Észak-Magyarország, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-01 / 76. szám

'-tzC VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XL1. évfolyam, 76. szám Ára: 1,80 Ft Hétfő, 1985. április 1. Íz ENSZ főtitkárának javaslata Ri.iádi diplomáciai forrá­sok szerint Javier Pérez de Cuellar ENSZ-fötitkár új javaslatokat kíván felvetni, amelyeket Irak és Irán elé terjesztene a polgári célpon­tok elleni támadások befe­jezése végett. A világszer­vezet vezető diplomatája a Perzsa- (A rab)-öböl né­hány országára tervezett kőrútjának első állomásán, Szaúd - A rá b i á bu n vasárnap Szaud el-Feiszál külügymi­niszterrel tárgyalt. A találko­zó fő témája az iraki—iráni háború volt. különös tekin­tettel arra, hogyan lehelt.e megakadályozni a vérontás fokozódását. A megbeszélé- sen Pérez de Cuellar közlé­se szerint szó volt még Li­banonról. Ciprusról és Af­ganisztánról is. Az ENSZ-lót it kár már ko­rábban jelezte, hogy körútja keretében kész ellátogatni Bagdadba és Teheránba ;s — de csak akkor, ha mind­két fél készséggel fogadná öt. Vasárnap azt mondta, hogy még várja az iráni kor­mány hivatalos igenlő vála­szát. A diplomáciai próbálkozá­sok közé tartozik Radzsiv Gandhi indiai kormányfő (az el nem kötelezett országok mozgalmának, soros elnöke) megbízottjának teheráni lá­togatása. Hírügynökségi ér­tesülések szerint missziója nem járt sikerrel. Ali Ha- menei iráni elnök azt mond­ta neki, hogy a háború ..ve­szélyes és halálos játékát" Irak indította el. Egyúttal követelte, hogy Irak tartsa tiszteletben a tavalyi meg­állapodást a polgári terüle­tek megóvásáról, amelyet vi­szont Irak csak akkor haj­landó teljesíteni, ha kilátás van a konfliktus általános rendezésére. Az indiai kül­dött előzőleg Bagdadban járt, ott sem ért el ered­ményt: Irak visszautasította Radzsiv Gandhi javaslatát y kilencvennapos tűzszünetre. A felesküdött katonák egyik alegységének disimenete Központi katonai eskülé- teli ünnepséget rendeztek szombaton délelőtt Miskol­con. a Petőfi laktanyában. A ragyogó tavaszi napfény­ben mintegy ezer szülő, ro­kon és ismerős jelenlétében került sor az alapkiképzésük végére ért sorkatonák ünne­pélyes eskütételére. A felsorakozott egységet a csapatzászló bevonulása után Márton András alezredes, parancsnok üdvözölte, majd Sallai István őrnagy, az egy­ség politikai helyettese kö­szöntötte a vendégeket, köz­tük a megyeszékhely párt-, állami és társadalmi szer­veinek. tömegszervezeteinek képviselőit. Méltatta hazánk felszabadulásának 40. évfor­dulóját, a szocialista honvé­delem fejlesztésében az el­múlt évtizedekben elért eredmények jelentőségét. Ez­után került sor az esküté­telre, amely után Kovács Zoltánná, a KISZ Miskolc városi Bizottságának titkára, végezetül az egység parancs­noka köszöntötte a feleskü­dött katonákat. A katonai esküléleli ünnepség az al­egységek díszmenetével ért véget. Az esküt tett katonák ne­vében a mikrofon előtt Gö­löncsér Zsolt mondta el az eskü szövegét. Az ünnepé­lyes percekben ugyancsak meghatódva állttik mellette szülei. Az eskü után alkal­munk volt szót váltani Gö­löncsér honvéddel, aki el­mondta: a miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetem vegy­ipari automatizálási főisko­lai karán végzett Kazinc­barcikán; gyárszerelő üzem­mérnök. Tanulmányai miatt kapott halasztást, ezért vo­nult be később. Közben meg­nősült. felesége és nyolchó­napos kislánya, Zsófika ter­mészetesen részt vett az ün­nepségen. (Folytatás a 2. oldalon) Katonai eskütétel Miskolcon 0 hé! vége megyénkben Magyar párt- és kormányküldöttség érkezett Moszkvába Magyar párt- és kormányküldöttség utazott Moszkvába. A képen -ázár Györgytől Maróthy László búcsúzik. Lázár György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke a ha­zánk felszabadulásának 40. évfordulójára rendezett moszkvai jubileumi kiállítás megnyitására párt- és kor­mányküldöttség élén vasár­nap Moszkvába érkezett. A delegáció tagjai: Havasi Fe­renc. az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára. Fa- luvégi Lajos és Marjai Jó­zsef. a Minisztertanács vi. nökhelyetlesei. Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Roska István külügyminisz­ter-helyettes és Rajnai Sán­dor, hazánk moszkvai nagy­követe. Veress Péter és Raj­nai Sándor a szovjet fővá­rosban csatlakozott a kül­döttséghez. A Lázár György vezette küldöttséget a repülőtéren Gejdar Alijev. az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja. a Szovjetunió Miniszter­tanácsa elnökének első he­lyettese. Nyikolaj Rizskov.: z SZKP Központi Bizottságá­nak titkára. Ivan Ar hipov el­ső miniszterelnök-helyettes és Nyikolaj Talizin miniszter­elnök-helyettes fogadta. Je­len voltak hazánk moszkvai nagykövetségének vezető be­osztású diplomatái és a moszkvai magyar kolónia képviselői. rnsmm Az idős korúak támogatása Alsózsolcán Húsvéti bőség A Egy felmérés tapasztalatai MÁSFÉL MILLIÓ PÉKSÜTEMÉNY SZIFONPATRON ÉS FŰSZEREK NAGY KÍNÁLAT FÜSTÖLT ÁRUKBÓL Ismét az áruellátás egyik nagy erőpróbája előtt va­gyunk. Pár nap múltán itt a húsvét, amikor is mindén le­hetséges ételből, italbőt, de mindenekelőtt a hagyományos .'üstéit sonkából és más sertéshúsból tonnaszámra keil az üzletekben lenni. Kenyérből, üdítőből és más italokból ugyancsak inkább több legyen, mint kevesebb. A kereskedelmet, az illetékes gazdálkodó egységeket kérdezgetve kitűnik: az erőpróbára az ellátásért felelős szervek, intézmények felkészültek. Most már csak az a kér­dés, hogy ml, fogyasztók mennyire bírjuk majd mindezt erővel; Pénztárcával és gyomorral. Bizonyára előfordul majd most is, hogy valaki nem éppen olyan formájú, ép­pen úgy pácolt-fűstőlt sonkát, nem éppen azt a kenyeret stb, találja, kapja meg, amit keres, de nagy báj nem le­het Alábbi összeállításunk bizonyára a legnagyobb étkii- ekeí, a legtöbb vendéget vázákat is megnyugtatja Első ízben tárgyalta ön­álló napirendként az idős korúak támogatásának, há­zi szociális gondozásának ta­pasztalatait a közelmúltban az Alsózsolcai Tanács Vég­rehajtó Bizottsága. A téma nem véletlenül került a les- tület elé. A nagyközségben nemrégiben lelmérésl vé­geztek a 05 évnél idősebb, és alacsony jövedelemmel rendelkező népesség köré­ben. A felmérés az Állami Népességnyilvántartó Hiva­tal és a Társadalombiztosí­tási Igazgatóság által meg­küldött listák alapján ké­szült. és 450 személyt érin­tett. (Érdemes egyébként megemlíteni, hogy Alsózsol- cán a lakosság 13 szazaiéira 00 éven felüli, tehát vala­mivel kevesebb, mint az or­szágos állag.) Vizsgálták a jövedelmi viszonyokat, azt, hogy az illető családban vagy egyedül él-e. és mi­lyen társadalmi támogatás­ban részesült eddig. A számok jelzése szerint: 214-en rendelkeznek a hiva­talosan megállapított létmi­nimum alatti jövedelemmel. 107-en élnek teljesen magá­nyosan, 1711-an kaptak ed­dig különféle támogatási, és 157 azoknak a száma, akik a jövőben erre rászorulnak. Persze kérdés, mi az, amit az idős emberek leginkább igényelnének. A jelentésben erre is választ kapunk. Is­meretes, hogy az idős korúak támogatási formái a rend­szeres és rendkívüli segé­lyek. valamint a házi szo­ciális gondozás és szociális otthonba történő beutalás. Alsózsolcán rendszeres szociális segélyt 27-en kap­tak az elmúlt évben, rend­kívülit pedig közel 200-an. (Folytatás az 5. oldalon) A Miskolci Sütőipari Vál­lalatnál április 1-től, a szo­kásos kettő helyett folya­matos műszakban dolgoznak egy hétig, és április 4-én sem pihenhetnek, hogy biz­tosítva legyen a húsvéti asztalra való. S hogy miből mennyi ké­szül ilyenkor? Dr. Dctzky Istvánná, áruforgalmi osz­tályvezető tájékoztatása sze­rint megugranak a számok; április 1 -löl ti-ig több. mini .i7(t tonna kenyeret sütnek, amelyből választékot bizto­sit 140 tonna. Lesz tehát házikenyér, alföldi, kukori­cás és miskolci krumplis is. Tízezer fölött lesz a torta- lapok száma, 3000 csomag képviselőiánk és borzas lin­zer készül, rekordmennyisé­get sütnek péksüteményből: másfél millió kifli, zsemle és vajas rúd kerül a mis­kolci és. Miskolc környéki üzletekbe. — Az áruellátás különö­sen szívügye ilyenkor a cég­nek — igy jellemezte a hús­véti előkészületeket Ambrls- kó Dezső, a Miskolci Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalat áruforgalmi osztályve­zetője. A hetekkel ezelőtti egyeztető tárgyalások ered­ményeként tárni az idén készségesebbnek bizonyult a partnerek részéről, mint a múlt években), az alapvető élelmiszerekből és fűszerek­ből — kivéve az országos gondot jelentő aromát — nem lesz hiány az üzletek­ben. A sláger persze ilyen­kor a húsvéti csokoládé, amiből bőséges a választék, akár a darabárut, akár a díszdobozost nézzük, és az olcsóbbat, illetve drágább terméket kereső vevő egy­aránt megtalálja a számítá­sát. Elegendő a készlet a sütéshez szükséges cikkek­ből (élesztő, vaníliás cukor, sütőpor), és hab-, illetve szódapatronokból is. Akinek pedig nincs kedve a sütés­hez, válogathat a Miskolci, Borsodi és Bükkvidéki Ven­déglátóipari Vállalatok cuk­rászsüteményeiből. A nyit- vntartásról csak annyit, hogy április 3-án minden miskolci élelmiszerbolt este 7 óráig, a húsboltok pedig — a megszokottól eltérően — hétfőn délig nyitva tar­tanak. A húsvét előtti szom­baton is valamennyi üzlet legalább délután 2 óráig várja a vevőket. A Borsod megyei Állat- forgalmi és Húsipari Válla­lat január 2-án megkezdte a húsvélra való felkészülést, azóta pácolják a sonkát és (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom