Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-19 / 297. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1984. december 19., szerda Az aula a díszudvarból „szü- Délelőtt is beszaladhatnak kölcsönözni a diákok, de a délletett”, azzal, hogy befedték. útónok az igazán „mozgalmasak". A folyóiratoknak is nagy a keletjük. Ha a hátrány előnybe fordul Egy könyvtár az iskolában Azonos cél — különböző módszerek Szakfelügyelők találkoztak Ezt a találkozót régen beszéltük meg. Akkor, amikor — van úgy két esztendeje — a Sátoraljaújhelyi Közgazdasági Szakközépiskolába visszaköltöztek a diákok és a tanárok. Sarkadi Antal igazgatóval jártuk be akkor az épületet, dicsértük a tervezők és kivitelezők ötletes, szép munkáját. Csak a valahai zárdaépület kápolnájában (egykor zárda működött itt) fogadott üresség. De „csupaszon” is mutatta magát — nagyon szép a terem. „Ide tervezzük a könyvtárat, de úgy gondoljuk, tartónk majd benne író—olvasó találkozót, talán nemcsak a diákjainknak...” Az igazgató akkori szavaihoz hozzátartozik még, hogy éppen kiállítás is nyílt a befedett udvarrészből kialakított aulában, ! s kaput nemcsak diákjaiknak nyitottak hozzá. i — Nemcsak akkor, most üt komolyan gondoljuk, hogy ennek a szép épületnek a I lehetőségeit és adottságait meg kellene nyitni a város tiött. Ez utóbbi mondat már mostani találkozásunkon hangzott el. Esedékessé vált a régi meghívás. Elkészült végre az iskolai könyvtár. Viszonylag sokáig kellett várni rá, de megérte. Stílusában egységet alkot a berendezés a teremmel, s funkcióijában is passzol hozzá. Igaz, eddig még nem nyitott a könyvtár a város felé, pedig kevés ilyen irodalmi dél- »tanokra is alkalmatos hely van a városban, de kockáztassuk meg, a megyében is, mint ez. A régi ígéretre emlékeztetni sem kell, a szándék és az akarás most is ugyanaz, mondják, de egy hónapja sincs, hogy teljesen elkészülitek a berendezéssel. Oláh István belsőépítész tervezte a polcokat, az asztalokat, a székeket, amelyeket aztán a helyi faipari szövetkezel gyártott le. Pénzbekerült, nem is kevésbe, de a városi tanács is úgy tartotta; hogyha szűkös éveket írnak A múlt hét végén bensőséges, történelmet idéző ünnepség színhelye volt a Pest melletti Dunaharaszti általános iskolája. A Miskolcon élő Varga Éva szobrászművész Körösi Csorna Sándorról készült domborművét leplezték le. A magyarok őshazáját kereső és az első angol—tibeti szótárt megalkotó tudósról több helyen és időben emlékeztek meg ebben az esztendőben. Mivel a dunaharaszti iskola a világhírű kutató nevét vette fel, elhatározták. hogy domborművét is elkészíttetik, hogy az örökösök előtt ott legyen az •ovoéri, tudományos, kuituis, be keli fejezni, amihez egyszer már hozzákezdtek. Mert ha most nem iesz méltó a könyvtár az iskolához, akkor taián sohasem lesz az. Tétlenségről persze közben sem beszélhetünk, mert ahogy fokozatosan készült, szépült a könyvtár, úgy vették birtokukba a gyerekek. És ez már az első lépésben sem volt könnyű, több ok miatt sem. A kényszerkiköltözés évei alatt nemcsak hogy nem forogtak, de pusztultak is a könyvek. Arról nem is szólva, hogy könyvtárfejlesztésre nemigen fordítottak pénzt azokban az években. Most tehát nemcsak a selejtezéssel, hanem az állomány feltöltésével is meg kellett birkózniuk. A pótlások persze nehezek, de az új vásárlások jelentékenyek. 30—40 ezer forintot költöttek könyv- beszerzésre, új icönyvek vannak, s a kötelezőekhez is hozzájuthatnak a diákok. Prólcai Gyula nyugdíjas magyar—történelem szakos tanár könyvtáros-munkájának köszönhető — de persze nemcsak neki —, hogy hamar visszaszoktak a diákok, és hogy rendben vannak a dolgok. Némi túlzással úgy is fogalmazhatnánk, a néhány évvel ezelőtti hátrány fordult előnybe. Ezt nem én mondom. Így vélekednek az iskolában. Meglehet, ha annak idején nem kell életveszélyessé válás miatt kiköl- tözködni, a technikai felszereltségük sem olyan, mint amilyen most. Amíg ugyanis az ötös számú iskolában és a Zója kollégiumban „vendégeskedtek”, az oktatáshoz szükséges új gépeket, berendezéseket se nagyon vásárolták. Amikor visszaköltöztek, a megyei tanácstól több mint 1 millió 750 ezer forintot kaptak ügyviteli gépek beszerzésére. így aztán — bár természetesen vannak régi gépeik is — sikerült olyanokat beszerezni, amelyek minden tekintetben korszerűek. S ha a (felszerelési jegyzéknek még nem is felelnek meg teljesen, nincs akkora különbség a munkahelyi és az üzemi, valamint az iskolai ügyviteli gépek között, mint egyik-másik közgazdasági iskolában. Ami ralis teljesítményekben példaadót alkotó utazó arcmása. Varga Éva gyermekkorát Dunaharaszti ban töltötte, és ugyancsak ottani illetőségű Tornai József költő, aki a dombormű felavatását magára vállalta. Kitartásról, szorgalomról, bölcsességről, más népek kultúrájának, ' szokásainak, hagyományainak megértéséről, tiszteletben tartásáról, közös, az egész világra érvényes emberi értékekről áréit a gyerekek munkába állásakor nagyon sokat számit. Hogy minél előbb beilleszkedjenek. Azt mondja az igazgató: kívánalom, hogy az iskolák az élethez igazodjanak. A maguk dolgára lefordítva: végzettjeikre nagy a kereslet. Igaz, nem mindenki helyezkedik el. Tavaly a IV/a- ban végzett 32' gyerek közül például tizenketten tovább tanulnak közgazdasági egyetemen, szakjellegű főiskolán. Ennek egyébként örülnek. Mert a továbbtanulók száma is mutatja, hogy az új, a jobb körülmények a tanulmányi munkában is mutatkoznak. Annak ellenére, hogy a követelményeken nem csökkentettek — változatlan a bukási százalék —, évről évre egy-egy tizeddel javult a tanulmányi átlag, és az országos és megyei versenyeken is tisztességgel helytállnak tanulóik. Nyilván ezért is van, hogy nemigen vannak beiskolázási gondjaik. 120—130 pályázó vám minden évben, s ahogy az igazgató mondta, nincs oka feltételezni, hogy ez az idén, vagy jövőre másképp lesz. S bár jelenleg ők adják vissza a kölcsön t (az 5. sz. Általános Iskola néhány osztálya náluk tanul), jövőben is gondolkodnak. Például az oktatás fel tetelemek további korszerűsítésén, a számítógép esiter jesztésésn, nemcsak a szakmai, hanem a közismereti tárgyakban is, vagy a zártláncú tv kifejlesztésén ... És mert az átalakítás után az épület közgazdaságinaik készült, egyszer talán egy harmadik osztályt is indíthatnak. Ha a demográfiai hullám felér a középfokra, ne érje felkészületlenül őket... Csutorás Annamária a költő a dombormű előírt. A nemesen szigorúra komponált portré a megalkuvást, meghátrálást nem ismerő, tudós arcélét rajzolta meg, azt a méltóságot, ami nemcsak a dunaharaszti kisiskolás utódoknak, hanem mindazoknak is szól, akik népükről gondolkozva az egyetemes emberi kultúra gyarapítására teszik fel életüket. Egyre nehezebb meghatározni a műveltség fogalmát. Tágult és mélyült tartalmában, differenciálódott a követelményrendszere, bonyolultabbá vált a megszerzés módja. A követelményekkel arányban ugyanakkor megnőttek a lehetőségek is. hiszen a modern technika (rádió, tévé, magnó, videó stb.) a szó szoros értelmében a házhoz szállítja az információt. Nagy kérdés, hogy korunk embere él-e ezekkel a lehetőségekkel? Néhány riasztó jel éppen arra mutat, hogy — ifjúságunk körében, de nemcsak ott — az igénytelenség, a szellemi bezárkózás, az elanyagiasodás-eldo- logiasodás, a klasszikus (és új) értékeinek a nem 'ismerése és semmibevevése is tendencia. Elég legyen itt .csupán a magatartásául!úrára utalni. Nem tudunk viselkedni, megjelenni, vitatkozni, társalogni, el- és befogadni, egyszóval kulturáltan élni. Mindezért — általában és sommásan — az iskolát szoktuk okolni. Megfeledkezve arról, hogy az iskola tükör is, hogy ezek a gondok társadalmiak, s csak közös erővel oldhatók meg. De hogyan? Ez a helyes kérdés és nem az a rossz gyakorlat, amely mindig a másikra mutogat, egyszerűen „visszadobja a labdát”. Hiszen, ha a személyiség fejlődésére, formálódására minden (pozitív és negatív) tényező hat, akkor ezeket kell feltárni, illetve egy jól megfogalmazott cél érdekében egységbeszervezni. Lehetőleg még a gyermek- és serdülőkorban, amikor a nevelői és közművelői ráhatás tervezhető, szeivez- hető, amikor a tudatosain választott minták, modellek összehangolhatok. Nem ríj gondolatok, felfedezések ezek, de minden kornak újra kell fogalmaznia és szinte elölről kell kezdeni a munkát. Az már nyilvánvaló, hogy a termelésben nőnek a követelmények, a technika és a tudomány rohamos fejlődése állandó lépés- és léptékváltósra, a teljes személyiség latbavetésére készteti az embert. Csakhogy az ember Ha a huszadik századi lengyel zeneszerzők közül három nevet kellene idéznünk, valószínűleg Szymanowski, Penderecki és Lutoslawski neve ötlene fel először. Azután pedig ... Nos, azután már gondban lennénk, hiszen ugyancsak tömünk kellene a fejünket, hogy további szerzők is eszünkbe jussanak. A kortárs lengyel zene valahogy kívül kerü it koncertéletünk főbb áramlatain, és sovány vigasz, hogy más nációkkal hasonlóan vagyunk. Egy-egy rövid időre féltűnt néhány komponista és néhány mű, majd ismét összecsaptak fejük (és fejünk) fölött a klasszikus repertoárirodalom hullámai, így legközelebb megint felfedezésszámba menő találkozásként értékelhettük muzsikájukat. (Az egyik, legutóbbi felfedezést a rádió jóvoltából tehettük, a Napjaink zenéje sorozatban a lengyel elektt’onikus kompozíciók hallgatása során.) Hogy miért alakult így, annak okai bizonyára több tucat ehhez hasonló cikk kereteit is kimerítenék. Itt csupán annyit jegyzünk meg — a történeti tényt utólag elszámoltatásra több, mint termelőerő (lényegének csupán egrik — noha legfontosabb — eleme a munka), a harmonikus, teljes elet feltétele az is, hogy a szabad idejét, a magánéletét is meg tudja szervezni, értékes tartalommal kitölteni. Elvárható-e mindez csupán az iskolától? Nyilvánvalóan nem. illetve csak akkor, ha minden segítséget megkap hozzá. Mondjuk, a testvérszakmától: a közművelődéstől. S itt érdemes megállni egy pillanatra! Mert hajlamosak vagyunk (olykor még a szakemberek is) a két intézményt — és nevelési típust mereven különválasztani, sőt szembeállítani, holott egyazon dolog két oldaláról van szó. Azt egy percig sem szabad vitatni, hogy a meghatározó az iskola. Írni, olvasni, fogalmakban gondolkodni az iskolának kell megtanítani a gyereket. Tudjuk. hogy ezt sem oldja meg maradéktalanul, holott ma már ennél is többet vár a társadalom. Azt, hogy fej- lessze-t.udatosítsa a gyerek, az ifjú legjobb képességeit, hogy felkeltse az igényt az állandó önművelésre, a kultúra befogadására és — valamilyen szintű — művelésére is. Tömören, hogy ura legyen nemcsak a szabad idejének, de a Somának is. Birtokolja a lehetőségeket, miután felismerte azokat. A legilletékesebbekkel, a. megye iskolai és közművelődési szakfelügyelőivel vitatta meg ezeket a kérdéseket a minap a megyei művelődés- ügyi osztály képviseletében Csáki Imre. Mint mondottam, nem új dolgok ezek. de igenis keresni kell az újabb megoldásokat, ha nagyobb eredményt akarunk elérni. Tényként kell elfogadni, hogy a kultúrára fordítható összegek behatároltak, s egyhamar nem is növekednek lényegesen. Ugyanakkor adottság a pedagógusok áltál képviselt szellemi potenciál, valamint a művelődési intézményekben (színház, mozi, múzeum, művelődési ház stb.) levő helyiségek, felszerelések, amelyek részben kiingerlő ellenérvek