Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-19 / 297. szám
A Duna gyümölcse Megkezdődött a lehalászás. A bajai Új élet Halászati Termelőszövetkezet tagjai a bátmonosíori Duna-ágiiól kifogott halat a bikali halfeldolgozóba szállítják. Néhány éve azt a gyakorlatot alakította ki a MÁV, hogy a jeles, több napos ünnepek alatt és környékén kevesebb mentesítő járatot indít, ám megnöveli a menetrend szerint közlekedő szerelvényeken a. személykocsik számát. Így lesz ez az idén is. Mint Koncz Zoltán, a miskolci körzeti üzemviteli üzemfőnök. helyettese, allomásfónök elmondta, 20— 25 kocsival többet üzemeltetnek az ünnepek több napján, ám természetesen nem mindennap. Ez a többlet- koesimennyiség három mentesítő vonatnak felel meg. A személyvonatok többsége az ünnepek alatt is a megszokott kocsiszámmal üzemel, elsősorban a gyorsvonatok •szerelvényeit toldják meg. Lesz néhány járat a karácsonyi, szilveszteri és újévi ünnepek alatt, amelyek a tapasztalatok szerint zsúfoltak lennének, ezért a menetrend szerinti indulásuk előtt, vagy után néhány perccel mentesítő vonatot is indítanak. Karácsony második napján, vagyis december 26-án és január 1-én, újév napján mentesítője közlekedik a Tokaj expressz- nek Budapesttől Nyíregyházára és vissza. December 22-én és január 2-án nem kapcsolják ösz- sze az Ózdról és Sátoraljaújhelyről Miskolcra érkező reggeli szerelvényeket: tehát nem egy vonat indul a Tiszairól Budapestre 7 óra 2 perckor, hanem kettő, tgy kényelmesebben utazhatnak az ózdi, az újhelyi vonalról llf húskészítmények r tjj termékek gyártásai kezdték meg a Zala megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál.. A házias jellegű, préselt, füstölt bakonyi disznósajt, valamint a sertéshúsból készült, a hagyományosnál fűszerezettebb és hosszabb párokból álló szepesi virsli mellett , kétféle disznótoros csomaggal is megjelennek az üzletekben. Az egyikben . zsömlés véres hurkát, illetve májas hurkát és sütőkolbászt, a másikban pedig a hurkákon kívül göcseji fokhagymás szalonnát és disznósajtot találnak a vásárlók. utazók Budapestre és a Miskolcon felszállók is ülőhelyhez jutnak. A pályaudvar főnöksége felhívja az utasok figyelmét arra, hogy karácsony napján, tehát 25-én, valamint 1-én egyes megszokott járatok nem indulnak, és az ünnepnapok átcsoportosítása miatt is eltér néhány járat a menetrendben foglaltaktól. Kérik, hogy az utasok vegyék figyelembe például azt, hogy december 21-e helyett most december 22-e a hét utolsó munkanapja, és hogy december 29-e munkanap. Az ünnepek alatti kellemetlenségek elkerülése végett arra kérik az utasokat, hogy indulás előtt érdeklődjenek az információs szolgálatoknál, a Tiszáin, a jegyirodákban, vagy telefonon. Mindkét ünnep idejére megerősítik az információs szolgálatot, töbh ember áll az utasok rendelkezéséNem árt, ha a menetjegyeket elővételben vásároljuk meg, könnyítünk ezzel a pénztárosok dolgán, de a Tiszai pályaudvaron mind a tíz pénztár nyitva tart a nagy forgalmú napokon. Fotó Csákó Gyula Parlamenti feiyiiiiiiepség A hagyományos parlamenti fenyöünnepség idén is kétnapos lesz: az ország háza december 25-én és 26- án látja vendégül az úttörőcsapatok legkiválóbb kisdobosait és úttörőit — jelentették be kedden a Magyar Üttörők Szövetsége budapesti elnökségének székházában tartott sajtótájékoztatón. ■Díszben Fotó: Pásztor Károly Különös módját választotta a tiltakozásnak egy brit fiatalember, aki megharagudott a rendőrségre, mivel úgy érezte, túl sokszor bírságolták meg tiltott parkolás miatt. Felháborodását - érthető közfeltűnést keltve - sajátos módon úgy fejezte ki, hogy a befizetendő büntetéscsekket egy ismert londoni táncosnő hasára rajzolta, és ott írta alá (képünkön). A helyi, Stafford! bíróság azonban a jelek szerint — nem méltányolta az ifjú humorérzékét, s úgy rendelkezett, hogy a vétkesnek (aki mellesleg Enrico Caruso egy távoli rokona) a „hagyományos módon" is ki kell egyenlítenie tartozását. KRÓNIKA* Vasúti forgalom az ünnepekkor Több kocsival indulnak a szerelvények Megerősített információs szolgálat Ejti Mentol Többféle újdonsággal jelentkezett a karácsonyi játékvásárra a Lemezárugyár győri gyára. Már kaphat ,k az üzletekben a Rába kamioncsalád legújabb apró méretű tagjai: a személykocsiszállító tréler és a lakókocsis kamion. A régebbi típusokból — a konténeres, illetve a ponyvával borított és az üzemanyagte ilyt szállító kamionokból az év végéig összesen 120 ezer készül el. Legutóbb elkészítették a Rába Steiger erőgép játékváltozatát is, amely elemmel működik és Bow- den-vezérléssel iránvítható. Haotai ______________ 1 984. DECEMBER 19., SZERDA A nap kelt* 7.28, nyúzta 15.55 órakor A hold kelte 2.45, nytiRta 12.42 órakor Névnap: Viola Kilencven élvvel ezelőtt. 1894. december 19-én született, és Sä éves korában. 1979-ben hunyt ■ el Paul Dessau, az NDK Nemzeti díjával két ízben kitüntetett kiváló német zeneszerző. IDOJARASJELENTES Vórhotó időjárás ma estig: átmenetileg mindenütt borult az ég, és az éjszakai óráktól előbb nyugaton, majd másutt is esőre, ónos esőre, napközben északnyugaton hovazás- ra, hózáporra lehet számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 5 fok között alakul. Éréséi elit a pilisverösvári ralíítáioaik Kedden megkezdte a pilis- vörösvári rablótámadók — Oláh Kálmán és társai — bűnügyének tárgyalását a Szentendrei Városi Bíróság. A bűntett elkövetőit gyorsított eljárással, zárt tárgyaláson vonják felelősségre. A vádirat szerint Oláh Kálmán 23, Vastag János 20, Oláh József 18, Horváth Lajos 18, Vastag György 23, Horváth János 19 éves és a fiatalkorú H. J., valameny- nyien csobánkai lakosok, november 9-én este lakóhelyükön két, rendszám nélküli motorkerékpárra ültek, hogy korábban megkezdett italozásukat egy pilisvörösvári diszkóban folytassák. Az egyik járműre — amelyet a vezetői engedéllyel nem rendelkező Vastag János vezetett — hárman, a másikra, Vastag György motorjára pedig — amelyet a tulajdonos engedélyével az ugyancsak jogbsitvány nélküli Oláh Kálmán vezetett — négyen ültek fel. Csobánka után, a Pilisvörösvár felé vezető úton az elöl haladó motorkerékpárt megelőzte egy személygépkocsi, amelyben egy házaspár és 13 éves gyermeke utazott. Vastag János visz- sza akarta előzni, de ittassága miatt nem tudta kellőképpen megítélni a helyes oldaltávolságot, motorkerékpárja a gépkocsinak ütközött, majd felborult. Az autó megállt, a vezetője kiszállt, hogy segítsen a bajba jutott motorosokon. A felborult .. torozók azonban, az időközben odaérkezett másik motorkerékpár négy utasával együtt, ütlegelni kezdték a gépkocsi vezetőjét, több súlyos sérülést okoztak neki. A férje segítségére siető asz- szonyt Oláh Kálmán és Vastag János megerőszakolta. Eközben két társuk a kocsi kesztyűtartójából ellopott 72 ezer forintot, és több magnókazettát. Az ügyészség Oláh Kálmánt és társait különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettével, illetve többek álfa' elkövetett erőszakos közösülés, kifosztás bűntettével, továDbá közlekedési vétségekkel vádolja. A tárgyalás szerdán folytatódik. Autóra várók, figyelem! gépkocsi atv Eteli SORSZÁMOK: 1984. DECEMBER 18-AN Trabant Limouaine Hycomat Budapest 1 23f! Trabant. Hycomat Combi Budapest 18« Tra ba n t Li mou sine Budapest 29 464 Debrecen 19 723 Trabant Combi Budapest 919« Wartburg Limousine Budapest 13 683 Wartburg de Luxe Budapest 20 624 Wartburg de Luxe lolótetös Budapest 4 344 Wartburg Tourist Budapest 7 135 Skoda 105 S Budapest 0 658 Debrecen 6 737 filcoda 120 L Budapest 1« 184 Debrecen 0 U62 Skoda 120 GLS Budapest 994 Lada 1200 Budapest32 965 Debrecen 20 481 Lada 1500 S Budapest 12 382 Debrecen 9 312 Lada 1500 Budapest 12 226 Debrecen 8 445 Lada Combi Budapest 5 748 Debrecen 3 166 Moszkvics Budapest 13 485 Polski FIAT 120 P Budapest 20 839 Polski FIAT 1500 — 4 90B Dacia Budapest 24 381 Debrecen 14 977 Zasztava Budapest 7 589 Fenyőfavásár Miskolcon, a Búza téri piacon. Fotó: Laczó József Tiprengés A Búza téri piacon 6SS5AK-MAGTARÜKWJÜ, — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő. NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsv-Zs út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf 351. Telefonok: központ: 38-941, tit kárság: 16-888, ipari rovat: 16-035, belpolitikai rovat: <6-450. kultúrrovat: 16-067. sportrovat: 16-049. levelezési rovati 16-046 Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc Pf. 178. Felelős kiadó- VERBS MIHAT,Y Telefon' 36-131 Hirdetó«- felvétel: Miskolc. Széchenyi p 15—17.. 3525. Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hfrlankézbesftőknél Az elöfizot-s« rifja eev hónapra: 34 Ft negyedévre! 102 EV ©gy évre 400 Ft Index: 25655. ISSN 0133-0357, Készült a Borsodi Nyomda miskolci üzemében. Felelős vezető: KILIAN BÉLA igazgató. „_.m » -j f r . .. • ’ ' ' ■ ■ . t \ ...