Észak-Magyarország, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-28 / 176. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 aarssgasH 1984. július 28., szombot im—i'nnniiiiiw in m i> fim Pécsi Sándor emlékesten Tolnay Klári Cocteau: Magány című jelene­tében, a tv-ben. Tolnay Klári pályájáról Szép, sugárzóan kedves, bájos és természetes, tem­peramentumos, kitűnően mozog, kellemes énekhang­ja van. Elbűvölő színpadi jelenség. Nem, nem új tehetséget mutatunk be. Ötven év óta írják ezeket Tolnay Klári­ról, aki július 27-én lesz 70 éves. Nehéz elhinni? Pe­dig így van, és ő nem ké­nyes rá, hogy ezt megtud­ják. Hiszen megemlékezett a magyar sajtó a 60. és a 65. születésnapjáról is, ami­kor a' Munka Érdemrend arany fokozatát kapta, öt­ven éve játszik a színpa­don és a kamerák előtt. A Nógrád megyei kis­lány egyetlenegyszer sze­repelt iskolája önképzőkö­rének előadásán, akkor is belesült a szavalatába. Színiiskolába nem járt. Protekcióval került a Víg­színházba, ahová nagy­bátyja, Bókay János, a si­keres író ajánlotta Jób Dá­nielnek. Első kiugró szín­padi sikerét A francia szo­balány címszerepében arat­ta. De hosszú utat járt meg azóta! Az ötven év alatt két­szer kapott Kossuth-díjat, érdemes és kiváló művész, SZOT-díjas, Pro Arte-ér- mes, a Magyar Filmkriti­kusok Díjának tulajdono­sa. 1952-ben a Béketanács tagjává választották. Be­járta a világot magánem­berként, a magyar művé­szet képviselőjeként, a bé­kemozgalom tagjaként. Moszkva, London, Auszt­ria, Mongólia, Helsinki, Cannes, Brüsszel, az USA, Kanada, és ki tudná mind­ama helyeket felsorolni, amelyeket megismert, és ahol megismerték, megsze­rették, megtapsolták?! És micsoda állomásai voltak életének és művé­szetének! Népszerű palóc nótái a nagy tiszai árvíz károsultjainak a segítésére rendezett matinéhoz fűződ­nek. A háború? Királyhe­gyi Pál emlékezett rá 1960- ban, az Ország-Világ ha­sábjain, hogy a nyilasok hatalomra jutásakor így fakadt ki a színésznő: „Gyilkosok! El fognak pusztulni! Majd megint emberek fognak uralkodni a földön.” Aztán beteget jelentett, és nem lépett színpadra. A felszabadulás ntán — nehéz elképzelni ebben a szerepben — Somló Ist­vánnal és Benkő Gyulával, ő igazgatta a Nagymező ut­cában „vendégeskedő” Víg­színházát. Hamarosan ki­vált a hármasból. A hatvanas évek eleje óta a Madách Színház tag­ja. 1962-ben politikai ka­barét konferál a Rádióban. 1977-ben Szeretőnk, anyánk címmel önálló műsorral je­lentkezik a Korona Pó­diumon. És közben szaka­datlanul színpadon van, filmezik, szinkronizál. Micsoda szerepek! A Kis­polgárok Bessenyeivel, a Donna Dianna és a Ham­let Gábor Miklóssal. A há­rom nővér Irinája és Nóra Tímárral. Júlia. A Pillan­tás a hídról Beatricéje Pé­csi Sándorral, és ismét Pé­csivel a Kaviár és lenese. Az Éjjeli menedékhely Na­tasája, Warrenné, A kamé- liás hölgy. A Vágy villar mosa Blanehe-a. Az utóbbi években: A kedves hazug, a Fészekalja, az Alkonyi dal. És a Kései találkozás. 1972. december 12-én, a bemutató után a Madách Kamara előtt ott állt egy igazi, békebeli gumirádlis. És a kétszemélyes darab­beli partnere Mensáros FURMANN IMRE: Látogató A függöny mögé áll, onnan figyel, már egyre gyakrabban látogat, szinte minden éjjel eljön, kétsor gombos öltönyében, csikófrizurásan, tejfeltéren. Átsüt a függönyön egy szempór, csodálkozva néz, vagy inkóbb gyűlölettel, ahogy egy várromot néz az ember. László befogta magát: a ko­csi elé, és körbehúzta ben­ne a virágok között ülő Tolnay Klárit a színház előtti téren. Aztán a filmek. Déryné legendás alakja összefor­rott Tolnay alakításával. A Mese a 12 találatról, a Fű­re lépni szabad, Az özvegy és a százados, a Nem ér a nevem, ki tudná mindet felsorolni, hisz 1951-ben forgatta a századikat: Ré- nyi Tamás Reménykedők­jét. Volt királynő és takarí­tónő, 14 éves Júlia és Vá- nya bácsi Dadája, volt\ nagyszájú és közönséges, iszákos, finom és légies, volt Tisztességtudó utca­lány és Katyi. Szinkroni­zálta Katharine Hepburnt és Simone Signoret-t. A Pacsirta öreg, megtört Vajkaynéját kísérte Can nes- ba, ahol szépségben és ele­ganciában felvette a ver­senyt a világsztárokkal. Át- meg átruccan a „szomszédba” meglátogatni az unokáját, örül, amikor a televíziónk közös pro­dukciót készít az osztrá­kokkal, és abban közremű­ködik a leánya, Rálhonyi Zsuzsa. És meghatódik, amikor az utcán egy anyu­ka így mutatja meg kis­gyermekének: nézd, ott megy a legnagyobb magyar színésznő. Szép, sugárzóan kedves,' bájos és természetes, tem-' peramentumos, kitűnően mozog, kellemes énekhang­ja van. Elbűvölő színpadi jelenség. Ötvenévi színipá­lya után maradjon ilyen még sokáig, erőben, egész­ségben, mindannyiunk örö­mére. E. !W. Falusi vasárnap Eskü A szovjet orvosok eskü­jének szövegét a „Hűség a béke ügyéhez” kiegészítés­sel bővítették. A nemzeti és nemzetközi kódexek ilyen értelmi kiegészítésé­re az 1983 nyarán Amsz­terdamban megrendezett „Orvosok a nukleáris há­ború megelőzéséért” elne­vezésű nemzetközi kong­resszuson hangzott el ja­vaslat. A Szovjetunió első­ként fogadta ezt a javas­latot, és ennek értelmében 1984 nyarán már több mint 40 ezer végzős orvostanhall­gató ünnepélyes hippokra- tészi eskütételében szerepel mt új fogadalom i*. Hetes szakádon sereeg a beretva kése, Albin bá­tyám kaparja magát az ámbituson. Itt a szobában Imfe fia zümmögted elekt­romos borotvakészülékét; .s tudom, ugyanezt teszi most a faluban pár száz férfi­ember, borotválkoznak — hetente egyszer, de akkor simára! Mi, városi embe­rek valahol elvesztettük a készülődés nyugalmát, a testi szépítkezés esemény­szerűségét. Lám, Verőn án­gyom tiszta ingeket készít, mosdóvizet melegít, aztán ráncos szárú csizmát, he­gyes orrú cipőt subickol. Ebédhez ülünk' — tyúk­levest, tyúkhúst eszünk, sülteket és végül töltött káposztát. Cigarettára gyúj­tunk a pohár ital után, s kezdődik az öltözködés. Az Imre fiú nyugtalan, öl óra körül járhat az idő, s hamarosan kezdődik a tánc a presszóvá-vendéglő- vé átalakított kocsmában. — Én megyek, maguk még ráérnek — köszön el a fiú, s városi vagányok­tól ellesett, kacska, im­bolygó járásával végig lé­peget a rövid utcán, a csöndesen szunnyadó házak között. Nemsokára felkerekedünk mi is, csapatostól vonulnak előttünk és utánunk a tánc­hoz tartó emberek. Gyönyörű nyári délután, az emberek, kint ácsorog- nak a ? kocsmaudvaron, s a