Észak-Magyarország, 1984. október (40. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-10 / 238. szám

T Az MTESZ vendégei Külföldi delegációk Borsodban A8 MTESZ Borsod megyei Szervezete bolgár, csehszlo­vák és NDK-beli testvérme­gyék hasonló tudományos szervezeteivel létesített gyü­mölcsöző együttműködést az elmúlt évek során. Meghatá­rozott. időközönként a tudo­mányos egyesületek delegációi látogatást tesznek egymás or­szágaiban. amikor is értéke­lik a közös munkaprogram­ban foglalt célok végrehajtá­sai. egyúttal egyeztetik a kö­vetkező évek közös tenniva­lóit. A látogatás jó alkalom arra is, hogy ápolják orszá­gaink, népeink barátságát, to­vább szélesítsék kapcsolata­inkat. (.‘Folytatás az S. oldalon-) Az észak-jemeni államfő Moszkvába« Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke kedden Moszkvában, az Ali Abdullah Száleh észak-jeme­ni államfő tiszteletére adott vacsorán mondott pohárkö­szöntőjében a nemzetközi helyzetről szólva nagy figyel­met szentelt a Közel-Kelet­nek. A szovjet vezető hangsú­lyozta, hogy a térség tovább­ra is veszélyes válsággóc, s ennek fő oka az Egyesült Ál­lamok. és „stratégiai szövet­ségese'’ — Izrael — politi­kája. Az arab népek szabad­ságra és függetlenségre való törekvése akadálya az új- gyarmatosításnak. s csupán egyetlen állam. Izrael váll il­la magára az Egyesült Álla­mok vazallusának szerepét a Közel-Keleten. Nyilvánvaló, hogy h-a van is bármiféle változás Wa­shington Közel-Keletet illető pozíciójában, úgy az min­dig Izrael javára és az arab országok kárára következik be. Nem látni semmiféle vál­tozást a közel-keleti kérdések megközelítésében az új iz­raeli kormánynál sem — mondotta Konsztantyin Cser­nyenko. A szovjet vezető pohárkö- szöntöjében rámutatott: to­vábbra is érvényben vannak a Szovjetuniónak a Perzsa­öböl és a Földközi-tenger tér­ségé békéjének biztosítására tett szovjet javaslatok. • A Szovjetunió azt akarja, hogy ezekben a térségekben kor­látozzák az idegen országok hadi ten gerészet i tevékenysé­gét. ne alakulhassanak itt ki idegen katonai támasz- . pontok, s ne telepítsenek nukleáris fegyvereket. Ne fe­nyegesse az erő alkalmazá­sának veszélye e térség or­szágait és senki no avatkoz­zon belli gyeik be. Nyilvánva­ló, hogy e javaslatok meg­vaíósuíösa hozzá jártílrfa e robbanásveszélyes térségben a feszültségek csökkenésé­hez, s általában a nemzetközi helyzet javuláséhoz. A két ország kapcsolatai­ról szólva Konsztantyin Cser­nyenko beszélt arról, hogy a két ország hosszú múltra visszatekintő jó kapcsolatai különösen szorossá váltak az Észak-Jemenben 1962 szep­temberében lezajlott forrada­lom után. amely megnyitotta az utat az ország független­ségének megszilárdításához, a társadalmi haladáshoz. A Szovjetunió Észak-Jemennek önzetlen segítséget nyújtott és nyújt jelenleg is céljai eléré­sében, s a két ország kapcso­latai a kedden aláírt barát­sági és együttműködési szer­ződés megkötésével új, ma­gasabb szintre emelkedtek. A dokumentum megerősíti a (Folytatás a Z, oldalmi) A Scrtoroljaújhelyi Faipari Szövetkezetben sorozatban gyártják az Érdért és a To­rna] típusú faházakat. A szö­vetkezet vállal különféle egyedi megrendeléseket is. Képünkön: készítik a faház „alkatrészeit". A szalagfűrész­nél Szappanos Zoltán és Lö- rincz Árpád. Foto: Lattá Jtpzatvf Az Ózdi Kohászati Üzemek durvahengermű-csarnoka. Az Országos Magyar Bá­nyászati és Kohászati Egye­sület vaskohászati szakosz­tálya nyolcadszor rendezi meg az idén az országos hengerészkor, f erenci ál, most az Ózdi Kohászati Üzemek­ben. A konferencia elsősor­ban a hazai vaskohászat hen­gerész szakembereinek to­vábbképzését kívánja szol­gáira, amint ezt ár. Peth-es András vezérigazgató és Hammer Ferenc, az OMBKE vaskohászaid szakosztályá­nak elnöke a megnyitóban hangsúlyozta. Á konferencia elnökségében ott volt Soltész István ipari miniszterhelyet­tes és Basti János, a városi pártbizottság első titkára *=. A szakmai összejövetelen 150 szakember vett részt, többek között a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem, a Lenin Kohászati Müvek, a Decem­ber 4. Drót művek és a Bor- sodnádasdi Lemezgyár kép­viselői is. A konferenciának (Folytatás a 2. oldalon) Negyvenezer borsodi lakásban Az elmúlt napokban hide­gebbre fordult az idő. és emiatt ismét megkezdődött a fűtés megyénk távfűtéses rendszerekre kapcsolt laká­saiban. Tegnap délután a Borsod- Abauj-Zemplen megyei Tav- hőszolgáltató Vállalat köz­ponti ügyeletén Cserba Imre diszpécser a következőket mondta: — Döntés született, hogy kedden délben ismét meg kell kezdeni a fűtést. így nyomban hozzáfogtunk a távfűtéses rendszerek felme­legítéséhez. Ennek eredmé­nyeként a késő délutáni, a koca esti órákban már érez­hető nők a fűtésű Miskolc«» a Győri kapuban és az Ava­son. Az önálló kazánházakról üzemeltetett rendszerek is bekapcsolódtak a fűtésbe a Kilián városrészben, a Bol­gárföldön és Diósgyőrben. A szerelők 12 órás váltómű­szakban dolgoznak, és az esetleges bejelentések alap­ján nyomban útnak indulnak a hibák kijavítására. Megkezdődött a fűtés Le­nin városban, Kazincbarci­kán. Sátoraljaújhelyen. ■ Sá­rospatakon. Mezőkövesden, Ózdon. Putnokon és Ernődön is. A távfűtéses rendszerek a megyében hozzávetőleg 4f> ezer otthonba juttatják el a meleget. VILÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! ülést tartott megyénk képviselőcsoportja Tegnap Havasi Béla cso­portvezető irányításával ülést tartott Borsod-Abaúj-Zemp- lén megye országgyűlési kép­viselőcsoportja. Az ülést a megyei tanács hivatali he­lyiségében tartották meg. te­hát abban az épületben, amelyben az utóbbi években és napjainkban is talán a legtöbbet foglalkoznak a közigazgatás korszerűsítésé­vel, ennek sokrétű felada­taival, tennivalóival, gond­jaival. A képviselőket Kar­dos Sándor, a megyei tanács vb-titkára tájékoztatta rész­letesen a témáról. Mint ismeretes, államigaz­gatásunk korszerűsítése lé­nyegében az 1971-es tanács- törvény hatálybalépésével kezdődött meg, és azóta is tart. Akkor a járási taná­csok járási hivatalokká vál­tak, több változás történt a községi, nagyközségi taná­csok körében, kilenc hónap­ja pedig megszűntek a já­rási hivatalok, megyénkben két újabb település kapia meg a városi rangot, más települések önálló községgé, ugyancsak más faluk társ­községekké váltak, négy nagyközség közvetlen a me­gyei tanács irányítása alá tartozik, kialakultak az úgy­nevezett városkörnyéki tele­pülések. Kétségtelen, hogy mindezeket a változásokat sok ellenérzés is kísérte — különösen a járási hivatalok megszűnését —, ma sem mindenki előtt világos pél­dául a városkörnyéki kate­gória mivolta, vagy éppen a városi jogú nagyközségé. Tény, hogy ezek az elneve­zések nem a legszerencséseb­bek, szokatlanok, át sem mentek még a köztudatba — lehet: nem is mennek —, a tartalmi változás azonban mindenképpen szembetűnő, (Folytatás a 2. oldalon) Á megújult közigazgatás AZ MSZMP BORSOD-ABAOJ-ZEMFLÉN MEGYE! BIZO SQL évfolyam, 238. sióin Ara: A Varga-hegyről nemcsak a kohászat kéményei látszanak. Szép kilátás nyílik Miskolc belvárosára, valamint a Bükk-hegységre is. Fojtáo László felvétele Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága Az MSZMP Központi Bizottsága T984. október 9-én Kádár Jánosnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság meg­vitatta és elfogadta az időszerű nemzetközi kérdések­ről szóló tájékoztatót, az ifjúságpolitikai kérdésekkel foglalkozó állásfoglalást, valamint az országgyűlés és a tanácsok tevékenységéről, munkájuk továbbfejlesz­téséről szóló jelentést. Az ülésről közlemény jelenik meg. Külföldi résztvevőkkel Országos , beogerészkeBíereiicia Qzdon Az ipari miniszterhelyettes nyilatkozata

Next

/
Oldalképek
Tartalom