Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-09 / 289. szám
ÉSZAK MAGYARORSZAG 2 1984. december 9., vasárnap t Kalevi Sorsa Éieírajza Kaiéin Sorsa, a Finn Köztársaság miniszterelnöke, a Finn Szociáldemokrata Párt elnöke 1930-ban született Kcuruuban. munkáscsalád gyermekeként. Tanulmányait a Társadalomtudományi Főiskola újságíró szakán folytatta: itt szerzett diplomát, majd- a társadalomtudományok kandidátusa lett. 1956 és 1959 között a Tammi könyvkiadó irodalmi szerkesztője, majd a következő hat esztendőben az UNESCO párizsi központjában dolgozott. 1965-től 1969-ig a Finn UNESCO Bizottság főtitkári teendőit látta el. Kalevi Sorsa 1970 óta parlamenti képviselő. Az első két évben a törvényhozó testület külügyi bizottsága elnökeként tevékenykedett. 1972-ben és 1975—76-ban Finnország külügyminisztere, 1972—75-ben és 1977—79-ben miniszterelnöke, majd 1962, február 19-től ismét ő tölti be a miniszterelnöki tisztséget. Kalevi Sorsa ar ötvenes évek elején, diákévei alatt kapcsolódott be a szociáldemokrata. mozgalomba. 1969- ben a Finn SZDP főtitkárává, majd 1975-ben a párt elnökévé választották. 1978- ban a Szocialista Intema- cionálé Leszerelési Konzultatív Tanácsának elnöki, 1980- ban pedig az Internacionálé alelnöki tisztével bízták meg. A finn miniszterelnök nem ismeretlen hazánkban, több magyar vonatkozású esemény részese volt mind állami, mind pártfunkcióiban. Személyében 1974-ben első ízben tett hivatalos látogatást hazánkban finn kormányfő, s ez alkalommal pártvezetSi minőségben pártközi megbeszéléseket is folytatott Kádár Jánossal, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárával. A magyar—finn kapcsolatok ápolásában kifejtett tevékenységéért a Magyar Nép- köztársaság Zászlórendje 11. fokozatával tüntették ki. a kitüntetést Losonczi Pál 1971-ben, finnországi látogatása alkalmával nyújtotta át Kalevi Sorsának. Todor Zs'vkov nyilatkozata Az Egyesült Államok magatartásától függ, hogy az újrakezdődő szovjet—amerikai párbeszéd beváltja-e a hozzáfűzött reményeket, vagy pedig csalódást fog-e okozni — jelentette ki Todor Zsivkov bolgár párt- és államfő abban az interjúban, amelyet a Német Szociáldemokrata Párt hetilapja, a Vorwärts számára adott. Zsivkov úgy ítélte meg, hogy az eddigi amerikai politika nem szolgáltat okot túlzott derűlátásra. A bolgár vezető szerint ezért egyelőre nem értek meg a feltételek egy szovjet—amerikai csúcstalálkozóra. Nyomatékosan leszögezte, hogy a Szovjetunió törekvései egyértelműek és világosak, s Bulgária külpolitikai és biztonsági érdekei teljes mértékben egybeesnek a Szovjetunióéval, a béke védelmét és a békés egymás mellett élés céljait szolgálják. Bulgária vezetője rámutatott, hogy országának álláspontja szerint a nemzetközi helyzet megköveteli a Varsói Szerződés szervezetének további fenntartását. Amint a NATO feloszlatja magát, a Varsói Szerződés is ugyanezt fogja tenni — mondta. Todor Zsivkov ezúttal is megerősítette, hogy Bulgária minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja az atomfegyvermentes övezetek létrehozását, egyebek között a Balkán térségében is. Leszögezte, hogy a Bolgár Népköztársaság területén semmiféle vegyi vagy bakteriológiai fegyver nincs. A bolgár párt- és államfő pozitívan ítélte meg az NSZK és Bulgária viszonyának alakulását. A gazdasági, tudományos és kulturális kapcsoiatok átlagé fejlesztéséért szállt síkra a kölcsönös előnyök alapján és a béke érdekében. Nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatot létesített egymással az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság és Benin Népi Köztársaság. Az. ENSZ székhelyén közzétett közös nyilatkozatban * két fél hangoztatja, hogy ex a lépés a két ország baráti kapcsolatainak megerósítéaét és fejlesztését célozzaSrí Lanka (Folytatás az 1. eddalrőQ szeparatista k nagyobb méretű támadásának veszélyével indokolta az intézkedést, amelynek érvénye az ország északi csücskében levő Dzsaffna-félszigetre, és a vele szomszédos, partmenti Muilaittivu körzetre terjed ki. A frissen fellángolt zavargásokban majd négyszáz ember vesztette életét. „Szabadság! Tégy gazdaggá minket!" A vetélkedősorozat Colomból ifietékew* pénteken el ismerték;' - bogy "Hi Dzsaffna-f él szí gettói délre eső Mannar városában a hét elején több mint száz embert agyonlőttek, miután tamil gerillák támadást intézték egy katonai konvoj ellen. Jól tájékozott forrásokból azt is egyértelművé tették, hogy Mannarban a hadsereg megtorló akciót hajtott végre, az áldozatok többsége tamil polgári személy volt. A hatóságok szerint az ország 18 százalékát adó mintegy két és fél millió tamil képviseletében fellépő gerillák, akik a szingaléz többséggel szemben a tamilok helyzetét hátrányosnak minősítik, a következő hetekben fokozni fogják szélsőség ges akcióikat. Hírek TALÁLKOZÓ Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke pénteken Berlinben fogadta Kim Jong Narnol, a Koreai NDK külügyminiszterét. A találkozón Horiecker országa teljes támogatásáról biztosította a KNDK külpolitikáját, amely a Koreai-félsziget és egész Ázsia békéjének és biztonságának érdekeit szolgálja. eta-támadAs Két katona és egy polgári személy vesztette életét, további tizenegy személy pedig megsebesült a spanyol- országi Bilbaóban egy katonai gépkocsioszlop ellen pénteken elkövetett pokolgépes merénylet következtében. A három áldozat szombaton reggel halt bele sérüléseibe. Az autóba e'helyezett robbanószerkezetet valószínűleg távirányítással hozták működésbe. amikor a katonai járművek elhaladtak mellette. Az akciót az ETA baszk szeparatistáinak tulajdonítják! KÜLDÖTTSÉG A Svájci Munkapárt Központi Bizottságának meghívására szombaton Moszkvából-Genfbe utazott az-SZKP küldöttsége. A szovjet delegációt Mihail Ponomarjov, az SZKP KB tagja, az SZKP KB mellett működő párt ellenőrzési bizottság einökhe»- iyettee* veaeti. TfiRTNAMI HAJÓ KUBÁBAN Harmincöt napos út írtén befutott Havanna "kikötőjén ha az első ' vietnami téher^ hajó- A To Lieh a'két'or- saég közti rendszeres kereskedelmi hajóforgalomról kötött egyezmépy keretében érkezett Kubába. JOGÁSZOK Phatn Van Dong. a Vietnami Dolgozók Pártja KB PB .tagja, a VSZK Minisztertanácsának elnöke fogadta a Hanoiban tartózkodó szovjet jogászküldöttséget. A delegáció Borisz Kravcov igazságügy-miniszter vezetésével I tesz látogatást Vietnamban. I Események címszavakba! HÉTFŐ: Budapesten megkezdődött a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottságának tanácskozása, Berlinben ugyanekkor a külügyminiszteri bizottság kezdte meg munkáját. — Kompromisszum Stockholmban a semleges és el nem kötelezett országok javaslata alapján a munkacsoportok megalakításáról. — Véres összecsapások Sri Lankában. KEDD: A közös piaci csúcsértekezlet Dublinban végül is megegyezést hozott a borvitában, megnyílt az út a spanyol és portugál csatlakozás előtt. — Konsztantyin Csernyenko a szovjet—amerikai viszony normalizálásának lehetőségéről beszélt Armand Hammer amerikai üzletember előtt. — Tutu püspök a washingtoni képviselőházban felszólalva bírálta a Reagan-kormányza- tot a Dél-Afrikának nyújtott politikai és gazdasági támogatás miatt SZERDA: Kilencven kommunista és munkáspárt képviselőinek prágai tanácskozása a béke és szocializmus munkájának értékeléséről. — A NATO hadügyminiszterei brüsszeli tanácskozásukon az eurorakéták telepítésének folytatásáról döntöttek. — Véget ért Budapesten a jövő évi európai kulturális fórumot előkészítő szakértői értekezlet. CSÜTÖRTÖK: Francia—izraeli csúcstalálkozó Párizsban. — Parii Nitze lett az amerikai külügyminiszter fegyverzetkorlátozási tanácsadója. — Nyugatnémet politikusok eszmecseréi Berlinben. — Genscher a lengyel határok sérthetetlenségéről nyilatkozott. PÉNTEK: Bvidapesten tárgyalt az iráni külügyminiszter. —- Claude Cheysson helyett Roland Dumas lett az új francia .külügyminiszter, Cheysson a Közös Piac biT ZOttságának lesz a tagja. — Thatcher asszony Londonban Weinberger amerikai hadügyminiszterrel ' találkozott. BZOMBAVl Reagan sajtóértekezletén derülátó módon nyíl atkozott leszerelési kérdésekről. — Mitterrand afrikai körútra indult, amelynek első állomása Zaire. — Chilében hírzárlatot rendeltek el a népi ellenállás újabb megnyilvánulásaival kapcsolatban. Kobai-amerikai tárgyalások New Yorkban befejeződött • kubai—amerikai tárgyalások harmadik fordulója ' —. vált ismeretessé pénteken Havannában a kubai külügyminisztériumhoz közelálló forrásokból. A hírt megerősítették az Egyesült Államok havannai érdekképviseleti irodáján is, ahol a tárgyalások folytatásának lehetőségét is szóba hozták. A tárgyalások egyetlen témája a két ország közti kivándorlás kérdése volt. Kirhában a harmadik fordulót. komolynak «-lékelték, és fontosnak tartják, hogy » napirenden egyetlen konkrét probléma megvitatása szerepelt. A kubai—amerikai tárgyalások júliusban kezdődtek. A második találkozóra augusztusban került sor. Mindhárom esetben a tárgyalások színhelye New York volt. megyei döntőié Már tavalyelőtt megkezdődött és tegnap fejeződött be az a vetélkedősorozat, amelyet a vállalatoknál, intézményeknél dolgozó szocialista brigádok számára hirdettek meg, s amelyet Váci Mihály verssorával fémjeleztek. A Szakszervezetek Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Tanácsa. a megyei tanács, valamint a Kommunista Ifjúsági Szövetség megyei bizottsága a közművelődési vetélkedősorozatot felszabadulásunk 40. évfordulójára indította el. Mint Tóth József, az SZMT vezető titkára a verseny tegnapi megnyitóján elmondotta, a nemes vetélkedésben a megyei szocialista brigádok közül két és fél ezer kollektíva vett részt. Gyarapodott tudásuk, felkészültségük, bővültek ismereteik, növekedett műveltségük. Az akció hasznosnak, sikeresnek bizonyult. A tegnapi, megyei döntőn, a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban 15 csapat vett részt. A Szerencsi Édesipari Vállalat cukorgyárát a Komplex, a Megyei Kórházat a Sántha Kálmán és a Horace Wales, a Tiszai Vegyi Kombinátot a Madame Curie, a December 4. Drótműveket a Vándor Sándor és a Pattantyús, a Lenin Kohászati Műveket a Fazola Henrik, a Borsodnádasdi Lemezgyárat a Justitiá, a Hollóházi Porcelángyárat a Kovács Margit, a Miskolci Építőipari Vállalatot az Április 4., a Könnyűbetongyárat a Kovács István, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalatot a Vörös Október, a Pedagógusok Szakszervezetét a Kossuth Gimnázium, a megyei Távhöszolgáltató Vállalatot az Eötvös József, az Országos Érc- és Ásványbánya Vállalatot a Gránit nevet viselő szocialista brigád, illetve csapat képviselte. A vetélkedőt R apcsányi László, a Magyar Rádió főmunkatársa vezette, a tőle már megszokott kulturáltsággal, humorral. A csapatok történelempolitikai, társadalompolitikai és művészeti kérdésekben mérték össze tudásukat. Az első díj ösz- szege 30 ezer forintot tett ki, s hasonlóan magas elismerésben részesültek a helyezettek is. A művelődési központ közössége maga is részt vehetett a kérdések megválaszolásában, s értékes ajándékokhoz juthatott hozzá. Magyar acélszerkezeti elemekből építettek közúti felüljáró hidat Libanonban. A kétmillió dollár értékű megrendelést a Nikex Külkereskedelmi Vállalat versenytárgyaláson nyerte el, több neves nyugat-európai céget megelőzve. A szerződésben a magyar fél igen magas követelmények teljesítésére vállalkozott. Hazai gyakorlatban példátlanul rövid idő, fél év alatt kellett elkészíteni a híd terveit, legyártani és kiszállítani az acélszerkezeti egységeket. A műszaki igények is nehéz feladatot jelentettek: a híd szerkezetének olyan, itthon alig alkalmazott különleges ötvözetű acélból kellett elkészülnie, amely ellenáll a légköri korróziónak, s elemei szétszerelhetők. Az üzlet sikerét az alapozta meg, hogy a vállalkozásban részt vevő magyar cégek kockázatot vállalva, a versenytárgyalás eredményhirdetését követően, de még a hivatalos engedélyek beszerzése előtt hozzáláttak a felkészüléshez. Szeptember első hetében a híd 800 tonnányi acélszerkezetéből 300 tonnát már kiszállítottak. A feszített tervek teljesítéséhez az is hozzájárult, hogy az alapanyagok szállítását és azok le-, mezzé történő feldolgozását a Lenin Kohászati Művek, illetve a lőrinci hengermű soron kívül vállalta. A KGYV-nél szervezési intézkedésekkel gyorsították a munkát, így október közepéi-e sikerült befejezni a szállításokat. Azóta — magyar szakemberek irányításával — már összeszerelték az 500 méter hosszú felüljáró acélszerkezetét, s a munkát átvette a mélyépítési és betonozási feladatok elvégzésére vállalkozó libanoni partner. E heti ajánlatunk: TRP 2-73 piflanatforrasztó páka 342 Ft Olasz, 25 részes evőeszköz-garnitúra 760 Ft 4 műveletes ZELMER 265 robotgép 1190 Ft Postacím: Miskolc, Széchenyi út 111. 3527 Érdeklődni lehet: a 35-791-es telefonszámon. MISKOLCI Centrum Aruház