Észak-Magyarország, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-09 / 134. szám

1984. Június 9., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 3 Halmaji gátak Csak a fotó kedvéért álltak meg néhány percre a munká­val Fokozott figyelmet fordítanak a munkavédelmi szabályok betartására. A magasban a biztonsági öv, a védősisak használata kötelező A város tetején, a 234 © I méter magas, puha andezit kőtömegen, az Avason magasodik a már Miskolc jelképévé vált té­vétorony. Hotter Miklós építész alkotását, a 70 mé­ter magas tornyot több mint húsz éve, 1963. au­gusztus 20-án helyezték üzembe. Az aktuálissá vált felújítási és korszerűsítési munkálatokhoz az idén ja­nuárban kezdtek hozzá az Észak-magyarországi Álla­mi Építőipari Vállalat szak­emberei. Húsz méter magas, nehéz állvány koszorúzza a jelleg­zetes építményt, amelyhez 80 köbméter faanyagot és 40 köbméter pállódeszkát használtak fel. Egész kis­üzem települt a torony lá­bához. Szalagfűrész, gyalu­gép, motoros fűrészek, dön­gölő békának nevezett tö­mörítő gépek és teherfelvo­nó segíti a munkát. Alig negyedszázadot számlál a munkásgárda; a kubikoso­kat Soltész Miklós, a laka­tosokat Ráski József, az ácsokat Hanák András ve­zeti. A kor építőmunkásai, mint a katonák, kék. piros mun­karuhában, fejükön kék, piros, sárga, fehér védősi­sak, kezükön védőkesztyű, ha kell, lábszárvédö, hom­lokukon. vagy a szemükön ' a védőszemüveg, és a ma­gasban dolgozóknál a de­rékra erősített „mentőöv”. Az ácsok derékszíján a szög- táska. mellétűzve a szeker- ce. Zubbony felső zsebéből sárgállik a colstok, fülük mellett pedig elmaradhatat­lan a piros ács ceruza. A szekerednek — mint mond­ják — éle és foka, van, fa­ragásra, ütésre egyaránt al- , kalmas. Érdemes megfigyel­ni, mennyire racionálisan használják. Nem pazarolják a sok jó fenyőfát, mint ahogyan a szögeket sem. Tenyértel nyomják be a pu­ha fába. aztán pontos üté­sekkel illesztik helyére. Encsi István harminckét éve kezdte a munkát a má- lyi téglagyár építésénél. Családja Monokon él, hét­végenként ingázik a válla­lat miskolci munkásszálló­jából. Októberben lesz hat­vanéves. nyugdíjba és ha­za készül. Mint mondja, otthon is lesz bőven mun­Kortársaink Aííványozó, zsaluzó ácsok Vidiakéses fűrészgéppel szabják a lefedő lemezeket kája, Sok családi ház épül szülőhelyén is. Fiatal tár­sa a fia lehetne. Csongrá­di Ferenc Miskolcon szülé­iéit 1952-ben, itt tanulta a szakmát a 114. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézetben, „szabadulása” után enné! a vállalatnál kezdte a mun­kát. A komoly tekintetű, bajszos fiatalember külföl­dön, az NSZK-ban. Hans- burgban is dolgozott, ahol a vállalat leánykollégiumot épített. Így hát „nemeiül sem lehet eladni”. Míg be­szélgetünk. néhányszor rá­pillant digitális karórájára. Türelmetlen. Várja a mun­ka. A nyolctagú ácsbrigád nehezen nélkülözi. Egyaránt jól bánik a hagyományos szerszámokkal, de az új gé­pekkel is. Találkozásunk verőfényes, szeles délelőtt­jén a legfelső szint lefedé­sen dolgoztak. Vidiakéses fűrészgéppel szabták az az- besztbeteles forgácslapokat, a szürke port azonnal el­kapta a szél. Munkahely a város tetején. Szép időben szép kilátás kí­nálja magat, de erre ne­kik nincs idejük. Felhallat- szik ide a város, a gyárak zaja. repülőgépzúgásra sem kapják lel a fejüket, s. ha mégis rápillantanak a vá­rosra, nem nagyon veszik észre az udvaron játszó óvodásokat. Csongiádi Fe­renc házgyári lakasa is ide­látszik, ott van a felesége és két lánygyereke. A ki­adós reggeli után jócskán elfogyott a viz a piros kan­nából. Lent, a fák árnyé­kában Várakozik az autó­busz. hogy majd a közeli ebédlőbe vigye a munká­sokat. Bocskai István művezető, eredetileg ács-állványozó, szakmunkás azt mondja, hogy 1985 májusára kell a terv szerint befejezni ezt a munkát. De reménykednek,, hogy még az idén, év vé­gen „levonulhatnak”, még­hozzá a jól végzett munka érzésével. A kitűzött pre­mium is ezt szolgálja. A legfelső színien jó ütemben haladnak a munkálatok, rö­videsen sor kerül a leter­helő lapok elhelyezésére is. A presszó szinten meg­kezdték az új nyílászárók, az aluminium ablakok sze­relései, lent pedig folya­matban van a mellvédfal kialakítása. Hátra van még — többek között — az alsó szintről a kilátó szintre ve­zető új felpárólépcsö építé­se. A különleges munkahe­lyet öt. maguk ácsolta lét- ra rendszer köti össze. Az ácsok. Hanák András, En­csi István. Csongrádi Fe­renc, Kovács Károly, Má­té István, Görcsös László. Tóth József hat-hétezer forintot visznek haza ha­vonta. A létrarendszernek — megszámoltam — 230 foka van ... Szöveg: Oraveo János Kép: Balogh Imre Összefogás Tokaj-Hegyaljáért ' Hol van már az áprilisi ijedelem? Azóta kedvez az idő — talán a szénakaszálást kivéve —, így nem csoda, hogy a száznyolcvan fokos fordulat után jókedvűen szemlélik a határt a mező­gazdaság szakemberei. A jó termésekben már nemcsak bíznak, szinte teljesen biz­tosak benne. így van ez a halmaji Aranykalász Termelőszövet­kezetben is. Talán ezért ért­hetetlen, hogy a várható ígé­retes terméskilátások helyett már az ötödik mondatnál a gondokról beszélünk. Plete- hyik Gyula, a gazdaság fő­mezőgazdásza is rácsodálko­zik erre a tényre: — De talán nem is vélet­len. Hiszen a szénakaszalás- ról beszélünk, arról, hogy több mint kétszáz hektár lu­cernánk ment tönkre a ha­tárban. A gyenge minőségű széna pedig jövőre fogja be­folyásolni, és sajnos, nem kedvező irányban a tejter­melést. Pedig nálunk az ál­lattenyésztés a meghatározó. A folytatás előtt érdemes égy kicsit megállni, mert ami elhangzik, az több mint meg­lepő: — Mármint abban, hogy minél kevesebb veszteséggel zárja az esztendőt. Ha csak másfél millió forintot fize­tünk erre az ágazatra, akkor már örülünk. Beleestünk egy csapdába, amit senki nem lat­hatott előre. Tizenhárom évvel ezelőtt a kormányprogram hatására, állami támogatások igénybevételével a szarvas­ai a rh a -tenyésztés f e j lesztését jelöltük meg célként, sza­kosodva a tejelő tehenészet­re és a húsmarhatartásra. Akkor indokoltnak tűnt a szövetkezet elhatározása, ma nyűg a nyakunkon. De miért? Hiszen tizen­három év nem kis idő. Mód és lehetőség volt nyereséges állattenyésztés kialakítására, amiből ezek szerint nem lett semmi. A tehenészetben csak Idén várnak 3500 literes te­henenként! tejhozamot, amit már évekkel azelőtt túl kel­lett'volna haladni. A főag- rönó'müs igazat ad: — Elkéstünk a kereszte­zéssel. Állományunk ' zöme még mindig magyartarka, s ettől a fajtától talán nem is olyan rossz ez az eredmény. Arról viszont nem tehetünk, hogy az országban sok lett a tej, s