Észak-Magyarország, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-13 / 86. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1985. április 13., szombat S zobor, könyv, ház, hojó, autó, híd, számítógép - mind-mind olyan alkotás, moly egyetlen ember; a feltaláló, a tervező, az újító, a szellemi-elvi megfogalmazó nevéhez köthető, ám mire megcsodáljuk a szobrot, elolvassuk a könyvet, belakjuk a házat, hosszú útra indulunk hajóval, autóval és a jövő titkai utón kutatunk a számítógéppel, addigra sok szói ember közös munkája ötvöződik az alkotásban. Ilyenkor a közösség dolga és kötelessége elismerni az újat teremtő embert, embereket. Hazánk közössége nevében a felszabadulási évfordulón ismerték el a legkivátóbbakat, akik közül most az ózdi acélnégyessel ismerkedhetünk meg. Marczis Gáborné Mokri Pál Dr. Horogh Lajos Dr. Molnár László Az ózdi acélnégyes „Százfelé oszthatnánk a kitüntetést” B. 60. 50. — ez nem va0 laminő kódszám egy titkos iraton, vagy számítógépprogramon, hanem egy egyszerű, mindennap használatos acélféleség, mégpedig az építőiparban alkalmazott bordázott betonacél jele. A B betű jelöli a felhasználás módját, a beton közé ágyazás lehetőségét, a 60 az erő newtonban kifejezett értéke, az 50-nel pedig a kilopondban kifejezhető tömeget határozták meg. Ez az acélféleség több száz ózdi kohász több éves munkájának az eredménye. Természetesen, mint más jelentős alkotásnak, ennek a terméknek is .vannak szellemi atyjai, akik tehetségüket, akaratukat, elszántságukat és szorgalmukat megmozgatták, állandó izzásban tartották és edzették, ötleteik, terveik megvalósításához társakat kerestek és találtak, míg végül eljutottak a kézzelfogható újdonságig. Ózdon négy műszaki ember a rúd-dróthengermű beüzemelését követően felismerte, hogy az építőipari igényekhez minél hamarabb alkalmazkodnia kell a vállalatnak is, és ez új, eddig nem gyártott terméket kíván. A berendezés adott volt, ismerték a külföldi szakiroda- lomból az ez irányú kísérleteket és eredményeket, de azokat nem lehetett módosítás nélkül Ózdon alkalmazni, vagyis újat, az eddigiektől lényegileg eltérőt kellett kiötölni. Dr. Horogh Lajos műszaki igazgató, Marczis Gáborné értékesítési főosztály- vezető, Mokri Pál, a marketingiroda szakértője és dr. Molnár László, az Ózdi városi Pártbizottság titkára (akkor még az RiDH főmérnöke) adta össze tudományát, és .. . ... és „az iparágon belül is eredményesen alkalmazható — az építőipar alapanyagválasztékát bővítő, termékeik gazdaságosságát növelő — jelentős importmegtakarítást eredményező találmányaik, a termelés gazdaságosságát növelő, önköltségét csökkentő beruházások, fejlesztések megvalósításában kifejtett alkotói, újítói tevékenységük alapján Állami-díjra javasolták” a négy szakembert. . . .. . amit 1985. április 2-án vettek át Budapesten a Par- lement épületében. Négy boldog emberrel foghattam kezet Ózdon az ünnepek után. Négy mérnök, akik éveken keresztül számoltak, kísérleteztek, újra és újra nekirugaszkodtak, ütköztek és barátokra tettek szert. Gyakran éjszakákba nyúlt a munka, a töprengés, sokszor kihűlt a vacsora, mire hazaértek, de nem adták fel, nem hagyták abba, mert a sok számítás között azt is kikalkulálták, hogy ha megszületik az új bordázott rúdacél, akkor az 500—600 millió Ft megtakarítást jelenthet évente a népgazdaságnak, tudták, hogy a korábbi, hasonló funkciójú termékkel szemben 20—25 százalékkal jobb a kezelhetősége, felhasználási lehetősége és tudták, hogy az építőiparnak szüksége lesz az új acélra. Számba vettek mindent... ... keresték a felhasználás lehetőségeit: az útépítés, a hídépítés, az acélszerkezetes építkezés területein. Társakat találtak a Beton- és Vasbetonipari Műveknél, a KÉV Metró Vállalatnál, a kecskeméti útépítőknél, sőt még a Ferihegyi repülőteret felújító osztrák vállalkozóknál is. A felhasználók igen elismerőleg nyilatkoztak. Akadtak barátok, szakemberek, ügyszeretettől, az újdonság keresésétől vezérelt társak, akik nagy buzgalommal álltak melléjük. Otthon, a vállalaton belül minden segítséget megkaptak dr. Pethes András vezérigazgatótól, szakrpai és emberi segítséggel állt a közös ügy mellé az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumból Hufnagl Lóránt, Massányi Tibor és az azóta elhunyt Osztermann Lajos. A kísérletek közti vizsgálatokhoz, az építőipari igények felkutatásához nagy szükség volt dr. Bodó László és Papp László segítségére az Építéstudományi Intézettől, és . . . ... és ott voltak az ózdi szakik: az acélgyártók, a hengerészek, a karbantartók, a minőségi ellenőrök, az értékesítés szakemberei ... Kü- lön-külön és együttesen mindenkiről jó" szóval emlékeznek, nagy hálával tartoznak nekik. Tudják, hogy nélkülük nem készült volna el ez az új anyag, ami minden korábbi, hasonló terméknél ter- helhetőbb, és ami különösen fontos tulajdonsága: hegesztéssel köthető egymáshoz. Mi hajtotta őket? Miért vállalták a sok-sok szgbad idő felhasználását is? Mikor érezték, hogy az átlagosnál többet sikerül letenni az asztalra? — a kérdésekre szinte egymás szavába vágva válaszoltak ... ...egyikük kezdte, másikuk befejezte a mondatot, a gondolatot. Látszott rajtuk, hogy azonos hullámhosszon mozognak, hogy tudnak indulattal és megértéssel közelíteni egymáshoz, miként tudtak kritizálni és korrigálni is a több évnyi munka során. „Mindnyájan szeretünk újat alkotni” — mondta egyikük, és mivel a többiek is majdnem ugyanígy fogalmaztak, most mind a négy nevet ideírhatnám. A választ egy fogalmazta, de közösen vállalták. Miként közös elhatározásuk volt, hogy javítsanak a vállalat termékszerkezetén, hogy kicserélték gondolataikat, ha szakcikket fogalmaztak, vagy készültek a doktori disszertációra. Mert a mindennapi munka, a közös újító tevékenység között még arra is jutott szellemi és fizikai erő, hogy a tudományos minősítést is megszerezzék. Molnár László fejében matematikai modellek, hőtani összefüggések szerveződtek rendbe, Horogh Lajos pedig a fémalakítás új módszerein gondolkozott. Az eredmény, nevük előtt már használhatják, hogy: dr. De nem is a rang vagy a cím vágya hajtotta őket... ... a hajtóerő, a munka motorja az újabb és újabb ismeretek megszerzésében rejlett. Nem díjakért, oklevelekért, medálokért dolgoztak, hanem a műszaki és emberi türelmetlenség kielégítéséért, azért, hogy változtatni tudjanak azon, amin változtatni, alakítani ' kell. Természetesen a díj, a legmagasabb díj leírhatatlan örömöt szerzett... . . . örültek ők négyen, örültek az RDH-ban, a marketingirodán, a pártbizottságon . . . kinek-kinek a munkahelyén és örült dr. Plorogh Lajos v felesége és leánya, Marczis Gáborné férje és két gyermeke, Mokri Pál felesége, három gyermeke és két unokája, és örült dr. Molnár László népes családja, az idős szülők és tíz testvére... mindazok, akik szeretettel és megértéssel vették körül őket. A parlamenti ünnepség utón egy budai kisvendéglőben koccintottak az örömre.... ... és a szó hamarosan új, közös Ötletük felé fordult. Mert kaphatja az ember az elismerések közül a legmaga- sabbat, a legnagyobb becsületet és elismerést kifejezőt, ha valakit „megvert” az alkotás kényszere, nem érezheti magát csúcson, nem érezheti magát befejezettnek, hanem tudja, hogy ami ma az átlagosnál több, holnap már csak elegendő, holnapután pedig már kevés..« mert nem azok közé tartoznak, akik a megszokottság, a változásnélküliség emberei . . . . . . hanem tervekkel ébrednek és ólmokkal nyugszanak — mindennap. Szendrei Lőrinc Fotó: Mizerák István Lipcéből érkeztek Boryna lakodalma Indul a násznép, fölsír a bánat, édes Jagusiám, sírnak utánad . . . Hej! Indul a násznép, szól a nótája, a szép menyasszony nagy fájdalmára . . . Hej! Újra és újra erre zendítet- tek rá vékony hangon a nyo- szolyóláinyok, amikor esküvőjére kísérték Jognál. Rey- imont így írja le a jelenetet. „A násznép pedig szép lassan haladt az égő alkonyaiban és szinte káprázott a szem a sok pántlikától, a pávatollaktól, virágoktól, vöröscsíkos nadrágoktól, narancsszínű szoknyáktól, kendőktől, fehér szűröktől, mintha nyíló nyári virágokkal borított mező indult volna meg. halkan ringana a szélben és énekelne.” Jagna és Boryna lakodalmán vehettünk részt Emőd- Istvánmajorban. Ki tudja, hányadszor, itt táncolták el, énekelték el a „Wesele Bo- ryny” együttes tagjai, amit Reymont olyan szemléletesen, szépen-gyönyörűen írt le No- bel-díjas regényében, a Parasztokban. A maguk múlt életét énekelték, táncolták. Lipcéből jöttek. Pontosabban Lipiec Reymontowskich a falu neve. Itt dolgozott a vasútnál az író, s amikor a falu lakosai megtudták a Nobel- díj hírét, tiszteletből eltáncolták a híres lakodalmat. Jozef Bartosiewicz, az együttes vezetője fiatal ember, maga is táncolt a csoportban, amely 1932-ben alakult meg, és egy évvel később mutatta be műsorát. A több mint fél évszázad alatt persze módosult kicsit — különösen a rádió- és tévéfelvételek kedvéért rövidebb-hosszabb lett —. de a! legfontosabb részek ma is úgy hangzanak el, úgy táncolják el őket. ahogy az első bemutatón. A szövegek is a regényből valók. Ez a fő programjuk, van persze más műsoruk is. de az is kötődik a regényhez. A Toll- fosztás úgy áll össze, mintha Domíni'kowa készítené Jagna kelengyéjét. Különben apáról fiúra, anyáról lányára száll a részvétel, s egész családok táncolnak az együttesben, melynek három tagja Janina Klepaczka, Wladyslavv Szcze- chow.icz és Zoli a Zagawa az első fellépésen is részt vett. Klepaczka 10 évesen Jozia volt, Boryna gyereklánya, azóta több szerepet táncolt, énekelt, bár azt mondja, hogy mindegyik előadás egyformán kedves a szívének, a legkedvesebb talán mégis az első, amikor nemcsak fiatal volt, de öt megállónyi távolságból hozta a vonat az embereket, hogy megnézzék őket. Amatőr együttes sok van Lengyelországban, ilyen, mint az övék, mégiscsak ez az egy. Kevés olyan település van az országban — mondta —, ahol ne léptek volna fel, így hát a Boryna lakodalmának köszönheti, hogy megismerte Lengyelországot. Villanyt, iskolát, kultúrházat — az utóbbiak az író nevét viselik —, az együttesnek köszönhet a falu. Az együttesnek. amely számos magas kitüntetés birtokában is elsősorban annak az embernek tiszteleg minden fellépésékor, aki az ő életükről írt regényt. Persze, nemcsak azok ismerhetik őket. akik már látták fellépéseiket. Ők szerepeltek a nálunk is bemutatott tévéfilmben, amely a Parasztokból készült. Megyénkbe, vendégszereplésre a mikófalvi népi együttes meghívására érkeztek. Két éve vették fel a kapcsolatot, tavaly a mikófalviak jártak Lipcében. Boryna lakodalmát több alkalommal bemutatják. Tegnap Borsod- nádasdon és Bélapátfalván lépett közönség elé, ma este vendéglátóikkal, a vendéglátó falul hívják táncra és énekre. Mondhatnánk úgyis, lakodalomba, hiszen akárcsak a könyvben, itt is előbb a hívogató menet indul, hogy ez az este tényleg feledhetetlen legyen. Csutorás Annamária Fotó: Laczó József Az első előadás résztvevői közül ők hárman még ma is fellépnek. Ahogyan a könyvben, a műsorban is hozzátartozik a lagzihoz a hivogatás. A porták népe szívesen fogadta őket.
