Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-21 / 67. szám

1985. március 21., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 DR. IMRE FERENC NYUGDÍJAS IGAZGATÓ Dr. Imre Ferenc boldog embernek tartja magát. A December 4. Drótművek egyik üres irodájában beszélgetünk. A hely nem véletlen, s a hely szelleme meghatározó. Harmincöt évet töltött a gyárban, igazgató­ként, két évvel ezelőtt ment nyugdíjba. Le sem merem írni, hogy nyugdíjas. Hatvan­két évesen adta át a stafétabotot. Egészsé­ge rendben van, közérzete jó, harcos szel­leme -töretlen. Honnan ez a vitalitás? — 1949. április 5-én pártmunkásként ke­rültem a drótgyárba. A DIGÉP-ből vezé­nyellek ide, akkor ezt úgy mondták: ren­det csinálni. Magyarán: nagyobb tekintélyt kellett adni a kommunista pártnak. Azt mondták, hogy három-négy hónapról lesz szó.. . Aztán Kiragadtam. A gyár akkori szovjet vezetése gazdasági vonalra irányí­tott. Három év múlva újjáépült az üzem, s akkor már többet termelt, mint a háború előtt. Mindent meg kellett tanulnunk. Az új technológiát, s az új rendszert is. Együtt tanultam a kollektívával. Az ötvenes évek közepén még csak egy mérnökünk volt... ZSOLDOS IMRE FRONTI AKNÁSZ Várni kellett rá, mert még nem ért ki a bányából. A műszakváltások idején nagyon sok a dolga az aknásznak, különösen, ha a frontfejtés munkájáért felelős. — Kissé erőltetett a tempó mostanában — mondja, és nagyot fújtatva lehuppan a felozoló agyonkoptatott padjára. Komótosan leteszi a kobakját, lámpáját, CO-jál, mintha időt akarna nyerni, hogy átgondolhassa mondandóját. — Nagy erkölcsi elismerés, hogy kong­resszusi küldöttnek választottak. Ez a meg­bízatás ugyan személyre szóló, mégis egy nagyobb közösség, megbecsülését jelenti. A nevükben kell tehát beszélnem, az ő gond­jaikról — foglalta össze tömören vélemé­nyét a küldetéséről. — Az ormosi bányászok mondanivalója viszont megegyezik valamennyi szakmabe­liével, hiszen egy bányász dolgozzon az or­szág akármelyik üzemében, ugyanazokról a gondokról szólna, ha szót kapna a kong­resszuson. Nem várta meg u kérdésemet, folytatta: — Tisztában vagyok azzal, hogy manap­ság a bányászok felszólalásai panaszáradat­nak tűnnek, viszont azt is tudni kell, hogy a legtöbb bányász nem elsősorban a „saját zsebe” miatt szól... a szakma, a bányászko­dás féltése beszél belőle. — Az elmúlt húsz esztendőben bennün­ket ért a legtöbb kellemetlenség. Nézzük az én példámat. Elvégeztem a vájáriskolát, 1968-ra pedig az aknászképző technikumot. Éppen a szanálási időszakban kerültem ki az iskoláról, aknászként nem is tudtam el­helyezkedni. Nyolc évig dolgoztam fizikai munkakörben, 1976-ban neveztek ki aknász­nak. Mondhatnám, hogy a második nehéz időszak kezdetekor, hiszen még két-három évig sikert sikerre halmozott a vállalat, de azóta egyre több a gond. Mintha szavait akarnák igazolni, elhivat­ják, pedig már nincs is műszakban. Zavar keletkezett a szállítási útvonalon, a taná­csát kérik. — Hol tartottam? — kérdi, amikor visz- szajön. — Igen: egyre több a gond. Tizedik Ma pedig? Tucatnyi, világszerte szabada­lommal védett terméket produkál a gyár. Az üzem sorsa az én sorsom is. Ezért va­gyok boldog ember. A pártnak 1947-ben lett a tagja. Aztán, mint élmunkás, részt vehetett a pártkong­resszuson. Nagy élmény volt. Neves politi­kusokkal találkozott, s egy életre szóló em­léket hagyott benne az első mozgalmi sze­replés. Most, küldöttként, megyénk kommu­nistáit képviseli majd a pártkongresszuson. — Nyugdíjas igazgató vagyok, de a köz­életből, a mozgalomból nem lehet nyugdíj­ba menni. Megbízatásom megtisztelő, s meg kell mondanom őszintén, hogy váratlanul ért. Csaknem húsz évvel ezelőtt választottak a Miskolc városi Pártbizottság tagjává, több mint egy évtizeden át voltam a végrehajtó bizottság tagja. A kongresszusi dokumentu­mokban örömmel fedeztem fel az emberi tényezők szerepének fokozott hangsúlyozá­sát. Ez a mi legnagyobb tartalékunk. Ezek a források szinte kiapadhatatlanok, hiszen az akaratból, a tudásból, a felhalmozott szellemi tőkéből mindig lehet meríteni. Ügy hiszem, erről többet kellene beszélni, mint a gondokról, a nehézségekről. Nem vitatom én, hogy a napi nyűgök szorítóak, s a ve­zetés leterheltsége nagy. De időt kell sza­kítani arra, hogy a vezető álmodjon. Nem szabad háttérbe szorítani a jövőépítő ter­veket, mert ezzel a holnapot esszüK meg. Apropóként a drótgyári példa kínálkozik. Már akkor a világpiacról álmodoztak a Be­senyői úton, amikor a jelképesen fizetett nyereség egy féldecire volt csak elég. — Én mindig az úgynevezett nehéz em­bereket szerettem. És nemcsak szakmai vo­natkozásban igyekeztem menedzser lenni. A számok, kilók, méterek mit sem érnek, ha nem tudom, hogy mit gondol rólam, az üzemről, az egész világról a munkatársam. Én a kollektív bölcsességben hiszek, s ab­ban, hogy a közösségben mindig van len­dületet adó felhajtóerő. Dr. Imre Ferenc most is, mint azelőtt, fél hatkor kel. Eleget tesz társadalmi és moz­galmi megbízatásainak, hetente kétszer be­látogat a gyárba. A szabad időt az olvasás és a kertművelés tölti ki. Hosszú, téli esté­ken a bélyeggyűjteményt és az éremgyüjte- ményt rendezgeti. Nyáron talán hódolhat régi szenvedélyének is: horgászni megy a Hernádra. Brackó István éve dolgozom az ormosi aknán, mindig nagy volt a hajtás, de az egyszer sem fordult elő, hogy ötvennégy túlműszakom legyen egy évben. Ez annyit jelent, hogy két hónappal dolgoztam többet, mint egy másik iparág­ban foglalkoztatott munkás. A kisebbik lányom már ilyet is kérdezett tőlem: apuka, ha majd nem kell menned dolgozni, ugye megnézed, hogyan tudok korcsolyázni? Nem volt rá időm. pedig ez a tél igazán hosszú volt. Létszámgondokkal küszködünk, egyre kevesebb a jó szakember. A több mint 800 fős létszámhiányt nem tudjuk gépekkel pó­tolni, mert nincs rá pénz. Ugyanakkor egy­re több szenet kér az ország. Adnánk mi, de lassan nem lesz honnét, mert elmarad­tunk az elővájással, s bizony ebben a me­dencében a felszabadulás óta nem nyílt új bánya. Elhallgat. Átgondolja, hogy mindent el­mondott-e? — Ezek a legfontosabb témák, amelyek ma szóba kerülnek a bányák környékén. Aknász vagyok és emellett pártalapszerve- zeti titkár is. tehát nekem minden kérdésre kötelességem válaszolni. A kongresszustól valamennyien azt várjuk, hogy biztos irányt szab munkánknak, s azokat a kérdéseket is megválaszolja, amelyeket mi itt helyben nem tudunk. Fónagy István Gazdálkodás és népművészet Nyert a pasztell Amikor az alapanyag alapanyaga is hiányzik A népművészet, így a ma­tyók világhírű népművésze­te is örök érvényű. Kérdés azonban, hogy mikor, milyen színvonalon, lehet megélni belőle. Divat, életszínvonal, és sok egyéb körülmény dön­ti el a kérdést. Voltak évek, amiken- egész kis vagyono­kat fizettek tehetős nyugat­európai családok, hogy ere­deti matyó hímzéses térítők, népviseletbe öltöztetett ba­bák díszítsék otthonukat, s hogy a mama és a kislány mezőkövesdi blúzban jelen­hessék meg a színházban, vagy a partyn. Itthon sem volt másként, néhány éve tombolt még a népművészeti nosztalgia. Valószínű, a gaz. dasági nehézségek — is — halottak a divatra, minden­esetre ma mór nem divatos a harsány hímzés az öltöz­ködésben és kevesen vásá­rolnak a Kis Jankó Bori tervezte motívumokat, ere­deti anyagokon feldolgozott lakástextíliákból is. A mezőkövesdi Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezet 2 ezer 277 fős kollektíváját az új piaci helyzet és a szabályozók módosulása teljesen új ös­vényekre kényszerítette. Nagy volt a kockázat. A főleg im­portból származó, igen fi­nom anyagokat a legutolsó párizsi és a mértéktartóbb londoni divat szerint varr­ták meg, s ezekre a model­lekre hímeztek az anyaggal leginkább harmonizáló szí­nekkel. igen mértéktartóan, a matyó mi/ntákat. Ez a kí­sérlet tavaly kezdődött. — Milyenek az eddigi ta­pasztalataik? — Népművészeti szövetke­zet vagyunk, ezért a Népi Iparművészeti Tanácsnak látnia kelt minden új ter­mékünket, csak így juthat­nak azok a kereskedelembe. Jól tudtuk, nagy kritika nem érheti az új árut, hiszen a régi motívumokkal dolgo­zunk, csak az anyag és a színek mások. A színharmó­niába sem avatkoztunk be, mert egy színnel dolgozunk csupán. Végül is — úgy vél­jük most — nyert a pasztell matyó rózsa, szívesen fogad­ta a kereskedelem is. Ma még nem mondhatjuk el ugyan, hogy nyert ügyünk van. az idén ismét módo­sítanunk kell a termékösz- szetételünket, kockázatvál­lalással. izgalommal telik ez az év .is — mondja Pólik Mihályné szövetkezeti elnök Árbevételük tavaly csak­nem 127 millió forint volt. az exportszállításoknál 30 százalékos növekedést értek el. Eredményes volt a szo­cialista export: Lengyelor­szágba hímzett női fehér­neműket adtak el nagy té­telben és 100 ezer gyermek­ruhát a környező szocialista országokba. Növekedett a nem rubelelszámolású ex­port is, blúzokat értékesítet­tek nyugaton, bérmunkában is varrtak és ennek a mun­kadija tavaly végre elmozdult a holtpontról, az átlagár kö­rülbelül 80 forinttal emelke­dett. A legközelebbi jövő útja tehát a textilruházati oikkeg gyártásának fokozása. Csak­hogy: mint a kereskedelmi osztály vezetője, Szekeres Mátyásáé elmondja, roppant nagy gondokkal kell megküz­deniük a termékszerkezeti módosításért. — Ügy ítéljük meg és ezt igazolják a tapasztalataink is, hogy nemzetközileg verseny- képes árut tudunk előállí­tani a textilruházatban, ha a világpiacról szerezzük be az alapanyagot. Muszlinnal, zsorzsettel és tükörbársony- nyal dolgozunk — mind-mind importanyag. Sajnos, a ha­zai textilek még nem olyan minőségűek, hogy elfogad­nák külföldön is. Pontosan nem tudom, de legalább másfél évtizede létrehoztak egy készletező vállalatot, a TEXTÉRT-et azzal a cél­lal, hogy ellássa alapanyag­gal a feldolgozó üzemeket, és visszavegye a fölösleges készleteket, ha az valafiol gondot okoz a gazdálkodás­ban. Nos, mint gyakorló ke­reskedő, úgy látom, a TEX- TÉRT nem tudja ellátni a feladatát. Alapanyag nincs! Mindmáig nem érkeztek meg az első negyedévre rendelt importanyagok, nincs bár­sony ... — Mivel dolgoznak? — Pécsre, Szegedre és más helyekre utazgatunk, hogy az oltani nagykereske­delmi vállalatoktól beszerez­zünk néhány száz méter anyagot, különben veszély­ben a tervünk. — Ök honnan szerzik be? — A kishatármenti áru­csere-forgalomból. A felár természetesen tetemes. Ezt azonban el tudjuk fogadni, reális, hiszen nagykereske­delmi vállalatról van szó. Az azonban már érthetet­len és elfogadhatatlan, hogy a legnagyobb hazai alap- anyaggyártónk, a Pamutnyo­móipari Vállalat sem köt szerződést a TEXTÉRT-tel, hanem inkább saját nagyke­reskedelmi jellegű lerakatot létesít és mi ott, árréssel növelt áron tudunk anyag­hoz jutni. Ez a PANYOVA életrevalóságát és ismét csak a készletező vállalat tehe­tetlenségét bizonyítja. De próbálkozunk másutt is. A K1STEXT például 60 ezer négyzetméter anyagot ígért nekünk az első negyedévre, ebből az anyagból 15 ezer hálóinget tudtunk volna ex­portálni, de anyag nincs. Nincs, mert hozzájuk ugyan­csak nem érkezett meg az alapanyag. Próbálkozunk még a Kőbányai Textilmü­veknél is, Krisztina és Pár­ma típusú anyagokat ren­deltünk. Ök meg azért nem tudnak megfelelő mennyisé­get és minőséget szállítani, mert — tőkés exportra ter­melnek ... Kritikusak ezek a hónapok, így volt ez tavaly is... ... Ha mégis be tudjuk dolgozni az első negyedévi lemaradást, az csakis a szö­vetkezeti tagság erőn felüli munkájának érdeme. Az idei termékösszetétel vállalkozás­ban és teljesítésben is ex- portorientációjú. A lengyel piac az idén a tavalyinak a dupláját igényli és jók az egyéb exportkilátásaink is. Nyolcvanmillió forint érté­kű árut még januárban le­kötöttünk, a fennmaradó 50 millió forint is biztosított' mert keretszerződéseink van­nak rá. Munkánk tehát bő­ven van, de résen kell len­nünk, mert az említett alap­anyaghiány mellett másutt is szorít a cipő... — lapoz a közgyűlésre készített jegyze­teiben Pólik Mihálvné. — Például? — Alacsonyak azok az összegek, amelyeket a tiszta s valódi kézimunkáért tu­dunk fizetni. Ezeknek az aránya csökken. Nem adjuk föl az eredeti népművésze­tet, de gondolnunk kell a tagságra. Manapság nem­igen lehet megélni a nép­művészetből, a kézimunkát értékén alul bírálja a piac. Létszámleépítést csak a nyugdíjasokra tervezünk és azokra a bedolgozóinkra, akik egy hónapban nem ter­meltek többet ezer forintnál. A nyugdíjasoktól nehéz szív­vel válunk meg, de a többi­ektől is. Ám be kell látni­uk, hogy ma már nem tud­juk figyelembe venni az ott­honi nehéz körülményeket. Természetesen visszavárjuk mindazokat az asszonyokat, akik úgy gondolják, hogy a jövőben többet dolgoznak nekünk. Pólik Mihályné a matyó asszonyok képviselője most, tőlük tanulta a hímzést, tő­lük örökölte az állhatatossá­got is, matyó lány maga is. Az öregek sugallták és ö elfogadta az ötletet, hogy újítsák föl a matyó babák kollekcióját. Nos, az idén már fitos arcú porcelánba­bák viselik a Bori nénik, Vera nénik ruháját és ké­szülnek már a matyó öltöz­tetőbabák is gyerekeknek, olyanok, amikről le lehet húzni a pruszlikot és rájuk lehet húzni a sok alsószok­nyát, erre föl a legdíszesebb menyasszonyi ruhát, aztán a menyecskék sajátos díszét... Eredetiben! x — Jelkép — mondja az elnökasszony. — FelkiáltójeJ. Biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb visszatérhetünk az eredetire, az eredeti anya­gokra. Addig pedig a leg­jobb ízlésünk szerint dolgo­zunk — a párizsi és londo­ni divat szerint. * A Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezet 19-én tartotta tisztújító, évzáró közgyűlését. Makó József, a Mezőkövesdi városi Pártbi­zottság titkára értékelte az itt dolgozó nők áldozatos — és eredményes munkáját. A tagság ismét Pólik Mihály- nét választotta meg elnöké­nek, a felügyelő bizottság elnöke Gáspár Györgyné, a szövetkezeti bizottság elnöke pedig Lukács Istvánná lett. Lcvay Györgyi Növekszik az alkotó ember szerepe (Folytatás az 1. oldalról) Az Országos Találmányi Hivatal elnöke áttekintést adott az országos helyzetről is. Ezzel kapcsolatban han­got adott annak a véle­ményének, miszerint a gaz­dasági szabályozók módosí­tása jó hatással van a gaz­dálkodó egységeknél folyó újítási, feltalálói tevékeny­ség felerősítésére, ugyanis kedvező feltételek jöttek lét­re a műszaki haladás és gaz­dasági megújulás minden eddiginél erőteljesebb kibon­takozására. A versenyző vállalatokat öt csoportba sorolták, s az értékelés alapján az alábbi gazdálkodó egységek végez­tek az élen: Tüzeléstechnikai Kutató Intézet, Dél-borsodi Állami Gazdaság, Kismotor- és Gépgyár Mezőkövesdi Gyára, Északmagyarországi Vegyiművek, Özdi Kohásza­ti Üzemek. Kiváló feltaláló kitüntetés arany fokozatát kapta: Ivócs László mérnök (ÖKU), He­gedűs István szerkesztő (DI- GÉP), Szedlacsek József fő- konstruktőr (DIGÉP). Ki­váló újító arany fokozata ki­tüntetésben részesültek: Ka- kuk István műszaki ügyin­téző (ÉMV), dr. Grega Jó­zsef főosztályvezető (ÉMV), Polencsik József termelési főmérnök (ÖKÜ), Ferenc György művezető (ÖKÜ), Kláben Lajos villanyszerelő (DIGÉP), Molnár Sándor la­katos (Borsodi Szénbányák), Csornai Károly lakatos cso­portvezető (Borsodi Szénbá­nyák).

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom