Észak-Magyarország, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-22 / 145. szám

Ma este a képernyőn Offenbach: dala A Zenés Tv-szinhcíz produk­ciója jelentkezik ma este 20.30-kor az első műsorban: Szirtes Tamás rendezésében, Maklárv László vezényletével bemutatják Offenbach Fortu- nio dala című operettjét. A történet — ha nem is túlsá­gosan fontos — érdekes, amennyire kel! az operetthez, foidulatos, s visszatér az ere­detihez. Ugyanis az ötvenes években, amikor a Rádió Dalszinháza mutatta be ezt az operettet, bizonyos törté­neti „módosításokat” hajtot­tak végre rajta. Most visz- szatérnek az eredeti librettó­hoz. amihez Offenbach a ze­néjét komponálta. Kellemes negyvenöt percnyi zenés szó­rakozást ígér. Képünkön a já­ték egyik kockája. Összefogásból: gíosz 40 siflis Ismeretes, hogy Kazincbar­cika rendezésén, szépítésén, számos feladat végrehajtásán évek óta rendszeresen mun­kálkodnak az üzemek, gyá­rak, intézmények kollektívái, szocialista brigádjai, vala­mint a város lakói is egyé­nileg. Ennek a munkának, összefogásnak az eredménye- 1 ként évről évre sok millió forint érték teremtődik meg. A kollektívák, a lakók tár­sadalmi munkájára a helyi tanács gyakorlatilag már sok éve konkrétan számít, éves tervénél mérlegeli. Tisztes­séges, nagy összegekről, il­letve értékekről van szó, hi­szen például tavaly a város különböző feladatainak segí­téseként elvégzett társadal­mi munka értéke meghalad­ta a 40 millió forintot. Kü­lönösen sokan tevékenyked­tek társadalmi munkában a városszépítési napok alkal­mából, a „Tiszta, virágos vá­rosért” mozgalomban, to­vábbra fe él és egyre ked­veltebb az „Egy újszülött, egy fa” akció, melyet nyil­ván magyarázni sem szük­séges. A csónakázótó és a pihenőpark fejlesztéséért szintén sokat tettek a lakók, akárcsak az iskolákért, együtt, persze a nevelőkkel. Vasiíi korszerűsítés a Szalajka-vöíiybea A VII. fogathajtó vi- @ lágbajnokságot Szil­vásváradon augusztus 17—20. között rendezik meg. A lovasparádéra — a be­mutatóra, a díjhajtási, s a 30 kilométeres maratoni haj­tásra, végül az akadályver­senyre — több tízezer hazai, s több tízezer külföldi „druk­ker” érkezését várják. A vendégek elhelyezéséről e településtől, Nagyvisnyótól kezdve, fel egészen Ózdig, s le Miskolc-Tapolcáig, Ege­rig, a lakások, a szállodák és az üdülők egész sorában gondoskodnak. Szilvásváradot már meg­szépítették. szépítik, újrafes­tették a kerítéseket is. A MÁV Miskolci Igazgatósága is bekapcsolódott a nagy elő­készületekbe. Egymillió fo­rintos beruházással korsze­rűsítette a Szilvásvárad- szalajka-völgyi megállót. „Nyugdíjazták” a kézi so­rompót, s helyette automa­tikus útátjáró sorompót he­lyeztek a napokban üzembe. Ennek technikai érdekessé­ge, hogy a fénysorompó mű­ködését a vonatszemélyzet ellenőrzi, és pirosra, majd fehérre a közlekedő vonat kapcsolja. Képünkön: a fénysorompó műszaki átadása. Fotó: Gál Lajos jugoszláv építőipari kiállítás Az Építésügyi Tájékoztatási Központ és a Jugoszláv Építésügyi Központ közötti sok éves együttműködés eredményeképpen a Bu­dapesti Nemzetközi Vásár területén megnyílt a jugoszláv épí­tőipari anyagok és felszerelések szakosított kiállítása, melyen 4fl vállalat mintegy száz termékét mutatja be. Bántalmazta a főbérlit A Miskolci Városi Bíróság ár. Csofoánp Ferencné taná­csa súlyos testi sértés bűn­tettében bűnösnek találta Háda Feren-c, Miskolc, Bol- Jóalja utcai lakost, s ezért őt főbüntetésként hathónapi — két év próbaidőre felfüg­gesztett — szabadságvesztés­re ítélte. A vádlottra ezen­kívül kiszabtak 2500 forint pénzbüntetési is. A 25 éves, nőtlen, gyer­mektelen vádlott nem elő­ször ütközött össze térvé­nyeinkkel. A vádlottat a Szombathelyi Járásbíróság 1980. szeptember 8-án jog­erős ítélettel 7 hónapi javító­nevelő munkára kötelezte tiltott határátlépés előkészü­letének vétsége miatt. Háda Ferenc múlt év novemberé­től albérletben lakott Mis­kolcon, Gy. I.