Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-07 / 55. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. március 7., csütörtök Básti Juli (Andrássy Katinka) és Bács Ferenc (Károlyi Mihály) a film első részében. Minden bizonnyal országos várakozás előzi meg a ma a premiermozikba kerülő A vörös grófnő című játékfilmet, Kovács András alkotását. Évek óta dolgozott a f ilmen a rendező, igen sok híradás keltette fel az érdeklődést, amit különösképpen indokol, hogy a filmben megszemélyesített, a címben is jelzett vörös grófnő, Károlyi Mihályné Andrássy Katinlta élő személy, a magyar történelem egy nagyon jelentős időszakának, több évtizedének közeli tanúja, részben közreműködője. A film elején megjelenik maga Károlyiné is pár percre, s szinte mentegetőzik, miért kell róla Kovácsnak filmet csinálnia. El is mond magáról néhány adalékot, ami később a filmben részletesebben is jelentkezik. Többek között azt is elmondja, hogy ő az Osztrák—Magyar Monarchiát „létrehozó” Andrássy Gyula gróf unokája, útja ebből a főrendi házból vezetett a kor újabb eszme- áramlatainak felismeréséig, s Károlyi Mihályhoz, aki ugyancsak az ország leggazdagabb főrendjeinek egyike volt és lett a monarchiát eltemető új rendben a köztársaság elnöke. A film Károlyi Mihályné naplója, levelezése és személyes közlései alapján készült, kétrészes terjedelemben — a hírek szerint a későbbiekben további részeket is tervez a rendező —, s a játékfilmmé átfogalmazott napló eseményeit bevágott korabeli híradók, különösen a film második felében a szétesés előtt álló monarchia életének néhány mozzanatát hitelesen dokumentáló, Károlyi politikusi tevékenységét felmutató egyéb dokumentumok teszik hangsúlyosabbá, nem egyszer megkettőzötten — a hajdani filmrészlettel és annak eljátszott változatával - — láttatva a cselekményeket. A film így a játékfilm és a történelmi dokumentum játék sajátos elegyét adja, anélkül, hogy akár egyik, akár másik vonatkozásban maradéktalant nyújtana. Károlyi Mihályné igazán tiszteletre érdemes személyiség. Naplója, személyes élményei hitelt érdemlő forrásanyagok. Mégsem elégségesek a magyar történelem. olyan súlyos és sorsfordulatot jelentő korszakának ábrázolásához, mint az Osztrák—Magyar Monarchia válsága, az első világháború évei, a szocialista erők szerveződése és a forradalmi törekvések, a monarchia bukása, majd az őszirózsás forradalom korszaka, egészen a proletárdiktatúráig, illetve a Magyar Tanács- köztársaság erőszakos megbuktatásáig, Károlyiék meneküléséig. Nem elégségesek, mert csak egyetlen szemszögből láthatók az események. Az örök harcostárs, a rajongó szerelmes, majd hitves, a későbbi száműzetésben is kitartó társ szemével. E korszak nagy alakja — minden tisztelet fenntartása mellett — nem Károlyiné, hanem Károlyi volt és éppen a legfontosabb történelmi cselekményekről csak többszörös áttételes értesülések jelentkeznek a filmben, hiszen a feleség nem volt jelen például férje parlamenti csatározásainál, nem ritkán nem is volt éppen Budapesten, vagy Bécsben, amikor és ahol a fontos események megestek. A film első fele a fiatal Andrássy Katinka életét ábrázolja a Károlyival való megismerkedéséig, illetve a házasságkötésig, s ezen belül arra mutat rá, miként lett a dúsgazdag Andrássy grófnőből forradalmi eszmékkel kacérkodó ifjú hölgy, az engedetlennek tartott, a családi hagyományokkal szembeszegülő fruskából „vörös grófnő”-nek csúfolt hölgy, majd e névre rászolgáló elszánt, családjával szakítani tudó, kemény személyiség, aki később harcaiban is méltó társa lett Károlyinak. De ez már a második rész. Kovács András nem lehetett könnyű helyzetben, hiszen kötötte a Károlyiné közölte valóság, amely — különösen a polgári forradalom időszakának eseményeit tekintve —, kisebb- nagyobb vonásokban eltér a történelmi valóságtól. (Például a Kun Béláékkal való kapcsolatban.) Talán túlzott tisztelettel ragaszkodott a naplóhoz és egyébhez, s nem kívánta azokat a játékfilm kívánalmainak megfelelően átfogalmazni, ezért érzem a nézőtéren, amit fentebb jeleztem: a játékfilm és a dokumentumjáték sajátos elegyét, amely azonban nem szerencsés. Pazar kiállítású pedig a film. A látványos falkavadászatok, a főúri kastélytoelsők, a minden esti látványos bálok korhűséget tükröznek, megéreztetik a környezetet, ahonnan a vörös grófnő kiszakadt, Bíró Miklós operatőri munkája kitűnő. Az első rész hosszadalmassága után az eseményekkel túlzsúfolt második részben viszont torlódnak a történelmi mozzanatok, s bizony nem egy fordulat jó megértéséhez alighanem olyan történelmi ismeretek is kívántainak, amelyekhez nem e filmből jut a néző. A címbeli vörös grófnőről szól a film, de az ő történetének hátterében zajló történelmi események nem maradhatnak a háttérben. Előtérbe jutásukat pedig fékezi Károlyiné központi hőssé emelése. A vörös grófnő az említett hibái ellenére is megkülönböztetett figyelemre érdemes alkotás. A címszerepben Básti Juli, Károlyi Mihályként pedig Bács Ferenc alakítása igen értékes. A nagyszámú szereplőgárdából kiemelést kíván még Kállai Ferenc, Temessy Hédi. Megéri a film a három órát, s megéri, hogy sokszor beszéljünk, vitázzunk róla. Benedek Miklós Az elmúlt évi karácsony előtt egy héttel Mezőkövesden már volt ünnep. A művelődési központban. Az épületet ugyanis húsz esztendővel korábban vehették birtokukba az — akkor még — község lakói. — Az első karácsonyra ma is pontosan emlékszem. Igaz, ez az ünnep a családoké, de látnod kellett volna, hogyan mozdultak ki otthonaikból az emberek. Jöttek az új „palotát” látni, megnézni a kultúrházat. Előttem vannak az idős emberek, mintha templomba lépnének be: áhítattal jöttek, megszólalni sem igen mertek, csak nézelődtek. A húsz évre emlékező ünnepséget követő baráti találkozón mondta a fentieket Kruzsely Károly igazgató. A ház munkájáról váltottunk szót, ennyi „személyes dolog” került a mondandóba. Ott is maradt aztán a jegyzetfüzetben, mondván, a tudósítás írása közben: ide úgyis vissza kell majd térni; a „személyesség” iránti érdeklődéssel. Mert. lehet, hogy egy művelődési intézmény életében 20 évet nem mérünk nagy időnek — ám (a megyében dolgozó népművelők „fluktuációját” ismerve) a két évtizedet egy intézményben ugyanazon a poszton végigdolgozó kultúrái un'kást méltatni' lehet néhány 'kérdéssel. Például, kezdetnek: Melyik volt á legnehezebb időszak? (Feltevés: nyilván a jelenlegi helyzetről lesz szó.) — Ha arra gondolsz, hogy ma sokat emlegetik a gazdasági (nehézségeket, a „beszűkült” anyagi lehetőségeket, tehát most lehet a legnehezebb, akkor megmondom, hogy nálunk nem ez a kritikus időszak. Itt a kezdet volt a legnehezebb. Nem az érdeklődéssel volt természetesen baj, hiszen tódultak ide az emberek. Pénzszűkében voltunk akkor, nagyon nagy erőfeszítésekbe került, hogy normálisan be tudjuk rendezni az intézményt, meg tudjuk teremteni a jó munka feltételeit. — Gondolom, azért a későbbiekben sem ment minden simán. Most arra lennék inkább kíváncsi: mint népművelőnek, mint igazgatónak, voltalc-e konfliktusaid? — Nem igaz, hogy nem volt konfliktus. Aki' ezekre nem számít, elkerülheti nyugodtan ezt a pályát. Voltak évek, amikor sokat kellett vitatkozni, meg nem értéssel hadakozni ... — És mi segített túl ezeken? Nem gondoltál arra, hogy érdemesebb ,,továb b- állni”? — Szeretnék erre úgy válaszolni, hogy azzal kezdem: én nagyon szeretek itt élni, itt dolgozni Mezőkövesdén. Amikor idejöttem, egykét embert ismertem, néhány embert köszöntöttem; köszöntek vissza. Ma már nagyon sok az ismerős utcán, üzemekben, intézményekben; ma már sokan előre (köszönnek ... Otthon érzem magam. És most a konfliktusokról: az eredményekkel tudtam mindig meggyőzni a vitapartnereket. Hidd el, ha szívvel-lélekkel dolgozik az ember, akkor az eredményekkel meg lehet győzni áz értetlenkedőket. A továbbállás? Volt alkalom, hogy hívtak máshová dolgozni. Maradtam. Ma meg, 46 évesen mit ikezdjek elölről? A szakmai képzettségem megvan. Ezzel nem dicsekszem, mert csak akkor ér valamit, ha tudom hasznosítani. A mezőkövesdi művelődési központ húsz évének eredményeiről bőven szóltunk a decemberi beszámolóban. Bőven — mert volt miről szólni. Ebben nyilvánvalóan benne van az igazgató szakmai képzettségének „hasznosulása” is. Most akkor adódik az a kérdés: milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy jó népművelőnek? (Ceruzát vesz elő az igazgató — „ha rangsorolni akarom ...” —, aztán meggondolja): — Kapásból: az embereket összes gondjaikkal kell szeretni, megérteni; a másik dolog: naprakész ismeretekkel kell rendelkezni a saját környezetének dolgairól, hogy jól tudjon reagálni azokra; a következő: tudjon elfogadható, hasznos tanácsokat adni, legyen felajánló típus; nagyon fontos a kapcsolat- építő készség, ehhez tartozik, hogy a népművelő tudjon tárgyalópartner lenni... E pontról már nem is juthatunk máshová — a pólya presztízséhez. Az utóbbi években népművelői körökben sok a sirám. Hallani többször, hogy a hiány miatt mennek el többen a pályáról. Aki húsz éve maradt egy helyütt, vajon mit gondol erről? — Mástól várni, hogy presztízst adjon nekünk, inem lehet. A népművelő csak magának vívhatja ki azt. De hogy meglegyen, ahhoz kevés az egyéni' szakmai fel- készültség, még a jó munka is. Szükséges, hogy igényeljék a mi munkánkat. Azt mondhatom, nálunk olyan munkatársi gárda van, amelyik tud jól dolgozni, mindenki tudja a feladatát, ez a gárda képes reagálni az igényekre. És vannak igények. így látja hát Kruzsely Károly, a 21. évben ... T'cnagy József A Bach-év egy napja « Amit az állami nyelvvizsgáról tudnunk kell! Több, mint négyszázan szeretnének állami nyelvvizsgát tenni a Nehézipari Műszaki Egyetem Idegennyelvi Lektorátusán március 28—29-én. Ez úton próbálunk néhány jó tanácsot adni a vizsgázóknak. Az alapfokon a vizsgázóknak legalább 1500 szóegységet, illetve kifejezést kell tudnia aktívan, s 2000 szót passzívan. A jelöltnek meg kell értenie a vizsgabizottsági tagok kérdéseit, s az előírt témakörökben (a témakörök jegyzékét valamennyi vizsgázó a jelentkezéskor, ha igényli megkapja) mondanivalóját, a szóban forgó idegen nyelvet anyanyelvként beszélő számára is érthetően, durvább nyelvtani hibák nélkül kell kifejeznie. A vizsgáztatókkal folyó életszerű beszélgetés során a vizsgázóknak bizonyítaniuk kell, hogy az általuk tanult idegen nyelvet mindennapi életünkkel összefüggő szituációkban is, a kölcsönös megértés és megértetés szintjén alkalmazni tudják. A középfokú állami nyelvvizsgán mintegy 2500—3000 szóegységet kell a vizsgázónak tudnia aktívan, s körülbelül 3000—3500-at pasz- szívan. Meg kell értenie a normális tempóban beszélő anyanyelvű bemondó által magnetofonszalagra mondott rövidebb szöveget, s annak tartalmát magyarul össze kell foglalnia. Alapos beszédkészséggel kell rendelkeznie a vizsga valameny- nyi témaköréből, s egy, a vizsgabizottság által kijelölt témát a választott idegen nyelven az anyanyelvi beszélőt megközelítő tempóban, érthető kiejtéssel részletesen ki kell fejtenie. Az állami nyelvvizsgának ez-a feladatrésze hosszabb monológokkal átszőtt dialógus. Nagyon lényeges követelmény a sajtónyelv ismerete. Ebben a feladatrészben a vizsgázó idegen nyelvű sajtószöveget kap napilapokból, esetleg folyóiratokból, s a rendszerint hangosan felolvasott idegen nyelvű szöveget kell tartalmilag ismertetnie magyar nyelven, esetleg lefordítania, természetesen szótárhasználat nélkül. Az írásbeli 50 kérdésből álló tesztfeladat és 10, magyarról, a választott idegen nyelvre fordítandó tanmondat. Ennek a feladatnak a megoldásakor szótár nem használható. Az írásbeli vizsga másik, fontos feladatrésze egy 1000 —1100 sor terjedelmű, eredeti idegen nyelvű szöveg fordítása magyar nyelvre. Szótár használható. A fordítás értékelésekor a fő szempont az, hogy sikerült-e a vizsgázónak a szöveg tartalmát pontosan, nyelvileg helyesen, magyarosan, az eredeti szöveg stilisztikai sajátságait megőrizve lefordítania — félreértések és helyesírási vétségek nélkül. Visszatérve még a szóbeli vizsgákra, a vizsgabizottsági tagok először rendszerint a vizsgázó személyére, szak- képzettségére, családi állapotára, munkahelyére vonatkozó kérdéseket tesznek fel a választott idegen nyelven. A kifejtendő kérdéseknél, válaszadásoknál kerülni kell minden tételízű „tartalomfelmondást”, a vizsgabizottsági tagok, elsősorban a vizsgázók természetes reagálási készségére kíváncsiak, s egy-egy konkrét nyelvi szituációban történő nyelvi találékonyságára, arra, hogy képesek-e idegen nyelven a kölcsönös információ- cserére. Az alapfokú vizsga eredményét (megfelelt, nem felelt meg) egy rövid, zárt körű értékelés után közük a vizsgáztatók, a középfokú vizsga eredményéről pedig 30 napon belül postán kapnak értesítést. Szeretettel várjuk a vizsgázókat, és szívből reméljük, hogy március 28—29-én újra sikerül valamit felszámolnunk abból a kedvezőtlen hátrányból, ami az idegen nyelvek tárgyalóképes tudása terén ma még sajnos jellemez bennünket az európai összehasonlításban. Dr. Gárdus János az ÁVB tagja A Bach-év hétköznapjait valahogy olyannak képzeli az ember, mint amilyen az a február 27-i hangverseny, melynek előadói az Egressy Béni Zeneiskola és a Zene- művészeti Főiskola miskolci tagozatának tanárai, valamint a főiskola növendékeinek Reményi Ede Kamara- zenekara (hangversenymester Gál Károly) voltak. Már a kezdés előtti pillanat is rendkívül imponálónak tűnt: a miskolci Bartók-terem zsúfolásig telt nézőterén — mint mondani szokás — egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, lévén, hogy szép számmal akadtak olyanok, akiknek állóhely is alig jutott. Ritka alkalom, mivel e terem falai, sajnos mostanában inkább az ellenkezőjéről beszélhetnének. Megesett, hogy világhírességeknek feleekkora érdeklődésre sem futotta. Ez a körülmény ismételten arra figyelmeztet, hogy a városban élő zenepedagógusoknak igen élénk kisugárzásuk lehet tanítványaikon át a zeneszerető emberekre, csak meg kell találni annak a módját, hogy értékes tulajdonságuk érvényre is jusson. Az Egressy Béni Zeneiskolának ebben nagy gyakorlata és szép hagyományai vannak, elég, ha a közelmúltból hozunk példát: Zs. Nagy Mária és Komoróczy Zsuzsanna közös zongoraestjei mindig sikeres rendezvénynek számítottak. Nem véletlenül — egy másik tradíció szerves folytatása okán — említem épp őket, tudniillik a múlt heti koncert pianistái ugyancsak köNem lehet elég korán kezdeni a gyerekek vizuális nevelését, az alkotókészség-képesség fejlesztését. A kisgyermek már óvodás korában szívesen rajzolgat, fonnál figurákat képlékeny anyagokból. Szívesen versenyeznek is a gyerekek, ha értelmes feladatokat adnak nekik. Minden évben hírül adja a sajtó, hogy egy-egy gyerekünk díjat nyert például az indiai rajzkiáillítá- son. Ennek előzményeként az egész országban rajzverzös zongoraestjeikkel kértek helyet Miskolc koncertéletében. Kádár Anikó és Szopory Lívia ezúttal Johann Sebastian Bach c-moll, illetve C-dúr kétzongorás verseny- művét szólaltatta meg. Visz- szatekintve korábbi hangversenyeikre, elmondható, hogy hangszereik között pontosabb a szinkron, aminek magyarázatában egyként megtalálható az összhangot biztosító felfogásbeli és kivitelezésre vonatkozó azonosság. Jó tempóvételek, finom dinamikai megoldások jellemezték tolmácsolásukat, s mindkét műben tudtak valami olyasféle hangulatot teremteni, amely- lyel jelenlevő apró tanítványaik ambícióit és zenei fantáziáját egy dúsabb és tágasabb horizontra vezethették. És ezáltal talán időt- állóbbá válnak azok a másodpercek, amikor a kis emberkék, tanáraikat köszöntő virágcsokorral kezükben, ezen a hangversenyen tették meg első lépésüket egy hang- versenyterem dobogóján. Tőzsér Dániel, a főiskola tanára a h-moll szvit interpretációjával járult hozzá az est sikeréhez. Bachnak ez a méltán népszerű és közismert alkotása Tőzsér Dániel repertoárdarabjai közé tartozik — több mint egy évtizedes miskolci előadói múltja nyomán, szinte a legkedvesebb darabjának tetszik. S ez a szeretet érződött is játékán, mintegy vezető fonalává vált a különböző tételek egységes, lírai megformálásának. D. Sz. E. senyeket szoktak rendezni. Megyénkben március 9-én reggel 9—12 óráig a miskolci 11. sz. Általános Iskolában rendezik meg a rajzversenyt. A gyerekek három kategóriában mutathatják meg képességeiket. Tanulmányt, illetve műszaki rajzot készítenek; fantáziájuk alapján az általuk választóit anyagból alkothatnak; s a harmadik kategória, műalkotás-elemzés. A pályamunkákat szakszerű zsűri bírálja el, és díjazza. Megyei rajzverseny Filmlevél A vörös grófnő Előre is köszönnek Népművelő -
