Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-16 / 63. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. március 16., szombat Megyven év A „lovardái” versmondástól a Rónai igazgatásáig Kováts György Az elmúlt néhány évtizedben igen sokszor leírtam Kováts György nevét, hiszen mint a város kiemelkedő közművelődési .intéz­ményeinek vezetője, az események kapcsán sokszor szerepelt a lapban. Róla, az em­berről azonban nagyon kevésszer esett szó. Tizenegy évvel ezelőtt beszélgettünk egy­szer — Diósgyőr volt az iskolája címmel jelent meg a lapban —, majd később, 1977-ben, amikor SZOT-díjjal tüntették ki, akkor esett isimét szó röviden róla. Pe­dig Kováts György, a Borsod megyei Ró­nai Sándor Művelődési Központ igazgatója, a megye közművelődési életének egyik sokol­dalú személyisége, aki már középiskolás ko­rában, a 30-as évékben megked vel te a vers- mondást és így kapcsolódott a diósgyőri munkás kulturális élethez. A hajdani vas­gyári „Lovardában”, meg a későbbi Vásár. Otthonban kezdte versmondói pályáját, s amikor 1940-ben az akkori Dimávag dol­gozója lett, végképpen ,a diósgyőri munkás­kulturális élethez kötődött. A felszabadulás utáni megpezsdült kulturális életben igen tevékeny szerepet játszott, majd amikor átkerült a Nehézszerszámgépgyárhoz 1948- ban, a szakszervezeti bizottság kultúrfele- löse lett, majd az üzemi pártbizottság tag­ja, kulturális megbízatással. Amikor a Diósgyőri Vasas Művészegyüt­tes 1901-ben megalakult, vezetőségében gyára képviseletében kapott helyet, majd ő lett az együttes titkára, 1955-ben pedig a Vasas Otthon nevet Bartók Béla Műve­lődési Házra váltó intézmény igazgatója. Társadalmi kultúrmunkásbó! ekkor lett hí­vatásos. Ennék éppen harminc éve. Tíz évig töltötte be ezt a funkciót, amikor a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsa kultúrbizottsága vezetői tisztére hívták meg, illetve helyezték át. Nem érdektelen megemlíteni, hogy ez a tíz esztendő volt a diósgyőri vasas kulturális élet igen fé­nyes időszaka, a Vasas Otthon a város kulturális centruma is volt egyben. — A tíz diósgyőri igazgatói évemről e! kell mondanom, hogy Diósgyőr volt az is­kolám, — emlékezik Kováts Gyöngy. — A szakma minden csínját-bínját ott tanul­tam meg. Nagyon szép és jó volt, a két gyár olyan bázist adott a népművelési- munkához a maga harmincezer emberéve', hogy az páratlan. Rengeteg lehetőséget egyben ötletet is adott. Ez volt a nagy is­kolám, pályám legszebb évtizede. Vasgyári vagyok, nem idejöttem, hanem beleszület- tem, belenőttem a vasgyári életbe, az ot­tani kultúrmunikába. (Közös utak emlékei kívánkoznak ide: c, sok falusi ismeretterjesztő előadás a vasa­sok lakta helységekben, falusi művelődési otthonok patronálása, vendégszereplések, nagy sikerű hazai amatörfesztiválok, egye­bek. És ami már nem közös emlék: a mű­vészegyüttes sok-sok híres külföldi ven­dégszereplése. Erre az időszakra tehető Diósgyőrött a tudományos ismeretterjesztő munka fellendülése, s az sem elhanyagol­ható adalék, hogy ebbe az időszakba esett az ellenforradalom utáni megszilárdítás, ,.tudati helyreállítás” munkája is, amiben a Bartók Béla Művelődési Háznak igen nagy szerep jutott.) — Nem szívesen mentem el Diósgyőr­ből. — folytatja Kováts György. — Hiány­zott a közvetlen népművelői munka, a gya­korlati élet. s amikor mód nyílt rá. 1968- ban örömest jöttem ide, jelenlegi munka­körömbe: tizenhét év óta vagyok a Rónai Sándor Művelődési Közoont igazgatója. (A megyei művelődési központ munkás­sága eléggé ismert. Részben közvetlen székhelyi közművelődési feladatokat lát el. másrészt megyei módszertani irányitó te­vékenységet fejt ki. Az 1974-es köz- művelődési párthatározat szilemében igen jelentős munka hárult az intéz- -ményre a munkahelyi közművelődés ellátásában, szervezésében, irányításában is. Talán szükségtelen itt most felsorolni a művészeti csoportok, a brigádfórumok, gyermekfoglalkozások, szakkörök eredmé­nyeit, a módszertani-hálózati munka ko­rábbi sikereit, a kiadványt munkát, egye­beket. Inkább Kováts György mai gond­jaira érdemes figyelnünk.) — Még a hetvenes években is igen sok­féle lehetőségünk volt a megyei művelő­dési központban, egészen a nyolcvanas évek kezdetéig. Annál kényelmetlenebbül érin­tettek később a sorjázó gazdasági nehéz­ségek. Napjainkban a munkahelyi, a szék­helyi közművelődési tevékenységünk nagy­jából töretlen, tulajdonképpen olyan a bejá­rók klubjában végzett munka is azzal a megtold ássál, hogy a korábbi öt helyett már csak Ernődön és Taktaharkányba.n működnek ezek a klubok, de ott igen jól. Ám, a módszertani munkánk visszaesett, nem megy úgy, nem mehet úgy, mint ko­rábban. A képzés, továbbképzés, a bemu­tatók, hasonló rendezvények költségeire nincsen fedezet, a tartalmi munkára való összeg, a keret emelkedésének hiányában, folyamatosan zsugorodott, ennek a tevé­kenységnek meg nincsen bevétele, nincs „kigazdálkodás”. — Nem lehet ezen segíteni? A megyei művelődési központ közös fenntartású in­tézmény, a megyei tanács és az SZMT a közös gazda. — Ez igaz. 1983-ban a Népművelési In­tézet egy nagyarányú vizsgálat után 46 ol­dalas jegyzőkönyvben rögzítette észrevéte­leit, az ellenőrzés megállapításait, és re­gisztrálta azt is, hogy a rendelkezésre álló pénzből a módszertani munkát maradék­talanul ellátni nem lehet. Vagy több tá­mogatás, hozzájárulás kívánatos a .megyei tanács részéről, vagy a közös fenntartás felmondása. Fájdalom, de ki kell monda­ni : a megyei tanács azóta ,is magára hagy­ja a módszertani tevékenységet. — A művelődési központ szakszervezeti irányításií.. . — I.gen. Ez így van, 1966. január else­jétől. S azóta senkit sem érdekelt vidéken, ki irányítja a közművelődési intézménye­ket, ki ad gyakorlati tanácsokat, módszer­tani útmutatást, a lényeg, hogy mindig megkapták, s nem is rosszul. Egyébként már a mi intézményünk az országban az egyetlen közös fenntartású megyei műve­lődési központ. A többi helyen új tanácsi intézmények és épületek születtek. Nálunk viszont immár két éve bizonytalanságban vannak a munkatársak, legalábbis a mód­szertani-hálózati csoportnál, a nyári tovább­képző tanfolyamok elsorvadtak, a terme­lőszövetkezeti funkcionál még a szövetke­zetek támogatásával. Ez most a legnagyobb bánatom negyvenöt éves szakszervezeti kul- 1 orális munkám során, irányítói munkám harmincadik évében. — És a másik gazda, az irányító SZMT? — Az SZMT tudomásul veszi a helyze- - tét, de várija a játékszabályok szerinti el­járást. Ha megtörténik valami módon a különválás, nekünk a székhelyi munkára és a munkahelyi közművelődésre, mint ki­fejezetten szakszervezeti feladatra kell for­dítanunk energiánkat. — Az igazgatói teendőkön kívül mivel foglalkozik most Kováts György, miként folytatja munkásművelödési hagyomány- gyűjtői és feldolgozói munkáját ’ — Néhány éve a szakszervezetek borsodi története kiállítás idején született meg az ötlet egy szakszervezet-történeti olvasó­könyv, illetve forrásgyűjtemény készíté­sére; ehhez gyűjtöm az adatokat, s 1945- től 1948-ig már ki is van az anyag cédu­láivá. Dolgozom a diósgyőri munkásműve­lődés történeti anyagom további kutatá­sán, illetve feldolgozásán, megegy-két ki­sebb témán, például a vasas tánckar tör­ténetén. A nemrég elhunyt Boda István barátommal kezdtük el az öreg diósgyőri munkás kultúraktívá.k felkeresését. Sajnos, egyedül folytatom ezt a munkát. M.initeev hetven öreg munkást sikerült felkutatnunk, c emlékezéseikből kiállítást és kiadványt szeretnék szerkeszteni, amelv a most ki­lencvenéves diósgyőri muuikás színi á (szár kezdeteire emlékeztet. — Az 1977-ben kapott SZOT-díj után tavaly megkapta a Munlca Érdemrend arany fokozatát. Mindkettő munkájának magas elismerése. — A későbbiekben is ezt az elismerést igyekszem kiérdemelni. Benedek Miklós Fotó: Laczó József A kérdés nem újkeletű. A polgárosodás hajnalán, a nemzet kialakulásának idő­szakában került a gondol­kodás és u reformprogramok középpontjába az anyanyelv ügye. így történt ez hazánk­ban is. Mindnyájan megta­nultuk a középiskolában u felvilágosodás és a reform­kor nagy költőinek néhány nyilatkozatát, amelyekkel elsősorban kortársaikat kí­vánták serkenteni, felelős­ségtudatra ébreszteni. Bessenyei György írta: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de ide­genen sohasem.” Egyik kö­vetője, Kazinczy Ferenc a nyelvújítási harcot lezáró ta­nulmányában figyelmeztetett: „A nyelv egyik legféltőbb kincse, egyik legfőbb dísze a nemzeteknek s a nemzeti léleknek mind igen szép ké­pe, mind hív fenntartója s ébresztője.” Az ő tanítvá­nya, Kölcsey Ferenc tovább örökíti a tanítást intelmei­ben: „Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! mert haza, nemzet és nyelv, három egy­mástól válhatatlan dolog”, majd ezzel folytatja: „Soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a ha­zait pedig tehetségig mívelni kötelesség.” Széchenyi Ist­ván is kifejtette, hogy „az anyanyelv tökéletesítése — mert az által u nemzeti jó nőtlen nő — kötelességeink egy legfőbbike.”. Az anyanyelv jelentőségét nem csorbították korunk győztes társadalmi és tech­nikai forradalmai sem. Nagy humanista kortársunk, a ki­váló szlovákiai magyar író, Fábry Zoltán így nyilatko­zott: „Egy nép tükre, lénye­ge, önkifejezése a nyelve. . . . Csupán az anyanyelv — leg­sajátosabb lényegem és lé­tem — lélegezheti be termé­kenyítőn a világot, és vetít­heti vissza mindenkihez szól­ván és egymást gazdagítón e kettősség gyümölcsét: a gon­dolat igazát.” Déry Tibor ha­tározottan vallotta: „Inter­nacionalista vagyok... hat nyelven olvasok, három nyel­vet beszélek tűrhetően, éle­tem egynegyedét külorszá­gokban töltöttem, . . . mégis a magyar nyelvet tekintem legnagyobb földi kincsem­nek ..Vas István így mu­tat rá az anyanyelv jelentő­ségére: „Nekem a legköz­vetlenebb kapcsolat, amin keresztül a világot mint vi­lágot egyáltalán érzékelni tudom, a magyar nyelv.” Illyés Gyula egyik legszebb költeményében „fölnevelő édesanyáméként szólítja a „szél-kaszabolta” magyar nyelvet. Csak szemelgettünk a ma­gyar nyelvről elhangzott, le­írt vallomásokból; a szépen megfogalmazott gondolatokat hosszan idézhetnénk még. Amit azonban velük szem­léltetni szeretnénk, ahhoz ennyi elég. Sőt: minden bi­zonnyal sokat mondott vol­na csupán ez az egyetlen alapigazság: „Csak anyanyel­vemen tehetek igazán én.” A száz évvel ezelőtt született Kosztolányi Dezsőtől való ez a mondat, amelyet a magyar nyelv hete idei központi té­májául választottak. Kitűnő jelige, mert elgondolkoztató, akárcsak az előtte idézett megnyilatkozások. Hiszen történeti tény az, hogy nyel­vében él a nemzet, és lelki- szellemi igazság, hogy anya­nyelvűnk személyiségünk el­idegeníthetetlen része. Anyánk nyelvén ismerjük meg legelőször a minket kö­rülvevő világot, e nyelv szer­kezete határozza meg ítélet- alkotásunk vázát, érzelmein­ket is általa tudjuk a legár- nyaltabban kifejezni. Ezek az igazságok vezé­relték azt a történelmi folya­matot, amelynek eredménye­ként minden felvilágosult modern társadalom elismeri az anyanyelven való műve­lődés jogát. Anyanyelvűnkön könnyebb és teljesebb a va­lóság megismerése, az egyé­ni képességek kifejlesztése. Tegyünk meg hát mindent, hogy ezt a nyelvet minél tudatosabban elsajátítsuk, ér­tékeit gyarapítva örökítsük át a következő nemzedékre! Kováts Dániel Útikönyvek a Hungarotonra Irodában Kora római település Árpás határában Megkezdték legutóbbi ása­tásuk tudományos feldolgo­zását a győri Xantus János Múzeum szakemberei. A Rá­ba és a Marcal folyó által határolt területen ikora római település rejtőzik a fold fel­színe alatt. Az egykori Mur- sella nevű település feltárá­sa több éve folyik. A régé­szek legutóbb egy III. szá­zad elején épült köépületet tártak fel, amelynek kiseb b- nagyobb helyiségei a közpon­ti udvar mentén futó folyo­só körül helyezkedtek el. A folyosó — mint megállapí­tották — valószínűleg ne:m volt teljesen zárt az udvar leié, hanem a középkori ko­lostorok kerengőjéhez ha­sonlóan oszlopos. árkádos lehetett. Ezt igazolják a fal- alapozások, amelyek a ház többi részéhez képest megle­hetősen sekélyesek. Találtak (bolygatott állapotban) pad­lófűtésnél használatos téglá­kat és lubuslöredékeket is, amelyek a falakban vezették a meleg levegőt. Az egyik hulladékgödörből igen jó minőségű, pirossal keretezett, fehér alapú fres­kótöredékek, I—II. századi bronz- és ezüstpénzek és ke­rámialeletek kerültek elő. A kelta jellegű és a római im- portkerámiá’kat utánzó edé­nyeket a helybeli fazekasak készítették. S nemcsak étke­zési' edényeket, hanem mé­cseseket is gyártottak — amelyekből több rontott pél­dányt találtak a szakembe­rek —, sőt minden bizony­nyal egyszerűbb terrakotta szobrocskákat is formáltak a műhelyben. Erre két lelet utal: egy apró lószobor és egy üreges női fej. Az ásatás során megálla­pították, hogy a római vá­rosközpontok utcáinak lát­szólagos rendezetlenségével ellentétben Mursella város határában derékszögű utca- rendszert alakított ki az ott élő népesség. Sikerült fel­tárniuk egy korabeli kutat is. amelynek épségben maradt a deszkabélése és azok a cö­löpök. amelyek a kútházat. vagy a csigaszerkezetet tar­tották. Budapesten is kaphatóik ezentúl a megyei idegenfor­galmi hivatalok kiadásában megjelent útikönyvek, pros­pektusok. Az idegenforgalmi .hivatalok ' szövetségének új irodája, a Hungarotours, az Akácfa utca 20. szám alatt várja az érdeklődőket. GYULAI PÁL VÖRÖSMARTY ÉLETPAJZA Az évfordulódömping- 0 ben szerényen bújik 'meg Gyulai Pál halá­lának 75. évfordulója. A ma­gyar kritika és irodalmi tudo­mány (egyik) megteremtőjére és korszakokat meghatározó nagy alakjára emlékezik a Szépirodalmi Könyvkiadó a szerző Vörösmarty életrajza című munkájának kiadásával. Miben példaszerű — a mai irodalomtörténészeknek is — Gyulai Pál munkája? A kor­társ rokonszenvező elfogultsá­gával, de a tudós igényes­ségével és alaposságával, a rendszerező és elméletal­kotó szigorával ír a nagy költőről. Arról a Vörösmarty Mihály ró I, aki nélkül elképzel­hetetlen lenne a magyar re­formmozgalom, 1848—49 is. Vörösmarty tollán a költészet nemcsak partnere volt a leg­nagyobbaknak: Széchenyinek, Kossuthnak és Deáknak, de mindmáig meghatározza nem­zeti érzéseinket, gondolatain­kat a hazáról, haladásról, az emberségről, az emberiség sorsáról és jövőjéről. Mondhatná szebben... < • '' •

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom