliget nem nagy város Nem is város, csak kis falu Utcáin por, meg lúdtalu Lúdtalu, por, s tehénlepény — Erre is telik: nem szegény, Jött-ment falu vön' ez 'kérem Emlékben adta ki bérem! Itt voltam én libapásztor, és vízhordó, aratáskor Őriztem a tehenünket Ha hétköznap volt, ha ünnep Rákásztam, pisztrángot fogtam, Fészket lesni fára kúsztam Iskola? Volt az is sajna Nem tudtam kifogni rajta! Beteg cipőmet a tisztelt, Nagy tudású Andris suszter Gyógyította árral, szeggel Viseltem, míg újra nem telt Hol van már a delet hozó Péter bá’, a harangozó? A torony berekedt, néma Szomorúan sóhajt néha Jancsi, a vak harmonikás Sírlakó lett mint annyi más De az énekét még hallom Esténként a patakparton Mesemondó Samu bátyám Hortyog egy nagy csillag árnyán Majd fölébred, majd mesél még Fönn mi bolondságok érték Púpos Pesta árnyalak lett Bárány legel sírja mellett Fűszálként jön a világra Hogy akárki meg ne lássa Závoz, Szád-hegy, Poklan-alja Szívem őket meg ne csalja Időtlen a kakukk szava Bárhová már, én csak haza — - — A teremben monoton darálás. Az Előadó számlál- hatatlan gépelt oldallal leplezvén magát, lankadtan sorolja, hogy részt vettek, dolgoztak, helytálltak, teljesítettek ... A nők elmélyülten vizs- gálgatják festett körmük lepattogzott részét. Sajna, a mosogatás gyilkosa a körömlakknak. Gondolatban megfőzik a vacsorát, rendet raknak az otthoni tennivalók kuszaságában, s időnként felpillantván az Előadóra megállapítják, a gépelt oldalak háromnegyed része még a hátán, tehát olvaaatlanul fekszik az asztalon. A férfiak mocorognak. Borostás állukat piszkálgatják, tüzetesen megszemlélik a plafont, és a mellettük ülő nőt, s időnként gyors fejszámolással újra kontrollálják, a zsebükben levő elég lesz-e utána a cimbora meghívásához. A függöny reménytelenül lóg az ablakon. Az asztalon tüntetőén üres hamutálakat — újabban sok helyen betiltották az értekezlet alatti dohányzást — pörgetnek a nikotintól megsárgult ujjak. Mérhetetlen idő múltán az Előadó köhint egyet, mintegy jelezvén az apátiába süllyedt hallgatóságnak, hogy részéről beíejez- tetett, s tekintetét a szemközti falon függő kép festett tekintetébe fúrva ellenségesen közli: jöhetnek a hozzászólások. Kardpenge-pillantások keresztezik egymást. Majd a férfiak gyilkos indulattal méregetik a Nőt, aki feláll, kezében vaskos dosz- szié — délután meccs lesz a tévében! —, mely rövidke összefoglalóját tartalmazza anhak, mit végeztek, miért végezték és miként fogják végezni ... (Az tiszta sor, ez a Nő miként fogja utána végezni.) Mire a gépelt papírok elfogynak, az ablak mellett ülők is megkapják a katarzisélményt; a tavaszi napsugárra reménykedve előbújó légy csalódott zümmögéssel kimúlik az ablak- párkányon. (A hallgatóság néma kár- örvendéssel konstatálja: megdöglött az unalomtól.) A Nő leül. Ismét reményteli mozgolódás, apró, égbe szakadó sóhajok. A nők titokban, az asztal alatt megmarkolják szatyraik fülét — péntek van, hamarosan kifosztják a boltokat! —, a férfiak a kiszemelt nő lábát, ám ekkor egy, a mécsesért bosszút lihegő Férfi markol össze tengernyi papírhalmazt. A daráló beindul, s a terem percek alatt megint olyan lesz, mint egy középkori utca dühöngő pestisjárvány után, ha leszáll az alkony ... — keresztény
