Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-10 / 58. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1985. március 11., hétfő Tanácskozott a megyei pártértekezlet (Folytatás az 5. oldalról) apró falut nem lehetséges azonos szintre hozni, erre nincs is szükség, viszont a vonzáskörzetek, kiemelt települések fejlesztése lehetséges, fontos is. Ami a városokat illeti: Miskolcon fontos tennivaló a belváros rekonstrukciója, enyhíteni kell a lakásgondokon, a közlekedés zsúfoltságán. Ózdon ugyancsak szükséges a lakásgondok enyhítése, a belváros rehabilitációja és főként az ellátási színvonal emelése. En- csen. Szerencsen az urbanizációt kell fejleszteni, Sárospatakom, Sátoraljaújhelyen az egyenletes fejlesztést, Mezőkövesden a városias jelleget erősíteni. Mindezekből is kitűnik: az elkövetkező évek egyik fontos feladata a lakásépítés. Az állami lakások építése erősen lecsökkent, ezt a csökkenést meg kell állítani, majd az állami lakásépítést növelni. Együtt a magánerős építés ösztönzésével. A tennivalók közé tartozik a szoDR. BERKÖ PÉTER, Dr. Berkő Péter hamg- 0 súlyozta, hogy a megyei pártértekezlet vitájához hasonlóan az egészségügyi dolgozók tanácskozására is a nyíltság volt a jellemző. Az őszinte, sokszor kritikus eszmecserékben felvetődtek az egészségügy megoldásra váró problémái, ellentmondásai. Ügy vélték, hogy a kongresszusi irányelvek a szükségesnél kevesebbet foglalkoztak az egészségügy kérdéseivel és véleményük szerint a magyar egészségügy feszültséggócait feltárva a politikának választ kell adnia a legfontosabb kérdésekre. Jó néhány népegészségügyi adatot sorolt, amelyek azt bizonyították, hogy egészségügyi helyzetünk romlott az elmúlt években. Egyebek kóciális gondozás kiszélesítése, az egészségügy további fejlesztése. a demográfiai hullám miatt az általános iskolai tantermek és ezzel együtt a középiskolai tantermek számának gyarapítása is, tornatermekkel, napközükkel. Az ivóvízprogram létezik. a következő tervidőszakban ismét kap több falu is egészséges ivóvizet, csökken majd azoknak a faluknak a száma, amelyekbe tasakos vizet szállítunk. Mindezekhez növekszik a helyi tanácsok önállósága, felelőssége. A meglevő pénz, felhasználásának mikéntjéről helyben döntenek; arról is, hogy fejlesztésre, vagy fenntartásra költik-e a forintokat. Végezetül a megyei tanács elnöke arról szólt, hogy a rohanó világban elfeledkezünk egy fontos tényezőről : az embereknek nem csupán anyagiakra van szükségük, hanem jó szóra, beszélgetésre is, főként pedig a megfelelőbb ügyintézésre. a miskolci egészségügyi pártbizottság titkára zott szaporodott a szív- és érrendszeri megbetegedések száma, az alkoholfogyasztásban és dohányzásban pedig az elsők között vagyunk a világon. Az elmúlt időszakban javultak a gyógyítómegelőző munka feltételei. De azt is hangsúlyozta, hogy a jövőben növelni kell a döntések szakszerűségét, nem a szükségletek után kell kullogni, s rövid időn belül szükség lenne a számítástechnika alkalmazására is. Figyelembe kell venni, hogy az elmúlt évek robbanásszerű életmódváltozása — előnyei mellett — sok negatív hatással járt: a jobb ■megélhetésre való törekvés a szabad idő rovására történik. Ezek országos gondok, problémák, de az egészségügy! pártbizottság területén az elmúlt években ők is sokat tettek a szakmai, intézményi munka javítására. Az egészségügyi pártszervek nem veszik át a szakmai irányítás feladatait, de a politikai munka eszközeivel segítik az eredményesebb megelőző, gyógyító munkát. Megerősödött az egészség- ügyi pártszervezetek tekintélye, s törekvésük, hogy a jövőben az eddigieknél is aktívabban járuljanak hozzá a kor követelményeihez jobban igazodó egészségügyi ellátás kibontakoztatásához. DR. TÚRÓS ANDRÁS, A megyei rendőr-íőka- 0 pitány hozzászólása bevezető mondataiban arról szólt, hogy az elmúlt időszakban okkal kerültek a figyelem középpontjába a közrend és a közbiztonság kérdései. Az emberek aggodalommal és érzékenyen reagálnak a szaporodó erőszakos bűncselekményekre és a terjedő korrupcióra. Elmondotta : megyénk bűnözési statisztikája az elmúlt években kedvezőtlenül alakult egyes városokban, például Miskolcon, Szerencsen, Kazincbarcikán a megyei átlagtól is rosszabb a helyzet. Hangsúlyozta azonban, hogy államellenes, politikai bűncselekmények évek óta nem fordultak elő. De több a bűnözés, amelynek növekedésében közrejátszottak gazdasági nehézségeink és az életszínvonal romlása is. A bűnözési VALASKA LÁSZLÓ, Tizenegyezer műszaki, 0 agrár- és közgazdasági szakember véleményét tolmácsolva (ennyi tagja van ugyanis az MTESZ Borsod megyei Szervezetének! az előadó elmondotta, hogy ez a rendkívül nagy szellemi potenciállal rendelkező közösség készen áll a gazdaságpolitikai célok megvalósítására. Az intenzív fejlődés korszakát éljük, s a gazdálkodás hatékonyságának növelése egyre sürgetőbb társadalmi feladat. Feladat, de egyben kötelesség is, hiszen fejlődésünknek ez a legfontosabb feltétele. A jövő kritikus kérdése az energ i agazd álkodás. Nálunk még mindig túl magas a fajlagos felhasználás. Észszerűbben, takarékosabban Szünet utón Kanalas Sándor, a Borsodi Szénbányák Szuha- völgyi üzemének vájára elnökölt, aki dr. Berkő Pétert, a Megyei Kórház főorvosát szólította mikrofonhoz. A széksorok között itt-ott piros szegfűk díszlettek. Idős emberek előtt, akik sok évtizede, egy részük 1945előtt- ről párttag. Nehéz időkben vállalták a harcot, emelték magasra a zászlót, gyakran életveszély közepette, később pedig közvetlenül a felszabadulást követő években a politikai és gazdasági építőmunka legnehezebbjét végezve. Éjjelek, nappalok, ünnepek, hétköznapok ösz- szefolyásában. örvendetesen sokan munkálkodnak megyénkben ma is, akiket a pártértekezleten képviseltek, de az élet rendSzegfűk je szerint sajnos, egyre kevesebben. Végzik munkájukat, teszik belső parancs diktálta kötelességüket. Hatalmas tapasztalattal, évtizedek harcai alatt felgyülemlett tudással. Van mit átadniuk, van mit átvenni tőlük a fiatalabbaknak. Szerencse bizony, hogy itt tevékenykednek közöttünk. Szoktuk mondani: fáradhatatlanul. Valóban hatalmas energiával, melynek forrása, mibenléte szinte már érthetetlen, de mégis: el-elfáradnak ők is. Csak talán nem tartják helyénvalónak erről szólni. Dolgoznak hát, teszik erejük szerint kötelességüket. Köszönetképpen pedig ott virítanak előttük a piros szegfűk. Jelképként is mindenki előtt, akik most éppen nincsenek itt ezen a munkaértekezleten. Köszönetképpen és jó egészséget kívánva kedves mindnyájuknak. megyei rendőr-főkapitány statisztika rosszabbodásában szerepet'játszott az is, hogy növekedett a bűnözés a cigányság körében, s emellett lelassult a cigányok társadalmi beilleszkedési folyamata. A főkapitány ezután jelentette a pártértekezletnek, hogy a közeljövőben megyénkben is megalakul a gazdasági rendőrség, önkritikusan mondta: a rendőrséget felkészületlenül érte a megnövekedett bűnözési hullám, de a közelmúltban egy sor olyan intézkedést hoztak, amelyek nyomán számos pozitív eredményt könyvelhetnek el. Erélyesebben, határozottabban léptek fel a munkakerülőkkel, a lumpen egyénekkel szemben; például a közelmúltban 500 munkakerülő került börtönbe. Miskolcon létrehozták az igen eredményesen dolgozó akció alosztályt. Megalakultak a bűnmegelőzési tanácsok, a rendőrség személyi állománya fegyelmezetten, hivatás- tudattal végzi munkáját. Jó a rendőri munka lakossági háttere, de a jövőben továbbra is széles körű társadalmi összefogásra van szükség. Ehhez nem kell pénz, csak akarat és elhatározás — mondotta befejezésül a rendőr-főkapitány. az ÉMÁSZ vezérigazgatója kell hasznunkra fordítani azokat az egyre dráguló javakat, amelyeket úgy hívnak, hogy szén, kőolaj, földgáz, elektromos áram. Szükség lenne rá, mutatott rá az előadó, hogy társadalmi méretekben és hosszú távra tisztázódjék az energetikai beruházások dilemmája. Egy kiállításnak a konkrét látványon túl, mindig van egy mögöttes jelentenivaló- ja is. Az értekezletnek otthont adó pártszékhár folyosóján tablók, makettek vallanak megyénk legutóbbi öt esztendejéről. Ismerősként köszön vissza a pataki Hotel Bodrog, s lám, a miskolci Pátria-ház is milyen impozáns. A Sajószentpéteri Üveggyár üzemépületének makettje, mint alkotás is szemnek tetsző látnivaló. Es felvillannak a borsodiak számára sokat mondó munkaképek a diósgyőri kohászatból, a drótgyárból, s egy hangulatos enteriőr a Hollóházi Porcelángyárból. Mindent persze, nem mondhatnak el egy kiállítás képei. Ot év hosszú idő, háromnevű megyénk nagy terület. De jelzésnek, szimbólumnak kiváló ez az összeállítás. S mintegy illusztrálja azt, ami a tanácsteremben elhangzik. KULCSÁR IMRE, a Miskolci Nemzeti Színház művésze A színész a szónoki 0 emelvényen sem tagadhatja meg önmagát. A hetvenötödik nemzetközi nőnap alkalmából, stílszerűen, Shakespeare LXXV. szonettjét szavalta el. Megtapsolták érte, de sikert aratott a művész felszólalása is, amelyben a közönség és a színház, a közönség és a művészet kapcsolatát elemezte. Mert kinek játszik a színész? A szakmának, u kollégáknak, a felettes, s érdemeket osztó hatóságnak ? Igaz, a közönség „csak” tapsol, de nélküle elképzelhetetlen az a csoda, az a varázslat. amely a színház sajátja. így aztán meghatározó, értékmérő az a viszony, amelyet a teátrista együttes az egyes emberrel, a befogadóval alakít ki. A rosszfajta divatok, a produkció tényleges értékét figyelmen kívül hagyó kísérletek nem helyettesíthetik, nem pótolhatják az igazi értéket. A miskolci Rómeó és Júlia diadala is igazolja, hogy a veretesen klasszikus mű is lehet közönségsiker. Olyan produkció volt ez, s ilyenekre lenne szükség, amelyben a játszó ember (színész és néző egyaránt) eljut a katarzisig, a megrendült, emelkedett lelkiállapotba. TÓTH JÓZSEF, A Szakszervezetek Me- 0 gyei Tanácsának vezető titkára felszólalásában mindenekelőtt a szakszervezetek felelősségéről beszélt. Arról a nagy felelősségről, melynek alapján döntéseiket meg kell hozni, támogatást nyújtani, vagy véleménykülönbséget jelezni sok embert érintő kérdésekben. Ezt követően a brigádmozgalomról, a brigádokban rejlő hatalmas erőről beszélt. Eredményeinket minden, egységben hathatósan elősegítik DR. KÁLLAI LÁSZLÓ, A megyei párttá zott- 0 ság fegyelmi bizottságának elnöke a pártfegyelem és pártegység ösz- szefüggéseinek taglalásával kezdte felszólalását. Elmondta, hogy megyénk párttagságának döntő többsége példamutatóan él, dolgozik, a nehéz feladatok teljesítésénél mindig lehet rájuk számítani. Időnként persze negatív példák is előfordulnak. Az elmúlt öt év fegyelmi vétségeit vizsgálva kitűnik, hogy a magúikról az SZMT vezető titkára a szocialista brigádok, a régóta bevált, ma is élő versenymozgalommal. A brigádokat lőhet mozgósítani nagy felada tokra, áldozat vá 1 la Iá sokra is. Köztudott például, hogy Miskolc számos új létesítménye, a gyermekegészségügyi központ, a vadaspark stb. ugyancsak a brigádok társadalmi munkája révén jött létre. A későbbi feladatok elvégzésénél szintén számíthatunk rájuk. A későbbiekben a munka- fegyelem kérdéséről szólt. Idézve nagyüzemi dolgozókat, akik szerint fölösleges mindennap emlegetni a munkafegyelem megszilárdításának szükségességét. Ahol teljesítményben dolgozna!?, ott rend van a munkafegyelemmel, hiszen mindenkinek saját érdeke. Ahol pedig nem teljesítmény szerint döLgoznak, ott a vezetők intézkedjenek, dolgozzák ki azt a módot, amely elősegíti, serkenti a munkafegyelmet. a fegyelmi bizottság elnöke megfeledkezők elsősorban a társadalmi tulajdon ellen vétettek, másodsorban pedig a magánéletet érintő vétségek fordultak elő. Feltűnő az is, hogy sok a fiatal párttag, ez egyben jelzi a közösségi nevelés fokozásának szükségességét. A példák szintén igazolták az elmúlt években is, hogy már a jelentéktelennek tűnő vétségek, szabálytalanságok, az úgynevezett „kisügyek” ellen is kellő szigorral kell minden esetben fellépni, hogy ne lehessenek belőlük nagyobbak. Természetesen mindig a hibák ellen és soha nem az ember ellen. Miként a korábbi években, úgy az elmúlt időszakban is jellemző volt a szigorú fellépés, a pártszervek mindenütt a vétség súlya szerint fegyelmeztek. Erre továbbra is szükség van, hogy a párttagok mindenütt példamutatóak legyenek.