Észak-Magyarország, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-01 / 26. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. február 1., péntek Jelenet az előadásból. A képen balról jobbra: Blaskó Péter, Fráter Kata, Tímár Éva, Polgár Géza Bemutató volt szerda este a felújítása után újra megnyílt miskolci Kamaraszínházban. Hazaérkezett a Tóték, melyet -Budapest, a fővároskörnyék, Leninváros és Ózd után végre a miskolci közönség is láthat. Tekintsünk el ezúttal a szokatlan útiránytól — rendes kerékvágásban haladva rendszerint az anyaszínházból indul egy előadás a siker, a bukás, vagy a közönyös fogadtatás felé —, melynek egyik okát tulajdonképpen már említettük is: a Kamaraszínháznak otthont adó Kossuth utcai épület felújítása tovább tartott a tervezettnél, s igy nemcsak az eredetileg késő őszre tervezett, hanem néhány januárra hirdetett, s a műsorban kinyomtatott előadás is elmaradt. A későbbre tolódott kamaraszínházi premiernek van azonban előnye is, kíváncsisággá csitult az izgalom, a premier feszültsége, hiszen a játszók már túl vannak azon a ponton, amit egy más terület hasonlatával úgy fejezhetnénk ki, hogy csiszolódnak össze a fogaskerekek. Egy minden tekintetben kiérlelt előadás premierjét jutalmazhatta a miskolci Kamara- színház közönsége vastapssal szerda este. Az örkény-darab tartalma, sztorija aligha kíván ismertetőt. A kisregény, a színházi és filmváltozat közismert. A csendes kis faluban élő, köztiszteletben álló Tót családhoz két hét vendégségbe érkezik katonafiuk őrnagya, egészségügyi szabadságra. A család abban a reményben próbál mindenben, saját emberi méltósága árán is kedvében járni, kedvére tenni, hogy ezzel biztosítani tudják az életben maradást az orosz fronton levő fiuknak. Csak mi nézők tudjuk, hogy hiábavaló minden erőlködésük, megalázkodásuk. Csiszár Imre ezt a hiábavalóságot még fel is erősíti, hiszen előbbre hozza a halálhírt bejelentő táviratot, s így a danse macabre a semmi fölött dübörög egyre fokozódó iramban. (Csiszár rendezésében mindez alá is húzódik, nemcsak a már említett táviratmomentummal, de hangsúlyt kap az álom vörös fényben játszódó táncjelenetében is.) „Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? És erőhatalom van-e, mely egy emberrel az utolsó morzsáig megetethetné ember voltát? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés!” A Tóték című kisregény mottója általánosabb érvényt kap a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek produkciójában, mint a dráma korábbi színpadi, illetve filmfeldolgozásában, amelyekben inkább a fasizmus mechanizmusának anatómiája erősödött fel. Hiszen általánosabban fejti fel az erőhatalom anatómiáját, noha az indítás — a Horthy- hadsereg háborúba indulásáról készült rózsás-virágos- vidám felvételek —, mintha szűkítenék állításunk igazságát. A kivetített képek, a jeleneteket összekötő katonadalok végül is felerősítik a rendezői szándékot, a figyelmeztetést; hogyha nem vigyázunk, megtörténhet mindaz, ami már megtörtént egyszer, pedig megtörténhetet- lennek gondoltuk. Az értelem, az emberi méltóság porba tipródhat. Erre a felismerésre — s ez az örkény- mű groteszk fintora, s a Csiszár-rendezés ezt felerősíti — a bolondok közül is a legbolondabb, az egyetlen igazi bolond, a postás jut el kimondatlanul is, ő, aki elindítója az eseményeknek. Kulcsszerep az övé, ebben az előadásban pedig szinte második főszerepet kapott Szirtes Gábor — megrázó erejű — postása abban az értelemben, hogy a Tót család és az őrnagy négyesét egyetlen egységnek fogjuk fel, az erőhatalom és a társadalom viszonyának. Blaskó Péter őrnagya tulajdonképpen szánnivaló figura is lehetne. Félelmetessé Tóték teszik. Ágika — Fráter Kata — acsarkodó túlbuzgósága, Tótné — Tímár Éva — rettegése, Tót — Polgár Géza — szökdöséssé csitult lázadozása. Ök teremtenek, csitri-imádatból, anyai sze- retetből, s már-már butaság együgyűségből terrort maguk fölé, s ez az általunk tudottan értelmetlen igyekezetük groteszk tragédiája. Nem az őrnagy, önmaguk fosztják meg magukat az emberi tartástól. Az emberrel azonban nem lehet az utolsó morzsáig megetetni ember voltát. Ez az örkény- mű válasza az alapkérdésre. Ezért is jó, hogy a miskolci előadásban nem egy gyáva embert ölnek meg. Blaskó Péter őrnagya második megérkezésekor hatalma, ereje hitében tér vissza, s nem frontról megfutamodva. Ezt a magabiztosságot, erőtudatot képtelen már elviselni Tót, morzsányi ember mivolta föllázad. Polgár Géza a tűzoltóparancsnok Tót szerepében színészi pályájának (egyébként az előadás után köszöntötték negyedszázados pályafutása alkalmából) egyik legnagyobb alakítását nyújtja. Olyan apró kis rezdülésekből építi fel Tót vulkánerejű lázadását, s annyira nem hagyatkozik csak a tehetetlen figura lehetőségére, hogy amikor eljut a csúcspontig, kimegy a kertbe az őrnaggyal, már nincs szüksége színészi ma- nírra. A legtermészetesebb emberi hangon, s mozdulattal indul a díszlet mögé. Tímár Éva Tótnéja méltó partnere, s ugyanezt mondhatjuk el örömünkre Fráter Katáról, aki már-már hisztériás ágálásában olykor félelmetes. Mindent túllihegő igyekezete teszi az őrnagy „karjává”. Tímár Éva Tótnéja önmagával való viasko- dásában volt a legmegrázóbb, és a legtragikusabb is. Utolsó szavaiban pedig ott rezgett a reménytelenség. Kisebb szerepekben Simon György, Fehér Ildikó, Matus György és Szőke István játéka nőtt fel a már említett öt színészéhez, tágítva az erőhatalom és az azt elviselő, tűrő, ellenző társadalmi skálát. Ha másként és másként, de ők is függő viszonyba kerülnek az őrnagytól, cselekedeteik, gondolataik erről a viszonyról és a különböző emberi reagálásokról mondanak számunkra ítéletet. Akkor is, ha Örkény nem ítél a szó szoros értelmében, inkább diagnózist készít. Ez a diagnózis azonban nem mentes az embert féltő szeretettől. Ezért tragikomikusak alakjai, ezért nevetünk rajtuk, miközben sírunk értük és. miattuk. A Tót család esettanulmány. A postás kezében ott az újabb levél, egy újabb halálhírrel. Nyitott kérdés szöveg szerint, hogy kezdődik-e újra egy újabb danse macabre, eleve a semmire ítéltetve. Az előadás és Örkény válasza, hogy ezt nem engedhetjük meg. Katartikus színházi élményt ad nézőinek a Miskolci Nemzeti Színház Tóték előadása a Kamaraszínházban. Az értelmes emberi életre mond igent, úgy is mondhatnánk, az emberre. Ügy figyelmeztet, hogy nemet mond mindarra, ami megfosztja méltóságától, emberségétől az embert. Mert értelmessé csak értelmes világban lehet. Az ember pedig erre született. Szólnunk kell azok munkájáról is, akik a háttérből vettek részt az előadás sikerében. Szakács Györgyi jelmezei, Csiszár Imre díszlete célratörően egyszerű volt. Herédi Éva készítette a zenei összeállítást, mindent a darab és a rendező mondanivalójának alávetve. A hazaérkezett Tóték hisszük, visszhangra talál a miskolci közönség szívében és gondolatvilágában. Csutorás Annamária Magyaróra Czine tanár úrral Zsúfolásig megtelt a terem, sőt még a folyosón is álltak szerda délután a TIT Ka- zinczy-klubban Czine Mihály tanár úr előadásán. Többségében középiskolai diákok voltak, de eljöttek a város magyartanárai is, hogy meghallgassák a népszerű irodalom- történészt. A prózaelemzés nem kis gondot okoz tanárnak, diáknak egyaránt. Kinek volt már a kezében középiskolás irodalomtankönyv, s próbált már megfejteni néhányat a feladatok közül, az tudja, miről beszélünk. A tudós tankönyvírók a legfrissebbnek tudott strukturalista módszerrel kísérlik meg elemezni a magyar és a világ- irodalom remekeit. Az eredmény, több mint kétséges. Talán ezzel indokolható, talán mással, hogy Czine Mihály tett néhány epés megjegyzést erre a módszerre. Minden műelemzés — legyen szó líráról, drámáról vagy prózáról — igen kényes művelet. Valahol reménytelen is, hiszen minden magyarázat, a legérzékenyebb is elvesz valamit a műből. Az igazi műalkotás ugyanis zárt, megbonthatatlan egész. Mondjunk le akkor a magyarázatról, az elemzésről? Ezt sem tehetjük. Valamilyen fogódzót, támpontot, szempontrendszert kell adnunk a fiatalabbaknak az olvasáshoz, a művek befogadásához. A legmeggyőzőbb talán még mindig, ha szubjektív, megnyerő egyéniség fejti ki a véleményét — természetesen megfelelő tárgy- ismerettel, s nem titkolva, hogy ez az ő véleménye. Nos, Czine Mihály tanár úr ilyen személyiség. Előadásai szellemesek, modora behízelgő, lefegyverző — nem véletlen, hogy a hallgatóság többsége a gyengébb nemből verbuválódott. Ezúttal Tamási Áron Ábel című regényéről beszélt. Az előadó még személyesen ismerte az írót, akinek ifjúkorában megmutatta az éppen erről a regényről íródott cikket. Nem. kis bátorság kell ehhez, hiszen köztudott, hogy az írók még a dicsérő kritikára is érzékenyek. (Ebben hasonlítanak a nőkhöz). Tamási is azt kifogásolta, hogy Czine Móricz- hoz hasonlította. Furcsamód ebben az előadásában viszont Czine Mihály megismételte ezt az ifjúkori „vétkét”, hiszen Tamási Áron Ábeljét végig Móricz Boldog emberével, illetve Légy jó mindhalálig-jú- val mérte össze. Ábel is, Nyilas Misi is, Joó György is abban, hasonlítanak egymáshoz, hogy szorongatott helyzetükben is lélekben erősek maradnak, derűjükkel, okosságukkal lesznek úrrá a bajokon, a helyzeten. Ábel, ez a tizenegy éves kisfiú megállja a próbát a Hargitán, a vad természettel és az ellenséges társadalommal szemben. Tamásinak ez az első igazán sikeres, nagy regénye, amelyben egyszerre sikerül egyéníteni a főhősét, ugyanakkor bemutatni az akkor már kisebbségi sorsban élő székelység sajátos lelkivilágát és értékeit. Formáját tekintve, pikareszk regény ez is, ám a finom lélektani elemzés — Ábel kalandja nem közönséges kaland — ki is emeli ebből a sorból. Stílusában, nyelvi fordulataiban egyszerre tudja visszaadni „a góbéságot”, a hargitai havasok és források frisseségét és tisztaságát. (horpácsi) A kollégium alapítása óta eltelt 453 esztendő alatt mintegy 300 ezer kötetnyi könyv, sok ezer lapnyi kézirat, félmillió darab levéltári anyag halmozódott fel hazánk egyik legrégibb, legértékesebb műemlék könyvtárában, a Sárospataki Nagy- könyvtárban. A gazdag szellemi kincset a fejedelmi pártfogók, az iskola hajdanvolt és máj diákjai adományozták az alma maternek, de napjainkban is érkeznek ajándékba könyvcsomagok az országból, és szinte a világ minden tájáról. Az első nagy könyvado- mány a várbeli Rákóczi- könyvtár volt, amelyet I. Rákóczi György és Lorántífy Zsuzsanna fia, III. Rákóczi Zsiigmond testált 1652-ben keltezett végrendeletében a kollégiumra. A Rákóczi-kori könyvekből néhány száz darab ma is megtalálható a Nagyikönyvtárban, túlnyomó többségük azonban elveszett a történelmi viharok során. A későbbi adakozók közül megemlíthetjük Kazinczy Ferenc, Beregszászi Nagy Pál, Emődi István, Nyíry István, Porkoláb István, Csengery József, Szeremlei Gábor, Teleki József, Molnár István, Zempléni Árpád, Pósa Lajos, Dókus Gyula nevét. A közelmúltban elhunyt jeles író és esszéista: Cs. Szabó László szintén a Nagykönyvtámak adományozta a mintegy 1500 kötetből álló könyvtárát. Oly mértékben megnövekedett ifiostanára a Nagy- könyvtár könyvállománya, hogy az 1800-as évek elején emelt klasszicista stílusú épületszámy már igencsak szűknek bizonyult az újabb adományok és szerzemények befogadására. Ezért vált szükségessé a műemlék könyvtár bővítése. Mivel a műemléki előírások nem engedik meg a régi épületnek még a telkén sem az új építkezést, a fenntartó Ti- száninneni Református Egyházkerület elnöksége megvásárolta a szomszédos telket, s a rajta levő öreg ház lebontása után máris megkezdték egy háromszintes új könyvtárépület építését. A hathatós állami támogatással történő építkezés tervét Makovecz Imre Ybl- díjas építész készítette. Nagy ■gondot okozott a „kapcsolat- teremtés” a régi és az új épület között, hiszen a felszínen egyáltalán nem „érintkezhetnek” egymással, hogy a kollégiumi műemlék együttes eredeti mivoltát semmi se zavarja. Ezért a tervező azt a megoldást volt kénytelen választani, hogy egy föld alatti folyosót kell kialakítani, s a műemlék könyvtárból az új épületbe ezen történik majd a közlekedés. (h. j.) Ma este a képernyőn A Szivárvány döntője Ma este 20 órai kezdet- ® tel indul a végső verseny Miskolc és Zalaegerszeg csapatai között a Szivárvány című felszabadulási vetélkedő első helyéért. Miskolc csapata igen elismerésre érdemes helytállással jutott el a legmagasabb versenyfokra. Bizonyára nemcsak a miskolciak figyelik maid érdeklődéssel ma este a döntő alakulását az első műsorban. Képünkön az előző adás egyik pillanata, előtérben a miskolci hatos csapat, mögöttük a segítők népes serege. (Az asztal mellett — balról jobbra: Kádas Mihály, Pi- gay Imre, Rátky György, dr. Veres László, Jurecskó László, Hegedűs Gyula.) Bilik Sárospatakon a műemlék könyvtárat
