Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-18 / 296. szám
1984. december 18., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Népi ellenőrök a szociális segélyezésről Az kapja-e, aki rászórni? A szociális segélyezéssel több társadalmi szerv is foglalkozott az utóbbi időben. A különböző szintű fórumokon egybehangzóan megállapították, hogy a szociálpolitikai intézkedésekkel a legrászorultabb rétegeket — idős korúakat, betegeket, munkaképteleneket, sokgyermekes családokat — kell támogatásban részesíteni. A A közelmúltban fejeződött be a Miskolc városi Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálata, amely a Miskolc városi Tanácsi Hivatal által juttatott szociális segélyekre vonatkozott. A népi ellenőröket elsősorban az foglalkoztatta, hogy a tanács által adott kedvezmények menynyiben segítik a rászorultakat, és hogy a segélyeket rendeltetésszerűen használják-e fel azok, akik kapják. Nyilvánvaló, hogy a segélyezésnél egységes irányelvek érvényesülnek, de mert az odaítélésről emberek döntenek. nem lehet figyelmen kívül hagyni a döntések esetleges szubjektivitásait sem. A népi ellenőrök szóvá is tették, hogy a szociális segélyezésnél és a mozgás- sérültek, például üzemanyaggal való segélyezésénél a rászorultság társadalmi megítélésekor az alapmérce számottevő különbséget mutat. A mozgássérüllek esetében például — a Hycomat gépjármüvei rendelkezők kivételével — a segély mértéA rendszeres segélyben részesülők évente automatikusan rendkívüli segélyt is kapnak, ezzel kapcsolatban a népi ellenőrök két ízben környezettanulmányt is végeztek. Sajnos, a segélyek felhasználására vonatkozó tapasztalataik nem megnyugtatóak. A rendkívüli segélyezéseket egyébként ez év elejétől minden esetben megelőzte a környezettanulmány, a dolognak van azonban egy aprócska szépséghibája. Nevezetesen: az alapvető háztartási kisgépek, tömegkommunikációs eszközök léte népért irányelvei alapján a helyi tanácsok feladatkörébe utalták a nehéz körülmények között élők helyzetének felmérését. és ezzel összefüggésben: a szociálpolitikai kedvezmények biztosítását. két ugyanolyan jövedelem- számítások alapján határozzák meg, mint a lakásjutta- táskor szokásos. Ugyanakkor a rendkívüli szociális segélyek odaítélésekor az a jövedelmi összeg a meghatározó, amit az adott időszakban a létminimumnak tartanak. A tanácsi hivatal sajnálatos módon nem rendelkezik olyan információs adatbázissal. amely tartalmazná a városban élő és valamilyen jogcimen szociális segélyre rászoruló személyek adatait. Ugyanakkor a tanács csak a saját keretösszegének fel- használásáról tájékozott, és nincs tudomása a vállalatok, szakszervezetek által adományozott szociális segélyek mértékéről, a segélyezettek kilétéről sem. Ezért előfordulhat, hogy nem mindig a legjobban rászoruló kapja meg a szociális segélyt a tanácstól. Sokan pedig, éppen a leginkább jogosultak köréből egyáltalán nem tudnak az általuk igénybe vehető szociálpolitika' kedvezményekről. gativ szempontnak számít a segélykérelmek elbírálásakor. Így előfordulhat az a fölöttébb visszás helyzet, hogy egy szorgalmas, munkában megöregedett személy — aki az említett javakat apránként összegyűjtötte — nem kapja meg a segélyt, noha kérelme benyújtásakor nem rendelkezik a létfenntartásához szükséges anyagiakkal. Megkapja viszont a segélyt esetleg más. aki — szó se róla — szintén rászorul arra és öreg is. Megkapja, mert „szerencséjére" idejében leeresztette a torkán sok-sok mosógép és televízió árát, megkapja akkor is. ha netán dologkerülő volt egész életében ... Ugyanakkor mások önhibájukon kívül kerülnek öreg korukra hátrányos helyzetbe. Például azért, mert szanálják olcsó bérű lakásukat. Igaz, ezáltal jobb körülmények közé kerülnek, de a magasabb rezsi miatt nehezebbé válik a megélhetés. GYALOGOS ÉS AUTOS ROKKANTAK Az előbbiekhez hasonlóan vitatott témának bizonyult a vizsgálat során a mozgássérültek üzemanyagulalvány- nval való ellátása is. E segélyezési formában ugyanis a mozgássérülteknek csak egy — anyagilag kedvezőbb körülmények között élő — rétege részesül, hiszen a gépjárművel nem rendelkezők semmilyen segélyezési formát nem élveznek! A népi ellenőrök méltánytalannak találták azt is, hogy ilyen címen nagy értékű gépkocsik tulajdonosai is kaptak szociális kedvezményt. A tapasztalatok több intézkedést is sürgetnek. Mindenekelőtt módosítani kellene a szociális segélyezési formákra vonatkozó jogszabályokat, és célszerű volna a kis nyugdíjjal rendelkezők nyugdíjának emelése is, ami egyben lehetővé tenné a rendkívüli segélyek számának csökkentését. A mozgás- sérültek esetében pedig mindenkire ki kell terjeszteni a kedvezményt, hiszen nem igazságos, ha csak egy szűk rétegüket — a gépkocsival rendelkezőket — érinti a szociális segélyezés. Célszerű továbbá a jövőben jobban igénybe venni a társadalmi szervek aktiv közreműködését a szociális ellátásra jogosult személyek felkutatásában, sorsuk figyelemmel kísérésében. — dévald — HIVATAL - HIÁNYOS INFORMÁCIÓKKÁ^ HA MEGISSZA A MOSÓGÉPET Akár az igaz mesékben A színpad szélén gyertyák égtek, a vetítőből a szelíd lankájú Hernád völgye táj képe villan. A szőkébb haza. S ott a gyertyakor mögött kékn.vakkendős kisdobosok azt verselték ünnepélyes komolysággal: a sínen vonat robog, karcsú hidak ívelnek a folyó felett, s a földben mag csírázik. Vagyis béke van. Ám a nagyobbak, a pirosnyakkendősök felidézték a kultúrházat zsúfolásig megtöltőknek azt is, hogy negyven éve villám cikázott itt a Hernád felett; s ide sem tért vissza minden hadba elinduló. „Égig érjen a láng...” — szólt a magnóról a dal — mindenkiért, akik itt lehetnének, de akik mégsem lehetnek itt. Sötét volt a színpadon, csak a gyertyák lobogtak, s vörös szegfűk izzottak a halvány fényben ... ... és miként a történelemben, itt is kigyulladt a fény! Jötted újabb gyerekek, vidám arccal azt. szavalni: megy az eke, szaporodik a barázda... Üttörő-dal is csendült, pattogó, jókedvű, majd óvodások táncoltak modern muzsikára. Lent a nézőtéren az arcok úgy változtak, akár az élet históriája. Könny is csillan, keménnyé is feszültek az arc izmai, de aztán — mint az igaz mesék végén — megjelent, a mosoly, a nevetés, az öröm, s ottmaradt végig a szemekben a szétnyíló ajkakon. Hogyne maradt volna! Ok mondták. ők kívánták, munkájuk folytatói, vágyaik továbbhordozói, ők, a gyermekeik, az unokáik: játék kell nekünk és kacagás! Örök béke. A felszabadulást, a békét ünnepelte ezen az estén valamennyi jelenlevő. A naptár szerint 1944. december 14-én elhozott reményt. Hernódkércsiek, felsődobszaiak, szentistvánbaksaiak, nagykinizsiek. Együtt mindnyájan. A pedagógus. Juhász Endrévé vezette óvodásokból, iskolásokból, felnőttekből álló „irodalmi színpad” olyan őszintén és melegen idézte bennük a történelmet, hogy azt hiszem mindenki, aki csak ott volt, megérezte: a szív nem csupán egy szerve az emberi testnek. És talán még az apró óvodások is értették: milyen jó, hogy a sínen vonat robog, karcsú hidak ívelnek a folyók fölött, s a földben mag csírázik. Milyen jó hogy béke van! (h** Tíz a gyűrű, húsz a művirág ... Aki nem vesz ... (szóval a kiállított tárgyakhoz csak a pénz lefizetése után szabad nyúlni.) Gönci vasartia Ahol mindig nagy a forgalom, avagy sorbanáilók a iacipecse- nyésnéL — Milyen? — kérdem gépkocsivezetőnktől, aki frissebb minálunk, s már visz- szafelé jön a sátorsorról. — Bóvli ez — mondja csalódottan. A nagyobb nyomaték kedvéért legyint is a kezével. Sőt, ez még semmi! A legsúlyosabb kritikája, hogy megy a gépkocsihoz, s amíg mi nézelődünk, a lehajtott ülésen alszik egyet. Nesze neked, gönci vásár! De nincs időnk a sajnálkozásra. Nincs, mert egy termetes asszonyság eltakarja árnyékával az alacsonynak semmiképpen nem nevezhető fotóriporter kollégámat. — Eladó? — kérdi rekedt, alt (fenét alt, a basszus is finomabb!) hangon, s a fényképezőgépre mutat. Talán az ijedtség mondatja kollégámmal: — Hogyne! (Ezt hallaná a főkönyvelőnk!) De már nincs visszaút. — Aztán, hogy méri? — követeli az árát a termetes rekedtség. Szerencsére megjön a bátorságunk: — H úszón- hánomezerért. — De lehet alkudni is! — toldom meg cinkosan. Az asszonyság tetőtől talpig végigmér bennünket, megvető tekintete szinte sugározza: pancserek. (Úgy mondják: kétféle ember megy a vásárba, az egyik okos, a másik meg bolond. Ö minket, mi őt tartjuk az utóbbinak.) Esik. Ezt eddig el is felejtettem mondani. Mégpedig nagy szemekben, közepes sűrűségben. Ha három-négy fokkal jobban összehúzódna a hőmérő higanyszála, most hó hullana. Tulajdonképpen az lenne természetes. Vagy mégsem? Azt tartja a hagyomány: a nagy vásár esővel jár. A bundákat áruló vásározó (adjuk meg neki a Kosarak, kasok, gyékényáruk minden mennyiségben. Igazi vevő azonban kevés akad. rangot!), kereskedő mindenesetre káromkodik. — Miért teszi? — kérdezzük tóle a nyelvvédők nevében. — Miért, miért — dohog. — Ilyen az én formáin, októberben azért nem jött a kuncsaft, mert éppen krumplit ásott, most meg ez a frász kitörte eső riasztja el a népet Odébb a teknővájó (kétlem, hogy ó vájja), inkább legyen teknőárus, szóval a tiszacsegei teknőárus, annak is a neje cselhez folyamodik. Elnyújtott hangon azt rikoltozza: — Lement az ára a sózóknak, a hurka mosóknak ... — Mennyiért adja azt a nagyobbikat? — kíváncsiskodom, komoly vevő képet vágva. — Háromezer-kettőért. A kis ravasz! Az ura arrébb áll, tőle is kérdezem, persze, úgy, hogy a nej ne hallja: — Aztán, hogy mennek a teknök? — Ezerhatért, kettőezerért. No. asz- szony, le vagy leplezve! A sátorsor — van vagy háromszáz méter hosszú — legvégén árusítók nemcsak az eső mialt méltatlankodnak. Ide az alvégre már kevés vásárló néz el. Bückler György használtcikk-keres- kedu Miskolcról panaszolja is: — Nincs ez rendjén! Másfelől idejönnek még előző nap. aztán mi. akik rendszeresen visszajárunk a gönci vásárra, meg a perifériára szorulunk. — Bizony, úgy kellene ezt csinálni, mint sokfelé. Hogy befizetnénk a helypénzt egész évre. a tanács kijelölné a helyünket, és azt senki nem foglalhatná el — szól közbe egy Debrecenből érkezett kereskedő. Érthető, most neki is az alvégen jutott csak helv. A törökmézesnél (Fábiá- nék Kenézlőröl) gyereksor áll. — Ügy látszik, a keleti csemegék esőben is kelendők. Az asszonyka tiltakozik: — Dehogy, dehogy! Esőben a' törökméz se megy úgy ... Az egyik pulóverárus hirtelen elkezdi a pakolást. Az áru előbb papírzsákba kerül, aztán be a Zsiguli Combiba. Erre — mintegy varázsszóra — megbomlik a vásári rend. Bontják a vásárvárost. Pedig az eső már alig szemel, s a nap is kezdi áttörni az elvékonyodó felhőket. — Eső után köpönyeg. A nép eloszlott, itt már vásár nem lesz — magyarázza újdonsült kucsmás ismerősöm, a 71 éves helybéli Szabadi Sándor. — Malacot jöttém ki nézegetni, mert — és ezt higgye el nekem — a decemberi gönci vásárban a sertés a legolcsóbb. Volt is szép felhozatal, csak hát nekem az ólban még óit vannak a hízók. — Maga szerint milyen volt ez a vásár? — Olyan közepes. Se rossz, se jó. Bízunk benne — ha megérjük —, hogy a márciusi jobban sikerül. Ebben maradunk. A laci pecsenye-árusoknál még sorakoznak néhányan. a forró zsírban pecsenye hurka. kolbász scrceg. Odébb italt mérnek. Rumot, törkölyt, szilvát, forralt bort. Kucsmás. kalanos egyéne* áldomást isznak. Közülük egv odább áll. egv fának vetve hátát. ..Befelé néz”. Néha meg-meginog. egyelőre tartja a fa. Egvik zsebéből karácsonyfadíszekkel teli zacskó kandikál ki, a másikből borosüveg. Vásárfiák a gönci vásárból. Hajdú Imre Fotó: Fajtán László !
