Észak-Magyarország, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-04 / 155. szám
EiiAií-iViHÜVAÁO&SZACá 4 1984. július 4., szerda Veszprémi tévés találkozások Darvas Iván és Lukács Sándor a bemutatásra váró Megbízható úriember című tévéfilmben. KecKíi tévéjegy cetemben „Relatív rangsor” címmel képet adhattam a verseny- müvekről, a zsűri döntéséről, azaz egy már magunk mögött hagyott időszak, mérlegeléséről. A veszprémi tévétalálkozó azonban egyben az előretekintés fóruma, vagy legalábbis lehetősége is. Ezt kínálják az ősbemutatók, a közeljövőben várható művek közönségtalálkozóval és vitával egybekötött sora. Hozzá kell tenni, hogy a közönség— művész találkozók nem kévésé kicsit „deformálódik”, ugyanis egy-egy népszerű színész személyes jelenléte nem ritkán sokkal inkább gátlástalan lelkesedést eredményez, mintsem őszinte megjegyzéseket, vitákat, s még a valóban külön figyelmet érdemlő művek esetében is a figyelem a műről az életben ritkán látható művészre terelődik. Ugyanakkor megvan e találkozóknak az a jó tulajdonságuk, hogy primér élmények nyomán egészen friss benyomásokról kaphatnak visszajelzéseket az alkotók, — különösén, ha nem a színészről beszélnek, hanem »— mert az nincs éppen jelen — a műről. A június ,25-től 30-ig tartott XIV. veszprémi tévétalálkozó keretében hét új tévéművet láthattunk ősbemutató keretében veszprémi és környéki üzemekben, illetve művelődési házakban. Nem lenne ildomos ezekről jóval a bemutatásuk előtt érdemben nyilatkozni, kritikát mondani, az azonban feltétlenül elmondandó, amire már keddi írásomban utaltam: számszerűleg ebben a hét műben markánsan jelen van a ma. A hét műből napjainkban játszódik négy — ebből kettő szatíra —, a harmincas években egy, a fel- szabadulást követő napokban egy és 195(1 őszén egy. Nézzük először a négy .mai művet. Kétségtelenül e sorozat legkiemelkedőbb darabjának ígérkezik a Calgóczi Erzsébet regényéből Nemere László rendezésében készült Szent Kristóf kápolnája, két messze eltérő adottságú és gondolkodású ember magányosságának rajza mögött egy felbecsülhetetlen értékű egyházi műkincsegyüttes előkerülésének története. Mindkét szatírát Várkonyi Gábor rendezte, s mindkettő mai kisvárosi — A tönk, meg a széle —, illetve falusi — Rohamsisakos madonna — fonákságokat mutat fél görbe tükörben. A negyedik mai, a Felvidéki Judit rendezte Lakótelepi mítoszok a mai nagyvárosi társadalom egyes egyedeinek szorongásairól szók Szobotka Tibor regénye nyomán készült a harmincas években játszódó Megbízható úriember című kor- és erkölcsrajz, Málnay Levente rendezésében; a fel- szabadulást követő napokban egy tizenhat éves fiú felnőtté válását ábrázolja sajátos eszközökkel a Havas Péter rendezte A béke hetedik napja, s 1956 szomorú őszén játszódik Szántó Erika műve, A hattyú halála, egy szerencsétlen életű balerina tragédiájának betető- zódése. Bizonyára ezek a már elkészült tévéművek A Napjaink júliusi számában folytatódik a Vita az értelmiségről. Most Éles Csaba Lukács példája és a példakövetés esélyei, Lontai Sándor Antal „Cogito ergo sum” és Simon János Kiért vagy értelmiségi? című hozzászólásai olvashatók. Olvashatjuk a lapban Csoóri Sándor A kendővel letakart tükrök című, Illyés emlékét idéző esszéjét, Brackó István Harap a hal? című sajátos hangvételű publicisztikáját, Leskó László Boldogasszony öreganyánk című szocio- riporlját, Penke Olga „Magyarság: emberiség” című, a francia kultúra és irodalom Illyés Gyulára gyakorolt hatásáról szóló írásának második folytatását, valamint Ba- <mth Lajos Seröntő Gyuri legjobbjai, azért válogatták bemutatásra ezeket. Van egy közös vonásuk, ami a korábbi művekre is jellemző volt: sóik közülük a kelleténél jóval hosszabb, pedig már lassan egy évtizede, hogy Örkény István zsüriel- nökként megjegyezte: filmeseknek az olló nemcsak körömápolásra való. A találkozó másik izgalmas vonulata a szakmai vita, vagy vitasorozat. Korábban minden találkozón volt valamilyen központi téma, amit több-kevesebb sikerrel megvitattak. A tavalyi vita például emlékezetesen kudarcba fulladt. Az idén öné a szó címmel alkotók és kritikusok találkozássorozatát rendezték meg azzal a céllal, hogy az előző napokon sugárzott versenyfilmekröl cseréljenek gondolatokat. A viták vezetését a Stúdió ’84 szerkesztőire bízták. Sajnos, ez a vitasorozat félresikeredett. Négy kora estén át oda és vissza lövöldöző polémia lett e találkozóból, alkotói sérelmek fel hány torgatása uralkodott el, végül is a Stúdió szerkesztősége és a kritikusok túlérzékenységen alapuló, mondvacsinált ellentéte volt e gondolatcserék meghatározója, noha a Stúdió nem is tartozik a veszprémi kategóriáiba, ennek gondjait a Magyar Televízió politikai adásainak fesztiválján, azaz Miskolcon kellett volna megvitatni. Ugyanakkor nem esett szó a találkozó hete alatt a drámai műhelyek munkájáról, a té- véművek rftilyenségéről. noha a kritikusok megpróbáltak szóbahozni olyan jelenségeket, mint a pozitívumok hiánya, a negatívumok túl- tengése, az italozás permanens jelenléte, de ezek a gondolatok gyorsan lesöprőd- tek, helyettük az állítólagos sértések és sértődések domináltak. Nagyon emlékeztetett ez a purparlé egy öt év előtti hasonló, csak további feszültségeket szülő vitára. egynapos szabadsága etmi novelláját. Külön figyelmet érdemei D. Szabó Ede Közös a csónak című, a Miskolci Nemzeti Színház most zárult évadát elemző írása. Eszéki Erzsébet Azok az ötvenes évek! címmel, a magyar film mai helyzetét tekinti át. Hegyi József Ki volt ifj. Horváth István? címmel a kazincbarcikai színjátszófesztivál névadójának rövid eleiét és — mondhatni — halhatatlan munkásságát idézi. A Lapszélre című rovatban Papp Lajos fűz megjegyzéseket az ünnepi könyvhét borsodi megrendezéséhez. Igen gazdag a lapszám könyvrecenzió-kinálata. Monostori Imre Higgadtan kényes kérdésekről címmel HöA tévéfilm, a tévéjáték csak egy része a televízió nagy műsorfolyamának, ám alkotóik túlságosan követelik az önálló, a műsorból kiszakított elbírálást, a napilapoktól is az önállóan jelentkező műveknél szokásos elemzéseket. A jelenvolt alkotók közül többen a velük való foglalkozás kizárólagosságának követelésiéig elmentek, rosszal Iván, ha a kritikus művészeti adásokon kívül más, a képernyőn jelentkező műsorokkal Is foglalkozik. (Ugyanakkor Darvas Iván színművész, zsűritag a helyi Naplónak adott interjújában nem tartja a televízió elsődleges feladaitának a tévéfil- mek és -játékok készítését és terjesztését — azok helye a mozi és a video —, annál inkább feladata a közvélemény alalcitása.) Meg kell még említeni, hogy a hagyományoknak megfelelően bemutattak új műveikből a pécsi és szegedi stúdiók, valamint a Fiatal Művészek Stúdiójának munkatársai is. Ezek közül a szegediek Pipás Pista és társai című, kicsit túl hosszú dokumentumfilmje és a pécsiek Szelet kiabálunk című műsora tűnt legemlékezetesebbnek. Visszatekintettünk 11, meg 11 mű tükrében, előre hét újabb mű, meg egy négy folytatásban megélt vita segítségévek Az összképről ugyan nem mondhatók eü Bajza József sorai — „Múltadban Times öröm, / Jövőd- ben nincs remény. .—, de a XIV. veszprémi tévétalálkozó erősíti azt a véleményt, hogy a tévédrámai alkotásokat csak a tévé műsor folyam egészében lehet szemlélni és elemezni, mert az egyes játékok, egyéb produkciók — jóllehet szuverén alkotások — egyazon képemyón jelentkeznek a más adásokkal, megítélésüket, befogadásukat az adásbeli környeztei mindig befolyásolja. Ezt nem Vehet figyelmen kívül hagyni, Benedek MfkMa szár Tibor Beszélgetések e4mű interjúkötetéhez fűz széljegyzeteket. Laczkó András Albert Gábor1 Emelt fővel című kötetét elemzi A cselekvés igényével címmel. Horpácsi Sándor A rossz közérzet történetei címmel Hatvani Dániel Homokfolyam című novelláskötetét méltatja. B. Juhász Erzsébet Horváth Péter, Békés Pál és Czakó Gábor új köteteiről, Zentai László a fiatal szegedi költők új antológiájáról, Rónay László Apró Ferenc, Babits Szegeden című kötetéről, Csorba Csaba Debrecen és Szeged monográfiájáról, Ruszoly József a szegedi Somogyi-könyvtár száz évét bemutató kötetről rr. Köháti Zsolt A dalt közösen énekeljük címmel Sigmond István pályaképéhez nyújt adalékokat, Apró Ferenc pedig bemutatja Balázs Bélának Gorkij az Anya című regényéről írt cikkét. fi júliusi Kapiaakbél Ember — munka —*■ társadalom Milliárdok mobilizálása Napjainkban egyre többen teszik fel a kérdést: milyen érdeke fűződik a szocialista államnak ahhoz, hogy kaput nyit a kisvállalkozásoknak, mit akar elérni, mi a haszna belőle? Dr. Horváth Iván, az Országos Vezetőképző. Központ főosztályvezetője a miskolci nyári egyetemen A kisvállalkozások szerepe és jelentősége az ipari rendszerek integrálódásában címmel tartott kedden előadást, s igen izgalmas adatokkal, tényekkel válaszolt a sokakat érintő kérdésekre. A kisvállalkozások létét indokolja: a szűk termelési kapacitás felszámolása, a munkaerő-probléma megoldása. Pénzoldalról azt várták, hogy mozgásba jön az a 100—150 milliárd forint, amely jelenleg az OTP-nél felhalmozódott, átmegy a kisvállalkozókhoz, s adóztatható lesz. Nem minden így történt. A gyakorlatban nem az vállalkozott, akinek pénze volt, akinek pedig pénze volt, nem maga fektette be vállalkozásba, hanem spekulatív módon tovább adta tőkeként a vállalkozónak. Az országban mintegy 23 milliárd forint forog úgy, hogy nem adóztatható, s ehhez jön 100 milliárd forint értékű olyan termelés, amely törvénytelen tevékenység, s ezáltal az állam 20—25 milliárd forint értékű jogos adótól esik el. Adóztathatatlan, s megfoghatatlan a mintegy 4—5 milliái'dra tehető hálapénz, a 25 milliái'dra becsült Korrupciós csúszópénz. Ma Magyarországon 100 milliárdi'a tehető egy bizonyos jövedelemként figyelembe veendő pénzösszeg, s ennek 90 százalékát csupán 30—4Q ezer ember veszi fel. Ezeket a területeket kell feltárni, a jogtalan forrásokat megszüntetni, más részéi pedig adóztatva, legálisan működtelni. Ügy tűnik, hogy a kisvállalkozások népgazdasági hasznosulásának még jócskán be kell - érlelődnie. Mit várunk még a pénzügyeken túl? Többek között az irányítási szervezet korszerűsítését, hogy információhordozó szerepüknek is megfeleljenek. Más néven az információ és az irányítási funkciók decentralizálásáról van szó. Egy vállalati igazgatónak például 1968-ban jóval több információja volt a saját vállalatáról, mint ma. A bonyolult külső és belső kapcsolati rendszerben képtelen annyi információt áttekinteni, amennyi a szükséges döntéshez kellene. Ebben a gondban jelentene megoldást az irányítási funkciók célvállalatokra való lebontása, decentralizálása. Van már olyan vállalat, ahol 18 vállalatirányítási funkcióból 16 célra irányult társulási formában jut érvényre. Az elmúlt években korszerűsödött a tervező, szabályozó rendszerünk, de az irány ításszervezési rendszer nem. Az izgalmas, érdekes előadásból kiemelésre kívánkozik még a piaci környezet témája. Dr. Horváth Iván véleménye szerint a hagyományos piaci viszonyok nem hozzák létre automatikusan a korszerű irányítási tormákat. Nem lehet a piacra bízni, hogy kikényszerítse a helyes gazdasági megoldásokat. Ez nyugaton sincs ma már így, . nemhogy nálunk, ahol hiánygazdaság van. Más előadó is megemlítette, s most dr. Horváth Iván is hangsúlyosan szólt arról, hogy az ipayi változás példája a mezőgazdaság lehet. Magyarország — az összes szocialista országok közül — egyedül oldotta meg úgy a mezőgazdaság kollektivizálását, hogy két-háromszorosá- ra nőtt a termésátlag. Ha a mezőgazdaságban alkalmazott módszert az iparban próbáljuk ki előbb, ahol a termelőerők ’ fejlettebbek, ahol állami tulajdon uralkodik, most kevesebb lenne a gondunk. Nem kérdőjeleződhet. meg tehát, hogy a kisvállalkozások alkotó elemei lehetnek-e a szocialista gazdaságnak. Szükség van rá. Ha betölti sajátos funkcióit, csuk hasznosnak és pozitívnak tekinthetjük. (A. I.) Tóncosná Kollégiumi Kánt«». A magyar énekkari kultúra megizmosodását jelentette a kiegyezés évében létrehozott Országos Magyar Daláregy- let megalapítása, majd egy év múlva a Debrecenben megrendezett első országos dalárünnep, ahol az össz- kart Erkel Ferenc vezényeL te. Mészáros Mihály szobra A helyi Ko.dály-kórus sikeres külföldi szerepléseire épült 1961-ben Debrecenben az I. nemzetközi Bartók Béla kórusverseny megrendezése. E hagyományokat új tartalommal egyesítve 1966 óta Debrecen városa kétévenként hívja össze az amatör kórusok legjobbjait a világ minden tájáról. E kórusversenyek a modern kórusmu- zsiká bemutatásának színhelyévé óhajtják avatni Debrecen városát, jelezve azt, hogy a hagyományokat tisztelő és azokat korszerű formák közt továbbfejleszteni kívánó ősi hajdúváros részt akar venni a világ zenei életében és e zene jövőjének megformálásában. Abban a hitben teszi ezt, hogy ezzel hozzájárul a népek jobb megértéséhez, a művészet nemzetközi küldetésének teljesítéséhez. Az idei kórusversenyen tizenhat országból huszonhat külföldi, valamint huszonhat hazai énekkart fogad Debrecen, s közel félszáz nemzetközi hírű szakembert lát vendégül. Zenei folyóiratok, rádió- és televiziótársaságok képviselői is [jelezték részvételüket. A kórusverseny július 9-én 17 ólakor kezdődik a részt vevő énekkarok felvonulásával, majd 17.80- kor a Kölcsey Művelődési Központ előtti téren Tóth Dezső művelődési miniszter- helyettes nyitja meg a rendezvénysorozatot. A több helyszínen folyó verseny július 14-én a városi sport- csarnokban ünnepi záróesttel ér véget. Miskolcot a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Reményi János vezette leánykara képviseli a versenyen. Az ő fellépésükre július 11-cn délelőtt kerül sor az elődöntőben. A díjak odaítéléséről tizenöt tagú nemzetközi zsűri dönt. A nemzetközi kórusverseny Ideje alatt több kiegészítő program is lesz, amelyek között szerenádestek, találkozók, fórumok, kiállítások találhatók. Miskolci részvétellel július 9-től 14-ig Immár tizenegyedik alkalommal rendezi meg Debrecen megyei város Tanácsa Európa egyik legrangosabb zenei eseményét, a Bartók Béla nemzetközi kórusversenyt. Az énekkari ünnepségek hagyományai Debrecenben 1739-ig nyúlnak vissza, amikor ott megalakult hazánk első többszólamú kórusa, a XI. nemzetközi Bartók Béla kórusverseny Debrecenben
