Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-22 / 68. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. március 22., péntek A régi nyár Bemutató a Miskolci Kamaraszínházban Ilyen már légen esett meg a miskolci színházban: a közönség énekelt. A második rész kezdete elölt, a zenekar kérésére a nézők vidáman énekelték a darab egyik slágerszámát: „Legyen a Hor- váth-kerlben, Budán ...” A darab pedig A régi nyár, amelyet nem kevesebb, mint ötvenhét évvel ezelőtt írt Békeffi István és komponált Lajtai Lajos, s amelyet hajdan Budán, a híres Horváth- kertben Honthy Hanna főszereplésével mutattak be. Ügy tűnik, sikerdarab került most a Miskolci Kamaraszínház színpadára; meglehetősen széles körű az a közönségréteg, amely az effajta zenés játékokat, az operetthez hasonló szórakoztatást kedveli. Bizonyára szívesen fogadják majd Borsod megye egyes településein is, ahol a tervek szerint vendégszerepelni fog a színház. A várható siker reménye és a premier jó hangulata, a kellemesen szórakoztató előadás élménye ellenére nehéz lenne azt állítani, hogy A régi nyár valami remekmű. Lajtai Lajos, a komponista a bécsi operettiskola hagyományain nevelkedett, később a francia operett hatott rá, e műfaj kiváló művelője. Békeffi István operettlibrettók, bohózatok, kabarék, filmek nagy sikerű írója. Olyan tehetséges emberek voltak a maguk területén, hogy összefogásukból bizony születhetett volna érdemesebb és értékesebb me-! séjű darab is. Ebben a darabban a történeti szál, a mese tulajdonképpen csak kötőanyag, valamiféle keret a fülbemászó zeneszámok, dalkettősök, szólók, táncok összefogására és tálalására. Nagyjából erről van szó. A lényeg azonban, hogy elhangzik a játékban tizenhét Lajtai-kompozíció és e számok eléneklésére, zenei bemutatására jó lehetőséget ad ez az átlátszóan csacska, ám az operettekhez illő törléne- tecske. Van ebben szó régen elszakadt szerelmesek egymásra találásáról, gyermekeik beteljesülő szerelméről, egy szerelemvágyó vénkisasszony, meg egy öregedő kópé szerelemre lob- banásáról, s mint a műfaj kívánja, akad sok-sok félreértés, móka, ilyesmi. Hol van az a nyár, hol a régi szerelem? ... — hallatszik az öttagú zenekar felől, mielőtt a függöny felgördülne. A fehér zongorán selyem- ernyős lámpa, mellette szecessziós réz állólámpa, a karmester pezsgővel köszönt; a színpadon minden csupa hab, csupa fodor, túlcsordul a nosztalgia, az emlékezés. De ehhez a játékhoz valahogy ez való. Az előadás rendezésére Balogh Gábort. a veszprémi Petőfi Színház rendezőjét hívták meg. Jó előadást produkált. A produkció erényei feledtetik a darab gyengéit. A rendező ügyelt a látványra, a derű folytonosságára, meg arra, hogy a szűk létszám ellenére, jól kövesse az operettjátszás hagyományait (még a már avatagnak tűnő szóvicceket is meghagyta), hagyta játszani a színészeket, akiknek többsége vidáman, felszabadultan komédiázott, és sikerült a mindössze négytagú tánckarral is viszonylag látványos forgatagot teremtenie. Különösen jól érvényesült ez az első rész fináléjában. A fentebb már említett egyszerűségében is látványos és célszerű díszlet Gergely István dicséretes munkája, a Komóromy Éva (Mária, a híres színésznő) és Varga Gyula (báró Jankovich János) jelmezek tervezője Fekete Mária, a mozgásoké Veöreös Boldizsár. A hosszú betegség utón visszatért Kalmár Péter vezette a kis zenekart, amely kitűnően látta el feladatát, hangulatosan, szépen szólaltatta meg Lajtai Lajos muzsikáját, és mint bevezetőben szó volt róla, még a nézőket is „dalra fakasztotta”. Komáromy Éva, azaz „Mária, a híres színésznő”, a játék abszolút főszereplője. Hosszú évek óta hiányzott a miskolci színpadról egy ilyenfajta szerep, s ennélfogva nem találkozhatott a szerep és. Komóromy. Annál nagyobb örömmel láthattuk, hosszú kihagyás után ennyire neki való szerepben. Akik régóta ismerjük, újra felfedezhettük énekelni, táncolni tudását, meg természetesen színészi kvalitásait, s ezt bizonnyal örömmel ismerték meg újabb nézői is. Alig van perc, amikor ő ne lenne színpadon, minden őkörii- lötte forog, s ragyogóan látja el feladatát. Érte volt érdemes, vagy érte is érdemes volt elővenni ezt a darabot, hogy igen sokoldalúan mutathassa meg tehetségét, legjobb színészi formáját. A lányát Milviusz Andrea játssza, aki kitűnően mutatkozott be újszerű szerepkörében. Varga Gyula remek formálásában idősödve is vonzó férfiú a megtalált egykori szerelmes, Major Zsolt pedig ennek a fiát rokonszenves kamaszkodással, kedves sutasággal kelti életre. Kulcsár Imre a szegény rokon, ám kópé Trafinát a darab legfőbb derűforrásává varázsolta, s táncosnak is kiváló. Mimóza, a szerelmes öltöztetőnő jó megjelenítésében Páva Ibolya komikai tehetségét is megcsillogtatta. A felsoroltak táncosként, színészként, énekesként egyaránt remekeltek. Kisebb szerepekben Somló István, Zoltán Sára, Bodor László, Balogh Katalin, Papp Györgyi járult hozzá egy- egy érdekes színfolttal az előadás sikeréhez, amelynek részese a tánckar is. A nyilvános főpróba és a premier hangulata azt igazolja, hogy szükség van ilyen jellegű darabok bemutatására. De ez tudható volt eddig is. A régi nyár sikert ígér. S ha nosztalgikus töltésénél fogva, elsősorban a középkorú és idősebb nézők kedvére szolgál, bizonyára fog a fiatalabbaknak is tetszeni. (benedek) • Paprika, paradicsom hajtatása és termesztése címmel dr. Nagy József, a Kertészeti Egyetem docense tart előadást március 24- én, vasárnap, 9.30 órai kezdettel a Diósgvöri Vasas Művelődési Központban, a kertszövetkezetek akadémiája keretében. Az érdeklődő kertbarátokat szeretettel várják. Születtek szívből... Szepesvári Lászlóné népi iparművész kiállítása látható Miskolcon, a Vasas Galériában. — Ez a mostani kiállítás, a bemutatott szebbnél szebb alkotások sora egy igazi életművel reprezentál. A minden tájegységet felvonultató, gazdag minlakincs érzékeltetni tudja az alkotó mesterfokú szakmai jártasságát, sokoldalúságát, a kézimunkák szépsége, hagyományhű, de mégis korszerű megjelenése pedig a biztos esztétikai érzékről és ízlésről győz meg bennünket. — Dr. Fügedi Márta, a Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettese, megyei díszítőművészeti szakfelügyelő megnyitójából. Eta néni. így ismerik a díszítőművészek nagy közösségében Szepesvári Lászlónál. Így ismertem meg én is. tíz esztendővel ezelőtt. Gyakori vendég volt a megyei művelődési központban: szervezett, javasolt, tanácskozott, vitatkozott. Ezt tette mindig, mindenütt, mert nem bírta elviselni a hely- benjárást, a lankadást. az ügy jobb menetének lassítását. Eta néni „kényelmetlen” típus. A kényelmesek, a halogatók, a megelégedettek számára. Szerencsi otthonában rengeteg virág fogadja a vendéget. Ennyi szépet a nőnapi virágpiacon nem volt szerencsém látni. Pedig ezek onnan valók. Miskolcról. Nőktől kapta; lányoktól, asz- szonyoktól kiállításának megnyitásakor. Mert Eta nénit: nagyon sokan szeretik. — A hatvanas évek második felétől napjainkig ?, megyei szakkörvezetö-képzö tanfolyamot vezetett, ahol közel 150-en végeztek. Közülük kerül ki ma is a megyében működő szakkörök és vezetők élgárdája. Szepesvári Lászlóné kezdeményezésére és nagyrészt az ö szervezésében valósult meg az Észak-magyarországi Kaláris rendezvénysorozata, amely a helyi kezdeményezésen túlnőve, az ország egyik legjelentősebb regionális népművészeti rendezvénye lett. Szakmai jártassága, tudása Eta díszítő Erdélyi himzések kiemelkedő, nemcsak tájegységünk népművészetét ismeri magas fokon, hanem az egész magyar nép, sőt a szomszédos népek textilkultúrájában is járatos, ezeknek hagyományaiból is sikerrel dolgozott már fel. Nevéhez fűződik számtalan ismeretlen, vagy feledésbe merült hímzésminta és -technika feltárása, felelevenítése és közkinccsé tétele. Rendszeresen eleget tesz az ország