így csökkent a ter­melés gazdaságosságához el­képzelhetetlen állami dotá­ció. Nem inkább arról van szó, hogy két ló közül leestek a földre? A szövetkezet már méreténél fogva sem alkal­mas arra, hogy fejős tehené­szettel és húsmarha tartással — csak a borjáért nevelt állatokkal — együtt foglal­kozzon ? —• Lehet. — A válasz meg­lehetősen rövid. Pletenyik Gyula érzi ezt, mert így folytatja: — Talán jobb lett volna csak a- tehenészet fej­lesztését erőltetni, hiszen a fajtaátalakító keresztezések­kel. mármint annak eredmé­nyeként akár a 4500 liter tejmennyiséget is elérhet­nénk évente tehenenként. És ennél a szintnél már nye­reséges lenne az ágazat. A jelenlegi helyzet ismert. Amit még súlyos'bít, hogy a gazdag 1400 szarvasmarháján kívül mintegy nyolcszáz Hazánk egyetlen feketeszén^ medencéjében várakozáson felüli sikerrel vizsgázott a jövő szénbányászatának egyik új berendezése, a komlói Kos- suth-bányán kipróbált Me­csek—Dowt.y fejtésbiztosító. A magyar és angol szakem­berek által kifejlesztett, paj­zsokkal felszerelt komplex gépes!tésű fejtésből a bányá­szok a tervezett hatszáz he­lyett ezer tonna szenet küld­szarvasmarhát tartanak a háztájikban. Vagyis ennyi állatot kell takarmánnyal el­látni! Évi 2600 tonna abra­kot, 230 vagon szénát,-s meg­közelítően 8000 tonna silót kell megtermelni, hogy ki­elégítsék az állattenyésztés igényét. A 3200 hektáros te­rületüknek közel felét egy olyan ágazat kiszolgálására fordítják, amely eleve . ráfi­zetéses. Nem pazarlás ez? A föagronómus hallgat. Így lényegében válaszolt is a kérdésre. Hiszen könnyű kiszámolni, ha csak egyhar- madával tudnák csökkenteni a takarmány termő területü­ket, s ezek helyére árunö­vényt, mondjuk búzát vet­nének, hárommillió forinttal növelhetnék a szövetkezet nyereségét. Pletenyik Gyula rábólint: — Arról nem is beszélve, hogy mérsékelni tudnánk az állattenyésztés veszteségeit. Mert a termőterület csök­kentése feltételezné az ál­latlétszám csökkentését is. Mivel az állattenyésztés a növénytermesztéstől önkölt­ségi áron kapja a takar­mányt, átvitt értelemben az állattenyésztés vesztesége sokkal nagyobb annál, mint amennyinek számoljuk. Ha az eddig felhasznált abrak harmadát meg tudnánk ta­karítani, akkor további 1,25 millió forinttal növelhetnénk a növénytermesztés' nyere­ségét. De miért kell ehhez a cél­hoz az állomány létszámát csökkenteni? Hiszen a ho­zamok növelésével, racioná­lis földhasználattal jelentős mértékben lehetne a takar­mánytermő területet csök­kenteni, az prunövénytermő táblák számát növelni. Mint ahogy a környék több szö­vetkezetében tették. De két­ségkívül az állattenyésztő ágazgt leépítése a legegy­szerűbb megoldás. És hogy miért lenne fon­tos az alaptevékenység jöve­delmezőbbé tétele, arra a gátak adnak választ. A nem lélezö gátak. A föagronó­mus: — Az elmúlt évben bele- kezdtünk egy sokat ígérő melléküzemág kiépítésébe. A lényege, hogy a Taurustól kapott speciális anyag vul- kanizálásával olyan nagy méretű „gumitárgyakat” ké­szítenénk, mint völgyzáró gátak, víztározók vagy nagy­méretű öntözőcsövek. Két kiselejtezett mozdonyt meg is vásároltunk, . hogy a ka­zánjukban termelt gőz se­gítségével nagv nyomáson, s nagy hőmérsékleten a fe­lületeket össze tudjuk ra­gasztani. És itt megakad­tunk. További tizenötmillió forint kellene az üzem be­indításához. Sajnos, a hitel­felvételek megszigorodtak, így mozdulni sem tudunk. Pedig ezekre a termékekre a felmérések szerint bőven lenne igény, a befektetett pénz viszonylag gyorsan visszatérülne, t Ez tehát jelenleg a hal­maji állóvíz. Gátak közé szorultak a lehetőségek, s bizonv a töltéseket — még ha saját maguk is alakítot­ták annak idején ki — nem lesz könnyű elbontani. De az is lénv. akár segítséggel, akár anélkül, meg kellene tek naponta a felszínre. A nehéz mecseki bányaviszo­nyokhoz alkalmazkodó, bizto­sító . berendezéssel — ame­lyet maróhengeres nővesztő­vel és szállítógéppel együtt telepítetlek — a felszámolt régi aknák pilléreiben lekö­tött. s korábban biztonsági okból érintetlenül hagyott szén kitermelését kezdték el. Tokaj-Hegyalja legnagyobb szőlőtermelő gazdasága, a borkombinát, a megalapítá­sa óla eltelt csaknem másfél évtized alatt több mint egy- milliúrd .forintot fordított kü­lönböző nagy értékű szőlé­szeti-borászati beruházások­ra. például modern bőrfel­dolgozó és palackozó építé­sére. korszerű gépek, szállí­tó- és .szüretelőeszközök vá­sárlására. nemkülönben új sző lő ültetvén y ek létesítésé re, a régiek korszerűsítésére. Mindezekkel a saját gaz­daságának fejlesztésén kívül egyszersmind az egész törté­nelmi borvidék jelenét, jövő­jét. a tokaji hor hírnevének növelését, a hazai és az ex­portpiacokon való további térhódítását is szolgálta s kí­vánja szolgálni ezután is. Az eddigi beruházások kö­zött nagy összeggel szerepel a tokaji bor „iskolázása", minőségének megőrzése szem­pontjából fontos pincék, bor­tárolók építése is, hiszen a mintegy százezer hektoliter befogadó képességű bodrog- szegi pincén kívül ugyanott és Bodrogolasziban csupán a múlt évben 62 500 hektoliter­nyi bortartályt építettek sav­álló acélból. Mint a tavalyi \ és a tavalyelőtti nagy szőlő­termés is bizonyította, a je­lenlegi tárolótér kevés a mus­tok fogadására, a borok el­helyezésére, kezelésére, te­hát a tárolótér további nö­velése égetően sürgetővé vált. Az utóbbi években egész Tokaj-Hegy^ljára: a nagy­üzemi es kistermelői gazdál­kodásra egyaránt jellemző korszerű szőlészeti-borászati eljárások i következményeként várható, hogy a jelenleg 7310 hektárnyi területen a korábbinál magasabb szinten állandósul a szőlőtermés. A mennyiség növekedése es a minőségi követelmények a szőlőfeldolgozás és a bortá­roló-bővítés fontosságát még inkább előtérbe helyezik. Ezért a borkombinát és a szőlőtermelő szövetkezetek az eddiginél szélesebb gazdasá­gi alapokra kívánják helyez­ni együttműködésüket. Első­rendű feladatnak tekintik a növekvő termések befogadá­sára újabb tárolóterek építé­sét közös összefogással. En­nek megvalósítására 15 szö­vetkezet és szakcsoport szer-! ződést kötött a borkombinát» tál, s eszerint tizennyolcmil­lió forinttal járulnak hozzá újabb tárolóterek létrehozá­sához. Nagyobb összeget ajánlott fel például a mád! Rákóczi Szakszövetkezet. a rátkai Búzakalász Tsz. » sá­rospataki Kossuth Tsz. .x her­cegkúti Remény Tsz. A közös tőketársulásban a tárolótér-bővítést csak kez­detnek tekintik, s összefogá­suk — a szükséglet szerint — más területekre is kiterjed a jövőben — Tokaj-Hegyal­jáért. <h. j.) kockáztatni. — kármán — A ;ivő bóny^iÉpe

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom