Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-24 / 302. szám

1984. december 24., hétfő ÉSZAK MAGYARORSZÁG 11 Aratás fagyban, hóban — Furcsa világ ez. Mindössze három állat birtoklására terjed ki, s nem arra a szeretetre, amelyet tőlük kapok. De nélkülük féllábon állnek! - mondotta Rácz Endre, miközben mankójára támasz­kodott. A mankó jár velem Mínusz két fokot jeleztek Nyíregyházán ezen a regge­len. A nap már-már meg­birkózik a köddel, amikor megérkezünk. Kései reggeli­zés közben találjuk a kis aratóbrigádot. Szalonna, kol­bász a reggeli, ahogy dukál. A tea még nem hűlt ki a termoszban, jó órája főzték Tokajban. — Egy kis hazai — ka­csint az elnök, aki hozta. A tréfa „ül”, mert igen csaló­dott képet vágnak a korty után az emberek. — Milyen volt az út? Kap­tatok ellenőrzést? — Tiszalöknél keltünk át a kompon, az ellenőrzés pe­dig, ahogyan látom, most ér­kezett. Üres teával. Az aratás első napján kí­sértük el Helgert Bélát, a Tokaji Háziipari Szövetkezet elnökét a Nagylaposra, a nyíregyházi Ságvári Endre Termelőszövetkezet földjére. A tábla még érintetlen, egy kis gond van az aratógép­pel. — A Szegedi Kenderter­mesztő és Feldolgozó Egye­süléstől vásároltunk két ken­derkombájnt, ám mivel a kender sokkal gyengébb, mint a fűz, meg kellett erő­sítenünk a terelőlapját, ki­csit át kellett alakítanunk. Ez a gép ma debütál, a má­sikat maid a mai tapaszta­latok szerint szerkesztik meg a fiúk — magyarázza Hel­gert Béla. miközben a „fi­úk” konyákig nyúlkálnak a gépben. — Fűzaratáshoz, fűz­feldolgozáshoz nem gyárta­nak manapság gépeket, a sa­ját leleményességünkre va­gyunk utalva. A hántológé­pünket hatvan évvel ezelőtt csinálták Balatonfüreden. Bár úgy hallottam, valame­lyik dunántúli téesz gyártani fog fűzhántolót. tippen ideje. Kezdetleges módszerekkel * dolgozunk. — Régen, a „gépkorszak’’ előtt mivel vágták a fűzet? — Evvel! — lóbál meg a kezében egy erős fűzfabotra erősített kis kaszát M. Csi- kai Gyula műszaki vezető. Hol gagucsnak hívják, hol meg kapkodónak. Evvel arat­Ifjabb Szabó Imre szerel tunk í'égen, de lehet, hegy most is! Leginkább ifj. Szabó Imre érzi találva magát. Ö a szö­vetkezet műszaki „zsenije”, neki köszönhető minden gép­konstrukció, valósággal bű­völi a szerkezeteket. — Nem féltem az Imit, amíg őt látjuk, biztosak le­hetünk a dolgunkban — kel társa védelmére Demkó Jó­zsef gépkocsivezető. öt és fél tonnás IFA te­herautó bukdácsol felénk a mezei úton. — Na, még ez is — morog Szabó Imre. — Mi van fiúk? Pakolha­tunk? — pattan le a volán mögül egy vadászkalapos fia­talember, Mile Sándor. A füzes érintetlen és gyö­nyörű. Vörösük, mint a réz, a vesszők üdék, hajlékonyak. Fácánok rikoltoznak közelés távol, nem messze egy va­dásztársaság fácánnevelője. Úri dolguk volna itt a szép szárnyasoknak, ha nem jár­nák az ültetvényt — a va­dászok. Fiocchi márkájú töl­tényeket találunk a bokrok alatt. — Igen sok külföldi va­dász jár erre — mondja Zna- mecz József tanyagazda, aki az aratás hírére ballagott ide. A szíjak még lazák a gé­pen, Imréék önfeledten dol­goznak. Tegyünk egy kört az ültetvényen! M. Csikai Gyu­la azok közé a magyarok kö­zé tartozik, akik a legtöb­bet tudnak a fűzről. Egyko­ron ő volt a HISZÖV körze­ti vezető agronómusa. Mun­kaköre a fűztermesztés volt. Különben ' pedig: Tiszala- dányban született, ma is ott él — kosárfonók között. Csak ránéz a vesszőre, meghajlít­ja és ítélkezik. — Mi Ladányban a Tisza- adta fűzvesszővel dolgoztunk, dolgozunk ma is. A nemes­füzet, ezt az amerikait a Fűz- és Kosáripari Vállalat hozta be az országba a (iO-as években. A nemesfűz mele­gebb, hajlékonyabb — neme­sebb. ebből művészit lehet alkotni. Istenem, mit hoztak volna ki ebből a mi öregje­ink, ha ilyen terem a par­ton! A mi fűzvesszőinkből csak gazdálkodási eszközöket lehet fonni, igaz, az sem cse­kélység. A szövetkezet ma annyi bútort és lakásdíszt tudna eladni külföldön, amennyit akarna. Sajnos, ke­vesen vagyunk. A fűz érték! A natúr fűz mázsájáért 500 forintot adnak, az osztályo­zott, hántolt vessző árát nem is tudom, hisz nem is adunk, nem is veszünk ilyet. Nyu­gaton is arannyal fizetnének érte. Természetesen jobban járunk, ha feldolgozva ex­portáljuk. Mögöttünk, jó messzire fel­pörög a traktor motorja. — No, Imre győzött! Két karral tereljük ma­gunk előtt a vesszőt, sietünk, ahogy a lábunk bírja. Erről nem szabad lekésni! — Ez egy hatéves telepí­tés. Csikókorban van. mert a harmadik éven fordul ter­mőre és 18—20 évig él. Kul­túrnövény, ott él meg, ahol a búza, jó talajon. Elég sok talaj munkát, vegyszerezést igényel. Legnagyobb ellensé­ge a fűzormányos. Hogy vesz­ne ki! — liheg M. 'Csikai Gyula. — Mit tesz vele? — Alattomos a bestia. Megszúrja a fiatal hajtást, és ahol megszórta, az ott fel­nőtt korában eltörik. Ösz- szel pedig mégtelepszik a bokor alján, ott telel. Ezért kell rotációzni aratás után, a földig levágni a töveket. Többek között ezért. Demkó József nyeregbe száll, a gép indul. Jól körül­néz, melyik a leggyengébb sáv, nem akarja, hogy rossz élménnyel kezdjen ez a ken­dervágó. A zetor is felvo- nyít, mikor füzest ér a „lá­ba”, Józsi rátett egy lapát­tal. És forognak, forognak a kerekek, megkezdik végtelen útjukat a szíjak, differenciál a differenciál-mű. Elindul orsójáról a spárga és kötöz a kötöző. — Hát akkor aratunk! — kiált Helgert Béla. — Megy — bólint Szabó Imre, aztán fölnyalábolja az első kévét. Köt is — nyug­tázza. — Most már tudom, mi volt a bibi, a másikat majd már így csinálom. Ne félj, elnök, a jövő héten már a másikkal is felvonulunk. Ka­rácsonyig megesszük ezt a húsz hektárt! Leveszi, megtörü a szem­üvegét. — Mínusz 18 diop­tria — mondja. — A bal. A jobbal egyáltalán nem látok. Ez a bal meg születésemtől fogyatékos. Tizennyolc éves koromban vesztettem el a jobb szemem világát. Száz­százalékos rokkant lettem 18 éves koromban az ÉAÉV-nél. Most 83 éves vagyok. — Imre, hát hogyan látja a motort, a szerkezeteket? — Hallom, tapintom, sej­tem, érzem. Az elnök a kocsihoz kocog, szépen fonott demizsont ránt ki a csomagtartóból, kehely- poharat csomagol ki egy fe­hér szalvétából. Aztán még kettőt. — Aratunk — ismételte és tölt. Aranyszínű tokaji ho- mályosítja be a pohár falát. Csikai Gyula elharap egy vesszővéget, és mintha meny-, nyiséget mérne, beleállítja a borába. A vessző színe csak egy árnyalattal sötétebb. Aranyló mind a kettő. Bele­kortyol a borba, nyel belőle egy csöppet, elfordul és a maradékot egy bokor tövébe köpi. Mi, többiek a poha­runkkal vagyunk elfoglalva, úgy teszünk, mintha nem látnánk. Ez az ember most adózott a termőföldnek. A jó termésért. Azért az 1500 mázsáért, amit ez a tábla ad. Aztán magasra emeli a po­harát. koccintunk! Az elnök még tósztot is mond, rövi­det, ilyet: — Ez a tábla nekünk mil­liókat hoz — dollárban sem keveset. Ha addig már nem találkoznánk, hát kellemes ünnepeket! Kellemes ünnepeket! Lcvay Györgyi Fotó: Kozma István A házőrző, mint a szélvész porzott elő a hátsó udvar­ból. Különös hangokat en­gedve magából, végül hatal­mas bakugrással lepte meg a támaszt kereső férfit. Az megtántorodott és nevetve huppant a földre. Boldogan szorította magához az állat fejét, majd a kapufélfába kapaszkodva megpróbált fel­állni. Keservesen emelte fel testét. — No, Sárika, elkísérhetsz. Megyünk a boltba. Kinyitotta a kaput és elin­dultak. Elöl mankóval, leffe- gő usankával, a borostás em­ber, mögötte kecses léptek­kel a házőrző, az őzbarna kecske... (Valamikor erős parasztle­gény voltam. Hét testvér kö­zül a legidősebb. Szegények voltunk, akár a mesében, sok minden rám hárult. Ti­zennégy évesen már dolgoz­tam, fel kellett nevelni a kisebbeket. Rá két évre ért a szerencsétlenség. Megpa­koltam egy szekeret szalmá­val, jó magasra. Bár szinte csikókat fogtunk a fogat elé, nem hittem volna, hogy baj lesz. Alig értünk a faluba, a két ló valamitől megriadt, elragadta a szekeret, nem tudtam visszafogni őket. A szalma megcsúszott, én meg leestem. Egy reccsenéssel szi­lánkokra zúzódott a térdem. A vérzés nem akart elállni, az orvosok legyintettek, vi­gasztaltak, s aztán jött a ...) — És ez. — Bökött fejével a falnak támasztott két man­kó felé. — Nem valami szép kilátás, ugye? De nem adta fel. Hat hó­napig, amíg el nem készült a műláb, mankóval kopogott be Miskolcra, a hármas Vo­lánnál kapott munkát. — Iszonyú érzés az, ami­kor egy egész emberből fél lesz. Egyik nap még álmo­kat sző feleségről, házról, családról, munkáról, a má­sik reggelen már csak egy szánnivaló lélek, akit ke­gyelemből alkalmaznak, ha bebiceg valamely vállalat munkaügyi osztályára. Nehéz elfeledtetni az emberekkel, hogy nekem csak fél lábam van ... Csendesen hozzátette: — De el kell viselni. Sokaknak A házak hőmérsékletének gyors és pontos mérését, az épületek helyes „lélegzésé­nek” ellenőrzését, a meleg szökésének megállapítását teszi lehetővé szovjet kuta­tók új fejlesztése, a hővizor. Az újdonság segítségével az épületek hőmérséklete látha­tóvá válik. Maga a kamera sikerült, nekem nem. En visszamenekültem az álla­tokhoz. Azok nem szánakoz­nak, hanem visszaadják a szeretetet __ ( Mint egy cirkuszi jelenet: Orsi az anyadisznó röfögve felel a hívó szóra, szaporán szedve csülkeit üget a gye­pen ülő gazdájához, s min­den kérés nélkül eléje he- veredik. Egy kis vakarásra, a száját kitátja, s nyugodtan hagyja, hogy az a szájába dugja kezét. A gazda diadal­ittas tekintete magáért be­szél.) — Látja? — Látom. — így vagyok ezzel a sza­márral is. Ö most az én lá­bam. Ha nagyobb távolság­ra megyek, befogok, s a csa­csi odavisz, ahová menni akarok. Sokan kinevettek, amikor ti zen négyezret adtam ezért az állatért. De mit kezdenék most nélküle. Ök az én világom. Amiért meg­dolgoztam, s amiért megdol­goznak nekem. — És amiből kimaradnak az emberek? — Igen. ebből kimarad­nak. Kezdetben, mint rok­kant 324 forintot kaptam. Ma kétezernégyszáz a nyug­díjam. Ebből megélni nem tudnék. A mai napig válla­lok a szövetkezetben mun­kát; hol állatgondozó va­gyok, hol a magtárban segí­tek, hol az éjjelt vigyázom. Ezt a pénzt az állatok vá­sárlására fordítom. A kecs­két kétezerért vettem, a ma­lacot ötezerért, hiszen ritka tenyészállat, német örves fajtájú. Szinte gyűjtöm azo­kat a fajtákat, amelyek te­nyésztése a múlt divatja. A fene se tudja miért. Talán, hogy valami különlegessel dicsekedhessek ? (A mai napig büszke rá, hogy amikor bikákat hizlalt, egy 650 kilós kezes jószágot a falu nagy riadalmára cu­korspárgán vezetett végig az utcán.) Alig hallani, amit düny- nyög: — Csak köztük érzem jól magam. Ahogy magamra maradtam, megdolgoztam azért, hogy kitanuljanak a testvéreim. Ki is házasítot­tam őket, szóval segítettem, ahogy tudtam. Végül is a egy kis televízióra hasonlít. Ezt irányítják az épület felé. Mivel minden felmelegedett test infravörös sugarakat bo­csát ki. a hővizor fogja eze­ket a sugarakat, és kivetíti a hőkijelző képernyőre. A műszer digitális memóriával rendelkezik, megőrzi és szük­ség esetén bármikor vissza­családom. Kifizettem a ház­részüket, .mind a harminc­ezer forintot, enyém lett a porta, amit kicsinosítottam, a mai napig is 1200 forint OTP-részletet fizetek. De úgy tűnik, a testvéri érzés, csak bennem maradt meg. Ebből is kirekesztettek. Az elmúlt év nagy részét kórházban töltötte. A meg­maradt lábra túl nagy súly helyezedett, többször kel­lett operálni, fekve az ágyon sokszor jutott eszébe az a gondolat, hogy mi lesz, ha ezt is ... — Végül is kiengedtek. Jövök haza, kiderült, hogy a húgom eladta a kacsák nagy részét, sőt a szamarat is. Rá­adásul az árából háromezret le is tagadott. Jól vigyázott az állatokra... Nyomorék sors ez, tudja-e? összeszo­rítottam a számat, s a csa­csit visszaszereztem. És ez még megismert. (A múltkor Miskolcon jár­tam. Megyek át a főutcán, a villamossínen megcsúszott a műlábam. Szinte ugyanazt a fájdalmat éreztem, mint ak­kor régen, a villamos meg közelített, s én ott fetreng- tem, tehetetlenül. Csak egy kiáltást hallottam, — Bandi bácsi! — s tehetetlenül bá­multam a nagy sárga tes­tet, amely csikorogva jött felém. A vezető kipattant, szinte kihúzott a kocsi alól, s kezdte volna cifrázni, de amikor meglátta ezt a lá­bamat, a hónom alá nyúlt, kisegített, s tudja mi jutott eszembe: hogy mi lesz az állatokkal?...) Ezért jár most mankóval. Rácz Endre a gazda mást mondott: — A mankó jár velem. A balesetem óta, im­máron huszonnyolc éve. És ezzel a mankóval nem jár együtt a szeretet. A szána­lomtól nincs utálatosabb do­log ... — Ugye, Kati? A szamár pedig felejtve csökönyös természetét, oda­dugta a fejét, majd simára kefélt hátát a kérges kezek­nek. A gazdának. Az em­bernek. — kármán — Fotó: Morvay Tamás játssza a képet. A pontos hőmérséklet a képernyőn el­helyezett skáláról olvasható le. A hővizorral, gépkocsira szerelve rövid idő alatt egész kerületek hőszigetelése vizs­gálható. Sorozatgyártását jö­vőre kezdik meg. Három hete még lombos volt, jót tettek a fagyok. A szövetkezeti elnök, Helgert Béla elégedett. Hővizor Méri a házak hőmérsékletét

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom