Észak-Magyarország, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-26 / 200. szám

1964, augusztus 26,, vasárnap ÉSZAK■ MAGYARORSZAG 5 Edelénv A Bodra «ügyét m utóbbi években mind többen láto­gatják, elsősorban a hazai kirándulók. Sokan a Jósvaföre, Aggtelekre vezető útként is ezt válosztják és meg-meg- állnak a látnivalóknál, pél­dául az edelényi kastélynál, melyet mi, közelben lakók sem mulasztunk el megnéz­ni újra és újra. Képünkön: a kastély a sokszor megcso­dált kapuval. Gyárőrök - pórázon Vifaminos ötletek Immáron úgyannyira ben­ne járunk az augusztusban, hogy hamarost nyakunkon a szeptember, azután meg jön­nek a latyakos, trutymós idők, majd a fagyok, sivítani kezdenek a disznók és máris tömhetjük magunkat de­geszre a zsíros húsokkal, töltött káposztákkal, friss te­pertővel meg egyéb kárté­konyságokkal, semeddig sem várhatunk hát a vitaminok összegyűjtésével, éppen itt az ideje, éppen most augusz­tusban. amikor a nagymenők lecsót is mernek főzni, meg dinnyét is kóstolni, együnk hát mi is egy kicsinyke fő­zeléket, feltét nélkül, csakis a vitamin, a tápláló erő ked­véért, ne várjunk tovább, induljunk... Egy szuszra hadarja el ki­váló ötletét barátom, es mi­nő igaza van! Nézzünk hát be néhány vendéglátóípari egységbe, a vendégszerető megyeszékhelyen. Főzelék­ügyben. Feltét nélkül. Mi­nek valóban itt az ideje, mert mikor máskor, ha nem éppen most? Benézünk! Per­sze, nem a nagy, flancos he­lyekre, ahová egyébként a korábbi években apró pén­zecskékkel is be mertünk ülni, ma viszont már csak a kisiparosoknak, butikosok­nak van ott törzsasztaluk, nem ezekre a helyekre, ha­nem a kisebbekbe. A szeré­nyekbe. Például a Gömöri. Volt ebben forgalom, étel- választék — ital is — régeb­ben, amíg a szerződéses for­ma ki nem találtatott, bár puccosnak, kikent-kifentnek sohasem lehetett mondani. Azért jól ment. Később az­tán hol szerződéses, hol ál­lami lett, most tán ismét szerződéses. No, nézzük csak az étlapot... van bizony itt van aszongya, száraz­bab főzelék, meg krumplifő­zelék. Hát... Jobb lenne, mondjuk egy kelkáposzta-, vagy tökfőzelék, vagy zöld­bab, vagy ilyesmi, ha már augusztus van, és a dolgozó végre meg is akarja fogadni az egészségügyiek tanácsait, kik rádióban, újságokban, és minden lehető helyen gues- molják, becsmérlik nagy za- bálásainkat, biztatnak el­lenben a jóra. a helyesre, a keresett főzelékekre, de ha száraz bab van, meg krump­li. hát legyen! Csakhogy nincs. Kiírva van, eléggé olcsón is, délidő­ben járunk, a konyhában vi­szont mégsincs ilyesmi. Nem is baj. majd eszünk rendes főzeléket másutt. Például a Hugiban. Ráadásul szabad­ban, árnyas fák, kellemetesen susogó lombok alatt, csend­ben, nyugodtan, madárcsi­csergésben, hadd pihenjen az a dolgozó ebéd közben is! Mindezt szükséges elmonda­ni barátom nyugtatására, mert kissé ingerlékeny, és ha a fejébe Vesz valamit, véghez akarja vinni, most például a zöldbabfőzeléket. Rosszkor érkezünk viszont a Hágiba. Reritniokat döntögető embe­rek ülnek az asztaloknál, Üres asztalok is léteznek ugyan, de azokat nem terí­tették meg. más asztalok pe­dig, melyekhez leülhetnénk, söröskorsókkal telik. meg hamuval. Álldogálunk, ma­gunkra hagyottal! egy ilyen edésre váró asztalnál, észrevétlen álldogálunk. A felszolgálónő siet, nem mondhatni, hogy nem, de va­lahogy mindig kiesünk'a lá­tómezejéből, pedig már el is gáncsolhatnánk, oly közel megy el mellettünk. De hát söröznek a fiúk, na­gyobb társaságokban. Kicsi­nyég még várakozunk, majd útra kelünk. Van itt egy fe­dett szoba is. Majd ott. Két- három ember lézeng a fe­dettben, a folyosón mégis szót válthatunk, nagy for­téllyal a kiszolgálóval, kérd­vén, vajon itt, a fedettben is ő nem szolgál ki bennünket? Mondja, hogy igen, mivel kevesen vannak, nem ér rá, így ballagunk tovább. No, hová? A Kakas! Van itt a közelben egy Kakas el­nevezésű egység, igaz, eléggé drága — bár talponálló — meg sokan félnek a lépcsők­től, mert különös mód, itt úgy van „megoldva” a he­lyiség, hogy a tele tálcával, lépcsőkön kell leügyeskedni az asztalokig. Most nem kell, mert főzelék: nincs. Amúgy, általában van egyetlenegy­féle, de most éppen nincs. Most már azért is! Itt a közelben az ínyenc elneve­zésű valami, lesz, ami lesz! A jó szándék ugyan megvolt bennünk, de hát gyerünk az­zal a toros káposztával! Jót tesz az így a nyári meleg­ben! Van Is toros káposzta. Adnak is. Macskának is ki­csi lenne, műanyag tányér­kába két-három evőkanál­nyit tesznek. Pluszonnyolc ötven! De nekünk sem a tényér, sem az eszcá.ig nem kell. Akkor is annyi. És nagy szerencse, hogy egy ilyen talponállóban, tehát ki­fejezetten olcsó helyen va­gyunk! Fogy is a káposzta. A ba­rátomé kissé gyorsabban is, mint illene. A zaftja, a le­ve szétterül a tálcán, ott csillog. A macskának i* ki­esi, műanyag tányérka «gyám* szét van repedve. A lé * repedésen elfolyik, a tálcán meg szétterül. Külö­nös szerencse, hogy éppen ő kapta a repedt műanyag izét. Mégiscsak vannak örö­mök az életben! Frtsfca Tibor Még mindig hódít a farmer A Májas 1. Ruhagyár éa az amerikai Levi Strauss­cég 1987-ig meghosszabbítot­ta a farmergyártásról szóló kooperációs szerződését. En­nek értelmében, a magyar vállalat az amerikai gyártási eljárás alapján továbbra is évi egymillió farmert készít marcali gyárában. Ebből évente 400—500 ezer női, fér­finadrág kerül a hazai üz­letekbe, a többit a Levi Strauss-eég értékesíti. A világhírű márka fazon­ja az utóbbi időben alig vál­tozott, csak a modellek szára szűkült és a régebbi fényes felület helyett, most a matt, mosott a divat. A magyar vállalat is követi a divat változásait. Például a már elkészült indigókék nadrágo­kat utólag speciális mosógé­pekben kezelik. A mosás után a késztermék . így lesz igazán divatossá. Egyébként a hazai vásárlók az ilyen, utólag mosott, de hagyomá­nyos fazonú farmerokat ke­resik leginkább. — Két rossz őrtől többet ér egy jó kutya — szögezi le az üzemi portás. — Dundi komondorkeverék, Dodó ősei között inkább farkaskutyák vannak. Higgye el, a keve­réknél, a korcsnál nine* jobb őrző. Ide aztán nem jön be tolvaj, szét is tép­nék. Jobb kutyák ezek, mint azok a híres dohánygyá­riak... Ezek szerint a Sátoralja­újhelyi Dohánygyárban híre« kutyák szolgálnak. Felkeres­sük őket. Tisztes távolból ismerkedünk á három jó­szággal. Nagy-nagy gyanak­vással lesik minden mozdu­latunkat, érezzük, bajba ke­rülnénk, ha csak egy lépés­sel is közelítenénk... — Csodálatos állatok — dicséri Kovács Tibor, a gyár rendészeti vezetője. — A múlt év decemberében vá­sároltuk őket az ócsai mező- gazdasági tsz állattenyész­tő szakcsoportjától, huszon­hétezer forintért. Mindhá­rom speciálisan, őrzésre éa személyi védelemre képzett németjuhász kutya. — Régen is voltak őrku­tyák a gyárban?-r- Nem, ezek az elsők. A gyár gazdasági vezetői ta­valy hozták a döntést, és ennek mi, rendészeti dolgo­zók örültünk a legjobban. Három utca és egy sport­pálya határolja a gyárat, sok dolguk volt, különösen az éj­szakai óröknek. — A munkásé*: fogadták a kutyákat? — Az az igazság. Hegy nehezen szokták meg őket, féltek tőlük. Aztán kiderült róluk, hogy mennyire fegyel­mezett állatok, nem kell tartani tőlük. Igen sokan etetnék őket, de ezek a ku­tyák idegentől nem fogad­nak el élelmet. — Szolgálatba« bogy vi­selkednek ? — Elég gyakran Járok be éjszakai ellenőrzésre. Már 30 méterről, széllel szemben is észrevesznek, és bár nappal jó barátságban vagyunk, éj­szaka nekem sem kegyel­meznének. Volt idő, amikor nem bíztam Berryben, gyá­vának, erélytelennek tartot­tam. Aztán a gondozójuk be­bizonyította, hogy milyen is Berry. Ha nincs a közelben egy létra, amire gyorsan föl­kapaszkodtam. bizony meg- ismerkedek Berry fogaival.- Totrafl Fogd meg! - mottg fotáriporte rönkre Bony ja. Még s raren cs«, hogy azonnal „megállj! I“ vezényelt. Közeleg wt etető« Mefe megérkezik a három jószág gondozója, PUzormszkg Jé­BOi. — Érdekes munkája raa. — Hegesztő-lakat«« va­gyok itt a gyárban, a ku­tyák gondozását másodállás­ban végzem csak. Igen sze­retem a kutyákat, hét évig magántenyészetem volt, de aztán bérházi lakásba köl­töztünk ... — Miből át! a gondozás? — Trenírozom, etetem, tisztítom őket. Akkor a leg-' boldogabbak, amikor füröd­ni megyünk a Bodrogra. — Melyik a kedvenc? — Nincs kedvenc, mind­hármat egyformán szeretem. Külön egyéniség mindegyik. Cézárnak akkora a mozgás­igényé, hogy meg nem á* egy percre sem. Berry hig­gadt, olyan, mint egy meg­fontolt professzor. Azt mond­ja az állatorvos, aki időn­ként megvizsgálja őket,' hogy több mint 350* kutya van Sátoraljaújhelyen, de ő Berryt választaná. Vük egy kiismerhetetlen jószág, ret­tentő kemény. Míg a másik kettő vígan játszik egymás­sal. ez a legkisebb, legzö- mökebb kegj'etlenül össze­veri őket, ha megharagszik. Elterjedt a városban Cé­zár, Berry és Vük érkezé­sének híre, tudnak különle­ges képesítésükről — a régi tolvajok is. Lévay Györgyi Fotó: Laezó József — Tíz méter, százhuszon­ötös, műanyag bevonatú kerí­téshálót kérek, — közölte vásárlási szándékát a vevő a tokaji műszaki bolt egyik eladójával. — Ilyen méretben nincs! — hangzott a válasz. — Kell, hogy legyen, az egyik ismerősöm percekkel ezelőtt veit ilyen méretű kerítéshálót, amelynek 68 forint métere..., és mondta, hogy még bőven van belő­le... — Lehet..., menjen el kérem a szabadtéri telep­helyre, és nézze meg. Ha van is, akkor se 68 forint, hanem 72. — így az eladó és útjára bocsátotta a kedves vevőt, aki már akkor sejtet­te, hogy megkezdődik a kál­vária a kerítéshálóért. De nem tett le szándékáról, hi­szen kell a háló, és ponto­san tíz méter, se több. se kevesebb. Mert. ha több, megmarad, kárba vész, ha pe­dig kevesebb, mivel lehet pótolni a hiányzó részt? A lerakat, az úgynevezett szabadtéri telephely alig né­hány száz méterre van * műszaki bolttól. A kerítés­hálók külön területen van­nak elhelyezve, mindenféle méretben. Hosszú várakozás után végié megjelent az egyik kiadó. Kdmor arcú, szűkszavú fiatalember. — Tíz méter, százhuszon- ötös, műanyagbevonatú keri- téshálót kérek — közölte a vásárló, de alig fejezte be a mondatot, az alkalmazott basszus és határozott hangon közölte: — Olyan méretben nincs! — S már ott is hagyta volna A kiadó csak állt szótla­nul, mereven nézte a vásár­lót, az is’csak állt, nézte a kiadót, végül hosszú hallga­tás után a műszaki bolt al­kalmazottja feltette a furcsa kérdést: — Mérőszalagot hozott magával? A telephely környékén senkinek nem volt mérő­szalagja. Végül gondolt egyet a türelmes vásárló, es be­ment a közelben levő ház­tartási boltba. A boltvezető, miután kifejezte csodálkozá­sát, adott eg)’ mérőszalagot, abban a reményben, hogy még tálán viszontlátja, bár nem nagy értéket képvisel... Ismét vissza a telephelyre, s most mar a kiadó amúgy ímmel-ámmal, lemérte a 7 métert abból a bizonyos 17 méteres tekercsből. — No, akkor most még­mérjük, hogy valóban meg­Avagy: Tokajban hány méter a tíz méter... a vásárlót, de az határozot­tan visszatartotta: — Van százhuszonötös, mert megnéztem! Ott áll a sarokban a sok tekercs! Ab­ból kell nekem, pontosan tíz méter! — Tényleg van .. t ismerte el a fiatalember, s így foly­tatta: — Van Is egy tekercs, amely pontosan 17 méter. Vigye el kérem az egészet, hogy ne kelljen elvágni be­lőle 7 métert... — Csak tíz méterre van szükségem ... semmivel se többre ... — Mérőszalagot? Ugyan minek? — csodálkozott a vevő. — Hát csak azért’, hogy ebből a 17 méteres tekercs­ből lemérjem a 7 métert... — Nem hoztam mérősza­lagot .. „ én vásárolni jöt­tem ... — Akkor sajnos, nem tu­dom kiszolgálni .... szerezzen valabonnét egy mérőszalagot! — Itt a telepen nincs va­lakinek? — Nincs kérem, mondtam már! van-e a tíz méter — közölte a vevő, es végiggurította a zöld színű kerítéshálót az udvaron. — Ez csak kilenc méter! — Az nem lehet! — til­takozott a kiadó. — Annak tíz méternek kell lennie! — Es ő is megmérte, és közöl­te a megfellebbezhetetlen végeredményt: — Tíz méter! — Nem, csak kilenc! Pon­tosan kilenc! — állította a vevő, de hasztalan. Az al­kalmazott se volt rest, még egyszer lemérte a tekercset, közben jól meghúzta, kife­szitette, s közölte a végleges méretet: — Kilenc méter és húsz centiméter! — Nem kérem, csak ki­lenc méter! Pontosan kilenc! Mérjük csak le együtt! A hálót ismét jól meghúz­ták, kifeszítették, megfeszí­tették és a méret nem vál­tozott: tíz méter. A kiadó nem szólt, észrevette már, hogy emberére akadt, hogy „tévedett” és persze nem önmagától, hanem a vásárló kérésére lemért még egy métert, odadobta a 9-es te­kercs mellé, s egy koszos,, vastag papírra ráírta: — Tíz méter, hatszáznyolc- van forint. (Ef volt az első „számla”!) Ezzel a papírral tért vissza a vásárló a mű­szaki boltba, bemutatta az egyik eladónak, az számlát készített, majd a pénztár következett, és végül vissza a telephelyre a tíz méter hálóért, ihajd vissza a Ház­tartási boltba, a kölcsönkért mérőszalaggal... Mindez másfél órát vett igénvbe. De nem baj, végül is meglett a szép zöld keritésháló ... (—szegedi—) ! \

Next

/
Oldalképek
Tartalom