Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-21 / 299. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1984. december 21., péntek „írisz mama” és gyermeke ’ Horváth Izidor hatéves koráig volt nevelőszülőknél, azután a megyaszói gyermekotthonba került, később pedig a miskolci Gyermek- városba. A huszonnégy éves fiatalember ma az avasi lakótelepre jár haza, ahol otthonában felesége és gyermeke várja a lyukói bányából érkezőt. — Igaz, hogy családi perpatvar miatt kellett megválnom a nevelőszüleimtől, ennek ellenére ma is tari tóm az öregekkel a kapcsolatot. Végül is megértettem, '< lányuk — aki időközben férjhez ment — közelebb állt hozzájuk, mint én, és vele sokat veszekedtünk. Megyaszón hét évet költöttem, lényegesen többet, mint a miskolci Gyermek városban, ennek ellenére szívemhez közelebb állanak azok az emlékek, melyeket az utóbbi intézményben szereztem. > A koromfekete hajú, bogárszemű fiatalember, mint azt nem is oly régen meg\ tudta, többgyermekes családból származik. Ám testvéreit, féltestvéreit nem ismeri valamennyit. — Előbb-utóbb azt hiszem a legtöbb intézeti gyerek szeretné megtudni, ki az anyja, apja. Mármint azok, akiknek erre nem adatott lehetőségük addigi életük so- zán. Hát én is így voltam ezzel. Szinte elementárisán tört rám az érzés, ki az anyám, egyáltalán kik az én vér szerinti rokonaim. Mi ugyanis rokonoknak tekintjük egymást kissé az otthonban, az együtt töltött évek után, de ez nem az igazi. Szóval, elhatároztam, felkeresem az édesanyámat, bemutatom a feleségemet és hát, ismerje meg az unokáját is. Annyit korábban már megtudtam, valahol Sajókba vég környékén él. KI is mentünk a nyáron. Egyik barátomék vittek el bennünket az autójukon. Az anyakönyvi kivonatból megszereztem anyám eímét. Valami megmagyarázhatatlan feszültség lett úrrá rajtam, amikor megérkeztünk Sajo- ládra, a lakóhelyére. Megvallom őszintén, a sok év alatt többször gondoltam haraggal rá, mégis erősebb volt bennem a kíváncsiság. Alig vártam, hogy meglássam. Ahogy közeledtünk a megadott címre, egyre nagyobb zavarban voltam. Végre megállt a kocsi: egy szükséglakásnál... Hát itt él az anyám, gondoltam magamban, akkor még nem tudtam miért... Horváth Izidor félbehagyja a megkezdett mondatot. Látszik, keresi a szavakat. Az igaz, ám mégis a kötelező tiszteletet parancsoló szavakat. — Már nem tudom pontosan mit mondtam, de arra jól emlékszem, az anyám furcsa arckifejezéssel olyasmit mondott: ne haragudj fiam, de a körülmények . .. Azután még sok mindenről szó volt, megtudtam: nyolcán vagyunk testvérek. Valamennyien szétszóródva élünk az országban. Anyám megint mással él együtt, akitől ismét szült egy féltestvért nekünk. Unokájára mondott olyasmit: hogy aranyos, szép gyerek. Hát ennyi volt, a mindössze félórás látogatás során. Ilyen volt az én nagy találkozásom az anyámmal, akit nem tudtam, és azt hiszem már soha nem tudok anyámnak nevezni. Persze meghívtam, lá- togassan el egyszer hozzánk, ha Miskolcon jár, de tudom, ez a találkozás soha nem fog bekövetkezni. Két külön világban élűnk, és ea már így is marad örökre™ Izidor 1978-ban jelentkezett munkára a Borsod! Szénbányák Vállalat Miskolci Bányaüzemében: — Nyolc éve lettem vájár, ▼olt egy barátom, tőle származott valójában az ötlet, hogy bányász legyek. Ennek köszönhetem, hogy ma kényelmes otthonban, családom körében élek. őszintén szólva voltak botlad.ozásaim, de ennek már vége. öt év után kaptam az üzemtől egy két szoba összkomfortos OTP-öröklakást, amelyért cserébe tízéves munkaszerződést kellett aláírnom. Szépen berendezkedtünk, habár még kellene egy s mást vásárolnunk, hiszen tavasszal szaporodik a család. Második gyermekünk érkezései várjuk. Horváth Izidor felesége — akivel sok éve egy klubban ismerkedett meg — az Avas Bútorgyárban dolgozik. Kettejük keresetéből — jó beosztással — marad annyi, hogy időről időre csinosít- gassák közös otthonukat. Igaz, Horválhné jó ideje otthon van, mivelhogy veszélyeztetett terhes. — Nekem a Gyermekváros volt az igazi otthonom, mielőtt; megnősültem. Ott, annyit vártak el tőlünk, mint egy átlagos családban. Tanuljunk, rendesen viselkedjünk. Cserébe sok mindent kaptunk. Rendszeresen jártunk moziba, színházba. Sokszor volt hangulatos rendezvényünk, mulatságunk. Eljutottunk nyaranta a Balatonra, sőt külföldre is, ha jól viselkedtünk. Most is megvan az útlevelem, pedig amióta kikerültem az otthonból, még üdülni sem voltam. Sokan visszajárunk, elbeszélgetünk egykori tanárainkkal, nevelőinkkel. Bemutatjuk családunkat, akikkel együtt szívesen látott vendégek vagyunk, mint ahogyan az egy családban lenni szokott. És akkor is elmehetünk a Gyermekvárosba, ha valami problémánk van, ha segítségre van szükségünk. Megértésre, támogatásra találunk n évek múltán. Jfó visszamenni. Nekem ott van az anyám, „Írisz mama”, ahogyan mi neveztük Mátyás Ádámné csoportnevelőnket. Az 6 szájából nem furcsa hallani, amikor úgy szélit „Fiam .. .” Honos Márta Képt Csákó Ptyutm A leghíresebb „kiscsoport”: a Matyó Néptáncegyüttes felnőtt csapata, jelenleg Arany Ili. minősítő fokozattal bírnak. (Fojtán László felv.) Az emlékezés jövője Húszéves a kivesd! művelődési ház Ha a fúvószenekar szól — ünnep, jeles esemény van Mezőkövesden. A fúvószenekar induló ritmusú zenét játszott 1984. december 19- én délután Mezőkövesden, a városi művelődési központban. (A téllel-zárt ablakokon át is hallani lehetett a főutcán.) Tehát jeles eseménynek kellett lennie, ünnepnek e napon. Az is volt. Bár a három órakor kezdődött esemény szónoka azt is mondotta: „Nem ünnepségre, hanem számvetésre jöttünk össze. Igaz, az eredmények számvetésére elsősorban, de éppen ezáltal a cselekvő türelmetlenség felvállalására.” Kruzsely Károly, a művelődési központ igazgatója, ha nem mondotta volna, akkor is hangjából érezzük: meghatottsággal szól; kezében azzal az éppen húsz évvel ezelőtti valóságos ünnepi meghívóval — ami 1964. do- eenober 19-én Mezőkövesd lakóit a művelődés házának felavatására, megnyitására invitálta. Egy ilyen Jubfleomnak persze akkor van igazán értelme, ha a két időhatár között emlékezésre méltó események történtek. Nos, a mezőkövesdi intézményben — mert hiszen itt van a könyvtár és a múzeum is — volt mire emlékezni. Ami megtörtént, s arrrf mindezek okán joggal várható és kérhető számon a jövőben —; mindarról Moritz Miklós, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője beszélt csütörtökön délután. Néhány gondolatot idézünk itt: — A háború előtt évtizedeken keresztül gazdasági és kulturális elmaradottság jellemezte Mezőkövesd népének életét. A felszabadulás után — az új lehetőségek mellett — mégis húsz év telt el, amíg felépítették az akkori község legmodernebb és legkedveltebb épületét, a művelődési házat... — Az új társadalom azon volt, hogy emberibb életkörülmények megteremtésével együtt munkálja ki a művelődés lehetőségeit is. A Mezőkövesdi községi Tanács 1959. október 24-én a kul- túrház megépítésére intéző bizottságot hozott létre. Munkájuk eredményeként 1964. december 19-én ünnepélyesen megnyitotta kapuit az új művelődő« ház ... ■— Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy a két évtized folyamán milyen szerepet töltött be az intézmény Mezőkövesd és környéke közművelődésében? — akkor a rövidre fogott válasszal, egy mondatban így felelhetünk meg: meghatározó szerepe volt és van ma is ... — Amikor erről a helyi és kisugárzó hatásról beszélünk, Bpnsodnádasdon most ünnepelnek. Ünnepük a település felszabad ol ás á nak negyvenedik évfordulóját, s megemlékeznek a Borsod ná das - di Lemezgyár alapításának százhúsz évéről. Igaz, hogy ez a gyári jubileum már hónapokkal korábbra esett, de a nagyobb, * . társadalom egészének életében sorsdöntő fordulatot jelentő felszabadulás súlya kiegyenlíti a Rimamurányvölgyi Vasmű Egyesület hengerműve üzembe állásának késedelmes ünneplését. A község és a gyár élete egymástól elválaszthatatlan, s bár más termelési ágazatok, tevékenységek is figyelmet érdemlők, a Borsodnádasdi Lemezgyár léte meghatározó, nemcsak itt, hanem közel harminc környező településen,, köztük nagy számban Heves megyeieken is, mert onnan is járnak be dolgozók Nádasára. Nem először adhatunk számot Borsodnádasdon, illetve Borsodnádasddal kapcsolatban megjelent könyvekről. Az ott élő dr. Nemesik Pál tanár, a munkás-folklór é« a munkásdal országos hírű kutatója könyveiben, rádiósorozataiban már több alkalommal ismertette az ország érdeklődő közönségével a nádasdi életet, tíz évvel korábban jelent meg a Borsod- nádasdi munkáséletrajzok című kötete is. most pedig ugyancsak az ó szerkesztésében. a Borsodnádasdi Lemezgyár támogatásával jelent meg az a 174 oldalas évkönyv, amelynek címe •gyan „120 éves a BorsodA 40 éve szabad Borsodnádasd — meg 120 éves gyára nádasdi Lemezgyár”, de (mondandójában — a fentebb vázolt község—gyár ósszefonó- őottságból adódóan — nemcsak a gyár, hanem az egész település történetét kínálja. A kötet az általános ismereteket adó két bevezető után három nagyobb tanulmányt kínál, majd kilenc visszaemlékezést közöl: ötöt idős vezetőktől, négyet munkásoktól. E tizennégy publikációból alakul ki a kép Borsodnádasd múltjáról és jelenéről. Nem érdektelen talán a könyvbeli sorrendet megbontva. Komán Gyula naplóját idézni. Komár Gyula iskolaigazgató volt, s 1944 decemberében, amikor a gyárat evakuálták, ő maradt, s mint társulati alkalmazott, megbízott gyárvezető lett. Naplót vezetett 1944. december 15-től 1945. február 2-ig, amelybe igen pontosan, minden személyes vonatkozástól és kommentálástól mentesen rögzítette az eseményeket. E naplóból ismerhetjük meg a település és gyár utolsó háborús napjait, a gyár pénzének élásását, a felszabadítók dacember 29-j érkezését, az első intéfskedéseket, az élet újrakezdését. A szovjet csapatok parancsnoka már december 23-áan a gyár újraindításáról tárgyal vele, majd szakértők mérik fel, mit lehet kezdeni, s december 27-én már visszasaerelik a gépalkatrészeket, már takarítanak a munkásolvaeóban, az iskolában. Űjra indul av. élet. Színié regányszerűen izgalmas, ahogyan a napló rögzíti, miként szereznek dohányt, élelmet, hogyan vesz részit a szovjet parancsnok a katolikus templomban a misén, mint szilvesztereznek, hogyan indul meg a termelés, miket szállítanak késztermékként először. A nap- !»jegyzetekhez Nemesik Pál írt kiegészítő jegyzeteket, teljesebbé téve ezzel a környéken kevéssé ismerős olvasó tájékozódásit. Komár Gyula naplója gyakoris blag Borsodnádasd fel- szabadulása történetének hiteles krónikája. Két, méreteiben is nagyszabású tanulmány mutatja be igen részletesen a felszabadult életet Nyitrai István a gyár 1945 és 1982 közötti termelési viszonyait elemzi, Nemesik Pál pedig az üzemi bizottság szerepét az élet újraindításában. Az előbbi részletesen ismerteti a háborús károkat, majd a felszabadulás utáni termelés alakulását, a szociális juttatások, a nádasdi- ak élete változásának minden mozzanatát, és így rajzolja meg a mai helyzetképet. A másik tanulmány pedig azt rögzíti, hogy a termelésen túl miként változott az élet, a szabad életre ébredt emberek miként ismerkedtek a közélettel, a szakszervezeti mozgalommal, s az miként hatott mind a gyár, mind a borsodnádasdi egyén életére. Ezt különösen fontosnak tarthatjuk a fiatalabb generációk tájékozódása végett, ugyanis az üzemi bizottságok, a szakszervezetek szerepe akkoriban sokkal harcosabb, küzdelmesebb volt, tevékenységük markánsabban befolyásoló tényezőként játszott közre az «keiben. Ax emlékezők között olvashatjuk Gyárfás János volt gyárigazgató — hosszú évekig a megyei pártbizottság titkára is volt —, Vass Géza párttitkár, Kormos László sab-elnök, Bartók István vszt-titkár, Neuhöffer Ernő főmérnök, valamint a munkások közül Agócs József, Érsek József, Gyárfás Hutás Béla és Urban Ferenc írásait. Ezekben természetesen sok a szubjektív emlék, de például Gyárfás János írása egy darab gyártörténet, sőt átfogó gyártörténet, mert egész élete Borsodnádasdhoz és a gyárhoz kötődik, s noha a többiek is oda kötődnek, ennyire egyikük sem ólt és lélegzett együtt a nádasdi közösséggel. Ezek az emlékek igen színesen és sokatmondón teszik teljesebbé a •kötet tanulmány jellegű írásait. Negyven éve szabad Borsodnádasd. Benne a százhúsz éves gyár is, amely Béres László gyárigazgató — előszó-beli — fogalmazása szerint „százhúsz éves fennállását tehát mértéktartó bizakodással ünnepelheti”. Még egy idézet a szerkesztő bevezetőjéből: „...történelmünknek olyan forrásából merítettünk, amely szocialista társadalmunk megszilárdításában és további felvirágoztatásában is segít bennünket”. E könyv azt tanúsítja: a nádasdiak élni tudtak a negyven éve kapott szabadsággal. meg kell említeni azt is,' hogy ma az intézmény azzal a problémával is küzd: nincs elég hely ... nincs elég hely a klubok, szakkörök, művészeti csoportok, a tanfolyamok hallgatói részére. A hiány arra az egyébként is elvárható és kényszerű gondolkodásra és tettre sarkall, hogy együtt kell működni a város más intézményeivel; iskolákkal, kultúra- hordozó és "terjesztő intézményekkel ... Az ünnepi kibővített ülésen — hogy hivatalosak is legyünk — nagyon érzékelhető volt: a mezőkövesdi városi művelődési központnak eleven kapcsolatai vannak a gazdálkodó „egységekkel” is. Ez persze egyszerű lenne a „nekik van pénzük — tehát tőlük kérünk” összevetés okán. Mezőkövesden ennél jóval többről van szó. Arról. amiről az intézmény, a városi művelődési központ igazgatója, Kruzsely Károly ezeket mondotta: — Mint intézmény, ax adott lehetőséggel élve, 1984. januárjától önálló gazdálkodásra tértünk át. Nálunk bevált. Ehhez azonban — hogy a ránk nehezedő gazdasági körülménj'ek közepette is színvonalat tudjunk tartani —. az kellett hosszú éveken át, hogy támogassanak bennünket. A dolog úgy áll: támogattak — de azért és csakis azért, mert fölmérték azt, mit tudunk és ko-: rabban mit adtunk a támogatásért cserébe ... Az indulás első éveiben a KISZÖV megyei illetékeseivel kötött megállapodásun k-szerződé- sünk napjainkban is gya-J korlatian élő ... Amiker a húszéves ünnepségre megérkeztem, a művelődési központ bejárati ablakaiban elhelyezett hirdetményekből az alábbiakat jegyeztem fel: megnviloUuki a barkácsműhelyünket... minden faipari munkavégzés lehetséges;, új program: tara goncakezelői tanfolyam ina dúl; újra indul: kazánfűtői; gépjárművezetői és karbantartó szakmásító tanfolyam; az említetteken kívül még 14 tanfolyam indítása várja a jelentkezőket; érdeklődőket várnak 10 művészeti csoportba és három klubba. Egy kis statisztika a húsza éves művelődési házból: ..Az intézményben átlagban évente több mint 150 rendezvény van. Ezek látottsága is eléri egy év alatt a százezer főt. A kiscsoportok látogatottsága is eléri az éves százezer főt. Ezek nagy számok. Ha húsz évre visszaa tekintünk, és tovább számo-' lünk. arra a következtetésre jutunk, hogy érdemes volt ezt az épületet megépíteni ...” Kruzsely Károly igazgató „egyidős a házzal”: — Ügy gondolom, min*-' kánkkal megbecsültük a mezőkövesdieket és a környéken lakókat Valószínű, ezért érzem úgy. hogy megbecsülték a kollektíva munkáját.' Jól érzem magam ebben a városban. (benedek) Ténagy József |
