Észak-Magyarország, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-02 / 27. szám

1985. február 2., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Mielőtt Alsódobsza Nemzeti Bizottságának tevékenységét értékelnénk, előtte feltétlenül szükséges történelmileg röviden áttekinteni a község megalakulása előtti időszakot. Alsódobszát 1944. novem­ber 30-án szabadították fel a román és szovjet csapa­tok. A községi harcokban 28 román katona vesztette éle­tét, sírjuk ma is megtalál­ható a község temetőjében. A község lélekszáma a fel- szabadulás időszakában 580 —620 fő körül . ingadozott. Földterülete 1713 kát. hold, mintegy 120—124 házzal. Ezenkívül hat tanya tarto­zott a községhez, úgymint: Báyer-, Cserje-, Fegyves-, Szeles-, Sebő István-, Sebő Ernő- és a Fábián-tanyák. A község felszabadulásá­nak időszakában, de utána is hosszú ideig az állam- igazgatási szervezet a fel- szabadulás előtti rend sze­rint tevékenykedett. A köz­ség feje a bíró volt, a kör­jegyzőség Üjcsanáloson mű­ködött. A község életében, veze­tésében nagy változást je­lentett, amikor 1944. decem­ber 22-én megalakult Deb­recenben az Ideiglenes Nem­zeti Kormány, amelyet az Ideiglenes Nemzetgyűlés vá­lasztott meg. Történelmi távlatból talán úgy is lehetne fogalmazni, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány vetette meg az alapját a nemzeti bizottsá­gok élétrehívásának, amely Budapesten, majd a külön­böző megyékben, városok- bári, járásokban és közsé­gekben is kezdte bontogatni szárnyait. A nemzeti bizottságok ösz- szetétele hasonlított az Ideiglenes Nemzeti Kormá­nyéhoz, s az akkor lé­tező, szinte minden párt benne volt a szervezetben. Ez a szervezet lassan kezd­te kiszorítani a régi veze­tést, illetve annak gépeze­tét. Ma már tudjuk, hogy ezek a nemzeti bizottságok irá­nyították a földosztó bizott­ságok munkáját, de felbe­csülhetetlen erőt és ener­giát fordítottak a későbbi tanácsok létrehozására, illet­ve működésük előfeltételei­nek kialakítására. A nemzeti bizottságok alapvető feladatai közé tar­tozott: a demokratikus rend­szer erősítése és bővítése, a közellátás ak’kori viszonyok közötti biztosítása, a belső rend feltételeinek biztosítá­sa a rendőrséggel karöltve, és még sok egyéb más do-, log, amely az Ideiglenes Nemzeti kormány irányítá­sából fakadt. Ilyen és hasonló történel­mi események közepette ke­rült sor Alsódobszán is a Nemzeti Bizottság létreho­zására. Talán még annyit a község vezetéséről (de ezt lehetne mondani a felsőbb szervek vezetésére is), hogy amikor már a németek ve­reséget szenvedtek, a régi államgépezet, a régi vezetés egy része nem értette, de nem is akarta érteni, az új vezetés viszont akarta, de még nem értette az újat: ez volt a Nemzeti Bizottság. Ugyanakkor, a Nemzeti Bizottság, bármennyire de­mokratikusan választották •Lapunk 1984. augusztus 9-1 számában pályázatot hirdettünk „A magyar újjászületés első napjai” címmel. Fenti Írásunk a pályázatra érkezett. meg, és demokratikus erők­ből tevődött össze, mégis több irányba húzott. Szinte ahány párt, ahány ember, annyiféleképpen gondolko­dott, nem volt igazi egység. Az viszont biztos, hogy falunkban a Nemzeti Bizott­ság igazi képviselői elsősor­ban a baloldali emberek voltak. Mint érdekességet emlí­tem, hogy a nemzeti bizott­ságok munkáját támogatta a falu néhány gazdagabb em­bere, és azok a tanyával rendelkezők is, akik a köz­séghez tartoztak. Ehhez hozzájárultak olyan intézkedések is, többek kö­zött, mint a Nemzeti Pa­raszt Párt 1945. január 14- én 'közzétett földreform-ja­vaslata. A földreform vég­rehajtásának a határideje: 1945. október 1. volt. A föld­reform végrehajtására a földigénylők képviselőiből földosztó bizottságokat hoz­tak létre. Községünkben a földosztó bizottságot az akkori köz­ségi vezetés, a Szociáldemok­rata Párt és a Nemzeti Bi­zottság jelölte ki. A községi vezetés aktív tevékenységét mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy Alsódobsza új, földhöz jutott emberei már tavasszal a 'kiosztott földeken szántottak, vetet­tek. A föld megmunkálását segítették a község jobb mó­dú gazdái, de sok segítséget kapott az új földhöz jutott parasztgazda a szovjet kato­náktól is. Milyen komoly feladatok hárultak a nemzeti bizottsá­gokra, és milyen nagy je­lentőséget tulajdonítottak néki, azt bizonyítja a 438/ 1946. sz. főispáni rendelet, amely szabályozta a nem­zeti bizottságok összetételét. A Sátoraljaújhelyi Levél­tárban van egy, Alsódobszán 1946. június 2-án kelt jegy­zőkönyv, amely bizonyítja a Nemzeti Bizottság immár hivatalos megalakulását. A jegyzőkönyv szerint a Nemzeti Bizottság összetéte­le az alábbiak szerint ala­kult: a Kisgazda Párt ré­széről Bagocsi Lajos (lel­kész), Hejczei Imre, H. Ju­hász Bertalan, F. Zsebesi Imre és Kovács István. A Szociáldemokrata Párt ré­széről Zsebesi György, Vig Lajos, Csáki Miklós és K. Zsebesi Miklós. Ugyancsak levéltári jegy­zőkönyv igazolja, hogy 1946. június 3-án a Nemzeti Bi­zottságot újraválasztották. Ezeken a választásokon részt vettem az SZDP részéről, mint a község SZIM-titká- ra. A bizottságban nem volt képviselve minden réteg, s ezt a Zemplén vármegyétől kiküldött megbízott kifogá­solta is, ezért elrendelte a bizottság újraválasztását és módosítását. Tehát egy nap múlva a bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult, me­lyet a megye jóváhagyott: Kisgazda Párt részéről Ba­gocsi Lajos (ref. lelkész), Hejczei Imre, Kovács Ist­ván. SZDP részéről Zsebesi György, Vig Lajos, K. Zse­besi Miklós. Paraszt Szövet­ség részéről H. Juhász Ber­talan, F. Zsebesi Imre, Hej­czei János. Tisztikar: elnök: Bagocsi Lajos, titkár: Vig Lajos. E jegyzőkönyvet a megválasztott tagok aláírá­saikkal hitelesítették. A másodszorra megválasz­tott nemzeti bizottságok összetétele tükrözte a kép­viseletet és a demokratikus intézkedést, de azt is, ho­gyan alakultak a későbbiek folyamán az erőviszonyok. Ezt mutatja, hogy 1948. már­cius 20-án a község bizott­sága — a megyei utasítás­nak megfelelően — intézke­dett április 4-e megünneplé­sére és ekkor már a bizott­ság tagjai a következők vol­tak: Vig Lajos, Nagy Ká­roly, Tálas Miklós, Zsebesi György, Lekner István, Kiss Ferenc, Hejczei Imre, Ko­vács István. Ekkor a köz­ség Nemzeti Bizottságának elnöke már Balogh József községi tanító volt. Akik a fenti neveket is­merik (akik közül már csu­pán ketten élnek), láthat­ják, hogy a községből szin­te minden réteg képvisel­tette magát, de azt is, hogy a vezetés zömmel az úgy­nevezett kisemberek kezébe került. Végezetül hadd említsem meg, hogy a község Nem­zeti Bizottsága gyűjtést szer­vezett a görögök megsegíté­sére. Ezt a pénzgyűjtő ívet is őrzi a Sátoraljaújhelyi Le­véltár. A községben 94 em­bertől 86 forint 30 fillér gyűlt Össze. Megjegyzem, hogy ebben az időben Zemplén várme­gye Nemzeti Bizottságának elnöke Aczél György elvtárs volt. A nemzeti bizottságok — mint ismeretes — nem egy időben kezdték meg mun­kájukat, de a befejezés idő­szaka 1949. január 29-re esik. amikor is kimondották országosan is e szervezet feloszlatását. Ma már nyilvánvaló, hogy a nemzeti bizottságok vol­tak elsősorban azok a de­mokratikus szervezetek, amelyek egyengették a ta­nácsok kialakulását is, s mint ismeretes, 1950. május 11-én az országgyűlés elfo­gadta az 1950. I. törvényt a helyi tanácsok szervezetei­ről, majd 1950. október 22- én megtartották Magyaror­szágon a tanácsválasztáso­kat. A Nemzeti Bizottság vég­rehajtotta történelmi külde­tését. Intézkedéseit a kez­deti időszakra jellemző bi­zonytalanságok kísérték. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy pozitív jelenségek vol­tak a meghatározók. Amit most megfogalma­zok, ne legyen szemrehá­nyás. Nézzünk szembe ön­magunkkal, s ismerjük el, hogy ezekről az emberekről életükben egy kicsit elfe­ledkeztünk ebben a rohanó világban. Márpedig az or­szág szocialista kibontakozá­sának, a fejlődés megindí­tásának ők is úttörői vol­tak. Az utókornak, de még a közülük élőknek sincs mit szégyellni akkori tevékeny­ségükért. Büszkék lehetünk rájuk, munkájukra. Tevé­kenységüket beírták a ma­gyar történelembe, amelyért az utókor csak hálás lehet. Zsebesi László Miskolcon született, a Fráter György Gimnáziumban a legkitűnőbb tanulók kö­zé tartozott... A nyári szünidőben fizikai munkát vállalt... Az egyik nyáron a di­ósgyőri vasgyárban dolgozott, a másik va­kációban a görömböly-tapolcai utat építet­te. Humán érdeklődésű gyerek volt. Sze­rette a sportot, jó tornászként tartották számon, szívesen szavalt verseket, és ő maga is ügyesen forgatta a tollat. Hetedi­kes gimnazista, amikor könyvben jelennek meg első versei. Gondolkodását a családja és a munkáskörnyezet határozta meg. En­nek jegyeivel találkozunk bátor hangú, a szocialista jövőben bizakodó, ifjonti szárny- próbálgatásaiban. „Hogy néhány gazdag milljók nyakára lép Hogy elnyomott és szenvedő a nép Hogy munkásfiúnak rúgás a kenyere! Ezt kiáltja a gépem kereke ... De azt is mondja, harcra, harcra hát Lesz még e föld a szép, boldog hazád Szorítsd ökölbe munkás a kezed És verekedd ki boldog életed!” — írta Rónai Ferenc —, mert róla van szó, a Miről szól a gépem kereke című versében 1941-ben, Diósgyőrben. Tizenhat éves volt akkor. A Rónai család életútja évtizedekig szer­ves része volt a miskolci munkásmozga­lomnak. Az idősebb miskolciak még emlé­keznek Rónai Sándor felszabadulás előtti szociáldemokrata pártbeli tevékenységére. Még többen ismerik felszabadulás utáni életútját: volt miniszter, az Elnöki Tanács elnöke és az országgyűlés elnöke. 1965-ben halt meg. Az utóbbi években már csak fiá­val, Rónai Rudolffal — ma is aktív poli­tikus — találkozunk időnként Miskolcon, akit szülővárosa díszpolgárrá fogadott. Vi­szonylag kevesen tudják, hogy a legkoráb­ban elhalt Rónai fiú, Ferenc, 1945-ben köz­vetlen a felszabadulás előtti napokban szörnyű mártírhalált halt. Rónai Ferenc, a Miskolcon töltött diák­évek után a fővárosba került, újságíró sze­retett volna lenni. Kapott is munkát a Népszavánál. A sajtókamara elnökétől 1944. január ll-én kapta meg az értesí­tést a IV. szakosztályba történt felvételé­ről. Nem sokáig maradhatott a lapnál, két hónap múltán — március 19-én — a szer­kesztőség baloldali tagjaival együtt a né­met megszállók az Astoria szállodába hur­colták. Innen még sikerült elmenekülnie, egy ideig Veszprémiben húzódott meg, azaz­hogy agitált a fasizmus, a német megszál­lók ellen. Barátai segítségével került visz- sza Budapestre, s akkor már a fegyveres harcot választotta. A fővárosban találkoztak a régi barátok, a magyar társadalom legkülönbözőbb ré­tegeiből származó fiatalok, akik egyetér­tettek a fegyveres ellenállással. Sok idea­lizmussal, gyakorlati tapasztalatok híján alakult meg az a partizáncsoport, amelyik büszkén Vörös Brigádnak nevezte magát. A legtöbb mozgalmi tapasztalattal Rónai Ferenc rendelkezett, ö részt vett a kom­munista irányítással működő szociáldemok­rata Országos Ifjúsági Bizottság munkájá­ban, és kapcsolatot tartott Braun Évával. Soroljuk fel a Vörös Brigádot megala­pító tíz fiatal nevét, hiszen mintha tuda­tosan válogatta volna őket a történelem, hogy reprezentálják az egész magyar ifjú­ságot. Az önmegvalósulás útját kereső mű­vészjelöltek, tisztviselők, villanyszerelő, me­nekülő munkaszolgálatos, újságíró talált egymásra, és vállalták a harcot. Absolon Sarolta, Füredi Lászlóné (Németh Irén), Füredi László, Dálnoki Nagy Ferenc. Var­ga Ernő, Bauch Sándor, Nyeste Kálmán, Fuhrmann Vilmos,. Vargha Károly és Ró­nai Ferenc voltak azok, akik arra szövet­keztek, hogy megrövidítsék a fasiszta ter­ror napjait. A felszabadulás helyett azon­ban a kegyetlen mártírhalál lett a sorsuk. Pedig szerencsésen, jó taktikai elgondo­lásokkal indult a munka. Sikerült kapcso­latot teremteniük a XIV. kerületi kisegítő karhatalmi alakulattal. Több olyan kato­nával ismerkedtek meg. akik támogatták őket a Gestapo- és a nyilasellenes akciók­ban. „Német- és nyilasellenes jelszavakat festettek, lefegyvereztek és harcképtelenné tettek nyilas járőröket, a németeket szol­gáló vezetékeket vagdaltak el, kiszabadí­tottak szovjet hadifoglyokat, megsemmisí­Rónai Ferenc (1925-1945) tettek egy német honvédelmi ágyút, részt vettek egy zuglói nyilasház megtámadásá­ban” — olvashatjuk a visszaemlékezések­ben. Harcukat mindaddig folytatták, amíg a Gestapo és a nyilas Számonkérő Szék kü­lönítményesei 1945. január 6-án és 7-én rajta nem ütöttek a csoport Vilma király­né úti szállásán, és a kisegítő alakulat Garay téri körletén. A Vár kazamatáiba hurcolták őket, ahol húsznapos szadista kínzások után a királyi palota télikertjé­nek teraszán végeztek velük. A Vilma királyné úti rajtaütés során a fia­talokkal együtt vitték el a lakás házfelügye­lőjét, Veres Józsefnét is. Néhány nap múlva őt elengedték, mert a csoport tagjai egyér­telműen vallották, hogy a házfelügyelő nem tudott a szervezkedésről. Veresné később így emlékezett vissza a vallatásokra: „Már jó néhány napja a börtönben voltunk Fe­nékkel, akiket naponta kétszer vittek ki­hallgatásra. ahonnan rendszerint eszmélet­lenül hozták vissza, és belökték a cellába. Körülbelül egy-két órával, hogy Ferit bor­zalmas állapotban kihallgatásáról vissza­hozták, és én éppen ápolgattam, ahogy tudtam, belökték az ajtón Évát — Braun Éváról van szó —, aki a sötétben tapoga­tózva mellém ikerült, és Ferit kereste. Feri ekkor már félig eszméleténél volt, de a szörnyű verések következtében a szemei úgy bedagadtak, hogy jóformán semmit sem látott, több helyen a bordája és az állkapcsa is eltörött, úgy hogy beszélgetés­re nem volt képes, és egyik kezével gör­csösen fogta Éva kezét, aki odahajtotta Feri melléhez — ugyancsak súlyos ütle- gektől megkínzott arcát — és keservesen felzokogott.” E viszaemlékezés hitelességét erősíti az 1949-es exhumálás is. Idézet a Budapesti Népbíróság ítéletének indoklásából: „A Népbíróság hites törvényszéki orvosszak­értői vélemények alapján megállapítja, hogy a megtaláltak között volt Rónai Fe­renc, Fuhrmann Vilmos, Dálnoki Nagy Ferenc és Braun Éva holtteste. A kivégzé­sek után négy évvel megtalált holttesteken is megállapíthatók voltak a legembertele­nebb kínzások nyomai, így nevezetesen Rónai Ferenc alsó állkapcsát még életében eltörték, úgy, hogy sem enni, sem beszélni nem tudott vele. A megtalált áldozatok csontjait számos helyen még életükben el­törték, mivel a csonthártya alatt még négy év után is vérzés nyomai voltak találha­tók.” Rónai Ferenc 1925. február. 3-án szüle­tett Miskolcon. Hatvanéves lenne, ha élne. Negyven évvel ezelőtt, 1945. január 26-án szenvedett mártírhalált. A felszabadulás 40. évfordulóján tisztelettel adózunk emlé­kének. Nagy Zoltán Egv ifiu ALSD10ISZA Nemzeti Bizottságának tevékeiységérőr

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom