Észak-Magyarország, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-15 / 11. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. január 15., kedd A képernyő előtt Adáskorlátozás idején A most zárult műsorhét közepén még azt hittem, hogy újra a filmek túltengése miatt fogok füstölögni, hiszen a műsor megint ilyesmit ígért. Néztem például szerdán este a Lassú őrület című francia filmet a zsaroló részvénytársasági kereskedelmi igazgató, illetve a megzsarolt vezérigazgató esetéről, másnap meg azt a másfél órás Pilótafülke című NSZK- beli tévéfilmet, amelyet sokkal inkább a nyugatnémet légi- társaság reklámjának foghatok fel, semmint szórakoztató alkotásnak. Ebben a filmben minden előfordult, ami csak szerencsés repülőutaknál előadódhat. A szuperderék íőpilóta leleplezi a műkincs-csempészeket, illetve tolvajokat, tanúi lehetünk annak, hogy egy ismeretlen görög kisfiúért miként mozdul meg mindenki, hogy gyógyszert szerezzen, látjuk a Lufthansa alkalmazottjainak életét, a repülőtéri nyüzsgést- mozgást, egyebet. Tulajdonképpen az ismeretterjesztőnek, vagy riportnak felfogható részletek igen érdekesek is lehettek volna, de más részek — a hisztériás öreg hölgy, a kutyájával, a stewardess és az orvos szerelmi nyűglődése, az orvosság megszerzésének lehetetlenséggel határos pillanatai stb. — ehhez túl soknak, feleslegesnek tűntek. Persze, egy kis silányságért nem kell a szomszédba mennünk, nem kell azt importálni, tudunk házilag is ilyesmit produkálni. Ezt be is bizonyítjuk. Még akkor is, ha az adásidőt szigorú kormányrendelet korlátozza. Még akkor is képernyőre került a Telepódium készítményeinek sorában Az admirális című bohózat, szombat esti, csúcsidei szórakoztatásként. Rejtő Jenőnek, azaz P. Howardnak rajongó olvasója voltam hajdani diákkoromban, s azt is tudom, az ő értékét nem áz ilyenfajta írásai adják, hanem kalandos regényeinek fordulatai, utolérhetetlen nyelvi humora, világlátása. Nem tudom pontosan, mennyire tért el ez a képernyőn látott játék Rejtő írásától, Geszty Péter átdolgozása, képernyőre alkalmazása mit változtatott rajta, de bizonyos, hogy ez a fajta olcsó hatásvadászat, ez a harsányság, amivel Az admirális nyolcvan perce „jeleskedett”, idegen tőle. Mintha a rendező egyik-másik színészt teljesen szabadjára engedte volna, hagyta régi patentjeik túljátszását. Például Agárdi Gábor közja- tékai messze túlléptek a bohózatban is elfogadható határon, ugyanis ripacsot alakítani ripacskodással, igen nagy feladat, nem merülhet ki a puszta túljátszásban, a mindeneknek elébe és fölébe tolakodásban. Ilyenfajta bohózatjátszásnak már nem szabadna teret adni a képernyőn. Különösen elgondolkoztató ez akkor, amikor egy nappal korábban életbe lépett a műsoridő jelentékeny csökkentésére vonatkozó kormányrendelet. Ha takarékoskodnunk kell, úgy jobban megválogatandó, mire pazaroljuk a megmaradt adásidőt. Például pénteken már elmaradt a Marcel Carné életműsorozatból az ígéretes Mire megvirrad, elmaradt a Szabó Jstván-sorozatból az Álmodozások kora, vasárnap is elmaradtak korábban tervezett művek, amelyeknek sora a legkülönbözőbb közönségízlésekkel és -igényekkel találkozott volna, s szívesen fogadták volna százezrek az említett bohózat helyett, amihez ráadásul még töltelékműsort is kellett csatolni. Sajátos műsorszerkesztési koncepcióról vall, hogy a szombat esti bosszúságba berobbantják a tűzijátékkal körített boldog új év kívánatét és elrikkantják a Bordalok diszkóritmusban szereplői, hogy „Most kezdődik a, most kezdődik a tánc ...” Érthető, ha a Magyar Televíziónál zavart okozott a kényszerű kormányrendelet a műsorok gyors átrendezésével. De meg kell találni a megfelelő arányokat, mert az első napokból levonható következtetések nem éppen ígéretesek.. Elmarad a már említett két filmrendező életmű-sorozata, de megmarad a Hazárd megye lordjai, meg az Egy pár cipő soksok kilométerre című olasz ifjúsági (!) film a maga meghökkentő nyelvezetével, pikáns epizódjaival, egész zavaros mondandójával. Megmaradnak a hirdetések, sőt nőnek időben. Az Oldás és kötés című vitaműsor első fele lement, az elmaradt második részről még nem szólt a krónika. Mindezt tekintsük már múltnak, hiszen változtatni nem lehet rajta. Mindenesetre nagyon átgondoltan kell tervezni. (Nem elég, ha a televízió önmaga műsorainak reklámjáról mond le önzetlenül!) A nézői igények összetettsége ugyanis nem változott, a mindent megértő jó szándék ellenére sem csökken a legnagyobb tömegekre ható politikai információs, propaganda- és szórakoztató intézménnyel szemben. Benedek Miklós Lazítás a ládában New Yorkban nagyon divatos az „isolation itank” egy 20—30 centiméter magasan vízzel és benne feloldott keserűsó,val megtöltött para- lelepipedon formájú tartály, melynek használata nagyon egyszerű: az ember bemegy a tartályba, kényelmesen elhelyezkedik a vízben, amely magas sótartalma miatt a testet a felszínen tartja, magára húzza a tank fedelét, és egy órán át a világtól teljesen elszigetelve, sötétben és csendben lebeg. „Nincs ennél jobb módja annak, hogy az ember visz- szanyerje az erejét” — mondja az Ötödik utcában levő Tranquility Tanks központ együk állandó látogatója. A központ 24 órán át üzemel, 10 tartálya van és csak egy hónappal előre bejelentett vendégeket fogad. Főleg menedzserek, ügyvédek, tőzsdeügynökök látogatják. Egy tank ára bonyolult szűrő- és szabályozó- rendszerei miatt 4000 dollár. Az „isolation tank” feltalálója John Lilly amerikai neurofiziológus. A kezelés frissítő hatásának szerinte az a titka, hogy amíg a páciens a „tank”-ban tartózkodik, nem érik külső ingerek, ezért szellemi aktivitása megnövekedik, sokkal intezívebben, sokkal inkább alkotóan tud gondolkodni, mint szokásos külső környezetének észlelése közben. A „vízi terápia” divatja Olaszországban is megjelent. Az első „isolation tank” Firenzében működik. ^Amikor kipróbáltam a »tankot«, úgy éreztem, más ember lettem — mondja Silvana Risicato, a Colsus szépségszálon tulajdonosnője. — Az első tíz percben az ember nem találja a helyét ebben a szűk és sötét térségben, de azután mintha transzba esne, mindaz, ami néhány perce még gondot okozott, jelentéktelennek tűnik. Amikor kijöttem a tartályból, erősnek, tökéletesnek éreztem magam, és rendkívül világosak voltak a gondolataim.” Ez lesz a következő szám! Halász Judit. Ezt szeretem a legjobban... Fotó: Laczó József A Vénusz titkai Az NDK gyártmányú, infravörös Fourier-spektrométe- rek segítségével számos új adat került a szakemberek birtokába a Vénusz atmoszférájáról. . Az adatok elemzése már eddig is több meglepetéssel szolgált. Kiderült például, hogy a bolygó atmoszférája sok tekintetben megegyezik a földivel. Érdekes módon a felhők a Vénuszon is vízszintesen rétegződnek. A gázelemzés viszont azt bizonyítja, hogy az itteni atmoszférában egyes nyomgázok koncentrációja magasabb, mint feltételezték. A széndioxid-koncentráció a felső felhőréteg pereméhez kötődik. A spektrométerek legfőbb feladata a Vénusz széndioxid-nitrogén atmoszférájának beható vizsgálata. Mérések szerint a bolygón az atmoszféra nyomása kilencvenszer nagyobb, mint a Földön. Ez a hatalmas nyomás hatást gyakorol a szomszédos bolygókra is. Az infravörös Fourier-spek- trométerek a precíziós optika és a fejlett elektronika termékei. .A műszerek mintegy háromezer mérési adatot mikroszámítógépek segítségével tettek továbbításra alkalmassá, amelyek aztán 100 millió kilométeres távolságból a Vénusz-kutató szovjet űrszondával jutottak a Földre. kulturális demokrácia Gyakran előfordul az újságíróval, hogy egy-egy eseményről, tanácskozásról nem tud szabályos tudósítást írni. Több oka is lehet ennek. Előfordul, hogy maga az esemény súlytalan, nem eléggé közérdekű, vagy a tanácskozáson nem fogalmazódik meg eléggé markánsan a mondanivaló. Ezek sem mindig haszontalan időtöltések, mert a hallottak további gondolatsorokat indíthatnak el. Ilyen tanácskozás volt szerda délután a Hazafias Népfront megyei közművelődési munkabizottságának megbeszélése is. A téma, az idei munkaterv volt, ám a dolog természetéből következően több izgalmas aktuális kérdés is szóba került. A legfontosabbként a közösség és kultúra viszonyát emelném ki. Tudjuk — mert tapasztaljuk —, de mostanában sokat hallhatunk és olvashatunk is mindkét fogalomról: a közösségek hiányáról és a kulturális életünk zavarairól is. Hajlamosak vagyunk sokszor szembeállítani a két fogalmat, mindenesetre szétválasztani egymástól. Ennek oka az a sajátos és sajnálatos kettősség, amely a spontán igények és a „kulturális kínálat” között feszül. A leggyakrabban elhangzó panasz mostanában a pénzhiány. Azért nincs ez, meg az, mert nehéz a gazdasági helyzet — mondja a népművelő, máskor meg ő panaszkodik, hogy nincs igény, érdeklődés a felkínált rendezvények iránt. Mindkét állításnak van alapja, de megfogalmazódik bennünk az az ellentmondás is, amelynek feloldása elsősorban nem anyagi, hanem szemlélet kérdése. Vegyük itt példaként szemügyre a kistelepülések ügyét. Hogyan jött létre a mai helyzet, amikor gyakorlatilag értelmiségi nélkül maradt sok kisfalu, miután elköltözött a tanács, az iskola, de még a tsz-központ is? Objektív szükségszerűség volt ez? A válasz csak fenntartásokkal lehet igaz. Csak most kezdjük felismerni, hogy milyen szociológiai és szellemi eróziót indított el ez az intézkedés, ám a megoldást magát még nem látjuk világosan. A leromlott, elhanyagolt intézményhálózatra (mozik, könyvtárak, művelődési ház) rengeteg pénzt kellene visszapumpálni ahhoz, hogy ezek (ismét) működőképesek legyenek. Nincs. Ezt mindenki belátja, ugyanakkor nem is nyugodhatunk bele ebbe a helyzetbe. Itt jön a Hazafias Népfront szerepe, mint egyetlen még minden településen létező tényezőé. Miután eleven kapcsolatban áll a lakossággal, jól kell ismernie a közösségek igényeit is. Pénzt ugyan nem adhat — mert honnan? — de támogathatja azokat a társulásokat, egyesüléseket, kezdeményezéseket, amelyek a lakosság valóságos érdekeit fejezik ki. Sokszor éppen az a gond, — hangzott el ezen a tanácskozáson is —, hogy a helyi tanácsok szemlélete nem eléggé nyitott a kultúrára. Miután sok jogkört és jogosítványt úgymond „leadtak” a tanácsoknak, sokszor igenis személyeken múlik az, hogy a helyi kulturális élet milyen anyagi erőforrásokhoz jut. Konkrét példát? Ahol a tanács és a tsz vezetői szeretnek olvasni, ott nem csupán kipipálandó tétel lesz a könyvtár. Arról is esett szó, hogy sok településen van mozgás, sőt eredmény is. Kele- mér—Gömórszőlős igazán nem metropolis, ám amit az E. Kovács László vezette honismereti kör tesz, az példaszerű, országos híre van. Nemcsak Tompa Mihály emlékét (és hajdani házát) gondozzák, de kiállításokat, koncerteket, tudományos üléseket is szerveznek. Messze lekörözve ezzel nagyobb és tehetősebb községeket is. A közösség és a kultúra kapcsolata csak alkotó lehet. Mit jelent ez? Évszázadokon keresztül kultúrában is „önellátó” volt a falu, nem „feptről”, az államtól várta, hogy kiszolgálják. Ma sem mindig az a jó, amit az íróasztalok mellett találnak ki. Sőt! Ugyanakkor jelentkezett egy másik veszély is mostanában, s ez már nemcsak a falut fenyegeti. Különböző — érvényes fellépési engedéllyel rendelkező! — haknibrigádok járják az országot, s igencsak borsos áron terjesztik az igénytelenséget, ízléstelenséget. A gyakorló — és igényes — népművelőt, könyvtárost, pedagógust elkeseríti, amikor látja, hogy a vendéglátóipar szórakoztatás címén olykor még a gyerekeket is becsalogatja ezekre a rendezvényekre. Hol a halár, és ki mondhatja ki az álljt, ne továbbot az ízléstelenségben? Egy percig se hihetjük azonban, hogy ez adminisztratíven megoldható. A kultúrában sincs légüres tér. Csak a differenciált és gazdag kínálat, s természetesen a tudatos ízlésformálás hozhat itt is fordulatot. S itt megint visz- szajutunk a pénzhez és a közösséghez. Számos példa mutatja, hogy a saját érdekeiért a lakosság is tud és hajlandó áldozatot hozni — legyen szó kistelepülésről, vagy lakótelepről. Miskolcon is több kulturális egyesülés alakult, illetve fog alakulni a közeljövőben. Ezek nem konkur- rálni akarnak az intézményekkel, de igenis valós igényeket, hiányokat töltenek, elégítenek ki. Az lenne a kívánatos, hogy az intézmények teret és otthont biztosítsanak nekik, akár anyagi áldozatok árán is. A haszon többszörös lehet, hisz közönséghez is juthat ezáltal, de nem lebecsülendő a közérzet, közhangulat sem, amely jelentősen javul ezáltal. A kultúra demokráciája el sem képzelhető másként. A Hazafias Népfront köz- művelődési munkabizottsága nem hatóság. Csupán ajánlásokat tehet, amelyeket vagy elfogadnak a határozati, cselekvési lehetőséggel is bíró hatóságok, intézmények, vagy sem. De hiba lenne oda nem figyelni, lebecsülni mozgósító erejét, ismereteit, tapasztalatait. Korunk egyik nagy betegsége a közöny, az eldologiasodás, a befelé fordulás, az értékrend elbizonytalanodása. Különösen a fiatalok szenvednek ettől, őket fenyegeti ez a veszély. A kultúra és a demokrácia az egyetlen esély arra, hogy ezt a folyamatot megállítsuk, visszafordítsuk. Ne sajnáljuk hát rá sem a pénzt, sem az energiát. A mi dolgunk cselekedni. (liorpácsi) Hogy, hogynem, szívesebben emlegetjük a nagyivókat, s szinte szemérem — netán gyanakvás — veszi körbe azokat, akiknek volt akaraterejük, és életüket, társadalmi létüket veszélyeztető méretű ivásról, az alkoholizmusról szoktak, szoknak, szoknának le .. . Az ember hajlamos arra, hogy fontosnak tartott dolgaihoz bölcsességek megerősítő erejét kérje, ha érvelni akar; de miféle érv az, ha valaki gyengeségét borba fojtja, mert abban „igazság vagyon”, s hiába hívnánk vissza, hogy „csak a kevés orvosság”; ereje már nincs, vagy csak nagyon nehezen, stációkon keresztül jut vissza a normális mértékhez. Már ha visszajut... Lehet inni, persze, hogy lehet, bort, sört, töményét, de mértékkel, élvezettel, a jó társaság kedvéért, a frissítő kortyért, örömből, bánatból, kíváncsiságból. • Beszélgető partnerem már kimondta a téma mottóját, még ha kissé szleng stílusban is: „Akaraterő nélkül megette a fene az egészet.” A miskolci AE (alkoholellenes) klub egyelőre a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban kapott otyiont. Tag„Megfogadtam: nem iszom!” jai itt jönnek össze, próbálnak közösséggé kovácsolód- ni, legyűrni ellenszenvet, ellenérzést, harcolnak önmagukkal, környezettel és segítő kéz nélkül ez bizony nehezen megy. A klub elnöke csakis absz- tinens lehet. Ehhez akaraterő kell, cél, ami elfeledtet egy fellazult állapotot, amin már az elvonókúrák sem segítettek, csak rekordot állítottak fel: mennyi volt és valamennyi eredménytelen. De még felfogható volt: elveszíthet valakit, valakiket, akik a legfontosabbak. A küzdelemről kevesebbet beszélt, mint akármelyikük, ha szóba került. Ez csak az övé, mint minden nagy harca az embernek, önmagával. Aztán az évek óta tartó győzelem ... és most vezeti a többieket. Pártoló tag. Olyan közegből került ide, ahol „folyik az alkohol”, nem akart részes lenni benne. Vállalja, hogy itt akár „rendes” tagnak is nézhetik, de azért mutatja az igazolványát: másfajta bélyege van. Jól érzi itt magát, s környezete is, talán tehet valamit. Kólát kínár és mesél. Szervez. A foglalkozás végén hazautazik, távoli, ^idegen településre, ahonnan mindig eljön a klubba. Mert tag. Az orvos, szakmai és társadalmi elfoglaltsága mellett, ha csak teheti, mindig eljön ide. Csendes öröme van az eredményekben. Ha nem is nő nagyon a tagság száma, de kirívó visszaesés nincs. Szakmai kérdésekről nem esik szó, de minden egyéb téma. Munkahely, keresés, beilleszkedés, esetleg új munkahely ... Család, gyereknevelés, új család keresése, mivel lehet enyhíteni a szorongató magányt, amelyből különben ismét út vezethet az alkoholhoz. A kislány élvezettel majszolja a tortát. Itt ül apa mellett, aki éppen a moziról mesél és kólát iszik, arról is szó van, hogy a klub hová megy legközelebb kirándulni. A bizonyítvány is javult, és apa most már egyre többet van otthon. A miskolci klub egyre szorosabb kapcsolatot tart fenn megyénk más városainak klubjaival. Regionális és országos feladataik vannak. Csak valahogy a társadalmi szervekkel, üzemekkel, vállalatokkal alakul nehezen a kapcsolat. Előítélet? Hogy’ bizonyítson valaki, ha nem kap tiszta lapot, valameny- nyi bizalmat? A klub idei tervében kiemelt szerepet kap tudomásra juttatni, hogy dolgoznak, eredményeik vannak, van akaraterejük. Még ha sokan fenntartással is veszik ... Köpcczi Edit A legilial lemezlovas
