Észak-Magyarország, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-06 / 4. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. január 7., hétfő A Magyar Televízió nagy filmalkotó-egyéniségeket bemutató sorozatában a minap, a szombat éjszakai műsorban — vajon miért kell ilyen kései időpontra tenni? — kezdte el Szabó István Kossuth-díjas filmrendező, az eddig egyetlen Oscar-dí- jas magyar játékfilm, a Mephisto alkotója életművének bemutatását. Szabó István tizenhárom kisfilmet készített eddig, továbbá hét játékfilmet itthon, egyet külföldön, egyet a televízió részére — Ősbemutató címmel — és most vár bemutatásra hetedik hazai játékfilmje, a Redl ezredes. Az életműsorozat első darabjaként négy kisfiimje — Koncert (1961), Te (1963), Alom a házról (1971), Várostérkép (1976) — szerepelt a képernyőn és a jövő alkalommal már első játékfilmjét, az 1964-ben készült Álmodozások korát láthatjuk. Szabó István szerelmese szülővárosának, Budapestnek. Ez a Budapest-rajongás át-átsüt szinte minden filmjén, a kisfilmeken és a nagyobb játékfilmeken egyaránt. De talán ennél is fontosabb jellemzője Szabó filmjeinek következetes an- tifasizmusa, generációjának, a gyermekkorukat a háború zivatarában töltött mai 45— 46 éveseknek élményvilága, a művészet nyelvén való tiltakozás a fasizmus, a háborús törekvések mindenfajta jelentkezése ellen. Eddig bemutatott hét játékfilmje közül hat ezzel foglalkozik, mindössze a legelső, az Álmodozások kora tér el ettől. Az Álmodozások kora egy nemzedék önvallomása az akkori húszegynéhány évesekről, akik abban az időben kezdték friss diplomával az életet a legkülönbözőbb munkahelyeken, és szinte szükségszerűen kerültek összeütközésbe az idősebb kollégákkal, akik már „minden helyet elfoglaltak” előlük, s úgy érzik, nekik valami rettenetes falat kell áttörniök. A film utolsó képsorában a telefonébresztőszolgálatot látjuk, amikor a telefonos kisasszonyok hosz- szú sora hajtogatja: „Tessék felébredni! Tessék felébredni!” Igen, felnőttekké váltunk, az álmodozások kora véget ért, fel kell ébredni, szembe kell nézni a realitásokkal, nem elég csak követelni. E filmjét követi az Apa, a több idősíkon játszódó filmremek, amelyben az előbbi film huszonéveseinek ifjabb korát jeleníti meg, azokét, akik öt-hat évesek voltak a háború idején, akik — mert a háború elragadta tőlük — apa nélkül nőttek fel és akik csak gondolataikban teremthetnek egy képzeletük, csapongó gyermeki képzeletük szerinti apát maguknak és ez az apa meg is jelenik, természetesen csak a film visszajátszott képsoraiban. S még a következő, az 1970-es Szerelmesfilmnek. is ez a generáció a főszereplője, amelyben már két hasonló korú fiatal, akiket összekötött a közös háborús gyermekkor, majd szétválasztott 1956 őszének vihara, Párizsban találkozik pár napra és idézi meg kettejük történetében a nagyobb, általánosabb magyar történelmet. Egy öreg ferencvárosi ház lebontása ■ad lehetőséget rá, hogy a ház lakói visszaidézzék a házban megélt évtizedeket, azok minden szép percét és keserves emlékű esztendejét. Ezt látjuk a Tűzoltó utca 25. című filmjében, majd a Budapesti mesék egy modern mese keretében mutatja meg, hogy a budapesti emberek, akár éppen a Tűzoltó utcaiak miként igyekeznek a nagy pusztítás után haza, miként győznek le minden útjukba eső akadályt együttes munkával, hogy a biztosnak látszó révbe érjenek, az öreg villamoskocsit a remízbe vigyék. Mindezeket a filmeket gyermekkori élmények, közvetlen tapasztalások, emlékforgácsok, saját huszonéves közérzet motiválják. A következő, a Bizalom című már kívül esik e körön. Arról beszél, hogy végletes helyzetben, mint amilyen 1944—1945 fordulója volt, ■mit jelenthetett a bizalom, mennyire segíthette, vagy hiánya mérgezhette a legkritikusabb helyzetekben is az emberi együttléteket, s hogy ebben a kényszerű helyzetben is miként virágozhatott ki tiszta érzés két ember között. A Mephistó- ról aligha kell külön szólni, az még élénken élhet a nézők emlékezetében: a Klaus Mann regénye nyomán forgatott filmóriás Szabó eddigi alkotói útjának betetőzése. Filmjeit sorra megismerve, kialakul a nézőben egy olyan Szabó István-kép, amelynek vonásai egyre inkább markánsakká válnak, mert minden újabb film hozzátesz valamit az alapvonásokhoz, egy rendkívül következetes filmalkotó portréjához. A Te című kisfiimje bemutatása után, 1963-ban azt írta róla egy művészeti lap kritikusa: „Ettől a fiatalembertől még sokat kaphatunk, talán ő is ott lesz azok között, akik új felemelkedést hoznak a magyar filmművészetbe.” Ez a jóslat a hatvanas évek elején akkor született, amikor a magyar filmről csak lebe- csülőleg esett szó, az új korszakot nyitó Jancsó-fálm, az Oldás és kötés még nem készült el, viszont a mozikban Miért rosszak a magyar filmek? címmel játszottak magyar filmet. A pesti kritikus jó jósnak bizonyult. A magyar filmművészet fel- emelkedése a hatvanas évek második felében, majd a hetvenes évek legértékesebb időszakai elválaszthatatlanok Szabó Istvántól, az ő játékfilmjei ennek a — talán kitérőktől nem mentes — időszak felemelkedést jelző útjának értékes mérföldkövei, a Mephistóval elnyert Os- car-díj pedig a magyar játékfilm nemzetközi elismerésének eddigi csúcsa. Egy másik méltatója a hetvenes évek végén azt írta róla, hogy „Szabó István úgymond ’alanyi költőként’ jelenhet meg a ,szemünk előtt, aki legszemélyesebb élményeiből stilizál költészetet a filmszalagra ... mint érzékeny membrán reagál mindarra, ami körülötte a múltban és a jelenben lezajlott, vagy éppen zajlik ... minden nyilvánvaló Iköltőisége ellenére a néző olyan történelmi minőségekkel is szembesül, amely a lírát a széles értelemben vett közösség szintjére emeli”. Ezeket a megállapításokat Szabó minden addigi munkája igazolta, s amikor később elkészítette a Mephis- •tót, nemcsak az önéletrajzi töredékeknek is tekinthető, vagy felfogható sok-sok lírai önvallomása válhatott a közösség, egy egész nemzet megélt történelmének hitévé, hanem Klaus Mann regényének adaptálásával az egyetemes emberiséget veszélybe sodró és sok-sok milliónyi áldozatot követelt fasizmus és egy, attól magát elhatárolni nem tudó művész drámájával egy kis nemzet helyett szinte a teljes békevágyó emberiség nevében szólt kortárshoz és jövő generációkhoz. Mindeddig csak arról volt szó, miről beszél filmjeiben, filmjeivel Szabó István. Külön kellene arról beszélni, hogyan szól mindezekről, de erről majd meggyőződhetnek a nézők, tévénéző olvasóink, akik most, az elkövetkező hetekben az életművet úgy láthatják, hogy annak darabjai szinte egymáshoz •kapcsolódnak és minden érdeklődő számára könnyen áttekinthetően rajzolják fel Szabó István eddigi útját, művészi hitvallását. Érdemes lesz végignézni azoknak is, akik egyes darabjait már látták. Benedek Miklós Vasárnapi beszélgetés Miskolci színházi január Nyolc darabot is hirdet a Miskolci Nemzeti Színház januári műsorplakátja. Gyarmati Béla színházigazgatót arról kérdeztük vasárnap délelőtt, mi az oka, hogy az évadban először ennyire összesűrűsödtek az előadások, hogy ilyen nagy cs széles körű a darabkínálat. — Szeretnénk repertoár színházi feladatainkat mind szélesebb körűen ellátni és ideális körülmények között körülbelül erre képes is színházunk hatvantagú együttese. Természetesen ebben a nyolc darabban tavaly bemutatott művek is vannak és sajnálattal kell mindjárt elmondanom, hogy a meghirdetett nyolc valójában csak hét, mert A néma levente felújítása átcsúszik februárra. — Mi az oka? — A Kamaraszínház rekonstrukciója. A nyár elejétől tart a rekonstrukció, amelynek előnye, hogy kibővült a fogadótér, megjavult a fűtés. Ugyanakkor sem a nézőtér, sem a színházi-játszási körülmények nem változtak, mert a tanácsi beruházásba ennyi fért bele. Már január 8-tói akartunk ott dolgozni, 15-re terveztük a Tóték bemutatását, de az építési akadályok miatt a közönséggel csak 30-tól találkozhatunk ott. — Ha jól tudom, a Dankó Pista, Az ember tragédiája, A farkas szempillái, A Karamazov testvérek, A gyújtogató, új bemutatóként a Tóték és a Negyedik Henrik király szerepelt a programban, s nyolcadikként A néma levente bemutatóval felérő felújítása. A kész produkciókkal nem lehetne tájolni? — Dehogynem! Két-három darabot is tudnánk vinni, például a Tótékat minden további nélkül, de a megyében csak Leninváros és Ózd igényelte, máshol elutasították. Kínáljuk A néma leventét, A gyújtogatót, de úgy tűnik, a megye színpadai nem szeretnek, nem kívánnak minket. Elhangzott olyan kifogás, hogy experimentális, kísérleti jellegű darabokat kínálunk. Csak az említettekre kell gondolni és máris kitűnik ennek a kifogásnak a tarthatatlansága. Később bemutatjuk kamaraszínházi keretek között Lajtai—Békefi A régi nyár című zenés produkcióját, ezzel is szívesen tájolnánk. Elmondom még, hogy minisztériumi megbízás alapján március 4-e és 9-e között Varsóban vendégszerepei színházunk Az ember tragédiájával és a Tótékkal. A mai Herman Ottó Vadkacsák. Magyar Ferenc fotóművész egyik lirai fotója a miskolci Vadászklubban megren dezett kiállításáról. Herman Ottóról nevezték el, nagyon találóan, a teljes mértékben társadalmi munkával épült szabadidőkertet a Bükk kapujában, Diósgyőr és Hámor között. A negyven éve felszabadult Miskolc gyárainak dolgozói valóban lel’kesen építették meg ezt a bevezető előteret a Bükki Nemzeti Parkhoz, mintegy előzetes szemnyitogatást készítve a hegység kőzet-, ásvány. és élővilágához, amelynek nagy ismerője volt Herman Ottó. Mint tinédzser került édesapjának áthelyezése során Diósgyőrbe. Apja ugyanis az állami bányák sebészorvosaként működött itt. A természet szeretete a családban is virágzott. A tanuló ifjú hallhatta a Brehm testvérektől érkezett leveleket, amint apja azokat felolvasta körükben. Az apa korai halála után jelentkezett a szabadságharcba, . a tüzérekhez ágyútisztogatónak, de nagyothallása miatt nem fogadták el jelentkezését. Megtanulta a lakatos mesterséget. Minden idejét az állatok megfigyelésére, leírására, lerajzolására fordította. Életrajzi térképe Bé- csen, a dalmáciai tengerparton, Kőszegen, Kolozsváron, Szegeden, Pesten át vezetett Miskolcra a Hámorba, illetve a lillafüredi „Peleházba”, amelyet a mókusokról nevezett el. Nemcsak Írországot járta be, végig a Kárpátokat, a Balatontól a Horto- bágyig is, hanem a madárvilág tanulmányozására Norvégiába is elment. Mindenütt írt, gyűjtött. Csak pergő film követhetné igazán Herman Ottó változatos küzdő életét. Hatalmas méretű könyveket írt, mint a magyar életmód és a magyar tárgyi néprajz megalapítója. A magyar halászatról és pásztoréletről, s a magyar nyelvkincs páratlan gyűjteményét adta későbbi koroknak. Népének sorsát szívén viselte. Szeged, majd Miskolc képviselője az országgyűlésen. A magyar újságírás is számon tartja. Meggyőződését újságcikkeinek százai is hirdették.-Az újság harci zászlaját felmutatva, a múlt század közepétől a Magyar Polgár, az Egyetértés, az Ellenőr, a Függetlenség című lapokon kívül tudományos folyóiratokban, a Természettudományi Füzetek általa indított sorában jelennek meg közleményei. A madarak hasznáról és káráról című könyve életében négy kiadást ért el, hatvanezres példányszámban. Megindította a „Madarak és fák napja” környezet- védelmi napot hazánkban, és a természetvédelmi törvény, a nemzetközi madártani kongresszusok kezdeményezése fűződik nevéhez. Több ezer levele maradt fenn, Kossuth Lajostól és más jeles férfiaktól érkezett válaszokkal. Életének szép állomása volt az avasi templomban, Miskolcon tartott esküvője Borosnyai Kamillával. (Az ő kedvéért egyik napról a másikra lemondott a dohányzásról.) Múlt év utolsó hetében emlékeztünk meg hámori sírjánál halálának 70. évfordulójáról, 1985 nyarán pedig születésének 150. évére emlékezünk. Téli-nyári kirándulásaink, természetjárásaink során legyen téma Herman Ottó sokszínű élete. Dr. Szőnyi György A rádió mellett Embermesék Ügy alakult a családom története, hogy nem ismerhettem meg a nagyszülei- met, mert fiatalon, még a születésem előtt elhaltak. Mindig — különösen gyerekkoromban — hiányoztak, s minden idős emberben kerestem, s olykor felfedezni is véltem őket. Mohón lestem, hallgattam a történeteiket életükről, a titkokat rejtegető múltról. Gondolom, minden gyerek így van ezzel, sőt sokunkban megmarad ez a kíváncsiság felnőtt korunkra is. Mert nincsenek izgalmasabbak az Erraber- meséknél — ez Lengyel Nagy Anna műsorának a címe —, különösen, ha olyan alanyt, beszélgető- társat talál, mint a legutóbb. Ha szabad ezt a triviális kifejezést használni, szájtátva hallgattuk Supka Magdolnát, Manna nénit, s ■ nemcsak • azért, mert nagy idők tanúja, nagy emberek társa és kortársa volt, hanem mert eredeti észjárású ember, ízesen, színesen mondta el történeteit. Mindkettő ritka adottság: a markáns egyéniség, a jó előadókészség is, ám az igazi értékét mégis az a megejtő őszinteség adja, amellyel ez a művész-tudós asz- szony az élet és a halál dolgairól beszélt. Mondják, hogy mindenki a saját halálával hal meg, de ennek az a feltétele, hogy valóban saját élete is legyen. Csak első hallásra közhely ez, mert — tudjuk, látjuk — nem mindenkinek adatik meg, hogy tudatosan élje meg, át a sorsát. A hangsúlyt a tudatosságon értem, azon a képességen, hogy az ember ki tudja jelölni, be tudja mérni a helyét a világban. Nem könnyű feladat ez, de aki megoldotta, az 'kényszerítés nélkül is céllal vállalhatja a konfliktusait. Mert az élet senkinek sem diadalmenet, ám a küzdelem is lehet szép, ha — a régiek szavával — „virtusból” csináljuk. Supka Magdolna élete — amint hallottuk — szinte gyermekkorától küzdelmes volt. Mégis bölcs derűvel, bensőből fakadó humorral idézte fel a múltat, idézte ■meg szerettei, harcos- és kontársai emlékét. A tudós, ám baloldali meggyőződése miatt üldözött és mellőzött apáét, a ma már legendás hírű professzoraiét, írókét, költőkét, s nem utolsósorban a grafikusokét, akikért még most, a haláluk után is perelnie, vitatkoznia kell az ériet- len kortársakkal és kritikusokkal. Ám mind közt a legérdekesebb az volt, amit a félelemről és a halálról mondott. Mert mindannyian átéljük a magunk szorongásait, félelmeit, de nem tudunk, nem is merünk beszélni róluk. Igaz, sokszor nincs is kinek. Korunk embere neurotikus és frusztrált, azaz tele van elfoj tott szorongással és ki nem beszélt kudarcélménnyel. Nem véletlen, hogy kulcsfigura lett az idegorvos, a pszichológus, aki a színes magazinokban próbál válaszolni a tömegesen érkező segélykérő levelekre. Lengyel Nagy Anna műsora kicsit „elébe megy” ezeknek, amikor embermeséivel egészséges, követhető példákat, élet- utakat, magatartásmintákat mutat be, mintegy kínál fel. Mert — ahogy Illyés írta szép versében — fel is oldja, aki kimondja a bajt. (horpácsi) (bm) ..éli a tiatalembertöl még sokat kaphatunk...' S zabó István életműsorozata a televízióban