sugarasan záporozó, derűs napfényben isszák sörüket, fröecsüket. A nyitott ajtón át ki­hallalszik a zenészek han­goló cincogása. Bent összetolt asztalok mellett már folynak á kár­tyacsaták, bütykös, kimun­kált kezek kaparásszák a megzsírosodott lapokat. Az úton kart karba fűz­ve, sétásan ballagnak, li­begnek a lányok. Körülöt­tük hancúrozó gyereksereg kurjongat, kiabál. A ka- maszabbja malacságokat mondogat a feszülő mellű lányoknak, s elcsattan egy- egy rendre utasító nyakle­vef Négy-öt suhanc nyüstöli a prímást. A dundó kis ember hadonászik, igyek­szik lerázni a nyűgös nóta- rendelőket. — Nem értitek? Pihen a zenekar, szakszervezeti szünet! — rikoltja nekik aztán. — Eriggyetek a ci­cababákhoz, őket macerál- játok. ne engemet! Odakint lassan elcsitul az aprónép zajongása, odaso­rakoznak a mozipénztár­hoz, nemsokára kezdődik a délutáni vetítés. Körülvesz a vasárnap délutáni falu életza.ia, he­lyükre kerülnek a megfe­lelő hangok és motívumok. S tán csak a délutáni ha­rangszó hiányzik, mely a dombon ülő, öreg templom felől kellene közbelépjen — a legváratlanabb pilla­natban. A templom körül azonban minden csendes, mert most a szomszéd fa­luban litániázik a pap. Sallangtalan a vasárnap délután köntöseinek ka­vargása. Az idősebbeken sötét szövetruha, a fiata­lokon műanyag, városiasán szabott holmik, tűsarkú körömcipők, fél lábszárig felszíjazott szandálok, sa­ruk, meg kopott farmer- és trapéznadrágok, nyakba eresztett legényfrizurák . . . Néhány olyan merész kreatúra is mutatkozik, amitől felszisszen az em­ber: ilyet még városon se nagyon lehet már látni! A nagyteremben újra­kezdik a táncot, szaporodik a falak mellett, az aszta­lok között szorongó néző­sereg, s jóval többen van­nak, mint a padlót rug­daló párok. Tangó, csárdás, fox, meg keringő járja, ei- gányos intonációban. — Figyeljétek csak a do­bost ! Az emberek odafigyelnek, ráismernek. Igen, ő az, a kicsi Zsiga, aki csak a gyerekkorát töltötte itthon, de azóta is, minden hét végén hazajár, a vonattól kilenc kilométert gyalogol át az erdőn, a hegyen, hogy két napon át jól érezze magát hajdani pajtásai kö­zött. A fiatalok nagy része ugyancsak hét végére ruc­can haza a városokból — ki távolabbról, ki közelebb- wjL Ilyenkor felfrissül, meg- ifjodik a ’ falú. Pezseg a kamaszok bódult kedvétől, eladó lányok, csűrik ka­cagásától. az elszármazott, de a szívükben hazahúzódó emberek tárulkozó derűjé­től. No. persze kisebb cse­tepaté is megesik, hogyne, legalább lesz miről beszél­ni a jövő héten. Egy öreg akaszkodik be­lénk. Albert bátyánk. Ked­ves, markánsan mokány arcán italcidotta mosolygás. Invitál, van otthon egy kis meggybora. ribizlilikőre, körtepálinkája, iszogas­sunk, beszélgessünk egy ki­csit. Olyan régen beszélget­tünk egy jóízüt, s indulunk vele. Lassan szélednek a töb­biek is. Csak az állhata- tosabbja rugdalja még a padlót. Albert bátyánk a belső szobába csalogat. Szaporán töltöget a poharunkba. — ... Amikor én az Ison­zónál harcoltam ... Mesél, mesél. Katonaem­lékek szösze száll. Amikor ő még az Isonzónál har­colt, akkor még délceg volt és nyalka. Verus nén-e, a felesége, szerényen, szégyenkezve mosolyog fekete kendőjé­be. Hányszor hallotta ő már ezt a mesét! S rásimul a falura a tintakék alkonyat. Éjfél körül megébredek valami zajra: fütyörészve dobban a föld hátán vala­ki lépte. Setét, mély setét »1 min­denen. Aztán megismerem aa Imre gyerek hangját. Megy a hátsó kis szobá­ba. ahol ilyenkor hál. Hallom még, ahogy fész­kesen csörög a dikó szal­mazsákjában a száraz ku- korieaf osztás. Még egyszer tétován du- dorászik, és elhal ez a nó­tafoszlány is. S olyan csönd lesz, hogy egész éjjel a világbékéről álmodom . .. PiiUky Dezső Sanyo szuszogva főtté- pászkodott, kissé megbil­lent, majd egyensúlyát visszanyerve odakiáltott a többiekhez. — Na, gyertek! Lássátok, hogyan tudok lőni! A többiek elnéztek Sa­nyo válla fölött, és hamis­kásan vigyorogtak. Sanyo, na ja, a tücsök. Iszik két korit, aztán csak a szája jár. Nincs ennek semmije a nagy száján kívül. Csak úgy vonzza a szerencsét­lenséget. Minden nőnél csődöt mond, a cigarettára is fordítva gyújt rá, a nad­rágja foltos, mert valami trutymóba mindig beleül. Szóval ez a Sanyo egy százkilós pech. De a Sanyo tovább szí- vóskodik, hogy menjenek a céllövöldébe. Ráhagyják. — Na, gyertek, ott min­den puska félrehord, de én úgy is tudok ám lőni, he?! Sanyo végül két elázott ürgét fölráncigált, s akár a kioldódzott cipőfűzőjét, vonszolta őket maga után, egyenesen a céllövöldéig. A pultnál egyszál, aszott öregember álldogált. Sanyo a két havert a pulthoz tá­masztotta, hogy el ne dől­jenek, és kért egy puskát. Az öreg reszkető mutató­ujját a fiú orra alá dugta, ucsú és figyelmeztetően megin­gatta. i — Aztán fiacskám, oko­san! A pálcikát kell elta­lálnod ! — Hő, hő — röhintett fel az egyik, a széles vál- lú. — A pálcikát? A Sa- nyónak mondja? — Legfeljebb magát ta­lálja el. papa! — dünnyög- te a másik, és megigazí­totta kuszán álló öltönyét. — Kuss! — emelte a vál­lára a puskát Sanyo. Egy másodpercig némán bámulták1 Sanyo készülődé­sét. A céllövöldés riadtan nézte a művirágait. — A hurkapálcát, fiam! — lehelte halványan az öreg. Sanyo letette a fegyvert. — Api! Azt a babát, ott a második sorban! Azt fo­gom eltalálni! — Jó, fiam. de csak a pálcikáját. Akkor majd kettétörik a pálcika, le fog esni, és a tied lesz! — És a jobb szemit, áz­tat, fogom etanáni! — Ne tedd! Én ebből élek. Ha kilövöd a szemét, még nem fog leesni, ha meg más lövi le, akkor meg mérges lesz, hogy fél- szemü babája van. Érted már, fiam? Sanyó megszívta az or­rát. — Kifizetem a károdat, na?! A két haver összeröhö­gött. — Sanyó, hogy le milyen ökör vagy! Hát lődd le a pálcikáját, aztán ott egye meg a fene az egészet! Sanyó zihálva nézett a két férfira. — A hasát fogom etaná­ni ! Az öreg lassan Sanyóboz közelített, s mielőtt a fiú meghúzhatta volna a ra­vaszt, kezével a föld felé irányította a puskacsövet. •— Nem teheted meg! — Mit van úav oda, na­pi ! — szólalt meg a széles vállú. — Ez a Sanyo egv két-balkezes pancser. Ezt még úgy kell megpisiltét- ni, mert különben levizel­né a gatyáját. Érti, na? Az öreg lesütötte a sze­mét, és reszelés hangon mondta. — Egy két-balkezes lőtte le a lányomat is két mé­terről. Pontosan a hasára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom