Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-17 / 64. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A naplói szerint mát ipolyász^| legalábbis hóvirágot leliVnc^B gctni a pagonyban, ám ngye'ci^^B nyebb jégvirágot ás hovot\tol^H| frissen hullott, negyven cffflfeiaBjy hó sok shot csőit vasárnap Ts^pni!, be. Felvételeink március i^WPnä« ben Bánkúton készültek. (Fotó: Fojtár^László) A haladó. A legolcsóbb „felvonó". Ha tovább tart a tél, júliusig megtanulok sietni. Lakásra, VIT-re ajánlották fel Kommunista műszak a DIGÉP-ben Gyermekmegőrzővé ula- kult át az elmúlt hét szombatján a Diósgyőri Gépgyár kultúrterme. A kommunista műszakon részt vett anyukák és apukák egy részének ugyanis gondot jelentett a kicsinyek elhelyezése. Rajtuk segített az a néhány dolgozó, aki vállalkozott a legkisebbek felügyeletére, a játékos programok összeállítására. A gyár fiatal kommunistáinak felhívása a február másodikai, gyári pártértekezleten hangzott el. Javasolták a város ifjúsági szervezeteinek, hogy csatlakozzanak a hazánk felszabadulásának 40. évfordulója és a pártkongresszus tiszteletére szervezett kommunista műszakhoz. A gépgyár az idén ünnepli alapításának 70. évfordulóját. Egyebek között ez is indokolta, hogy az 1985. évi kommunista műszakjukat a megszokottól eltérően szervezzék meg, és a korábbi hatvan-hetven százalékos megjelenés helyett még több dolgozónak adjanak lehetőséget a .szabadnapi munkára. Ezért indították kommunista műszakjukkal egy időben a kongresz- szusi hét elnevezésű termelési mozgalmat, amely március lti-tól 23-ig tart. Szombaton csaknem hatezer dolgozó érkezett a gyárba. Ezen a napon 1,2 millió forintos termelési értéket termeltek. Ennek egy részét lakásépítésre, a szociális alap gyarapítására, illetőleg a világifjúsági találkozóra ajánlották fel. AZ MSZMP BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLI. évfolyam, 64. szám Ara: 1,80 Ft Hétfő, 1985. március 18. 1 ■; .. énekkatok. Ai ifjúsági vegyes kari kategóriában a nyíregyházi Ifjú Zenebarátok Énekkara, a felnőtt vegyes korok versenyén pedig az esztergomi Labor MIM Balassi Bálint kórusa a második helyen végzett. A nemzetközi kórusverseny magyar győzteseinek tegnap, vasárnap délelőtt adták át a dijakat o Magyar Rádió 6- os stúdiójában. A díjkiosztást kővetően a részt vevő kórusok hangversenyt adtok. Nicaragua: a nemzetgyűlés A nicaiaguaj nemzetgyűlés pénteken felhatalmazta Dániel Ortega elnököt, hogy ha az ország helyzete úgy kívánja, rendkívüli állapotot hirdessen ki. A nemzetgyűlés határozata azt a célt szolgálja, hogy szabad kezet adjon az elnöknek abban az esetben, ha a Hondurasban tartózkodó ellenforradalmi erők és az amerikai csapatok — amelyeknek együttes hadgyakorlata befejezéséhez közeledik — elszánnák magukat az országba való benyomulásra - írja a jugoszláv hírügynökség. Luis Alberto Monge Costa Rica-i elnök elrendelte az országban tartózkodó Eden Pastora letartóztatását, megállapítva, hogy a .nicaraguai ellenforradalmár katonai tevékenységével megsértette Costa Rica semlegességét. A mexikói Excelsior című lap tájékoztatása szerint Monge egyúttal bejelentette azt is, hogy hajlandó felújítani tárgyalásait Nicaraguával. A szombaton zárult tavaszi nemzetközi lipcsei vásáron a Transelektro Külkereskedelmi Vállalat összesen 46 millió rubel értékű export-, illetve importszerződést kötött NDK-beli cégekkel. Mint a vállalat kereskedői hazatérve elmondták, a megállapodások alapján még ebben az évben ötmillió rubelért vesz a magyar vállalat különféle villamos motorokat és alkatrészeket NDK-beli partnerétől. Az üzletkötések nagyobb része 1986-ra szól: a jövő évben mintegy 20 millió rubelért a Ganz Villamossági Művelt motorokat és forgórészeket szállít az NDK-beli cégek megrendelésére. Tőlük körülbelül ugyanilyen értékben a Transelektro normál, robbanásbiztos és haj- tómüves elektromotorokat, különféle kábeleket és hegesztőgépeket vásárol. Vietnami-indonéz tárgyalás Szombaton folytatták a vietnami—indonéz külügyminiszteri tái-gyalásokat Hanoiban. Nguyen Co Thach és Mochtar Kusumaatmadja, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Vietnamban, a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről és Délkelet-Ázsiának a béke, a stabilitás és a jószomszédság övezetévé való átalakításáról tárgyalt. Barátságos eszmecsere Szombaton Anatolij Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete barátságosan beszélgetett George Shultz-cal, a washingtoni diplomáciai testület ebédjén. A háttérben Selwa Roosevelt, protokollfőnök. A hét vége megyénkben Ötvenkét tonna fólia Hétköznapi munkarend szerint dolgoztak ezen a hét végén is a Tiszai Vegyi Kombinát műanyagfeldolgozó gyárában. Mind a három fóliagyártó gépsor termelt, hogy a mezőgazdasági üzemek megnövekedett, rendkívüli igényeit kielégíthessék. Ismeretes, hogy a januári hideg, szélviharos időjárás különösen nagv károkat okozott a Csongrád, a Bács- Kiskun és; a Szolnok megyei mezőgazdasági üzemek fóliasátraiban. Pótlásuk, helyre- állításuk már megkezdődött és tart. A TVK műanyagfeldolgozó gyárában napi 52 tonna fóliát állítanak elő. Ezen a hét végén a két legkeresettebb méretű — a nyolc és fél, illetve a t2 méter széles — fóliát gyártotNagyon sok kazincbarcikai fiatal kereste fel szombatvasárnap az' Egressy Béni Művelődési Központot. Itt rendezték meg ugyanis a megyei diákszínjátszó napokat, amelyen a borsodi középfokú iskolák — gimnáziumok. szakközépiskolák és fák. A hazai igények kielégítése érdekében egyébként a TVK lemondta korábbi. 1500 tonnás exportmegrendelését . szakmunkásképzők — amatőr színjátszó együttesei vetlek részt.. Összesen huszonhat együttes „minősült" arany, ezüst és bronz.diplo- mával a kétévenként rendezett fesztiválon. A legjobb csoportok egyébként vasárnap este gálaműsort adtak. Diákszínjátszók találkoztak Hegindult a folyó Március 16-án megszűnt az utolsó jégtorlasz is a Tiszán. A Jégvirág X-et az idei utolsó jeges munkanapján kisértük el útjára. G. Nagy Miklós kormányos és Stefán András gépész a hajó vezérállásában. (Beszámolónk a lap 2. oldalán.) . két» ért el a miskolci Fazekas utcai ó-os számú Aitopék” című nemietközi kórusversenyén a Reményi János vezényelte énekkar első helyezést érdemelt ki a gyermekkarok kategóriájában. A kölni kórusversenyen amely lemezfelvétel alapján történik - egyébként igen szépen szerepeltek a magyai