Észak-Magyarország, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-22 / 44. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. február 22., péntek Magyar festő Kassáról: Kavicsrakók. A határainkon túl élő magyar művészek közül — mi tagadás — figyelmünk elsősorban azok felé irányul, akik az irodalomban tevékenykednek. Kevésbé tartja számon a közfigyelem és a közérdeklődés (legalábbis mindenképpen kevésbé ismeri) azokat a képzőművészeket, akik nemzetiségiként valamely szomszédos országban dolgoznak, de akiknek művészete éppúgy része a magyar képzőművészetnek, mint ahogyan az irodalmároké az irodalomnak. Éppen ezért lehet örömmel üdvözölni minden olyan kezdeményezést, mely segítheti, hogy jobban megismerjük, integráljuk a határokon túl élő alkotók művészetét. A 81 éves Jakoby Gyula, akinek munkáiból retrospektív kiállítás a napokban nyílt a Herman Ottó Múzeum miskolci Kossuth utcai Képtárában, föltétlenül azok közé tartozik, akiknek művészete ismerete nélkül szegényebbnek mondhatnánk magunkat. Értő művészettörténészek szerint nemcsak Szlovákia művészetében tölt be különálló, és sajátosan egyedi posztot, hanem a magyarban is. „Festészete annyira egyéni, hogy művészettörténeti helyének meghatározására akár egy tucatnyi vele rokonítható művész nevét is felsorolhatnánk, és ezzel még mindig nem határoztuk meg művészetének sajátosságait” — írja róla dr. Végvári Lajos. Ez a megállapítás különösen szembetűnő az életmű áttekintésekor, mindazonáltal az is igaz, a különböző festészeti hatások, irányok csak megérintették: pontosabban azokat fokozatosan építette be saját alkotóművészetébe, úgy integrálta őket, hogy mindvégig önmaga maradt, sohasem adta fel sajátos festői látásmódját, amely az idővel egyre inkább a groteszk felé haladt. Ugyanez mondható el festészeti témáiról is. A ’20-as, ’.'10-as évek divatos témáit nála is fellelhetjük, sőt visz- sza is térnek ezek. Jakoby Gyula mindenkor a kisembereket festi meg, az ö apró-cseprő örömeiket, szokásaikat, esendőségüket viszi át a vászonra. Ügy, hogy gyarlóságaikon is az elnéző szeretet „mosolyával” feledkezik el. A humort, a tragikumot, az iróniát és a megdöbbenést érezzük karakteres figuráiban, ezekben a groteszk, a torzítást még egy- egy erőteljes kontúrral is aláhúzott figurákban. Jakoby elsősorban festő, hallatlanul dinamikus színekkel, s mindenekelőtt festői látásmóddal. A színfolt és a színes vonal sajátos ötvöződése teszi különösen megkapó- vá festészetét. Az elmúlt év végén a Műcsarnokban sokan láthatták Jakoby Gyula kiállítását. Örömünkre szolgál, hogy május 20-ig most Miskolcon is látható anyaga, a Képtár emeleti termeiben egy igen bő válogatást láthatnak a nagyon tevékeny idős mester életművéből. Számos díj. elismerés övezte eddig is a munkásságát. A kassai keletszlovákiai Galéria gyűjteményéből bemutatott anyag jól szolgálja minden művészi alkotás legfontosabb célját, hogy szóljon a nézőkhöz, hiszen a művészt leginkább alkotásain keresztül ismerhetjük meg. Remélhetőleg a képzőművészet-barátok élnek a lehetőséggel, hogy egy szomszédos országban élő magyar kéDzőművészről többet megtudjanak. Csutorás Annamária Szerencs és környéke Szerencsen és környékén tizenhat mezőgazdasági termeléssel foglalkozó üzem van, amelyből tizenegy termelőszövetkezet, négy szak- szövetkezet és egy állami gazdaság. Milyen körülményeket biztosítanak ezekben a fiataloknak, 'mennyiben változott az utóbbi éveikben, az itt dolgozó ifjúság élet- és munkakörülménye? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a közelmúltban, a KISZ Szerencs városi Bizottság tagjai. Sajnos, a munkakörülményeket befolyásolja, hogy az üzemeknek több mint a fele kedvezőtlen adottságú és a termőföldek kétharmadának minősége is meglehetősen kifogásolható. A termelési ráfordításoknak, és a megemelkedett költségek ellen- súlyozására, a mezőgazdasági egységek egy része, melléküzemágak létesítésére kényszerült. Ezzel egyidő- ben emelkedett a mezőgazdaságban foglalkoztatott fiatalok létszáma is, habár többségük nem kimondottan mezőgazdasági jellegű munkát, hanem a melléküzem- ágakban — sokszor magas követélményeknek eleget téve — szakmunkát végez. Növekedett a szakmai képesítéshez kötött munkahelyek száma is, emelkedett a főiskolát. IbíirépiHÍkolát végzettek aránya. Jksnult a fiatalok aránya ;a wezetők körében. Az iBiffiürrárnyek között elsődleges. Hrogy az egy dolgozóra ijitöá jövedelem a me- vzőgazdEKégíi termelőegységek- inél. huszonnyolc százalékos ‘emelkeifcstt ért el, néhány év :akitt. .A mrezőgazdasági üzemek szociális, kulturális és egészségügyi helyzete — a javulás ellenére — sajnos még nem éri el a kívánt szintet. Égető gondot' jelent a fiatalok körében az önálló életkezdés, a lakás megszerzése, annak éllenére, hogy nőtt a lakásépítéshez biztosított társadalmi, anyagi segítség nagysága. A szerencsi Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet által biztosított húsz házhelyből például tizenkettőt harminc éven aluli kapott, viszonylag olcsó áron. A legtöbb helyen fuvarkedvezménnyel támogatják a fiatal építkezőket, így a taktaszadai termelőszövetkezetben, amelyhez a munkáltatók egy része, kamatmentes kölcsönnel is hozzájárul. Az említett tizenhat, mezőgazdasági termeléssel foglalkozó üzemben tizenegy KISZ-alapszenvezet működik. A gazdálkodó egységeknél a harminc éven aluliak száma meghaladja a három- ezerhatszázat. A KISZ-tag- ság száma mindössze 496. A számok önmagukért beszélnek, hiszen az ipari üzemekhez viszonyítva lényegesen alacsonyabb a szervezettség a termelőszövetkezeteknél. Sok helyütt még ma sincs KISZ-szervezet, amelynek meglétére nagyobb figyelmet kellene fordítani a szövetkezetek vezetőségének. Azokon a helyeken, ahol van alapszerve/.et, ott a hagyományos és az új termelési akciók segítik a gazdaságpolitikai célkitűzések megvalósítását. Gyakran vállalnak különmunkát a mezőgazdasági csúcsmunkák idején, és noha évenként változóan, mégis nagy értékű társadalmi munkát végeznek. Habár az utánpótlási gondok enyhültek, még mindig magas a „szakmanélkülíek” száma a szövetkezetekben. Az üzemek szempontjából két iskola, a tokaji szakmunkásképző intézet és az abaúj- szántói mezőgazdasági szak- középiskola és szakmunkás- képző intézel jöhet számításba. Éppen ezért a gazdasági egységek általában tanulmányi szerződéseket kötnek a tanulókkal, a szakember-utánpótlás megoldására. (Sokan viszont pusztán azért jelentkeznek mezőgazdasági szakmunkásképzőbe, mert más intézetbe nem vették fel őket.) A már végzett szakmunkások munkahelyi beilleszkedésére, anyagi-erkölcsi megbecsülésére eltérő figyelmet fordítanak. Ebből a szempontból a fiatalok számára kedvezőtlenek a periférikusán elhelyezkedő termelőszövetkezetek. Ma már a mezőgazdaságban sok „ipari” dolgozó tevékenykedik, akiknek a munkaideje, szociális ellátása hasonló, a gyárakban dolgozókéhoz. A pályakezdők munkahelyi fogadásához tartozik az a patronálási rendszer, amely sok helyen már bevált gyakorlat. A személyes beszélgetések, a fiatalok bevonása a közösségi munkába sokat segít a munkahelyi közérzet javításában. (monos) Tarka bab Biológia, történelem, irodalom A z Akadémiai Kiadó legújabb kötetei közül háromra hívjuk fel röviden az alábbiakban a figyelmet. Beregi Judit szerkesztésében jelent meg Az öregedés című kötet, amelynek alcíme — Biológiai elváltozások, megbetegedések és szociális problémák öregkorban — már jelzi a tartalmat is. A szerkesztő bevezető tanulmánya után huszonhét különböző témájú, az alcímben jelölt témakörhöz kapcsolódó tudományos munka olvasható igen rangos szakemberek tollából. E munka — tekintettel az idős korú lakosság arányának növekedésére — az orvosokon, biológusokon, pszichológusokon, szociológusokon, társadalomtudományi kutatókon kívül is igen sokakat érdekelhet. Az osztrák katonai vezetés és az Osztrák—Magyar Monarchia külpolitikája 1867—1882 között — ez a hosszú cím olvasható a kiadó Értekezések a történeti tudományok köréből című sorozata újabb kötetének címlapján. A szerzője — Heiszler Vilmos — a dualista államszerkezet létrejöttétől a hármas szövetség kialakításáig kíséri nyomon témáját, amelyhez eddig ismeretlen forrásanyagokat használt fel, nevezetesen, Habsburg Albrecht főherceg levéltárának anyagát. Szép Ernő, a tavaly száz éve született költő képe tekint ránk a Kortársaink sorozat újabb kötetének címlapjáról. Purcsi Barna Gyula kismonográfiája elsőként tekinti át a Nyugat nagy nemzedéke tagjának életművét. Amikor Szép Ernőt újra felfedezve, műveit mind gyakrabban élvezhetjük színpadon, filmen, televízióban, e kis kötet nagy segítség az író jobb megismeréséhez. (b) Sorunkra várunk a zöldségesboltban. Ki ezt, ki azt vásárol: éppen az aznaipi ebédhez, vagy talán pótlásra, mert megnyugvás, ha van tartaléka a háziasszonynak a kamrában. Ilyen zord időben egyébként sem kellemes dolog mindennap a boltokat járni. Idős asszony áll előttem, s nagyon megörül, hogy nem hiába fáradt ide, mert a legfelső polcon felfedezi, amit vásárolni szeretne. — Tarka bab — bugy- gyan ki belőle az öröm —, de jó, hogy ismét van belőle! Mert nem mindig lehet kapni. Többen is oda nézünk. Mák, dió, sárga borsó, fehér bab, kénsárga színű bab, ezt nálunk büdüskő babnak hívják, és ott a szélső rekeszben valóban látható a néni által áhított tarka bab. Igaz, a cédulára „fürjbab” van írva. Bizonyára ez a „hivatalos” neve, talán mert az alakjával, s még inkább cirókás rajzolataival a fürj- tojásra emlékeztette valamikor a szakembert, aki ezt a nevet adta neki. Szülőfalumban, Abaújban — ki tudja, miért — például ma is Er- zsi-babnak hívják. No de, nem is a név a fontos, hanem hogy kapni lehet. Mert a belőle készített babfőzelék igen jó ízű „Káros szenvedélyek elleni küzdelem” címmel pályázatot hirdetett a Vöröskereszt sárospataki vezetősége, a városi tanács művelődési osztálya, valamint a KISZ városi bizottsága Sárospatakon, az általános és középiskolások részére. étel, még hús- vagy kolbászfeltét nélkül, csak úgy hagymás zsírral is. Kis cédulán szabályszerűen fel van ugyan tüntetve az ára, de a néni nemigen lát már fel olyan magasba, hát megkérdezi. — ötvennyolc forint a fürjbab kilója — feleli erélyesen az eladó. — ötvennyolc? ... — csodálkozik a néni —, hiszen pár nappal ezelőtt még 42 volt. — Volt... — türelmetlenkedik a boltos —, hal vagyunk már attól? A fürjbab szabadáras cikk, nénikém. Mennyit mérjek? A néni kicsit restelkedik, aztán negyed kilót kér. Több szava nincs is. Fizet és csendesen távozik. Szótlanok maradtunk mi is. A „szabadár”, ez a bűvös szó ugyanis valami megfellebbezhetetlen kategóriaként hangzott az eladó szájából, ami ellen nincs és nem is lehet apelláta. Legfeljebb azon töprenghettünk magunkban: vajon — a tarka babhoz hasonlóan más élelmiszerek és iparcikkek esetében is — az ügyeskedők mohósága szerint oly gyakran változó szabadár valóban megfellebbezhetetlenül — szabad ár?... (h. j.) A pályázaton csoportosan vehetnek részt a gyerekek, a dohányzás és az alkohol káros hatását érzékeltető pályamunkákkal, amely lehet plakát, falitábla, tabló vagy tablósor. A pályázat feltételeit tartalmazó felhívás már eljutott az iskolákba. Vöröskeresztes pályázat iskolásoknak Ami újra hiányzott a szemléről Már tiz napja véget ért a XVII. magyar játékfilmszemle, beszámoltak róla a lapok, szakemberek nyilatkoztak a rádióban, megjelentek különféle összegezések, amelyek mind azt vizsgálták — a lapunkban február 16-án megjelent, Át- alakul-e a magyar film? című írásihoz hasonlóan —, vajon hol tart ma a magyar filmművészet, milyen alkotói tendenciák tapasztalhatók, milyen hatások érvényesülnek stb. Valamiről azonban nem esett szó. Sem érdemben a vitán, a szemle nyilvános zsüri-gondolatcse- réjén, sem az utólag megjelent nyilatkozatokban, sajtóbeli méltatásokban. Erről a nagyon hiányzó valamiről szeretnék szót ejteni az alábbiakban. A zsűri nyilvános vitáján rövid, ám éles szócsata bontakozott ki Törőcsik Mari színművész, zsűritag és egy ismeretlen idősebb férfiú között. A vitát az indukálta, hogy Törőcsik korábban zsü- rilagi „hangos .gondolkodásában” — többek között — arról is beszélt, hogy egy- egy művészeti alkotás, jelen esetben játékfilm igazi értékét nem határozhatja meg az azonnali fogadtatás milyensége, azaz azok a filmek, amelyek premierjük után nem vonzanak tömegeket a mozikba, még nem biztos, hogy rosszak. Példákat is említett, amiket itt idézni szükségtelen. A zsűri tagjainak beszámolói után kért váratlanul szót az említett férfiú és Törőcsikkel igen élesen vitázva azt fejtegette, hogy csak olyan filmeket szabadna készíteni, ami a legszélesebb tömegek tetszésével találkozik, mint például... és említett egykét saját szájíze szerinti müvet, nem pedig olyanokat, mint... és újra említett műveket, amelyek neki nem, vagy neki sem tetszettek. Törőcsik válasza bár higgadt, de éles volt és meggyőző érvekkel bizonygatta, hogy egy-egy műalkotás értékét nem az azonnali közön- ségreagálás dönti el. Ennyiben esett szó arról, amit hiányolnom kell a szemléről, ez azonban nem érintette a kérdést érdemben. Ez a szóváltás rámutatott a jálékfilmszemlék egy állandó hiányosságára: következetesen szó nélkül marad egyes magyar filmek forgalmazhatósága, illetve egyes értékes művek és egyes forgalmazási dolgozók — műsorosztályvezetők, műsorosztók, üzemvezetők, propagandisták — viszonya, nem ritkán konfrontációja, a magyar filmeknek az összfor- galmazásban elfoglalt — statisztikai és valóságos! —helye és helyzete. A szemléken — amikor .termékenyebb is a vita, mint a mostani — sokoldalúan azt szokták körüljárni, milyen körülmények között születik a mű, hogyan közelíti meg mondandóját, miként illeszkedik a művelődéspolitika egészébe, vagy éppen menynyire van szinkronban időszerű kérdésekkel stb., azt azonban sosem vizsgálják, vajon az elkészült mű és a közönség találkozása milyen lehet. Hosszú évekkel ezelőtt egyik pécsi szemlén volt egy eléggé sikertelen kísérlet e téma megvitatására, aztán letettek róla. Pedig most is ott voltak a szemlén a forgalmazás reprezentánsai, a MOKÉP vezetői, a moziüzemi vállalatok igazgatói, imű- sorosztályvezetői és hasonló forgalmazási dolgozók. Csak éppen a téma nem került szóba, nem volt napirenden. Ügy tűnik, nem egy film- élet van Magyarországon. Van egy alkotói rész, amely befejezte munkáját akkor, amikor filmjét elfogadták és műsorra tűzték. És van egy széles, az egész országot átfogó, nyereségérdekeltségű hálózat, amely magyar filmeket is bemutat az egyéb bemutatnivalók között. Aztán születik egy statisztika, amelyből ki-ki kiolvas valamit. A magyar filmélet két táborának pedig közös lenne az ügye. Az alkotó és a befogadó, a mozikba jegyet váltó nézők között ott van a folyamat harmadik összetevője, a közvetítő, a moziban a forgalmazó, s a szemléken nemcsak az alkotásról, hanem a befogadásról, meg a közbeeső munkálkodásról, a forgalmazásról is újra szót kellene ejteni. Alkotmányosan, nemcsak a forgalmazók külön vacsora melletti beszélgetésein. Benedek Miklós Jakoby Gyula IM