közül —, hogy a kelet-európai iskolák soraiban épp a lengyelek fogadták be legkorábban a modern zene bizonyos törekvéseit, köztük a dodeka- fóniát, a lengyel muzsikusok tehát a háború után az elsők között nyitottak a zenei avantgarde felé. Tulajdonképpen ennek az alkotógárdának — a század első felében született generációnak — egyfajta reprezentatív bemutatása volt az a koncert, melyet a Magyar Zeneművészek Szövetsége észak-magyarországi helyi csoportja rendezett december 13-án a miskolci Bartók-teremben. Elsőként Witold Lutoslawski Vonósnégyesét hallhattuk a Gál Vonósnégyes előadásában (tagjai: Gál Károly és Kalocsai Ágnes hegedű, Bonyhay Lajos brácsa. Nemes Tamás gordonka). „Nem azért dolgozom, hogy minél több hívet szerezzek magamnak: ne.n meggyőzni akarok, hanem találni. Olyan emberekre szeretnék találni, akik lelkűk mélyén ugyanúgy éreznek, mint én” — mondta Lutos- laXvski, s eredeti hangzásvi- lágú kvartettje valóban a használatlanok, részben nem is eléggé ismertek. Nyitni kell tenát mindkel feines, s elsősorban szemleletben. Mit jelent ez? Az iskola vegye igénybe az ismeretközléshez, a személyiségi or maláshoz azokat a lehetőségeket, módszereket. amelyeket a felsorolt kulturális intézmények kínálnak, ugyanakkor maga az iskola is váljon kulturális intézménnyé a szó közművelődési értelmében. Adjon lehetőséget a neveltjeinek arra, hogy a tananya on kívül megismerkedhessen a művészetekkel és a kulturált szórakozás alkalmaival (fiaink, lányaink nem tudnak táncolni, viselkedni!). Csáki Imre felsorolta ezeket a kapcsolódási pontokat (s néhány jó példát is, mint például avasi, encsi. ózdi stb. iskolák), a jelenlevő szakfelügyelők véleményét, tanácsait, észrevételeit kérte. Tizenhárom hozzászólás hangzott el a már megszokott módon. Mindenki a saját szakterületét, munkáját, illetve annak gondjait taglalta, kicsit bizony iskolásán. De ne lepődjünk meg ezen sem. Az új. az oktatást és a művelődést integrált egységként felfogó szemlélet eddig még nem ismert (és végzett) fel- / adatokat, magyarán plusz-' munkát is jelent, s ettől — érthetően — mindenki fázik. Ám. ha az utcán csellengő gyerekekre. a céltalanul ődöngő kamaszokra gondolunk, akkor semennyi mun- ka és áldozat nem lehet sok. Ha jól meggondoljuk, nem kell itt felfedezni a spanyolviaszt. Csupán az adott lehetőségekkel, energiákkal — anyagiakkal és szellemiekkel is — kell ésszerűbben gazdálkodni. Ehhez persze nem elég az elhatározás. A művelődésügyi osztálytól, mint az ötlet kidolgozójától. „gazdájától” varia mindenki a szervezeti-személyi feltételek megteremtését, a munka anyagi és erkölcsi honorálását is. Ara egy percig sem feledkezhetünk meg arról, hogy „a munka tárgya, eszköze és célja” is azonos: a harmonikusan-sokoldalúan fejlődött, müveit ifjúság. zene lelki-érzelmi hasonlóságira apelláló zenei élmény, bár hatása alól azok sem igen vonhatják ki magukat, akik talán első hallásra idegenkednek tőle. A Miskolci Fúvósötös (Apró László fuvola, Bákonyi Tamas oboa, Novák József klarinét, Halász István fagott és Sándor János kürt) Wlodzimierz Kotonski Fúvósötösét szólaltatta meg. A szeriális inspiráció nyomait viselő mű igen sok izgalmas percet szerzett. A koncert talán legérettebb, legszug- gesztívabb műsorszá.nát Nagy Ferenc tolmácsolásában hallhattuk, aki Przy- bylski Capriccióját mutatta be. Grazyna Bacewicz egész az ötvenes évek elejéig Eu- rópa-szerte ismert hegedűművész volt. Előádóművészi pályáját cserélte fel a zeneszerzői munkával — az ő szerzeményével zárult a hangverseny. A Gál Károly vezette Reményi Ede Kamarazenekar a Koncert vonószenekarra című kompozíció-' ját adta elő, lendületes, ér-' zelmes muzikalitással. 1). Szabó Ede | Foki: Laczó József / (horpácsW A lengyel kultúra napjai Kortárs lengyel f
