Észak-Magyarország, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-15 / 62. szám
Genf: ß második forduló Csütörtökön délelőtt a genfi amerikai képviselet épületében megkezdődött a két nagyihatalom új fegyverzetkorlátozási tárgyalásainak második fordulója. Az épület bejáratánál Max Kam- pelman, az amerikai küldöttség vezetője és munkatársai szívélyesen üdvözölték a Viktor Karpov vezetésével érkezett szovjet delegációt. Míg a keddi genfi megnyitó ülés a küldöttségek ismerkedését és az ügyrendi kérdések tisztázását szolgálta, csütörtökön már bizonyára érdemi tárgyalásokra került sor. Géniben feltételezik, hogy a két küldöttség a következő időszakban hetente kétszer, felváltva a szovjet és az amerikai képviseleten tart hivatalos tárgyalásokat az űrfegyverkezés, valamint a hadászati és a közepes hatótávolságú fegyverzetek korlátozásáról, a most megalakuló három munkacsoportban. Egyúttal feltehetően kötetlen, nem hivatalos megbeszélésekre is or kerül. Mindenképpen hosszú, beható tárgyalásokra van kilátás, amit többi között az is mutat, hogy mindkét nagyhatalom vezető diplomatáit 110—100 főnyi szakértőgárda kísérte el Génibe. Amint egyébként már a tárgyalások megkezdésekor bejelentették: kölcsönös megállapodás alapján a két nagyhatalom bizalmasan kezeli a genfi tárgyalásokat, így ezek tartalmáról egyelőre npm várható érdemi tájékoztatás. A küldöttség vezetők csütörtökön is elzárkóztak az újságírók kérdései elől és azonnal munkához láttak. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLI. évfolyam, 62. szám Ára: 1,80 Ft Péntek, 1985. március 15. A TARTALOMBÓL: » Szívsebészeti újdonság (2. oldal) Bizalmat szavaztak az igazgatónak C3. oldal) Mihail Gorbacsov: Napjaink legfontosabb feladata a nukleáris fegyverkezés megállítása Mihail Gorbacsov csütörtökön megbeszélést folytatott Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral. A találkozón részt vett Andrej Gromiko is. Áttekintették a szovjet— nyugatnémet viszony legfontosabb kérdéseit, az európai és a nemzetközi helyzetet. Mindkét részről megerősítették, hogy a jövőben is fejleszteni kívánják a két ország között különböző területeken kialakult, kölcsönösen előnyös kapcsolatokat. A szovjet—.finn kapcsolatokról és néhány időszerű (Folytatás a 2. oldalon) Moszkvában Mihail Gorbacsov megbeszélést folytatott Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral. A képen a találkozó résztvevői. Verseny 123 vállalat részvételével Javulta munkavédelem megyénkben Már hagyomány, hogy a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsa és az Állami Biztosító megyei igazgatósága minden évben, az esztendő elején munkavédelmi konferenciát rendez. Tegnap, március 14-én ilyen eseményre került sor a Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében, ahol Szálai István, az SZMT titkára köszöntötte a tanácskozásra meghívott gazdasági és szak- szervezeti vezetőket és a munkavédelmi felügyelőket. A konferencián Csengeri Zoltán, az SZMT osztályvezetője értékelte a Borsodban működő vállalatok, szövetkezetek és intézmények munkavédelmi helyzetét. Szólt róla, hogy lí)84-ben 123 vállalat és intézmény kapcsolódott be a megyei munkavédelmi versenybe. A versenyben részt vett gazdálkodó egységek a szociális tervekben foglalt munkavédelmi célok valóra váltására az elmúlt esztendőben egymilliárd 160 millió forintot költöttek. Az intézkedések hatására csaknem két és fél ezerrel csökkent azoknak a munkavállalóknak a száma, akik kedvezőtlen, balesetveszélyes és egészségre ártalmas munkakörülmények között dolgoztak. Az előadó elmondta, hogy eredményesnek bizonyult a balesetek megelőzésére irányuló munka. Ennek köszönhetően a három napon túl gyógyuló balesetek száma tavaly tovább mérséklődött: a csökkenés 1983-hoz képest 6,1 százalék volt. Ugyancsak csökkent a balesetek következtében kiesett munkanapok száma, s a csonkulásos sérülés 7,9 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Az eredményeket beárnyékolják azonban a halállal végződő balesetek: tizennéggyel több halálos baleset történt az elmúlt esztendőben Borsodban. Továbbra is gondként jelentkezik, hogy amit nagy erőfeszítések árán létrehozott fejlesztésekkel egyes munkahelyeken elérnek, más területeken lerontanak. Ami a termelésbővítés. a minőség javítása érdekében történik, az lényegében kedvezően befolyásolja a munkakörülmények alakulását. Ez viszont csak akkor járhat teljes sikerrel, ha a tervezők és kivitelezők minden egyes beruházásnál betartják a munkavédelmi előírásokat. Ezen a területen ma még — a szembetűnő fejlődés ellenére — számos hiányosság tapasztalható. A konferencia második részében Tóth József, az SZMT vezető titkára adta át a megyei munkavédelmi versenyben helyezést elért vállalatoknak adományozott elismeréseket. A különböző ágazatok, szakmák vetélkedésében az alábbi vállalatok, intézmények bizonyultak a legjobbnak: DIGÉP, Elzett Művek Sátoraljaújhelyi Gyára,' Tiszai Vegyi Kombinát, ÉMASZ, Borsodi Sörgyár, Tokaj-hegyaljai Borkombinát, XVI. sz. Autójavító Vállalat, BÁÉV, BVM Alsózsol- cai Gyára, Borsod megyei Vízművek, Borsodi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, Mezőkövesdi Áfész, Borsod megyei Tanács Rendelő- intézete. A mezőgazdaság helyzete megyénkben Hatékonyabb termelést! A megye int v.'gazdasági nagyüzemeinek elmúlt évi termelési eredményeiről, valamint az idei gazdálkodási év terveiről adott tájékoztatót tegnap délután dr. Ladányi József, a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Tanács elnöke, ahol jelen volt dr. Villányi Miklós mezőgazdasági államtitkár és Kovács Zoltán, a megyei pártbizottság titkára is. Elsősorban azokról a nehézségekről volt szó, amelyek meghatározták az elmúlt évben végzett munkát. Miként azt Kopasz Béla, a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezetője elmondta: az idei kemény tél nem kímélte a megye mezőgazdasági üzemeit sem. Fagykár érte az őszi kalászosokat (Folytatás a 2. oldalon) Csütörtökön háromnapos londoni látogatásra érkezett Hoszni Mubarak egyiptomi elnök. Közel-keleti béketervének remél híveket szerezni a brit fővárosban, miután Reagan, amerikai elnök lényegében nemet mondott elképzeléseire. Csakhogy — írta erről a The Times — Nagy-Britan- nia, vagy tágabb értelemben Nyugat-Európa aligha jöhet szóba az Egyesült Államok helyetteseként. A gyógyszerész... ... aki gyógyszerkésiités közben egyetlen centigrammot sem tévedhet. Képünkön: dr. Czirók Ernöné, a miskolci Petőfi gyógyszertár dolgozója. Fotó: Pásztor Károly Eredményesek-e a külföldi kiküldetések? Ülést tartott a megyei NEB Ülést tartott tegnap a Borsod megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Első napirendi pontként a környezetvédelemmel kapcsolatos határozatok végrehajtását tárgyalták. E témakörben Balabán Péter, megyei környezetvédelmi titkár beszámoló jelentését hallgatta meg a testület. A borsodi iparvidék környezetvédelmi szempontból az ország egyik legkritikusabb térsége. A korábbi nagyarányú iparfejlesztés, az ipar dinamikájától elmaradó terület- és településfejlesztés együttesen károkat okoztak az épített és természeti környezetben. Megyénkben főként a hulladékok szakszert tárolása, megsemmisítése, valamint a levegő és a vizek tisztaságának visszanyerése okoz gondot. A Minisztertanács 1980- ban jóváhagyta az országos környezetvédelmi koncepciót és követelményrendszert, amely rögzíti a környezetvédelmi politika szerepét, a környezetminőség követelményeit, az eszközöket és a végrehajtás stratégiáját. Történtek is kedvező változások megyeszerte, ám sajnos, még mindig sok negatív példával találkozhatunk. Az Északmagyarországi Vegyiművekben például befejezéshez közeledik az a beruházás, amely megszünteti Miskolc térségében a merkaptánbűzt. Ám sajnos, arra is van példa. hogy az ágazati értekek a területi érdekek fölé kerekednek: a Borsodi Ércelő- készílő Mű, ahol pedig milliárdos rekonstrukció van folyamatban, beláthatatlan ideig a megye legnagyobb levegőszennyező forrása marad. A bizottság a téma megvitatása után javaslatokat, felhívásokat továbbít a környezetszennyező vállalatoknak, szövetkezeteknek és azok felügyeleti szerveinek. Második napirendi pontként a külföldi kiküldetések engedélyezéséről szóló minisztertanácsi határozat végrehajtásának tapasztalatairól tárgyalt a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Kilenc vállalatnál, illetve szövetkezetnél vizsgálták meg, hogy miként tettek eleget a határozat előírásainak. Az előírások szerint magas követelményeket kell támasztani a kiutazókkal szemben szakmailag és a nyelvismeret terén is. A kiküldetéseket gondos hazai előkészítéseknek kell megelőzniük. A ki(Folytatás a 2. oldalon) A gyerekeket sétáltató anyukák esküsznek rá, a városban tavasz van. A Bükkben sétálgató őzike nemigen hiszi, hogy itt ■ a kikelet. Bizonyítékul mindketten fotót is mellékeltek. Most mi van? Ki-ki döntse el, saját tapasztalat alapján. (Fotó: Csendes Csaba és Laczó József) Mubarak Londonban