Észak-Magyarország, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-10 / 7. szám
1985. január 10., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Makszim Gorkij irta: „Az emberek társadalmi-kulturális fejlődése csak úgy megy végbe szabályosan, ha a kéz tanítja a fejet, azután az okosabbá vált fej tanítja a kezet, s az okos kéz újból és még erősebben segíti elő az agyvelő fejlődését." Amit érthetünk szó szerint és képletesen, egyének, közösségek kapcsolataira, kölcsönhatások alakította viszonyaira, ám bárhogyan értsük is, egy valamit, mint legfontosabbat, nem tolhatunk félre az előbbi gondolatmenetből: és ez a tapasztalat elsődlegessége. közeledés Köznapi tanúk Érdekes mádon a tapasztalatok mindennapos gyűjtésekor legtöbbünk nagyobb figyelmet szentel annak, ami a magunk munka- és élet- körülményeitől elüt, különbözik, mint ami hasonló vagy éppen azonos. Erről a sajátos véleménytőről azután féligazságok és tévhitek sarjadnak. Ma háromszor akkora a középiskolát végzetteknek a népességen belüli aránya, mint volt 1960-ban. A tény példa is egyben, annak illusztrálására, vajon komolyan vehet- jük-e az olyan általánosításokat, mint azt például, hogy a termelési kultúra magasabb színvonalához hiányoznak a képzett emberek? Másfelé tekintve: 257 ezer ember él napjainkban ötszáz leieknél kisebb népességű településeken. Vajon igaz lenne az az általánosítás, hogy ők — csupán ebből a tényből következően, és figyel rryL'n kívül hagyva helyzetük minden más jellemzőjét, így a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyüket — kizárólag hátrányokat jussolhatnak a közös javak elosztásakor? Fejlődésünk döntő elemének rögzítése egyetlen mondatban, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a XIII. kongreszszusra szóló irányelveiben. Így hangzik: ,,A társadalom alapvető osztályainak és rétegeinek közeledési folyamata nagymértékben előrehaladt.” Ami nem azt mondja, hogy nincsenek számottevő különbségek az élet- színvonalban, a műveltségben. az életmódban és más jellemzőkben, hanem azt emeli ki, a különbség kisebb, mint volt korábban. A népgazdaság 1965. évi terve jó idő eltelte után szólhat először a reálbérek csökkenésének megállításáról; nem könnyű feladatról. Ami kevésbé ismert — és ami szemben áll a közhiedelmekkel —, az az, hogy szinte „kidekázva” egyformán alakult a munkások és az alkalmazottak reálbére, illetve a mezőgazdasági szövetkezeti dolgozók reálkeresete, 1975-ig visszatekintve is — azt száznak véve — mindössze 0,3 százalékos az eltérés ... ! A háztartások jövedelemszintjei között a kiegyenlítődési folyamatok a meghatározóak. Például a szellemi foglalkozásúak háztartásaiban évtizede az egy főre jutó személyes jövedelem 37 százalékkal haladta meg a munkásosztályhoz tartozó családokét, tíz év elteltével ez a különbség 25 százalékra csökkent. Ami nemcsak ilyen összehasonlításban igaz. Lényeges jelzője a kiegyenlítődésnek az is, hogy a kettős jövedelmű — munkás és paraszt keresőt egyaránt magába foglaló — családoknak a munkásokéval szembeni jövedelmi előnye egy évtized alatt 17-ről hét százalékra mérséklődött. még mindig tetemesek a különbségek. Leggyakrabban azonban nem az osztályhoz — réteghez — tartozás az ok, hanem például a lakhely közigazgatási rangja, gazdaságföldrajzi helyzete, kommunális fejlettsége. Lényeges tényezője az életszínvonalnak, hogy 1984- ben az aktív keresők 31,3 százalékát az ipar, 21,7 százalékát a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás foglalkoztatta, s hogy az aktív keresőkön belül a nők aránya már 45,5 százalék. El ne feledjük: a hatvanas években a paraszti jövedelmeknek a munkásosztályéhoz . való felzárkóztatása volt a cél. A hetvenes években azután némi paraszti előny alakult ki, majd a hetvenes évek végén és évtizedünk eddig eltelt esztendeiben szinte teljesen azonos lett a munkásosztály és a parasztság egy főre vetített személyes jövedelmének szintje. A szövetkezeti parasztság átlagkeresete kisebb ugyan a munkásokénál — 90 százalék körüli —. ugyanakkor a kiegészítő tevékenységből származó bevételek munkásokénál nagyobb aránya eltünteti ezt. a különbséget. Ezek ismeretében már meglehetősen ha- mari dolognak ítélhető a gyakran hallható vélekedés, a kinek könnyűről, a ki el jobbanról... Friss gond — és a közeledésnek ez is bizonyítéka, bár a nem kívánatosak közül való —, hogy a legutóbbi években a munkás- és a szövetkezeti paraszt családok egy tetemes részénél csökkent a könyvvásárlás, a színházlátogatás, egyértelműen anyagi okok következtében, mert ugyanakkor a múzeum- és kiállításlátogatások száma folyamatosan növekszik. Ami nem több, csupán apró példa arra, miMás mércék Előbbi példáink alapján leírhatjuk, lényeges jelzője a közeledésnek, hogy a családi jövedelmek szóródása ma sokkal kisebb, mint volt korábban. A népesség legmagasabb, illetve legalacsonyabb jövedelmű egytizede közötti különbség 3,8-szeres. Tíz éve 4,9-szeres volt... ! Egyre szembetűnőbb új vonás, hogy a család helyzetében meghatározó szerep jut — nem a foglalkozási, vagy egyéb tényezőknek, hanem — annak, milyen a kereső— eltartott arány, illetve a szülök hány gyermeket nevelnek. Fokozatosan háttérbe szorul, a gazdaság mely terepén dolgozik valaki, ha otthoni viszonyai — családi jövedelme alapján — lényegében azonosak az egészen más népgazdasági, foglalkozási terepen tevékenykedőével. Egyformán érinti például a családokat, hogy az óvodáknál a helyhiány miatt elutasított gyermekek száma az 1900. évinek az ötödére csökkent. Persze, az ilyen és hasonló szolgáltatások úgynevezett hozzáférhetőségében lyen bonyolult részösszetevők hatására módosul távolság és közeledés viszony- rendszere, milyen furcsa koreográfia szerint tesszük meg lépéseinket előre és olykor vissza. Mégis, bonyolultságok és különleges koreográfiák ellenére, azt mutatja a tapasztalat, az igazi rangot a társadalom mind több részterepén nem a hovatartozás, hanem a közösségnek nyújtott teljesítmény adja. Most már e ranghoz „csak” e kellő erkölcsi-anyagi elismerésnek kell szorosan társulnia, ebben is közeledve eszményeinkhez. M. O. Korszerű gépsoron palackozzák a borokat, a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát tolcsvai palackozó üzemében. Képünkön az automata gépsor címkéző része látható. Fotó: Laczó József Gázüzemű gépkocsik A Szovjetunióban a nem is távoli jövőben egymillióra nő a gázzal üzemelő teherautók és személygépkocsik száma. Az olcsó, s a környezetet sem szennyező üzemanyagra történő átállás évente 8 millió tonna benzin megtakarítását teszi lehetővé. Mint az Izvesztyija beszámolt róla, a napokban a moszkvai városi tanács hozott határozatot a gépkocsikat ellátó gáztöltő állomások építésének meggyorsításáról. A szovjet fővárosban jelenleg több száz teherautó, s több tucatnyi személy- gépkocsi fut gázzal. Számuk még tovább nőhet, miután az idén három, a további egy-két évben pedig még nyolc gáztöltő állomás felépül. A szovjet szakemberek a biztonságosabb üzemeltetés érdekében olyan üzemanyagellátó rendszert dolgoztak ki, amely lehetővé teszi, hogy a gépkocsik motorja a hagyományos benzinnel és gá zzal egyaránt üzemeljen. Az átállás egyikről a másikra a sofőrtől csupán egy szelep elfordítását igényli. A műhelyben A Tisiakeszi Mgtsz szerelőműhelyében Törő György szerelő dízelmotor adagolóbeszabályozását végzi. Fotó: Pásztor Károly A holnap korszerű technikájának kezelőiről, az ipar- fejlesztés távlati céljainak megvalósításáról, a szakmunkástanulók képzésének helyzetéről végzett átfogó, országos vizsgálatot a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság. A 221 vállalatot és szövetkezetét, 122 szakmunkásképző intézetet, 23 középiskolát és 16 megyei tanácsi szakigazgatási szervet érintő reprezentatív szélességű és mélységű elemzést 5000 szülő és gyerek személyes véleménye, 3000 kérdőív és 300 ankét tapasztalatai, tanulságai tették teljessé. A népi ellenőrök 175 ezer szakmunkástanuló oktatásáról, neveléséről rajzoltak hiteles képet, amely alkalmas általános következtetések levonására, megbízható alappal szolgál a szükséges kormányzati intézkedések kidolgozásához. A KÖZISMERETI TANTÁRGYAK Vitathatatlan a több, mint három évtizedes új* típusú szakmunkásképzés társadalmi és gazdasági életünkben betöltött fontos szerepe. Kétségtelen, hogy az itt képzett szakmunkások adják a munkásság gerincét, ők határozzák meg a termelés folyamatát és minőségét. Az oktatók többsége ennek tudatában — a helyenként mostoha körülmények ellenére is — áldozatos munkát végez Szükség is van erre, mert a vizsgálat tapasztalatai' szerint a leendő szakmunkások jelentős részének bőven van pótolnivalója a közismereti tantárgyak anyagából. Ezeket — kevésbé tartják fontosnak, szinte csak a bizonyítványszerzés szükséges, de felesleges terheket adó feltételeként fogják fel. Miután, a szakmunkásta- nuló-iskoíák a társadalmi mobilitás jelentős csatornái, s a termelőágazatoknak igen nagy szükségük van a magasabb műveltségi szintű, újabb szakmák elsajátítására képes, felkészült, szélesebb látókörű szakmunkásokra, halaszthatatlan feladat a képzés színvonalészemével íi fel ÉH 11 ilÉÍÉ 1 nak fokozatos emelése, amelynek első lépéseit még az általános iskolában kell megtenni. Természetes, hogy ebben a helyzetben a munkahelyek képzéskiegészitő szerepe különösen fontos. A vizsgálat nagyon sok jó példát is feltárt, ám az is igaz, hogy a vállalatok eltérő mpdon és mértékben támogatják a munkahelyi képzést. Az oktatók több mint egyharma- da csak néhány éve foglalkozik ezzel a tevékenységgel, a tanulók oktatásával megbízott szakmunkások jelentős része teljesítménybérben dolgozik. Mindezt még az is tetézi, hogy. sok helyütt a vezetés sem anyagilag, sem erkölcsileg nem ismeri el kellően a gyakorlati oktatást. EREDMÉNYESEK A SZAKKÖZÉPISKOLÁK örvendetes ezzel szemben, hogy szinte egyöntetűen pozitív a szakközépiskolát végzettek megítélése: az innen kikerült tanulók rövid időn belül pótolják a szakmai gyakorlottság hiányát, és — megfelelő elméleti alapok birtokában — gyorsan képesek továbbfejlődni. Biztató az is, hogy a vállalatok véleménye szerint a kezdő szakmunkások túlnyomó része a munkavégzéshez szükséges szakmai, gyakorlati jártasságot — a nehézségek ellenére — a belépést követő két-három év alatt elsajátítja, és alkalmassá válik a termelési-gyártási műveletek megbízható elvégzésére. Gátolja a gyorsabb szakmai fejlődést — s ezt elsősorban a szülők rótták fel —, hogy a tanulókat a munkahelyek gyakran nfem a szakmába vágó tevékenységgel foglalkoztatják: takarítással, bevásárlással töltik a gyakorlati oktatás idejét. Olykor — tették hozzá — még a személyes példamutatással is baj van: lógás, fusizás, gondatlanság, közömbösség, udvariatlanság, s más elítélendő jelenség befolyásolja károsan a szakmunkástanuló szemléletét, munkaerkölcsét. Számos gond forrása — állapították meg a népi ellenőrök —, hogy a jelenlegi érdekeltségi viszonyok nem segítik kellően a szakmunkásképzést. Hosszabb ideje látjuk-halljuk, hogy egy sor fontos szakmában állandósult a hiány, nincs elegendő jelentkező, s a végzettek közül is sokan elpályáznak. Szükségesnek látszik a szabályozás célirányos megváltoztatása, amely — a képzés szakmai szerkezetét a valós igényekhez igazítva — biztosítja a jelenleg hiányzó létszámot. ÚJ INTÉZKEDÉSEK Mindezek ismeretében megfelelő kormányzati intézkedések születtek. A VII. ötéves terv szociálpolitikai elgondolásaival összhangban várható a szakmunkásképzéssel összefüggő jelenlegi érdekeltségi viszonyok felülvizsgálata, az ösztöndíjak differenciálása, növelése. Olyan rendszer kimunkálása a cél, amely erősíti a fiatalok kötődését választott szakmájukhoz és munkahelyükhöz, s minden tekintetben nagyobb szerepet juttat a vállalatoknak a szakmunkástanuló-képzésben. Gazdasági élétünk változó követelményeihez jobban igazodó, rugalmas és szabadabb szakmaválasztási lehetőséget biztosító beiskolázási rendszer kialakításával foglalkoznak az érintett tárcák szakemberei is. A különböző ágazatok egyetértenek abban is, hogy már a képzés folyamán ösztönözni kell a tanulók érdekeltségét, erősíteni szükséges a felkészítés univerzális jellegét. Egységes az álláspont a tekintetben is, hogy a szakmunkás- képzés szakmai irányítása a szaktárcák feladata legyen.