minden részéből történő meghívásoknak, amikor is szakmai ismereteit és gazdag anyagát, gyűjteményét mindig önzetlenül megosztja másokkal. Teljesen önkéntesen, évek óta lakásán végzi az érdeklődök számára a baráti jellegű továbbképzéseket, szaktanácsadást is. — A megnyitóból. Szerencsi otthonában sokat toporgok a bejárati ajtó előtt. A csengetésre nincs válasz, mint máskor. Végül megnyomom a kilincset, enged. Szólongatásokra soká jön felelet: a mindig energikus Eta néni megtörve jön; ágyba döntötte a betegség... Mégis: pár perc lelik csak el, a „témára” térve — néni munkái nekem úgy tűnik —, feledi minden sok baját. Itt nem kell csépelni a szól: őt ez az ügy élteti, a díszítőművészet ügye, a szakköröké. Azt mondja: „Ahhoz, hogy tényleg nemes, hagyományszép dolgok jöjjenek létre, a szakkörvezető tudására van szükség. Tanulni kell. Nem a kisujjamból szoptam én sem az ismereteket, talpaltam, kajtattam, tanultam. Mindig érdekelt minden tájegység hímzéskultúrája, vagy abból egy téma. Én amatőr vagyok, mindenhová nyúlhatok, s ha valami megdolgozza a fantáziámat, addig nem nyugszom, amíg világra nem jön, meg nem születik valami. Én tényleg dühös vagyok, ha azt hallom egy szakkörben, hogy már nem tudnak újat csinálni, mert "kivarrták" magukból a motívumokat.” Betegség ide, gyengélkedés oda — Eta'' néni a régi. Lendület, jövőjárás, feladatsor. A miskolci kiállítás? — „Másként álmodtam volna a bemutatkozásomat. Kicsit, tudja, komikus is. húsz év után kellett hirtelenjében összehozni ezt a kiállítást. j . IJUfc 1 Illés Béla Miskolcon Holnap ér véget a televízióban a Honfoglalás című magyar tévéfilmsorozat ismétlése. Szerzője, Illés Béla tizenegy esztendeje halott. Huszonkilenc éve annak is, hogy néhán.yadmagammal egy hónapig élvezhettem Miskolcon a társaságát. Ha csak a Kárpáti rapszódiát írta volna, akkor is feliratkozott a halhatatlanok közé. De megírta az Ég a Tiszát, a Honfoglalást, a Fegyvert s vitézt énekleket, A vígszínházi csatát és még igen sok egyebet; forradalmár volt és irodalom- szervező, emigráns kommunista és a Szovjet Hadsereg hazánkat felszabadító alakulatainak magas rangú tisztje, a hadifogoly magyarok gondozója, antifasiszta tanítója. Azon a huszonkilenc év előtti tavaszon hosszabb ideig Miskolcon tartózkodott, a diósgyőri gyárak munkásainak életével ismerkedett, készülő újabb regényéhez gyűjtött adatokat. Estéről estére az Avasi Kávéházban ültünk. Más volt még akkora kávéház berendezése; asztalunk körül mind. nagyobb sugarú körben szaporodtak a székek, mindig többen és többen voltak kíváncsiak a nagy hírű író anekdotáira, lebilincselő történeteire. Illés Béla pedig mesélt. Hátát a falnak vetette, szivarját és pipáját mindig két szál gyufával gyújtotta — „így szoktam meg a fronton”, mondotta — s a kávéházi berendezések eltűntek előlünk. A Kárpátok rengetegeinek favágói, a „máramarosi tanúk”, a regénybeli Schön- borg-uradalom nincstelenjei, a moszkvai forradalmár írók vitázó csoportjai, Martin Andersen-Nexö, a vígszín- házi csata alakjai és mások varázsolódtak körénk. Valósággal végigéltük a háborús éjszakát Deák Ferenc kriptájában, ott jártunk újra a csak az író képzeletében létező — de a Kárpátokban mégis fellelhető — Pemetén, meg Moszkvában, amikor Kun Béla az Ég a Tisza elé bevezetőt írt. (Akkor, 1956- ban nálunk ezt a regényt még nem adták ki.) Páratlan, egy életre szóló élmény volt az a néhány hét Illés Bélával Miskolcon. Elutazása előtt néhány nappal kellemetlen élményben volt része Illés Bélának. Az egyik eszpresszóban reggelizett, s közben ittas emberek belekötöttek. Verekedés támadt és az idős — hatvanegy éves volt akkor — írót, mi tagadás, súlyosan bántalmazták. Este sötét szemüveggel jött a kávéházba, ezzel takarva a szeme körül feketedő „monoklit”. A rendőrség letartóztatta a verekedést kezdő és az írót nem ismerő férfit. Másnap délben egy asszony kereste a szállodában Illés Bélát, kérve, hogy dedikálja a magával hozott könyveket, hiszen neki kedvenc írója; majd nagy körülírással kibökte, hogy az ő férjét fogta le a rendőrség, mivelhogy „azt mondják róla, ő bántalmazta az író elvtársat”. (A dedikálásra hozott könyveket egyébként nem Illés Béla írta.) Az író a tőle megszokott derűvel mesélte el ezt a furcsa találkozást is. mintha csak egy régi moszkvai, bécsi írótalálkozó epizódjáról lenne szó, vagy Gorkijjal való találkozásainak valamelyik mozzanatát elevenítené fel. Papírt kért és még ott, a kávéházban levelet írt a városi főügyésznek, kérve, hogy szüntesse meg az eljárást a íogvatar- lott férfi ellen, ö nem kívánja a megbüntetését. A levelet én vittem el másnap a címzetthez. A búcsú napján két csomagot hozott az akkor hatéves lányomnak. — Az egyiknek most fog örülni, a Ha időt adnak, szépen, módszeresen meg lehetett volna csinálni. De higgye meg, azokon az installációkon csak a szentlélek tartogatja az anyagot. Több megértést, közösségi alapú rendezést vártam volna .. . Asszonykáimmal. akik jöttek segíteni, sokat idegeskedtünk az utolsó percig . . . Eta néni egy héttel a kiállítás megnyitása után ünnepelhette 64. születésnapját. Ajándék neki ez a kiállítás? — Tudását számtalan elismerés is bizonyítja, hiszen amatőr népművészeti mozgalomban meghirdetett pályázatokon mindig részt vesz csoportjával, és minden elérhető díjat, elismerést elnyert már. Az országos Kis Jankó Bori kiállítás nivó- díjának, valamint minden helyezésének tulajdonosa. A nyíregyházi Országos Nép- művészeti Kiállítás „Gránátalma” díját és helyezéseit is kiérdemelte. - Az Északmagyarországi Kaláris pályázatán több elismerést kapott. Munkásságát 1970-ben a népi iparművész cím odaítélésével is minősítette a szakma. Csoportjával 7.975- ben elnyerte a Kiváló Együttes címet, 1984-ben, fennállásuk húszéves jubileumán pedig véglegesen megkapták ezt az elismerést. Szocialista Kultúráért kitüntetés, Miniszteri dicséret, Kiváló Dolgozó elismerés, Kiváló Társadalmi Munkás érem fémjelzi kiemelkedő közösségi munkáját. — A megnyitóból. Kollégám morog. Nem szereti. ha kiállításra hívom, s zárt ajtó fogad. Ha úgy kell kulcsot kérni. Magyarázkodom : még délelőtt van, meg itt nagy érték van, őrizni kell. Bejárjuk aztán a termet. a szépséget. Kollégám már megenyhült. A látottak megmelengették szívét. Békével távozunk. — A népművészet tisztelői és kedvelői nevében kívánok Eta néninek még számos, eredményes alkotó esztendőt, s e szép hivatáshoz jó egészséget. — A megnyitóból. A kiállítás e hónap végéig látható a Vasas Galériában. (lénag.v—laczó) másiknak, remélem, majd később — mondta. Az egyikben csokoládé volt, a másikban az akkor megjelent, Harminchat esztendő című elbeszéléskötete, meleg hangú dedikációval. Valóban ez adta a tartós örömöt. Hat esztendeig nem láttam ez után, csak leveleket váltottunk. A miskolci színház 1962-ben Budapesten vendégszerepeit. Tudósítóként kísértem az együttest. Előadás után a Fészekben vacsoráztunk. Illés Béla nagyobb társasággal ült az egyik asztalnál. Messziről köszöntöttem, nem is gondolva, hogy esetleg még emlékszik arcról is rám. Örömmel integetett vissza és asztalukhoz invitált: — Engedjétek meg — fordult társaságához —, hogy bemutassam kedves régi barátomat ... khm ... — Miskolcról — segítettem ki. — Igen, igen, Miskolcról ... Hát mit csinálsz te itt, s ha itt vagy, miért nem kerestél már fel? — A miskolci színház itt vendégszerepei Brecht Arturo Ui-jával — válaszoltam. — Nagyszerű! — így Béla bácsi — s mondd csak kérlek, le mit játszol ebben a darabban?... A következő évben megbetegedett. Tizenegy évet töltött betegágyban a Kútvölgyi úton, a kórház 339-es szobájában, s közben új remekműveket is alkotott. (Azok néhánya található a ■kórházi szoba számát megörökítő című kötetében.) 1974. január 5-én örökre eltávozott. Ma lenne kilencvenéves. Benedek Miklós