-éknél. A vád­lott és főbérlői között több alkalommal került sor ve­szekedésre. Ez év március 2-án, a késő délutáni órák­ban ittas állapotban érkezett haza a főbérlő, Gy. I., s fe­lesége elpanaszolta, hogy is­mét nézeteltérése volt a vád­lottal. Emiatt Gy. I. felelős­ségre vonta Háda Ferencet, aki ekkor őt ököllel több al­kalommal megütötte. A bán­talmazás következtében a főbéríő nyolc napon túl gyó­gyuló orr csonttörést szenve­dett. A Miskolci Városi Bíró­ság ítélete jogerős. h. H. Közlekedési vetélkedő A múlt hét végén rendez­ték meg a miskolci 7. számú Általános Iskolában a kisdo­bosok közlekedési vetélke­dőjét. Elméleti feladatként tesztláp kitöltése szerepelt a programban, a gyakorlatban pedig kerékpáros akadálypá­lyán kellett minél jobb ered­ményt elérni a mintegy 70 résztvevőnek. A lányok ver­senyében Vincze Orsolya, a 37. számú Általános Iskola, míg a fiúk között Szalay Sza­bolcs, a 2. számú Általános Iskola tanulója szerezte meg a győzelmet. Ugyanez az iskola adott otthont az óvodások közle­kedési rajzpályázatának leg­jobb alkotásaiból rendezett kiállításnak. A pályázatra beérkezett munkák küzöl 40 rajzot állítottak ki. Leüt a Várattem íorduíak akadá­lyozta meg a sávolyi gázki­törés csütörtök reggeli-e ter­vezett elfojtási kísérletét. A fúróárbocra, amelyen 3200 folyóméter fúrócsövet hal­moztak fel, olyan erős oldal­irányú gáznyomás neheze­dett, hogy a tornyot kifeszí­tő drótkötelek nem bírták a terhelést, a torony kevéssel 7 óra előtt ledőlt. Szeren- cséi-e személyi sérülés nem történt. Nem sérült meg * lyukfejszerelvény sem, hasz­nálhatatlanná vaht viszont' * fúrótorony beemelésre odakészftett ki ­törésgátló berendezés. A Kő­olaj- és Földgázbányászati Vállalat nagykanizsai köz­ponti telepéről másik elzá­ró szerkezetet szállítottak a helyszínre. Csütörtökön dél­előtt a ledőlt torony eltávo­lítása volt a legfontosabb teendő ahhoz, hogy délután újabb elzárási kísérlete* te­hessenek. A gázkitörés kö­zelében a tömény széndi­oxid-gáz miatt sűrített le­vegős oxigénpalackkal dol­gozhatnak csak a mentők. Jelentős értékre vonatkozó, bűnszövetségben elkövetett lopás ügyében hirdetett íté­letet a Csongrád Megyei Bí­róság. Az első fokon ítélke­ző Szentesi Városi Bíróság ítéletét jóváhagyva, az ügy hét vádlottja közül Nagy Istvánt 5 évi szabadságvesz­tésre ítélte, és 6 évre eltil­totta a közügyektől, Szlávik Károly Istvánt pedig 4 évi szabadságvesztésre ítélte, és 5 évre eltiltotta a közügyek­től, valamint a közúti jár­művek vezetésétől. A vád­lottaknak az okozott és a lefoglalás útján meg nem A pallókkal.- bakokkal te­le, kis teherautó vezetőfül­kéjéből hagyma röpköd ki­fele. Lehetséges: kisvállal­kozókról van szó, az utas nem ért rá megreggelizni, most fogyasztja hál a ka­lóriát, nehogy ezzel is időt veszítsen. Közben dobálja ki a csak úgy nagyjából le­hántolt hagymamicsodákat, melyek között a szár kö­zött, szép kövér hagymák is előfordulnak. Aki mindennapos kény­szerűségből, vagy időszakos passziózásból járja me­gyénk útjait, tapasztalhat­ja gyakorta az iménti je­lenséget. Az előtte haladó kocsikból höl ezt, hol azt dobálnak ki. Az égő csikk a legmindennapibb. Profi vezető már meg sem reb­ben, amikor szélvédőjén apró szikrákra fröccsen szét a csikk, a kezdőket el­lenben idegesíti, kapkodás­Kidsbássk ra készlett. Sőt, megjegy­zéseket is tesznek! A sza- lámis zsömle, a zsíros ke­nyér papírszalvétája ugyan­csak röpköd, A kocsik uta­sai, sokszor vezetői sem tudnak meglenni egy kis falatozás nélkül. A regge­lit leginkább mindenki a kocsiban fogyasztja el, a kiindulási pontot elhagyva máris előkerül az elemó­zsia, a maradék csirke­csont, szalonnabőr, kenyér­héj, másnapi zsömle, mi­egymás repül ki az abla­kon. Természetesen. Nem­rég valaki egy dzsipből a Tapolcára vezető úton két karéj zsíros kenyeret ha­jtatott ki, nyilván nem ezt várta az asszonytól, vagy a jó édesanyjától. Repült már ki — nem is egyszer — kocsi ablakából sörösüveg, bár ez kissé oldalra lódít­va. Ebben a kis teherkocsi­ban feltehetően az utas szalonnázik. Hiszen a hagy­mát mégsem eszi tán ma-/ gában! Égne tőle a gyom­ra! Persze, a bicskától is égne, ha egy hirtelen fé­kezés ... no, de miért gon­doljunk mindjárt ilyesmi­re. Hadd egyen csak! Ám­bár kissé zavaró ez. az örö­kös hagymaszár, héj, meg ilyesmik röpködése, de hát nem őt zavarja. Időnként teljesen ép hagymák is kirepülnek az ablakon. Csak úgy! Nem kellenek. Nem veléggé szé­pek neki! Méghogy nálunk drága a piac? (priska) TEL VASÜTI SZERENCSÉTLENSÉG Súlyos vasúti szerencsét­lenség történt hétfőn An­golában, Ndalatando város közelében — jelentette szer­dán az Angop angolai hír­ügynökség. A katasztrófá­nak az első hivatalos köz­lés szerint több mint öt­ven halálos és mintegy száz sebesült áldozata van. | A szerencsétlenséget az okozta, hogy a mozdony­vezető — ittasan — a meg­engedettnél nagyobb sebes­séggel vezette a lokomotí- vot. OLASZ VÁMOSOK AKCIÓJA Az olasz vámosok tilta­kozó akciója az ország több határátkelőhelyén és repülőterén nagy fennaka­dásokat okoz. A vámosok létszámhiány miatt rend­szeresen kénytelenek túl­órázni: most viszont meg­tagadták a túlórázást, na­gyobb juttatásokat és új vámosok alkalmazását kö­vetelve. A római Fiumici- no légi kikötőben szerdán mintegy ötezer utas zsúfo­lódott össze, harminc já­ratot törölni, kellett. 9 Az Országos Filharmónia az idén is . megrendezi im­már hagyományos orgona; hangversenyét a göncruszkai műemléki templomban: jú- nius 24-én, vasárnap délután három órai kezdettel Zeke Lajos orgonaművész. Faragó Laura énekművész és Apró László fuvolaművész előadá­sában Bach és Händel mü­vei hallhatók. térült kárt is mpg kell fi­zetniük. A kiemelkedően jó anyagi körülmények között élő Szia- vik, aki egyébként magán­taxis volt, nagy értékű, be­törésre alkalmas szerszámu­kat vásárolt, és a fővárosban lakást is ' bérelt társának Nagy István 1983. augusztus . 24-től szeptember 19-ig a* ország különböző vidékein nyolc helyszínre — áfésA" iizlethez, ügyvédi munkakö­zösséghez, takarékszövetke­zetekhez — szállította Mer­cedes gépkocsijával. A Bu­dapesti Izraelita Hitközség vallási és történeti gyűjte­ményéből is felbecsülhetet­len értékű ezüsttárgyakat tulajdonítottak el. Nagy Ist­ván ezenkívül egyedül is el­követett egy betöréses lo­pást. Ha ketten jártak 3 bűncselekmények helyszíne­in, a taxis CB-rádióval tar­totta a kapcsolatot társával, biztosította a helyszínt, 1 és például páncélszekrények el­szállításánál segített társá­nak. összesen 800 ezer forint érték ellopását, kísérelték meg. Néhányszor azonban megzavarták őket, vagy nein bírták a bejáratnál kivinni a páncélszekrényt. így „csak" 400 ezer forintnyi értéket voltak képesek elszállítani' Közös akciósorozatuk a szen­tesi Aranykalász étteremben zárult. Ott a takarítónő a szokásosnál két órával ko­rábban ment be dolgozni, felfedezte a hívatlan látó; Katókat, rendőrt, hívott, és ő tetten érté őket. Az értékes egyházi kegy­tárgyakat, ezüstérméket hi­ánytalanul megtalálták Szlá­vit* lakásán, és visszajuttat; ták a vallási és történet* gyűjteménynek. / . ' ÍSZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaüj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIBTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. u. is. __ 3527. Postacím: Miskolc p{ 3S1. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886, ipari rovat: 16-03S,belpolitikai rovat: 16-450, kultúrrovat: 16-067, spörtrovat: 16-049, levelezési rovat: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc, Bajcsy-Zsílinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf. 17«.Felelős kiadó: vríll.S MIHÁLY. Telefon: 36-131. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlaplcézbesítölc- •éi. Az előfizetés dija egy hónapra.; 34 Bt, negyedévre: M2 Ft, egy évre 400 Bt. Index.: 26 859. ISSN MM-0367. Készült a Borsodi Nyomda miskolci üzemében. Felelős vezető: KILIAN BÉLA igazgató. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom