Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-16 / 63. szám
1985. március 16., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Szomszédolás KRÚDY KOCSMÁJA Ha a bornak nem, a kocsmáknak kiváltképp nincs szükségük cégérre. Nincsen annak a nyíregyházi italmérésnek sem, amelyről szólnék, hacsak nem tekintjük cégérnek azt a kitömött sasmadarat, amely ott meresztgeti szemét a szekrény tetején. Köztudomásúlag a sas nem foglalkozik légyfogással — pedig nyáron megtehetné —, így aztán nincs is egyéb dolga a jókora madárnak. mint hogy az ivóba betérő szomjas utast fogadja, no meg hogy táplálékul szolgáljon azoknak az éhes molyoknak, amelyek jobb híján, a mindenféle tartósító szerekkel kezelt tollazatát fölkeresik. Tudj’ isten, mióta ücsörög a sas a szekrény tetején, ember nincs is talán, aki megmondhatója lenne, hiszen a csaposok, felszolgálók váltják egymást, manapság már nemigen ielenthet különösebb rangot a Sas-ban dolgozni, a kocsma puszta neve is legfeljebb csak a vendégek száján él tovább, mert a vendéglátóipari szakembereknek — hiszen kocsmárosoknak semmiképp nem lenne ildomos nevezni őket, lehel, meg is sértődnének érte —, szóval a csaposoknak, pincéreknek csak egy vendéglátóipari egységet jelent az egykor oly fényes napokat látott kocsma. Lehet háromszázhuszonkettes, de éppen úgy lehet száznegyvenkilences egység is a neve, s éppen úgy Borsodi sört csapolnak benne — már amikor csapolnak —, éppen úgy abból az egy-két fajta savanyítás borból készítik a spricceld, ha a vendég inkább az mellett voksol. Kérni persze biztosan fröccsként kéri, hiszen ugyancsak megbámulnák, aki spricceld mondana. Talán meg sem értenék. Hiába, a világ változik, s ebből a kocsmák sem maradhatnak ki, s a változás többek között az ilyen apróságokban fedezhető föl. Az író nagyapja még tót konyakot, borovicskát szopogatott, talán éhomra, mert utána nyomban früstökölhe- tett is, ha éppen kedve úgy tartotta, evés után pedig minden bizonnyal megindult belőle a szó, hiszen volt mit mesélnie. Negyvennyolcas honvéd századosként szolgált idősb. Krúdy Gyula, s bizonyára nem egy történetet hallhattak a kétszáz éves Sas falai, amelyet majdan az unoka vetett papírra. Persze neki aligha az ivóban adomázott az egykori honvédtiszt, ám, hogy apja nyomdokain járva ifjabb Krúdy Gyula is fölkereste a Kállai úton levő kocsmát, az úgyszólván bizonyos, cáfolván az itt-ott felbukkanó tételt, miszerint „úriember” efféle kocsmákat nem látogatott. Lehet persze, hogy a Sas-nak inkább közelsége vonzotta az ügyvéd urat, de nem valószínű, hiszen az ő ereiben csordogáló vérből örökölt ama legifjabb Krúdy Gyula, aki Szindbád néven oly gyakran megjelenik önnön kezével írt könyvei lapján, s aki restségnek semmi néven nevezhető jeleit nem mutatta, ha egy elfogadhatónak ítéli zónapörkölt hírét hallotta. A miskolci vasúti restaurációban készített pörköltöt egyébként azon kevesek közé sorolta, amelyek kiállták remek ízlésének próbáját, egyszóval, mint leírja, az itteni pörkölt finomnak ítéltetett. Szóval aligha a kényelem vezette az ügyvéd urat a patinás Sas-ba egy pörköltre, esetleg egy csonthúsra, bár. hogy ilyesmit tálaltak itten, arra semmi bizonyíték. Kifogástalan csapolt söre, sima szilvaszesze hívogathatta a szomszédos Krúdy-házból fertályóra gondfelejlésre Szindbád apját, s Szindbád is vissza-visszatért ide, akármilyen hosszú utazásait követően. Mindennek persze már nem sok a nyoma. Csak a kitömött, enyhén molyrágta sas emlékeztet a vendégfogadó kétszáz esztendejére, a falai között megforduló Szindbádra, akinek történeteit, szellemét egy kiadós séta után, — melyben a Krúdy-ház helyét megörökítő emléktábla fölkeresése, odább a másik Krúdy-porta szemügyre vétele szerepel —, egy, a Sas-kocsmában elfogyasztott, aranyszínű serrel telt pohár fölfelé szálló gyöngyei segítnek megidézni. Csendes Csaba Rerczel-relikviák Értékes Perczel-relikviák kerültek a szigetvári várbaráti kör történeti gyűj- teményébe. Az 1848/49-es szabadságharc rangidős honvéd tábornokának tárgyi emlékeiből most — március 15-e közeledtél! — kiállítást rendeztek a városban. A várbaráti kör megszerezte Perczel Mór egy kései leszármazottjának a hagyatékát, abban bukkantak rá a politikus és hadvezér személyes tárgyaira. A legértékesebb emlék egy Biblia, amelyben a következő bejegyzés olvasható: „Perczel Mór, 1848/49 tábornoka esténként ezt a Bibliát olvasgatta”. Gyarmathy Lívia „Együttélés” című alkotása képviseli a magyar filmművészetet azon a nemzetközi film- fesztiválon, amelyet március 12—19. között rendeznek meg a franciaországi Strasbourgban. Ugyanezen a szemlén Bacsó Péter filmjeiből vetítenek válogatási. Láthatja á közönség a „Nyár a hegyen”, a „Fejlövés”, a „Kitörés”, a „Jelenidő”, a „Forró vizet a kopaszra”, az „Ereszd el a szakállamat” a „Zongora a levegőben”, „A tanú”, a „Ki beszél itt szerelemről”, a „Tegnapelőtt” és a „Te rongyos élet” című produkciókat. Irodalmi barangolások Kétszáz évvel ezelőtt, 1785. február 19-én — Szemere Ferenc és Fáy Sára gyermekeként — Pécelen látta meg a napvilágot Szemere Pál költő, esztéta, kritikus, szerkesztő, nyelvújító, Kazinczy Ferenc barátja, és leghívebb tanítványa, a „pesti triász” jeles egyénisége. Az évforduló kapcsán irodalmi barangolásunk ezúttal az egykori sárospataki diáknak, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagjának állít emléket. A középbirtokos nemesi családból származó Szemere Pál bár a budai, nagykőrösi, pápai, pozsonyi és természetesen sárospataki diákévek után, 1805-ben királyi táblai jegyzőnek esküdött fel, majd pedig 1808. í iúnius 4-én ügyvédi vizsgát is tett; kora fiatalságától ■ kezdve az irodalommal je■ gyezte el magát. Ezen a i kapcsolaton, „szerelmen” az a tény sem változtatott, hogy 1812-ben atyja halála után, a tőle örökölt péceli i családi birtokon gazdálkod- : ni „kényszerült”, sőt 1818- ! tói Pest megye második al- ügyésze lett. Az irodalom — 1861-ben bekövetkezett ; haláláig — élete értelmét jelentette. Mint költő, alkalmi versekkel már 1802-ben jelentkezett, 1806-ban pedig kiadta Poétái zsengéit. Az 1810-ben megjelent három szonettjét Kazinczy lelkesen üdvözölte, sőt az Emlékezet. címűről azt írta: „szebb dalt a magyar Múzsa még senkinek sem su- gallt”. Ezekben a szonettekben, de a később írottakban is Szemere bebizonyította, kiváló verselő technikáját. Műveit egyébként is a nagy műgond, a sokszor már-már túlzásba vitt javítgatás, csiszolgatás jellemzi. Kedvelte a jam- busos formát. A pesti nő- egylet kérésére például 1818-ban drámai jambu- sokban lefordította Körner: Zrínyi című szomorújátékát. Az egyébként gyenge dráma fordításának nyelve gondos, kicsiszolt, költői. E fordításnak elévülhetetlen érdeme van a drámai jam- bus honi elterjedésében. (A drámát 1830. április 3- án, Miskolcon is bemutatták.) Szemere Pált szoros barátság fűzte Horvát Istvánhoz és Vitkovics Mihályhoz. Ök hárman alkották az irodalmi vezér, Kazinczy „pesti triászát” azzal a céllal, hogy a mester irányvonalát a fővárosban képviseljék, többek között a nyelvújítás kérdésében védelmezzék. Szemere, már 1807-ben az úgynevezett Árkádia-perben harcosan kiállt Kazinczy mellett, s hasonlóképp cselekedett, Kölcseyvel együtt, 1814- ben. Ugyanis ők ketten készítették Felelet a Mondo- latra néhai Bohogyi Gedeon úrnak vitairatot, melyben a nyelvújítás, következésképp Kazinczy ellenfeleit pellengérezték ki. Mint nyelvújító, alkotott legmaradandóbbat. Egyike volt a legmerészebb, legsikeresebb szóalkotóknak Számára az esztétikum, a szó szép hangzása fontosabb volt, mint a grammatikai szabály. Olyan, ma már nélkülözhetetlen szavaink fűződnek nevéhez, mint: színész, titkár, regény, ünnepély, modor erály, ipar, irodalotn, jellem, ellenőr, divat, ábránd, máglya, telep, eszmény. Említést érdemel Szemere szerkesztői, kritikai tevékenysége is. Jankowich Miklóssal, Fejes Györggyel s Horvát Istvánnal 1817- ben megalapította a Tudományos Gyűjteményt. 1826- ban pedig — Kölcsey segítségével — az Élet és Lite- ratúrát, illetve ennek utódát, a Muzariont. Megteremtve ezzel a viszonylag színvonalas kritika fórumát. Kritikai. esztétikai alapelve rendkívül figyelemre méltó: rá szabad mutatni a zseni botlásaira is, de nem lehet elé törvényeket szabni — vallotta. A harmincas években már a régi irányzat embereként tartották nyilván, ám akkor is fogékony maradt minden újra. Éles szemmel fedezte fel a fiatalokban rejlő értékeket. Eötvös, Szalay, Petőfi fellépését tiszta szívvel üdvözölte. Petőfi hálás is volt neki. Szalkszentmártonból 1845 telén verssel köszöntötte Kazinczy leghívebb tanítványát: ...... szeretlek é s tisztellek téged; / Mind a kettőre vagy te érdemes, Míg tiszteletre indít öregséged, / szeretnem kell ifjúi szívedet...” Hajdú Imre KÉSMÁRKI LÁSZLÓ VERSEI Tavasz Harmat csilingel megrakott fűszálakon, ágyat bont a lepke pilléző szirmokon. Parti kövek szennyesét kimosva ballag a patak, zúgó énekét buborék-glóriás-hal dalolja, magánya garasait szórva szét. Rügy-gyűrűs ágon ring a sziromzuhatag, s már gyümölcsöt lát a látnok tavasz. Hol vagy szerelem? Álomszárnyú báj, hűség-papucson járó kis remény, csók-fátylakat libbentő kamaszvágy, ábrándos éjszakákon égi fény. Jöjj! Érintsd meg remegő toliam ujjhegyét! Add nekem Múzsa a messzi ég hangjegyét! Melletted vagyok Éj-árnyakra vetkőzött fény, Kockakő-nyugalom. Hangtalan lépkedő sorsok. Fönn csillag-papok, imára tárt karok. Itt csend-rendelte-éjszaka. Kételymarta-arcok kántora a szó, fénylő ajkak oltáránál ő sem misézik már. Vérszag-szabta-úton megáll a tigris, macskatestű álmok dörzsölődnek pilláihoz. Itt vagyok! Kondul a nyugalom harangja. Melletted vagyok. Nézlek, fallak, mint rövid létünket a féreg idő. i Vándorzenész Feledy Gyula rajza Filmjeink külföldön
