Észak-Magyarország, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-07 / 158. szám

kl Ásatás Nyékládházán Koós Juditnak, a Herman Ottó Múzeum régészének vezetésével ásatást végeznek Nyékládházán, o Kavicsbánya Vállalói 3. számú bányájánál. A leletek alapján egy hatezer éves új kőkori kultúra nyomaira, valamint egy háromezer éves temetőre bukkantak. Az eddigi munkák során egy új kőkori kultúrából származó kemen­cealap, orsógomb, színes gyöngy, díszített cseréptöredékek, kő­eszközök kerültek elő. Képünkön: Koós Judit fényképfelvételeket készít egy halotti urnáról. Tamás István felvétele Senzatio!1 Vízi karnevál Miskolc-Tapolcái Az idei miskolci nyári'kul­túrál is program egyik sajáto­san érdeklődést keltő ren­dezvényét hirdetik július 7- re, szombatra a rendezők. Miskolc-Tapolcán, a tó part­ján „Nagy vízi karnevál” lesz: „délutánra, közkívánatra, urak é.s hölgyek számára”. Az előzetes tájékoztatások szerint azt várják a szerve­zők, hogy a jelen lenni szán­dékozók hajlandók belemen­ni a nagy-közős játékba, ab­ba. hogy jelenlétükkel maguk is „csinálóivá”, rendezőivé .válnak az együttlétnek. Vagyis hát,, megfogalmazód­tak a kérések is: „Hozza el Ön is felesleges régiségeit, tsetse- betséit — kiváló cserealka- lom — öltözzön stylszerűen, század-fordulósan!”... Az el­képzelések szerint nosztalgia, unatkozás, depressio ki van zárva, és egyetlen hölgy sem marad' partner nélkül. És természetesen lesz min­denféle szórakoztató foglala­tosság a szombat délután kezdődő vízi karneválon, mu­tatványosoktól revüig, csóna- kázástól ehetőségekig, zené­től kirakodóvásárig sok min­den. Hát tessék, hölgyek és urak, tessék csak elmenni . „ TELEX TEL.ETL.EN diagnózis Heteké® beiül áj szivet kell beültetni egy 42 éves amerikai férfi, Richard Mariin mellkasába. Orvo­sai szerint, ez az egyetlen esélye arra. hogy életben marad;k>n. Az eset külön érdekessége az, hogy Mar­iin milyen körülmények között fedezte fel betegsé­gét: Az orvosi műszerek­kel kereskedő férfi egy szívműködést vizsgáló ké­szüléket akart bemutatni, de a kísérleti alanynak dolga akadt és távozott. Mariin ezért a saját mell­kasára erősítette az érzéke­lőket, és észrevette, hogy súlyos szívbetegségben szenved: szíve rendszerte­lenül pumpálja a vért. Az­óta csak a szívműködést serkentő vénába adott in­jekciók tartják életben. MOSOGATÁSI PREMIER A Yorkshire-i Castle- fordban laikó Charles Tur­ner úr húszévés házassága alatt először, egy család; étkezést követően, elmosta az edényeket, s az ese­ményről több ezren szerez­tek tudomást. A negyven­éves férfi, aki eddig kö­vetkezetesen kivonta ma­gát a házi munkából, „hős­tette” után illő nyilvános elismerést követelt a fele­ségétől. Ennek eleget téve az asszony a következő hirdetést adta fel a helyi lapban: „Mindazoknak, akiket érdekel! Charles Turner elmosta, eltörölte és a helyére rakta az edé­nyeket; húsz év óta először. Köszönöm kedves: De­«S* W & A Kifián lakótelep és a diósgyőri városközpont közötti terület többnyire családi házakkal épült be. A kép hátterében a harmadik kerület magasházai láthatók. Fojtán telv. Szokatlan természeti je­lenséget idézett elő az idei nyár szeszélyes időjárása: négy évszak jellegzetes gom­bái találkoztak a dél-dunán­túli erdőkben és mezőikön. Hetek óta bőséges esők áztatják a Dráva mentét, a zalai és a zselici dombvidé­ket, a Mecsek-hegységet, s a csapadék hatására ritkán lá­tott gazdagságban' teremnek a nyári gombák. Ugyanak­kor találtak májusi peresz- két vagy másiként Szent- györgy-gombát, amelynek rendes ideje — mint az el­nevezés is mutatja —, ápri­lis, illetve május. Futball-turmix A labdarúgó Európa-baj- nokság veszekedést,• is okozott a házastársak közölt: — Ezt már nem bírom! — kiált fel felháborodottan az asszony. — Te a válogatot­tal fekszel le, a válogatott miatt, gyűlsz lángra — pró­bálnék. csak én ilyesmit meg­engedni magamnak! Mepagyirézzák a tuzonyitviiyoKat Már régen túl lennék rajta. Szerencsére 'gy, nyár közepén, már egyre keve­sebben kérdezgeti k az ém~ - bértől: hát a bizonyítvá­nyod .. .'!' És én nem felel­hetem, hogy hát a bizo­nyítványom, az •... mert nekem azt kell felelnem, hogy négyes, nieg ötös. .Az arányok, ugye, az már magánügy. Én tudnék me­sélni. hajaj, tudnék a suli­ról . . . Már régen túl lennék rajta. Amire áz ember fel­készül, nehéz azon megle­pődni. Nekem már május közepén világos volt, hogy megbocsáthatatlan bűneim, kerge jó kedvem és a vá­logatósom nem múlik el nyomtalanul. Mit' tegyek, nemcsak a kelkáposztát nem szeretem, nem nagyon hoz ki a sodromból az eprázsiai hegyrendszer és magyar talajviszonyok té­maköre sem. Meg mások sem, nem sorolom, hiszen azt megjegyeztem magyar- órán. hogy a szószaporítás nem erény (ki szeret hosz- szú dolgozatokat javítani?). * • Tudtam én azt előre, hogy a végső dokumentum ki­váltja őseimből a könnyes kifakadást: bezzeg az én bizonyítványomban ilyet nem láttál volna. (Nem is láttam. Jó előre elvesztet­ték.) Már régen túl lennék rajta. Magamnak könnyen megbocsátok. Meg aztán ha meglátom a sulit, (még mindig áll!), előbb jut eszembe, hogy a tavaszi •, szünetben mázolás ürügyén összevissza kenték az ab­lakkeret helyett az üveget is (most is látszik), mi­alatt mi négyest kaptunk technikaórán reszelésre. Persze, mert azon ábrán­doztunk, hogy most megy a tévében a film Heyerdahl- ról. aki azt a klassz papi­ruszhajót építette __ De m indegy, az élet egy szen­vedés. Földrajzóra alatt meg a pingvinekről ment egy film, mit csináljak, ha az általános műveltséghez ennél fontosabb az ércle­lőhelyek, meg a feldolgo­zóipar elhelyezkedésének problémái. Mondom, régen tűi len­nék rajta. A felnőttek vi­szont nem felejtenek. Nem! Minduntalan megkérdik egymástól — főleg harago­saiktól — „hát a gyerek, bizonyítványa?” Hát! Azért anyám sokat fejlődött. Mit hallok minap a fodrásznál is? „Nézd, van az osztá­lyukban négy, kitűnő. Vilá­gos, hogy nem lehet egy ötödik, meg hatodik is! Biztosan azonnal vizsgála­tot tartana a művelődési osztály a tanárok ellen.” Ez jó szöveg. Ilyen nekem, pont nekem, nem jutott eszembe!? (Na, majd jövő­re!) És hallom még: „Sok minden érdekli Pistikét. Csak azokat nem vették be a tankönyvekbe. Nem. Spé­ciéi a matek nem erős ol­dala ..., persze, azért nem hármas...” Nem, a jó eget, nem hármas bizony. S ha ez így megy tovább, sötétben osonhatok majd a pótvizsgára... Lejegyezte: Szőke Mária — Mindenesetre nagyon hi­ányzik majd az asszony! — Mi ez? A levegőben re­pül, piszkos, és bozontos far­ka van? __ ? — Futball-labda’! i— Rendben van, de miért van bozontos farka? — Hogy nehezebben le­hessen kitalálni! Túladott a zálogcédulán is fi kölesünkért gyíri esete — Meg tudná mondani, hol van a túlsó tribün? — Odaát! — A fene vigye el, azok meg ■mindig ideküldenek! Az edző így szol az új já­tékoshoz: — De hiszen te szívesen focizol? — Igen! — Akkor miért: nem ta­nulsz meg játszani?! — T-la megint enyeleg a kedves feleségével, akkor le­gyen szíves behúzni a füg­gönyt — mondja, a szomszéd —, tegnap mindnyájan gyö­nyörködhettünk benne. — Most aztán felsült, teg­nap este itthon sem voltam, hiszen a fwtballpályán szur­koltam! — A feleségem el akar vál­ni, ha továbbra is megnézek minden mérkőzést a tévé­ben. — Hát ez nagyon kellemel- v fen. Bizalommal teli leány le­hetett K. Emese. Könnyen ismerkedett, s mások be­csületességében sem kételke­dett. Legalábbis az elmúlt év decemberéig, amikor keser­ves tapasztalatokat szerezhe­tett a szép szavakról, és azok betartásáról. A Tiszai pályaudvaron megszerzett élettapasztalatát azonban pe­csétgyűrűje bánja ... A lány 1083. december fi­án ismerkedett meg Babos Zoltánnal. A 2(i éves, takta- szadai (Petőfi u. 32.) fiatal­ember természetesen eltit­kolta elölte, hogy már is­meri a cellák világát. Leg­utóbb a Szerencsi Járásbí­róságon vonták felelősségre, ahol lopás vétsége miatt mint visszaesőt, 8 hónapi szabadságvesztésre ítélték. Az elmúlt év októberében e büntetéséből csak feltétele­sen szabadult. Az ismerkedés után Batwil szeme szinte rátapadt a ión.f pecsétgyűrűjére. Kölcsön­kérte, mondván megpróbál­ja, hogyan festene az ő uj- ján. Természetesen esz« ágában sem volt visszaadni, hiába kérlelte szívhez szóló­an, később már sírva, be­csapott áldozata. A pályaud­varról a városba ment, a gyűrűt zálogba tette, majd eladta a cédulát is. A Miskolci Városi Bíró­ság a közelmúltban tárgyal­ta a kölcsönkért gyűrű ese­tét. Babos Zoltánt kisebb értékre elkövetett lopás mi­att — mint többszörös visz- száesől — tízhónapi, börtön­ben letöltendő szabadság­vesztésre ítélte, két évre .el­tiltotta a közügyektől.. A bí­róság kötelezte a vádlottat az ötezer forintnyi kár meg­térítésére is. Az ítélet jogerős. f»r) 1250 éves jubileum A hazai műszaki felsőok­tatás 250 éves jubileumára készül a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem, az 1735- ben alapított Selmecbányái bányatisztképzö iskola — a Bergschule —, illetve később Sopronban működött Bányá­szati és Erdészeti Főiskola jogutóda. Az ünnepségsorozat az lQfjjj. évi tanévnyitóval kezdődik. A zebrán Az iskolai szünetben mind több gyerek pattan Miskolcon is a kerékpár nyergébe. Slalomoznak a járdán, az úttesten, autók és a zebrán, a gyalogosok között. .. Fotó: Laczó József ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abatrj-Zemplén megye! Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — S527. Postacím: Miskolc, Pf. 351. Telefonok: központ: 88-941, titkárság: 16-886. ipari rovat: 16-035, belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovat: 16-067 sportrovat: 16-049 levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. t- 3527. Postacím: Miskolc, Pt. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Terjeszt! • Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 34 Ft, negyedévre: 102 Ft egy évre 400 Ft. Index:, 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomda miskolci üzemében. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA Igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom