Észak-Magyarország, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-09 / 33. szám
1985. február 9., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Arcok Adósságunk van, amelyet teljesítenünk kell. Addig, míg él egy nemzedék, amely emlékezni tud, s még faggatható. Forradalmi fél évszázadunk vezető egyéniségeinek emberábrázolására gondolok. Nagyjaink, vezető politikusok, a történelmi változás idején szerepet vállalt emberek, a mártírok, az utókor előtt állóképpé szoborrá merevedett arcok. Mozdulatlan arcok, amely mellett csupán nacionáléjuk, évszámokkal jelzett tetteik, ilyen, vagy olyan politikai, mozgalmi állásfoglalásuk olvasható. Megemlékezünk születésük, vagy haláluk évfordulójáról, ünnepélyesen „elhelyezzük a kegyelet virágait” emléktábláik előtt, de nem ismerjük „az embert”, akit életében, vagy halála után tisztelünk. Tiszteletünket természetesen tetteikkel érdemelték ki, de azért — ha már közismertek lettek, nevüket beírták a politika, vagy az irodalom történetébe — szeretnénk, sót kellene róluk tudnunk azt is, milyenek voltak mint emberek. Nem holmi intimpistásko- dásra gondolok, de arra igenis kíváncsi vagyok, milyenek voltak mint emberek. Hogyan viszonyultak egymáshoz a kortársak, till azon, hogy a marxizmus elvét vallották? Különböző írásos forrásokból összeállítható Bethlen Gábor, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Ady Endre, József Attila és még sorolhatnám hány neves ember egyénisége, személyisége. De mit tudhatunk meg, és mit találhat majd a későbbi kutató a második világháború alatt és után élő baloldali politikusokról, jelentős személyiségekről? Az írásos anyagok száraz, tényszerűek, személytelenek. A kortársak pedig lassan kihalnak. Napjainkban dicséretes — bár eléggé megkésett — törekvéseket látunk arra, hogy az állóképpé merevített alakokat emberi oldalukról is bemutassák, nem hallgatva el gyengéiket sem. Így hiteles a kép, hiszen tökéletes, minden tettében és gondolkodásában, ítéletében tévedhetetlen ember egyszerűen nem létezik. Értelmes, okos egyén soha nem állítja magáról, hogy ő mindent tud és mindig a helyes megoldást választotta, s nála senki semmiben nem lehet okosabb. Itt. kezdődik az emberi nagyság, ezeknek jár az őszinte tisztelet. Olvastam Huszár Tibor Beszélgetések (Magvető Könyvkiadó, 19114) című könyvét, amelyben magyar emigránsokat faggatott a harmincas-negyvenes évékről. Érdekesele a megszólaltatott, már-már elfelejtett személyek is, de számomra mindennél lebitiincselőbb az a szívósság, következetesség, amellyel Huszár Tibor minden beszélgetőpartnerétől megkérdezi, milyennek ismerte meg ezt vagy azt a politikust, írót, mint embert. Mivel azonos személyekről más-más emberek szájából elhangzó véleményeket olvashatunk, így Huszár Tibor jóvoltából összerakhatjuk a személyiségek valós képét, hétköznapi arculatát, jellemét, szokásait, magatartásformáit. Természetes, hogy ugyanazt az embert mindenki másként rajzolja meg, s az olvasó dolga, hogy az állandó jellemzőket alapul véve, kinek fogadja el a szubjektív ítéletét. Huszár Tibort különösen érdekelte Teleki Pál, Szabó Dezső, Veres Péter és Németh László. A Beszélgetések olvasása után nem az emigráns partner szereplők — akik kevéssé fontosak —, hanem az említettek öltenek hús-vér alakot a figyelmes olvasó előtt. Bár nem a legfontosabb, de Szabó Dezső például annyira kirajzolódott, hogy úgy érzem, ha személyesen találkoztam volna valaha vele, akkor sem tudnék többet modoráról, fellépéséről, gondolatmenetéről, külső megjelenéséről. Veres Péter és Németh László szintén emberközelbe kerül az olvasóhoz. Tudjuk, hogy történészek, szociológusok már foglalkoznak néhány, a közéletben kiemelkedő szerepet játszott személy emberi portréjának megrajzolásával. Bizony, nagyon kell igyekezniük, mert a kortársak .gyorsan fogyatkoznak. Azok az önélet- rajzszerű könyvek, amelyek az utóbbi években megjelentek — talán Marosán György könyve kivétel —, sajnos az elmúlt évtizedekben megcsom- tosodott politikacentrikusság- gal vallanak magáról az íróról, a korról és a kortársakról. Ez a látszólagos szerénység és személytelenség valójában nem rideg elzár- kózás-e; nem azt jelzi-e, hogy — mit számítanak az én gondolataim, érzelmeim, magánéletem buktatói vagy sikerei, a Nagy Politikához képest, inkább azt, hogy; — bár én, mint minden ember sebezhető, indulatos, érző, társas lény vagyok, de neked olvasó, aki csak a fényképemet és életrajzi adataimat ismered, ehhez semmi közöd. Tisztelj engem úgy, mint bátor, elvi harcokban kiálló politikai személyiséget. Politikus pályák címmel (Kossuth Könyvkiadó, 1984) Sánta Ilona szerkesztett kötetet. Valóban izgalmas, sokat ígérő a tartalomjegyzék: Dálnoki Miklós Béla, Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Tildy Zoltán, Mindszenty József, Schlachta Margit, Rajk László, Bán Antal, Gerő Ernő, Sulyok Dezső és még sokan mások. Minden tanulmánynak más a szerzője. Ez a tény meghatározza a kötet ingadozó színvonalát. Milyen kár, hogy nincs meg mindenkiben a Huszár Tibornál tapasztalt, mindent tudni akarás! Fontos a legkisebb részlet is, s talán éppen egy apró jellembeli tulajdonság az, amely által megérthető egy egész életút. A Politikus pályákból ilyen szempontból kiemelkedik Nemes János Rákosi Mátyásról közölt tanulmányrészlete. A kész munka várhatóan sokat ígér. Negyven év van mögöttünk, állóképpé merevedett, történelmet formáló személyiségekkel, s nagyon itt van az ideje, hogy végre emberi mivoltukban is megismerjük őket. Adamovics Ilona Újhelyi vendégház Fólházzal munkálkodik ezekben a napokban a Sátoraljaújhelyre érkező vendégek háza, a Zemplén Hotel. Elsősorban a sok szövetkezet, kisebb gyáregység üzletkötője, ellenőre tölti itt a napokat, de sokan érkeznek előadóművészeink, énekeseink, nagynevű együtteseink közül is ide, különösen a művelődési ház rekonstrukciója után. A félház egyébként télen — a szakmabéliek jobban tudják — igen tisztes, szép eredmény. Jöhetnének persze most is többen (sípálya), az év más hónapjaiban pedig szintén emelkedhetne a látogatók, vendégek száma a már megszokottnál magasabbra is. Az ismert játékon kicsit változtatva kezdhetnék ezzel is: Pekingből jöttem. A szálló fiatal igazgatója, Kupái Károly Budapestről költözött ugyan ide családjával, de Pestre Pekingből. Szülei ott dolgoztak, ő ott született. Most ő is úgy találja, mint annyian mások, kik Űj- helyre költöztek, vagy itt jártak: szebb környezetet nehéz elképzelni az itteninél. A mesefilmek „igazi” hegyeit idéző, vulkánikus eredet ű Hegyköznél, a mesékkel. érdekességekkel teli Királykáinál. Kőkapu. Hollóháza. Telkibánya. Pálhá- za környékénél, a lábas, tiszta erdőknél. melyek avarián tavasztól késő őszig a gombák sokasága gvűithető. a csúcsokon ismét megtelepszik Mátyás király címermadara, a holló, a vadőrök éjjelente felismerik a hatalmas termetű ragadozónak, az uhunak a hangját, megleshetik azokat a rendkívül szívós testi felépítésű szarvasokat, őzeket, amelyeket csakis az ilyen környezet tud kinevelni, egykori aranybányákat, kopjafás temetőket nézegethetnek, kristálytiszta, jéghideg vizű forrásokból ihatnak, de ugyancsak közel a Bodrogköz, a maga sajátos szépségével, gazdag horgászhe- lyeivel, talán igazán még ma sem ismert holtágaival. Hát ezeket is emlegeti a szálló vezetője, ki szabad idejében, amikor telleti — kevésszer teheti — ezeket a tájakat bóklássza, ha módja van hírét kelti. Bízik benne, mind többen „fedezik fel” a szépséges Zemplént, ebből a felfedezésből pedig persze a szállónak is meglehet a tisztes haszna. Hadd álljon itt néhány tudnivaló is, annak jelzésére, hogy a szálló most is kibírható árakat kér. Fürdőszobás szoba két személynek 360 forint, a nem fürdőszobás 280 forint, pótágy 90 forint. Az első osztályú étteremben burgonyái özeléket 6,60-ért lehet enni, a többi sem vágja le az embert. A vendégház azért még így is: várja a vendégeket. (priska) A kommunális ellátás színvonaláról Megyénk lakosainak gazdasági és kommunális ellátására 1,2 milliárd forintot fordíthatnak az idén a tanácsok fejlesztési alapjukból. Ez az összeg a már elért színvonal megtartását, illetve kisebb mértékű növelését teszi lehetővé. A tanácsi kezelésben levő utak és hidak karbantartására és korszerűsítésére 203 millió forintot lehet költeni, ugyanannyit, mint 1983-ban. Már ez a tény is jelzi, hogy a feladatokat csak az ésszerű takarékosság elvének alkalmazásával lehet elvégezni, s ahol szükséges újra „rangsorolni” kell a munkákat. A tanácsok és intézményeinek felújítására, rekonstrukciójára majdnem 300 millió forint jut ebben az évben. Az összeg a tervbe vett legfontosabb feladatok elvégzésére várhatóan elegendő lesz majd, ám ezen a területen is szigorú takarékosság szükséges. Helyzetkép négy év elmúltával Négy esztendeje a szakmai berkekben is akadtak, akik csodákat remélteit a vendéglátásban és a kereskedelemben akkor bevezetett új üzemelési formáktól. Most meggyőződhetünk róla. csodák nem történtek, s nem minden bolt (vendéglő, presszó, kocsma) hozott mesés gazdagságot bérlőjének. Jól prosperáló szerződéses vendéglátóhelyek természetesen voltak és vannak, ám az is igaz, hogy többen belebuktak a vállalkozásba. (Más vélemények szerint viszont mások éppen azért mondják fel, vagy nem újítják meg a szerződést, mert már kellőképpen meg- tollasodtak ...) A szakemberek, a vásárlók, a fogyasztók optimizmusa indokolatlannak bizonyult, mert a szerződéses üzletekben gyakran az állami vendéglátásénál magasabbak az árak, elmaradt az ugyancsak várt éles konkurrenciaharc. Igaz, ugyan, hogy a szeszes italt árusító vendéglátóhelyek és a divatárut kínáló butikok száma ugrásszerűen megemelkedett. A szakma mindenesetre tovább próbálkozott, 1983. január elsejétől a nagyobb létszámmal dolgozó kereskedelmi egységekben bevezették az úgynevezett jövedelemérdekeltségű rendszert, amelyet — mármint hogy ebben a formában dolgoznak az üzletben — gyakran figyelemfelkeltő felirattal hoznak tudomásunkra. Választhatunk tehát, hogy hova térjünk, vagy ne térjünk be, melyik bolt küszöbét lépjük át gyakrabban, s melyiket kerüljük el. A kiskereskedelmi áruforgalom — melynek értéke az elmúlt években elérte a 30 ■milliárd forintot — túlnyomórészt az állami kereskedelmi hálózat egységeiben bonyolódik le megyénkben. A kereskedelem és a vendéglátás feladatainak megvalósításán 15 nagykereskedelmi vállalat, illetve lerakat dolgozói fáradoznak, s több mint 420 kiskereskedelmi és vendéglátóegység várja a vásárlókat, a vendégéltet. Az állami és szövetkezeti bolthálózatot mintegy 1300 magánkézben levő kereskedelmi' egység tevékenysége egészíti ki. MIÉRT VERSENYEZNEK? Szerződéses formában (a szám naponta mozog fölfelé, illetve ellentétes irányban) 800 kereskedelmi egység és vendéglátóhely dolgozik, és bonyolítja le a kiskereskedelmi forgalom 5, de a vendéglátásnak már 33 százalékát. Az arány is mutatja, hogy a nagyobb bevételt, a magasabb jövedelmet a szeszes italok és cigaretta, valamint a bazáráruk forgalmazásából lehet remélni és elérni. Aligha lehet véletlen, hogy amíg egy-egy borozó, presszó, kisvendéglő, esetleg ajándék-, vagy dohánybolt bérleti jogáért egymást túllicitálva versengenek, versengtek a jelentkezők, addig az élelmiszer- és vegyesáruboltokat jóval kisebb sikerrel hirdették meg a vállalatok. Hogy miért, azt nem nehéz kitalálni. A szeszes ital, a cigaretta, a kóla nem romlik, könnyebben beszerezhető, s a vállalkozás kockázata minimálisnak tekinthető. Egy-egy kültelki élelmiszerboltban vagy egy kistelepülés vegyesboltjában viszont sok a fizikai munka, az adminisztráció, s a szállító vállalatok árukísérői időnként szívesen „megfeledkeznek” róluk. Más kérdés persze, hogy a lakosság alapellátásában efcis boltokra, üzletekre nagy szükség van. Meggondolandó, hogy a jelenleginél még .nagyobb kedvezményekkel hogyan, miként segíthetnénk a kisebb élelmiszer- és vegyesboltok bérlőin, míg a másik oldalon. a borozók, presszók világában milyen módszerekkel előzhetnénk meg. hogv munka nélkül jussanak .magas, időnként túlságosan magas jövedelemhez. NEM MEGY TÁPPÉNZRE A megyei tanács vb kereskedelmi osztálya természetesen szinte napról napra figyelemmel kíséri és elemzi az új üzemeltetést formában dolgozó üzletek munkáját. Tapasztalataik általában kedvezőek. így a szerződéses boltokiban az árukínálat és a nyitvatartási idő jobban igazodik a vásárlói igényekhez. A meghatározott üzletkörön belül bővült a választék, csinosabbak, tisztábbak az üzletek. A szerződéses üzletekben a munkaidőt jóformán mindig teljes mértékben kihasználják. Nyilván magasabb a bér is, mert az itt dolgozók között jóval alacsonyabb a táppénzen töltött napok aránya, mint korábban volt. A szerződéses formát ma már mind a fogyasztók, mind az üzleteket bérbe adó vállalatok dolgozói elfogadják, mi több, jónak tartják, bár a velük kapcsolatos adminisztráció nem csökkent, sőt bizonyos területen (elszámoltatás, ellenőrzés, időnként a pereskedés) még növekedett is. Nem hagyható szó nélkül, hogy bizonyos üzletekben „eltorzult” az üzletkör. Különösen érvényes megállapítás ez a dohányboltokra, ahol a hagyományos áruk rovására kisipari bazárárut, többnyire giccset kínálnak. A vendéglátóhelyeken — a már ismertetett okok miatt — az árukínálat bővítése egyet jelentett a szeszes italok választékának és forgalmának növekedésével. Az üzletvezetők ettől jóval kevesebb gondot fordítottak az olcsóbb, egyszerűbb ételek kínálatára, vagy például arra, hogy a presszókban hét végén, vasárnap délután, is legyen friss sütemény. ÖNÁLLÓBBAN, KEZDEMÉNYEZŐBBEN Megyénk nagyobb létszámmal működő boltjai közül jelenleg 350 dolgozik a jö- vedelemérdekeltségű rendszer szabályai szerint. Ennek lényege, hogy az üzlet vezetője önállóbban bánhat a rendelkezésére álló eszközökkel, s jó néhány korábbi kötöttség alól felmentve, tágabb teret biztosítanak a kezdeményezőkészségnek, kockázatvállalásnak. Ha magasabb jövedelemre tesznek szert az egységben, a boltvezető eg}7 meghatározott összegből szabad belátása szerint jutalmazhatja a kollektívát. a legjobban dolgozókat. A rendszer célja még, hogy a boltok gazdasági súlyuknak megfelelően viseljék a vállalat vagy szövetkezet terheit és teljesítményeik arányában részesedjenek az eredményből. A vásárlók jobb, gyorsabb kiszolgálása érdekében, az ellátás színvonalának növelése mellett, lehetőség nyílik a kereskedelem létszám- és bérgondjainak enyhítésére is. A tapasztalatok szerint a nagyobb önállóságtól és a megnövekedett felelősségtől tartva főként a szövetkezeti kereskedelemben folyt lassan a jövedelemérdekeltségi forma bevezetése. Ám ahol bevezették, ott többnyire jobb lett az áruellátás, növekedett a forgalom. Színesedett a kereskedelmi munka, javult a reklám színvonala. Több egység önálló ármegállapító jogot kapott, s a szakképzettebb, rátermettebb vezetők a kockázati alap ésszerű felhasználásával engedményes vásárokat szerveztek, bővítették az olcsóbb kategóriába tartozó cikkek körét. Az érem másik oldala: a nagykereskedelem által nyújtott engedményeket nem adták tovább a vásárlóknak, s az országos akciók esetében (téli-nyári ruházati vásár, tanszervásár) többnyire „tartózkodó álláspontra” helyezkednek. Az üzletek a választék kialakításánál a magasabb árrésű — tehát drágább — termékek forgalmazására törekedtek. Egyes gyorsabban romló élelmiszerek megrendelésekor pedig gyakran vékonyan fogott (fog) a ceruza a megrende- lőpapíron. A túlzott óvatosságnem kívánatos következménnyel járt — több jövedelemérdekeltségű üzletben a hét végén, vagy zárás előtt csökkent a tej és -termékek, a hentesáru választéka, vagy eg}7 ál tálában nem volt a pultokon e fontos, alapvető élelmiszerekből. A romlásból keletkező veszteség ugyanis közvetlenül érinti, azaz csökkenti az üzletvezető, illetve a kollektíva jövedelmét. Az üres élelmiszeres pultokra azonban — véleményünk szerint — ez nem lehet magyarázat. TJdvardy József
