Észak-Magyarország, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-02 / 206. szám

Szűrős Mátyás tanévnyitó beszéde a Nehézipari Műszaki Egyetemen Dr. Czibere Tibor, az NME rektora szólt az elsőévesekhez I Borsodi látogatásának második napján, tegnap reg­gel városnézésre indult — Grósz Károly, dr. Ladányi József és Dudla József társaságában — Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottsága titkára. A Vargahegyre, a diósgyőri várba, az avasi lakótelepre, majd a Nehéz­ipari Műszaki Egyetemre vezetett útja, ahol dr. Czi­bere Tibor, az egyetem rektora fogadta a vendéget. f Az egyetemi zászlók és az egyetemi tanács bevonulásá­val kezdődött meg tél li­kőr a tanévnyitó nyilvános egyetemi tanácsülés. A Him­nusz elhangzása után dr. Czibere Tibor köszöntötte az ünnepség résztvevőit, az egyetem professzorait, okta­tóit, dolgozóit és a tanuló- ifjúságot. az elsőéves hall­gatókat, valamint a jogelőd soproni Bányamérnöki és Er­dőmérnöki Főiskola egykori hallgatóit, akiknek a tanév­nyitó ünnepségen adták át — a hagyományoknak megfe­lelően — a gyémánt és arany okleveleket. Köszöntötte az egyetem rektora az NME tanévnyitó ünnepségén meg­jelent vendégeket; a város, a megye politikai és társa­dalmi' szervezeteinek veze­tőit, a termelőüzemek, in­tézmények és vállalatok kép­viselőit. Külön köszöntötte az egyetem tanévnyitó nyil­vános egyetemi tanácsülésén megjelent Szűrös Mátyást, az MSZMP KB titkárát. Grósz Károlyt, az MSZMP KB tag­ját, a Borsod megyei Párt- bizottság első titkárát, dr. Ladányi Józsefet, a Borsod megyei Tanács elnökét, dr. Földiák Gábor művelődési miniszterhelyettest, Ernőd Pétert, a KISZ KB titkárát, Kósáné dr. Kovács Magdát, a Pedagógus Szakszervezet Központi Vezetőségének tit­kárát, valamint Dudla Jó­zsefet, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának első tit­kárát. Bevezetőjében utalt az egyetem rektora arra. hogy az új tanév — a Nehézipari Műszaki Egyetem alapításá­tól számítva a 36, tanév kez­dődött meg — alkalom ar­ra. hogy átgondolják azokat a feladatokat, amelyek ma­radéktalan teljesítését: várja az egyetemtől a magyar tár­sadalom; azt, hogy olyan szakembereket neveljen, akik nemcsak szakmájukat, ha­nem társadalmi környezetük jellegzetességeit is jól isme­rik, és fel tudják fogni mun­kájuk, egész tevékenységük emberi-társadalmi vonatko­zásait. Dr. Czibere Tibor beveze­tője után Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára mondott ünnepi beszédet. — A miskolci Nehézipari Műszaki Egyelem — a Sel­mecbányái Bányászati Aka­démia egyik örököse és jog-: utódja — jövőre ünnepli a magyar műszaki felsőoktatás megindulásának 250. évfor­dulóiét — mondotta, — Az elmúlt két és fél évszázad bizonyította, hogy az oktatás magas színvonala, az új irán­ti nyitottsága nélkül elkép­zelhetetlen a műszaki hala­dás. Hazánknak a nyitott, al­kotó szellemre, az élen járó műszaki-tudományos ered­mények létrehozására és be­fogadására ma nagyobb szüksége van, mint bármi­kor. Alapvető fontosságú, hogy történelmileg viszony­lag rövid idő alatt gazdasá­gunk felzárkózzon a legfej­lettebb országok színvonalá­hoz. Ebből a hatalmas fel­adatból nem kis rész hárul a jövő műszaki értelmiségé­i-e — mondotta, majd arról szólt, hogy' az oktatást, a nevelést pártunk ma fejlődé­sünk eg.vik legalapvetőbb kérdésének tekinti, s követ­kezetesen törekszünk arra, hogy az oktatás minden szintjén erősítsük az iskola társadalomformáló szerepét. Mindez kifejezésre jut a köz­oktatás és a felsőfokú kép­zés fejlesztésének abban az átfogó programjában, ame­lyet az országgyűlés tavaszi ülésszaka fogadott el. — A gazdaság intenzív fejlesztése egyre magasabb szintű szakmai tudást igé­nyel; a minőség, a színvo­nal emelése megkívánja az elméleti alapok folyamatos erősítését — hangsúlyozta. — A világméretű műszaki ha­ladás, gazdasági fejlődésünk nemzetközi és hazai feltéte­leinek állandó változása pe­dig elengedhetetlenné teszi, hogy az eg.vetemen kialakul­jon a tanulmányok során szerzett ismeretek folyamatos megújításának és alkotó al­kalmazásának képessége is. Társadalmi, gazdasági fejlő­désünk fontos igényként veti fel azt is, hogy növekedjék a felsőoktatásnak a tudomá­nyos kutatásban játszott sze­repe is — foly'tatta, majd szólt arról, hogy céljaink megvalósításához nélkülöz­hetetlen, hogy, a műszaki ér­telmiség ne csak szakmájá­nak kiváló ismerője legyen, hanem aktív részt vállaljon a társadalom vagy' a kisebb közösségek gondjának fel­karolásában. A szocialista demokrácia állandó fejlesz­tésével az egyetemeknek na- gy'obb részt kell vállalniuk a tudati viszonyok fejleszté­sében, a szocialista erkölcs és életmód általánossá téte­lében, az aktív, kezdeménye­ző. a hazájukat és munká­jukat szerető emberek neve­lésében. Alapvető követel­mény — hangsúlyozta —, hogy a jövő mérnöke ké­pes legyen eligazodni a tu­domány'. a technika nemzet­közi eredmén.yei között. De emellett a ma és még in­kább a holnap mérnökének munkája elképzelhetetlen megfelelő közgazdasági és politikai felkészültség nélkül. (Folytatás a 3. olldalon) Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára ünnep! beszédét mondja VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD ABAUJ-ZEMPLEN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Tisztelet és elismerés a bányászoknak Felavatták a berentei szénmosot Szeptember első vasár­napján a bányászokat kö­szöntik országszerte. Me­gyénkben tegnap, szombaton délelőtt Kazincbarcikán, a harmincéves fennállását ün­neplő városban került sor a központi bányásznapi ün­nepségre. Az Egressy Béni Művelő­dési Központ színháztermé­ben megrendezett megemlé­kezésen a Borsodi Szénbá­nyák Vállalat párt-, szak- szervezeti és KlSZ-bizottsá- ga, valamint gazdasági ve­zetése névében Nagy Tibor, a vállalat szakszervezeti bi­zottságának titkára köszön­tötte megyénk bányásztársa- dalmának képviselőit, az ün­nepségen részt vevő szocia­lista brigádvezetőket, a mun­kában élen járó bányászo­kat. Külön köszönötte az el­nökségben helyet foglalt vendégeket, köztük dr. Deák Andreát, az Ipari Miniszté­rium ipargazdasági főcso­portfőnökét. dr. Havasi Bé­lát, a megyei pártbizottság titkárát. Kun Lajost, a Bá­nyaipari Dolgozók Szakszer­vezetének titkárát, Tóth Jó­zsefet, a Szakszervezetek me­gyei Tanácsának vezető tit­kárát, dr. Vékony Ernőt, a Kazincbarcikai városi Párt- bizottság első titkárát, Ta­A szénmosómű területén a vendégek megtekintik oz új létesít­mény építését bemutató tablókat kacs Istvánt, a Kazincbarci­kai városi Tanács elnökét, az ünnepségre megyénkbe ér­kezeit lengyel bán.vászdele- •gáció vezetőjét és a küldött­ség tagjait. Az ünnepségen dr. Kiss Dezső, a Borsodi Szénbá­nyák Vállalat vezérigazgató­ja mondott beszédet. — Most a harmincnegy'edik bányásznapon ismét azok fe­lé fordul az ország figyel­me, akik áldozatos munká­val a fejlődés szolgálatába állítják a nyersanyagot, az ásványi kincseket. Ez az ün­nep is a társadalom, meg­becsülésének együk kifejező­je — mondotta bevezetőjében (Folytatás a 3. oldalon) Hegyei krónika MAGASABB FORGALOM BANKOT VÍZELLÁTÁSA A-z Országos Vízügyi Hi­vatal állásfoglalása alapján az ivóvízellátó rendszerek a szakvállalatok kezébe ke­rülnek, ami egyúttal na­gyobb garanciát nyújt a biztonságosabb üzemeltelés­hez. Ennek jegyében vette át a bánkúti vízellátó rend­szert a napokban a Borsod xnegy'ei Vízművek a Heves megyei Panoráma Vendég- t látó Vállalattól. A helyi vízellátás alapját ezután is a változékony hozamú Bán- kút-forrás képezi, ám a fel­méréseket követően szóba jöhet a szintben valamivel lejjebb levő Gyula-forrás vizének befogása is. ÚJRA CSERÉPKÁLYHA Az olajkály’hákat az. utób­bi években folyamatosan kiszorítják a fa- és a szén­tüzelésű. illetve az. újólag is­mét divatba jött cserép- kályhák. A családi házak építői körében is egyre nép­szerűbb lett ez a bevált, megbízható fűtőberendezés. Ezért a. TÜZÉP-telepek fel­készültek az igények kielé­gítésére és a gyártóknál különböző színekben, szín­árnyalatokban rendellek cserépkályha-csempéket. A Borsodi Élelmiszer­kiskereskedelmi Vállalat bolti forgalmának 95 száza­lékát az idén már a szer­ződéses és a jövedelemér­dekeltségű üzletek bonyolí- tolták le. Több szerződéses üzlet megduplázta a for­galmát és csak kis számban találhatók olyanok, amelyek nem tudták teljesíteni azt, amit vállaltak. A vállalat hat városban és sok kisebb településen 238 boltot tart I fenn a helyi lakosság ellá- | fására. A fejlesztések1 kö- 1 vetkeztében sajátos módon I az üzletek száma csökken, f ugyanis egy-egy nagyobb I áruház átadása után nem- j ritkán kettő, esetleg három , elavult, csöppnyi alaplerü- lettel rendelkező korsze­rűtlen boltot is megszüntet­nek. KÉSZÜL A MAGÁGY Az őszi vetések számára szükséges 1100 hektárnyi magágy­ból már több. mint 600 hektárnyi készült el a bocsi tsz-ben. Képünkön: változtatható fogásszélességü, norvég ekével, Kun János, a megyei szántóverseny Rába-kategóriájának győzte­se készít kiváló magágyat azon a 170 hektáros táblán, amely j az idén búzából 69 mázsás átlagtermést adott. (Szabados György (elvétele) ci littki fii.‘.WC

Next

/
Oldalképek
Tartalom