Észak-Magyarország, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-12 / 9. szám
1985. január 12., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 15 Herrera visszavonul sport Visszavonul a kubai Angel Herrera, kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok ökölvívó. Tizenkét éves pályafutása alatt 232 mérkőzést nyert meg és "csak 22-t veszített el. Esztendőkön át nem talált legyőzőre, diadalmenetét 15)7(5- ban, a montreali olimpián kezdte. Nem sorolták a szorító technikai virtuózai közé, de hősként ünnepelték azt az ökölvívót, aki végigállta ellene a három menetet. Elsősorban a keménység, a hihetetlen győzni akarása volt a legnagyobb fegyvere. Minden társának példát mutatott, hogyan kell dolgozni az edzéseken, s hogyan kell készülni a mérkőzésekre. Herrera a hírek szerint ezután sem szakad el az ökölvívástól. Edzősors Ügy tartják, hogy az edzők élete mindennek nevezhető, csak éppen nyugalmasnak nem. Megítélésük teljes mértékben függvénye az általuk dirigált csapat szereplésének. Az alábbiakban egy olyan szakvezető mesél, idézi fel pályafutásának egy szakaszát, aki együttesével megjárta a mennyországot, később pedig megízlelhette a keserű poharat is. „— A hívásnak nem tudtam ellenállni. Olyan helyre . kerültem, ahol érzésem szerint lehetett ALKOTNI. Megfelelő játékosanyag állt rendelkezésemre, olyan srácok alkották a gárdát, akik éhesek voltak a sikerre. Gyorsan megtaláltam velük a közös hangot, viszonylag rövid idő alatt asszimilálódtunk egymáshoz. Az volt a szerencsém, hogy elsősorban a vezéregyéniségek fogadtak el. Ez roppant fontos, mert ha a legjobbak egy emberként állnak az edző mellé, akkor már félig nyert ügyet képviselhet, az ember. A bajnokságban várakozáson felül szerepeltünk. Előzetes terveinkben az nem is szerepelt, hogy megpályázzuk az első helyet, de úgy alakultak a dolgok, hogy mi leltünk az aranyérmesek. Az osztályozón aztán elcsúsztunk azon a bizonyos banánhéjon, s nem kerültünk a legjobbak közé, de ez talán így volt megírva a sors könyvében. Nem dőlt össze a világ, csak néhány szurkoló értetlenkedett, s kürtölte tele a várost azzal, hogy nem is akartunk feljutni. Azt mondanom sem kell, hogy az állítás képtelenség, mert hol van a világon olyan együttes, aki a siker kapujában önként visszakozna. Ment az élet tovább, közben azért történtek változások. Egy-két erősségünk eltávozott tőlünk, s a helyükre korántsem velük azonos értékű embereket igazolt a klub. Egy szó, mint száz: gyengültünk. Csakhogy ezt rajtam kívül mások egyszerűen nem akarták észrevenni ... A következő idényben még ettől függetlenül ment a szekér, s a feljutást jelentő második helyen zártunk. A távaszt azonban, amely következett, jobb lenne mielőbb elfelejteni. A harmadik idény végéig szólt a szerződésem. Csakhogy közben megint gyengültünk, s akik jöttek, fikarcnyi erősítést sem jelentettek. Sőt, felfogásuk, hozzáállásuk, a sportághoz való viszonyuk miatt kifejezetten aláásták az együttes morális egységét. Mór nem volt tartása a csapatnak, tudtam, hogy megint a szakadék szélén táncolunk. Így is történt. Akkor még csak éreztem, most már pontosan tisztában vagyok azzal: törvényszerűen alakult így ez az egész. Az a négyfogatú hintó, amelyből kivesznek két paripát, természetesen nehezebben halad úticélja felé. Így jártunk mi is, egyre döcögősebb lett a játék. A tavaszi idénynek megpróbáltunk vállvetve nekiveselkedni, de három mérkőzést követően egyszerre megfagyott körülöttem a levegő. Nem az öltözőben, hanem a sportirodában éreztem ezt a légkörváltozást. Válaszút elé kerültem, de nem halogathattam a döntést. Nagyon nehéz szívvel ajánlottam az egyesület vezetőinek, hogy bontsuk fel a szerződésemet. Ügy vettem észre, ezzel megkönnyítettem a dolgukat, mert már törték a fejüket valamilyen lépésen. Az öltözőben a srácok el sem akarták hinni a történteket, jómagam győztem meg őket azzal, hogy higgyék el: mindenkinek így lesz a legjobb. A váltás bizonyára megmozdítja a segíteni akarókat, jobban odafigyelnek' a csapatra, amely végül nem elsősorban az új edző személyének köszönhetően maradt bent, sokkal inkább az egyéb körülmények hatására hosszabbította meg tagságát... Akkoriban fél évem volt, hogy gondolkozzak a történteken. Továbbra is kijártam korábbi együttesem hazai mérkőzéseire, s ugyanúgy örültem győzelmüknek, mintha én küldtem volna őket a csatába. Már nem kötött hozzájuk a hivatalos papír, de az együtt töltött kél és fél esztendőt nem lehet egy pillanat alatt kitörölni emlékezetemből. Nincs is ilyen szándékom, mert most. is jó érzésekkel gondolok rájuk, s büszke vagyok arra, hogy együtt munkálkodhattunk. Egyetlen dolog jelent tüskét a számomra. Az, hogy akkoriban nem találtam meg a klub vezetőiben a partnert. Könnyedén megfeledkeztek arról, hogy értünk el mi gyönyörű eredményeket is, s kizárólag az én nyakamba varrták a sikertelenségeket. Pedig nem változ tam meg. A követelményeken sem lazítottam. A csapaton belül törött el vala mi. az új fiúk más széllé met terjesztettek az öltöző ben ... Többször is szóltam a vezetőknek, hogy ez vagy az a srác nem közénk való. Semmi foganatja nem lett, dédelgették őket. Ezt persze a többiek sem fogadták tapssal, ami érthető, hiszen ők a lelkűket tették ki egy- egy mérkőzésen, az újak legfeljebb szóban igazolták rátermettségüket ... Most egy alacsonyabb osztályban szereplő csapatnál dolgozok. Ezek a fiúk szív- vel-lélekkel gyakorolnak, a szurkolók szeretik őket. s azt hiszem, engem is elfogadtak. Egy ideig biztosan nem kívánkozom NB-s csapathoz, később, talán . .. Egyelőre ez a munka teljesen kielégít, leköti minden energiámat. * Ha egy csapat sorozatosan nyer, az edzőt is vállra emelik. Olyankor fürdik a népszerűségben, az utcán ismerősök, ismeretlenek veregetik meg a vállát, s nem ritkán tanácsokkal is ellátják. Sikertelenség esetén változik a helyzet, ilyenkor nem sikk vele megjelenni, egyszeriben ő a fekete bárány, akit kerülni kell. Mondják: ez az edzők sorsa. Doros László „Hű, de nehéz!” Szabó István felvétele Béke a brazilokkal? Joao Havelange, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) brazil elnöke Asunei- onban nyilatkozott a következő világbajnokságok lehetséges rendezőiről. — A világ legjobb csapatai 1986-ban Mexikóban találkoznak, négy évvel később pedig Olaszország lesz a házigazda — mondta. — Minden tőlem telhetőt elkövetek annak érdekében, hogy az olaszok után. 1994-ben Brazília rendezze a világbajnokságot. Havelange ezek szerint véglegesen békét köt a brazil labdarúgó-szövetséggel. Közöttük nagyon is kiéleződött a helyzet azok után, hogy Kolumbia visszalépett az 1986. évi VB lebonyolításától, s Havelange a jelentkezők közül nem vett tudomást Brazíliáról, sőt kifejezetten ellenezte, hogy ők ugorjának be. Az elnök azt is elmondta, hogy az 1994. évi VB színhelyét a FIFA 1988-ban jelöli ki, s hangoztatta, hogy Brazília kilátásai nagyon kedvezőek. .— Végre jó hírekkel is szolgálhatunk! — felelte Erdélyi János, a Borsod megyei Ökölvívó Szövetség elnöke és Haris László főtitkár, amikor beszélgetésre, mérlegkészítésre és terveik ismertetésére kértük őket. Korábban sokszor panaszkodtak, és — emlékeztek. A dicső múltra, amikor is szakosztályaink nagyszerű eredményeket mutattak fel, rendszeresek voltak a csapatbajnoki összecsapások, a népkerti Vigadóban például olykor több százan is jegyet váltottak egy rangadóra. Aztán telt-múlt az idő, és több más sportágéval együtt az ökölvívás népszerűsége is leértékelődött: Mutatóba azért néhány szakosztály megmaradt. .. — Jelenlegi elnökségünk másfél esztendeje kapott megbízást arra, hogy Borsod visszafejlődő „bunyóéletét” egyenesbe hozza — mondta Haris László. — Távlati fejlesztési tervet dolgoztunk ki, igyekeztünk megsokszorozni a társadalmi munkások számát. Munkánkhoz nagy segítséget kaptunk közvetlen feletteseinktől, a megyei tanács vb testnevelési és sport- osztályának munkatársaitól és az országos szövetségtől Az ünnepekre hazalátogató, külföldön munkát vállaló labdarúgók közül többen is „elsírták” magukat az elmúlt héten a lapok hasábjain. Nem először derül ki, hogy a nagy reményekkel (dollárezrek) útnak induló labdarúgók csalódottan, s idő előtt térnek vissza a profiélet ko- pasztóvizéből a hazai langyos medencékbe. Egy-két hét alatt Póczik, Weimper és Váradi Béla nyilatkozott arról, hogy „anyám, én nem ilyen lovat akartam". Előfordul az ilyesmi, különben is a válóperek korát éljük, sok a csalódott házasember, miért épp a focisták kötnének felhőtlen házasságot a nyugati klubokkal? Szóra sem volna érdemes az egész, kimentek, megpróbálták, nem sikerült, elváltak, kész. De az már gondolkodásra készteti az embert, hogy eddig valamennyi pórul járt labdarúgó nyilatkozatából az derül ki, hogy ők mentek, hajtottak, akartak, ment is a foci, de a kinti klub, az elnök, az edző, a játékostársak egytől egyig tisztességtelen eszközökkel operáló gonosztevő, akiknek egyetlen gondjuk; hogyan lehetne kiütni a magyarokat. Inkább essen ki a csapat, inkább ők se keressenek egy fillért se, de a magyarokat lehetetlenné kell tenni. Hát nem furcsa? A brazilok, argentinok, dánok, svédek, hollandok, nyugatnémetek, jugoszlá- vok, lengyelek, csehek ellen semmi kifogás, azokat befogadják, a magyarokat nem ... Illetve ... Egy-két kivételről azért tudunk. Annak idején Puskás, Kocsis és még néhányan egészen jól kerestek, aztán a mostaniak közül Fazekas, Bálint és talán Nyilasi, Szokolai is a befogadottak közé számít. De a többség! Legtöbbjük egy, esetleg két évig vegetál, a többség a második évet már egy másodosztályú csapatnál tölti, s aztán jön haza, nyilatkozik, sajnáltatja magát, s itthon akarja bizonyítani, hogy mekkorát tévedtek a kintiek. S legtöbbször aztán itthon is egy év után szögre akasztja a stoplist. Nem tudom, hogy ezeket a nyilatkozatokat olvasva, kinek mi jut eszébe. Isten ments, hogy azt feltételezném, hogy a focisták nem mondanak igazat. Biztos, hogy valóban igaz; kevés játéklehetőséget kapnak, s a kenyérharc könyörtelen farkastörvényei néhány, talán nem egészen sportszerű eszköz bevetésére kényszeríti a játszótársakat. De azt gondolom, hogy az elkényeztetett, az évekig agyondédelgetett, itthon öttízperces jó játékért tízezreket zsebrevágó magyarok egyszerűen nem tudják átlépni saját árnyékukat. Hiába igyekeznek, akarnak odakint sokkal jobban, mint itthon, nem megy, nem tudnak kibújni a saját bőrükből. A harmincéves kora után, tehát már „leszálló ágban” kijutó sportoló hogyan is nyújthatna többet, mint a kinti huszonévesek? A kudarcot elfogadtatni bizony kellemetlen dolog. Presztízsveszteség nélkül kikeveredni belőle keveseknek sikerül. A bizonyítványt megmagyarázni lehet éppen, csakhogy ettől az érdemjegy nem lesz jobb. S a foci világában a bukott tanuló ritkán tud eredményesen osztályt ismételni. A tanulság meg csak annyi, hogy aki külföldi egyetemen akar „továbbtanulni”, az az itthoni általános és középiskolát ne közepesen végezze ... (szatmári) — „Szaladjunk” át a tavalyi eredményeken! — ötvenkilenc olimpiai pont jutott versenyzőinknek. Ez rendkívül biztató, hiszen a bűvös ötvenes határt még sohasem léptük át. A különböző korcsoportú országos bajnokságokon Isaszegi és Bodnár első, Szabó és Szűcs második, Dubszki, Hornyák, Iváncsik és Csépányi harmadik helyezést szerzett. Ami a minősítéseket illeti, négy első osztályú (Isaszegi, Csépányi, Bodnár, Bara), valamint három ifjúsági aranyjelvényes (Iváncsik, Baranyi, Riczu) sportolót „termeltek” a szakosztályok. A versenyeken elsősorban a Borsodi Bányász öklözői jeleskedtek! A szakosztályok megyei rangsora így alakult: 1. B. Bányász, 2.' Mezőkövesdi MSE. 3. Sárospataki TK, 4. Miskolci VSC. A tavalyi év végén két újabb szakosztály is alakult. A Miskolci Kinizsi a Gyermekváros fiataljaira épít. Jó körülmények állnak rendelkezésre, az edzéseket negyvenen látogatják. Hetente háromszor gyakorolnak, legtehetségesebbjeik pedig már versenyeken is jártak. A 101 -es számú Szakmunkás- képző Intézetben — a Borsodi Bányász segítségével és támogatásával — október 1- én hívták életre az öklözök „különítményét”. A foglalkozásokat Mészáros Árpád (aki edzői sikereit az egykori MÉMTE-ben érte el) vezeti. — A napokban a Sajóbá- bonyi Vegyész is megalakította szakosztályát! — vette át a szót Erdélyi János. — A gyerekekkel kezdték a munkát és ígérik: nagy gondot fordítanak majd a kiválasztásra. A szövetség természetesen elsősorban szakmai vonalon nyújt részükre támogatást, valamint arra törekszik, hogy az edzőket, vezetőket egy érdekegyeztető tárgyalásra egymás mellé ültesse! Korábban ugyanis a borsodi ökölvívóéletet nagyon is jellemezte a „fúrás-faragás”. Azt valamennyi szakosztály háza táján tudomásul veszik, hogy a sajószentpé- teriek vezető szerepe vitathatatlan. A legképzettebb edzők, sportolók a piros-fekete színeket képviselik, a feltételek is náluk a legjobbak. A kisebb, úgynevezett nevelő egyesületekben felbukkanó tehetséges bokszoló- kat tehát a Borsodi Bányászhoz kell irányítani! A szövetség — nagyon helyesen — ezt az álláspontot képviseli és örvendetes, hogy az „irányelvet” a klubok is magukévé tették. A testület az edzői, versenybírói gárda bővítése érdekében is fáradozott. A segédedzői tanfolyamon jelenleg hárman, az edzőin ketten tanulnak. A III. osztályú „játékvezetői” vizsgán tizenhármán feleltek meg. Kiírtak több technikai minimumvizsgát is. Nagy erőfeszítéseket tettek a mezőkövesdiek, és sárospatakiak támogatása érdekében, valamint azért, hogy az MVSC-nél is rendeződjenek a sorok. A vasutasoknál — társadalmi munkában — új szakvezetők (Ferencz István és Semsák Sándor) kerültek a kormányrúd mellé, s várhatóan eredményes tevékenysége ’ rukkolnak ki. Az MMSE c< esztendővel korábbi önmagához képest már előrelépésről számolhat be, s Patakon is „mozgolódnak”. A megyei szövetség kidolgozta idei elképzeléseit is. Szeretnék, ha Özdon újra életre kelne az ökölvívás, az ügynek nem a Kohászt, hanem valamelyik más egyesületet, esetleg vállalatot, üzemet akarják megnyerni. Terveik között dédelgetik, hogy ismét megszervezik a megyék közötti ifjúsági válogatott mérkőzéseket. Hatékonyabbá kívánják tenni saját munkájukat, ennek érdekében egyes bizottságaikat átszervezik, felfrissítik és szem előtt tartják majd a szakmai továbbképzést. — Versenynaptáruk elkészült, az év első felében öt eseményt rendezünk meg — mondta befejezésül Erdélyi János. — A jövő héten Sa- jószentpéteren kerül sor a megyei serdülő, ifjúsági és felnőtt bajnokságra, majd az MVSC csarnoka ad otthont az úttörő-olimpia megyei döntőjének. Februárban a területi úttörő-olimpiát ugyancsak megyénkben vívják, májusban a mezőkövesdi Matyó Kupa, júniusban pedig a miskolci Felszabadulási emlékverseny zárja a „tavaszi” szezont. K. T. Fellendül megyénk öliósportja?
