Észak-Magyarország, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
1984. május T9., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG T1 VB-előilönlő a Népkerlten Május 27-en esopntvílág- bajnoki salakmotoros elődöntőre kerül sor Miskolcon. A népkerti pályán Magyarország együttese Csehszlovákia, Bulgária és Hollandia legjobbjai ellen versenyez, hogy kiharcolja a továbbjutást jelentő két hely valamelyikét. DiGsgyőr, 18 óra: DVÍK —Bp. Honvéd á? Tulajdonképpen egyetlen vitás kérdés vár még válaszra or élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban: az, hogy a DVTK mellett, melyik másik együttes vesz búcsút a legjobbak mezőnyétől. A szerdai fordulóban eldőlt, hogy a Bp. Honvéd megnyerte a bajnokságot, előnye behozhatatlan. A kispestiek Csepelen szerezték n?eg az annyira áhitott két pontot, s a hazai elsőség azt jelenti, hogy ősszel a legrangosabb európai kupában, a BEK-ben raj- lőlhat Komora Imre legénysége. Ma délután azonban még Diósgyőrött vendégszerepei az idei bajnok. Borstörés a bajnok orra a Naptár _________ 1 984. május 19., szombat A nap kelte 5.0? — nvngt* 29.19 or»kr»r A hold Kelte 0.37 — nyugta »14 arakor Névnap: Ivó, Milan Évforduló_________ H etven evvel ezelőtt, 1914. május 19-en született, es 68 éves korában, 1982-ben halt meg Ajtai Miklós vegyészmérnök, gazdaságpolitikus. Időjárás_________ V arhato időjárás az ország területere ma estig: Ar ország nagy részén folytatódik a túlnyomóan derült, szoroz idő. A déli óráktól a Dunántúlon időnként már erősen megnövekszik a felhőzet, és nyugaton zápor, zivatar valószínű. A többnyire élénk délnyugati szelet a Dunántúlon időnként erős széllökések kisérik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22-27 fok között. A lottó nyerőszámai__________ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Sümegen megtartott 20. heti sorsolás alkalmával a következő számok kerültek kihúzásra: 20 35 46 57 78 , Ahhoz semmiféle jóstehetség nem szükségeltetik, hogy megállapíthassuk:, a mai 90 perc abszolút esélyese a fővárosi csapat. Indoklásként: minden csapatrészében erősebb, labdarúgói egyéni képességek dolgában verik a hazaiakat, s az ilyen jellegű találkozókra szokták totó- nyelven mondani, hogy országos fixnek számít. A nagy népi játéknál maradva azonban azt is hozzátehetjük, hogy bármennyire is furcsa, de az ilyen egy- esélyes mérkőzéseken szokott nagyot borulni a papírforma/ De félre a tréfálkozással, magyar élvonalbeli mérkőzések — szerencsére — ném szerepelnek a hazai szelvényen, ezért a „borulási esély” igencsak halvány. Különösen akkor, ha a DVTK legutóbbi, Pécsett nyújtott produkcióját vesz- s/.ük alapul. A vasgyáriak csak időszakonként tudtak (EMLÉKÜLÉS. Háromnegyed évszázaddal ezelőtt alapították az Ózdi Kohász Sportegyesületet. A jeles jubileum alkalmából tegnap emlékülést tartottak az ózdi Technika Házában. Marosi. István, az OKSE ügyvezető elnöke Köszöntötte a megjelenteket — akik között ott volt Básti János, az Ózdi városi Pártbizottság első titkára —, majd dr. Al- mássy József, az ÓKSE társadalmi elnöke mondott beszédet. Bevezetőjében megemlítette. hogy jelentős jubileumhoz érkeztek, melynek epizódjait szinte lehetetlen felsorolni. Az egyesület színes. gazdag 75 esztendőt élt meg, nem volt hiány nagy sikerekben, de bukásokban sem. Szó volt az alakulás utáni t nehéz esztendőkről, a világháborúkat követő megújulás időszakairól. Természetesen napjaink eredményeiről, gondjairól, feladatairól is beszámolt az ÓKSE társadalmi elnöke. Megtudtuk, hogy 12 szakosztályban 1306 igazolt sportolót tartónak számon és 161 minősített versenyzővel rendelkeznek. A tömegsportviadalo- Koti rendszeresen 2500-an, időszakosan pedig 3000-en vesznek részt. A szakosztályok közül a labdarúgók, kézilabdázók, tekézők. vívók, súlyemelők, atléták és korábban az úszók szerepeltek a legsikeresebben a különböző bajnoki versenyeken. A hetedik ötéves tervben Öz- don nagyméretű tornacsarnokot építenek, melynek átpartiban maradni vetélytár- sukkal, s az öt gólon kívül is jócskán akadtak lehetőségeik a mecsekaljaiaknak. Ráadásul Takácsot a játékvezető idő előtt küldte zuhanyozni. így most a szakvezetés ismét dilemma előtt áll, kiket is küldjön pályára. Nagy válogatási lehetőség persze nincs, hiszen a kis- padon már legutóbb is ii'is- ta labdarúgó foglalt helyet... A tervezett kezdő tizenegy a következő lehet: Veréb (Gulyás) — Szlovák, Oláh, Teodoru I., Szemere — Tőzsén Kiss, Bősz, Menyhárt — Lippai, Borostyán. * Kispesten igen magasra csapott az öröm, hároméves kihagyás után ismét a pirosfehéreké lett a bajnoki cím! Komora Imre jó munkát végzett, s leszámítva egy-két botlást, no meg az eredadása után ugrásszerűen javulni fog a klub létesítményhelyzete. A HOZZÁSZÓL ASOK-ból egyértelműen kicsengett: dicsőséges múlttal büszkélkedhet az egyesület — s ez valóban így van. A labdarugók például többször szerepeltek az élvonalban, akárcsak a férfi és női tekézők, nemkülönben a napjainkban is ott játszó férfi kézilabdázók. Több válogatottat, olimpikont adott a klub a magyar sportnak, elég ha csak hirtelenjében Marosi Istvánra. Tóth Gyulára, vagy éppen Stefanek Gertrúdra gondolunk. Köszöntötte a jubiláló egyésületet dr. Szá- deczki Zoltán, a megyei tanács testnevelési és sporl- osztálvának vezetője, és Schneider Jenő, az OTSH főosztályvezetője. A sportolók — ha úgy tetszik a klub tagjai — részéről Hadházi Mária, az NB I B-s női kézilabdacsapat oszlopos tagja mondta el gondolatait. KITÜNTETÉSEK. A háromnegyed százados jubileum alkalmából többen részesültek magas kitüntetés ben, különböző elismerésben. Pelróczy Lajost, a Minisztertanács a Magyar Népköz- társaság Sportérdemérem arany fokozatával tüntette ki. Turner Károly, Oczer- nyár Ferenc, Üjpál István és Tábori István kiérdemelte a megyei tanács testnevelési és sportosztályának oklevelét. Tárgyjutalomban heten részesültek. K. T. meny számukra kedvező módon történő alakulását (Győr...), végtére is a piros-fehérek hibáztak a legkevesebbet a vetélytársak közül. Ezért jó helyre kerül a bajnoki cím. Nyilván a kispestiek Diósgyőrött is igazolni szeretnék: nem a véletlen műve elsőségük! Amennyiben nem veszik félvállról a találkozót — ez egyébként cseppet sem jellemző a vendégekre! —, nos, akkor gólokban bővelkedő, jó mérkőzést láthatnak a diósgyőri szurkolók. A bajnok orra alá történő borstörésre roppant kicsi az esély, de tréfált már meg a kerek bőrlabda abszolút esélyesnek kikiáltott csapatokat is ... A Bp. Honvéd tervezett kezdőcsapata: Andrusch — Sallai. Nagy, Garaba. Tóth — Détári (Sikesdi), Gyime- si, Gere — Bodonyi, Dajka, Esterházy. A mérkőzés Diósgyőrött ma délután 6 órakor kezdődik, a játékvezető Lauber lesz. A forduló további mérkőzései: ZTE—Nyíregyháza, Haladás—Vasas, FTC—Volán SC, PMSC—Videoton, Rába ETO—Csepel. SZEOL AK— MTK-VM, Tatabánya—Ü. Dózsa. MA: FUTÁS. Miskolcon, ma délelőtt rendezik meg az Olimpiai ötpróba akció futóversenyét. A résztvevők 9 órakor rajtolnak a városi sportcsarnoktól. Az útvonal: Szemere u. — Kazinczy u. — Szentpéteri kapu — repülőtér — Besenyői u. — Zsolcai kapu — Kun Béla u. — Budai J. u. SZANYI IS UTAZIK. Az olaszországi Lignano Sabbia- doróban kedden kezdődik meg az idei ifjúsági súlyemelő-világbajnokság. A 90 kg-os súlycsoportban dobogóra lép Szanyi Andor (Olefin SC), a világbajnoki cím védője. GYŐZÖTT A 14-ES ISKOLA. Miskolcon rendezték meg az iskolák közötti kerékpáros verseny harmadik, befejező fordulóját A győztesek: Ambrus (34-es isk.), Leskó (14-es isk.), Kövér (14- es isk.), Somogyi (11-esisk.), Sáry (2-es isk). Csapatban: 1. 14-es, 2. 8-as, 3. 26-os iskola. ELSŐ A MEMTE 11. Befejeződött az asztalitenisz NB ITT. Márton-csoportjának bajnoksága. Az első helyet a MEMTE 11. szerezte meg. WINTER volt a mezpny legjobbja a Havannában lejátszott Magyarorszag—Jugoszlávia női kosárlabda olimpiai selejtezőn. Együttesünk az igen értékes negyedik helyet szerezte meg. A válogatottban szerepelt klubtársa, az ugyancsak diósgyőri Med- gyesi is. Keegan elbúcsúzott Kevin Keegan, a 70 es évek angol labdarúgásának legnagyobb sztárja csütörtökön este a Newcastle—Liverpool barátságos mérkőzésén végleg befejezte pályafutását. Keegan hajdanán megfogadta, hogy a csúcsról fog távozni, s ennek a fogadalmának eleget is tett, amikor a newcastle-i stadion füvéről a búcsúmérközés után helikopteren emelkedett a magasba, s intett búcsút annak a 37 ezer szurkolónak, akik neki köszönhetik és köszönik a helyi együttes első osztályba történő feljutását. A leköszönő csatár egyébként még ezen az utolsó meccsen is rúgott egy golt — 11-esböl. Egyelőre senki nem tudja, hogy a klub kivel lesz képes pótolni ót... * Nemcsak áhitott angol bajnoki címtől volt kénytelen elbúcsúzni a Manchester United együttese, amely végig erős versenyben volt a Liverpoollal az elsőségért, hanem még a dobogótól is. Amikor kiderült, hogy nem lehet bajnok, kikapott a Nottinghamtől, s hátrább csúszott. Mivel a Southampton nyert a Notts ellen, ez az eredmény a manchesterieket még egy hellyel vetette vissza, s végül csak negyedikek lettek. Pénzdíj helyett a menedzser, Ron Atkinson átkait kapták a játékosok ... VÍZILABDA. Tipográfia— MEAFC 10-6. Budapest, OB II/A. SALAKMOTOR. Debrecenben az országos salakmotoros páros bajnokság harmadik fordulójában a Borsodi Volán Sziráczki J., Berecz összetételű duója a 4. helyre került. NAGYSZABÁSÚ kajakkenu versenyre kerül sor Moszkvában. A magyar csapatban helyet kapott a le- ninvárosi Rakusz Éva es Hajdú Gyula, az MVSC sportolója. KÉZILABDA. Ordi Kohász —Pécsi MSC 27-25 (16-11). Ózd, Kohász-sporítelep, 2 ezer néző. Vezette: Mayer. Ru- szina. NB 1 férfi. ÓKSE: Tóth A. — Gráf 1. Fekete 5, Huszti 3. Pribék 6. Cseri 9. Réti 2. Csere: Boczák, Jakab, Üveges 1, Benei, Kovács. Edző: Závodszky István. Ha a mérkőzés egészére gondolunk, a hazaiak megérdemelten nyertek, mert a játékidő jelentős részében fölényben kézi labdáztak, helyzeteiket jobban használták ki. De... Hetvenöt éves jubileum ide, hetvehöt éves jubileum oda, a második tél- időben mar 21-14-re vezettek, s utána érthetetlen módon — ebben a bajnokságban már sokadszor! — egyszerűen „leeresztettek”. A két pont begyűjtéséhez Fortuna is hozzájárult... Jók: Pribék, Fekete, Cseri. — AJTAI MIKLÓS születésének 70. évfordulója alkalmából pénteken koszorúzást ünnepséget tartottak a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjában levő sírjánál. A magyar kommunista és antifasiszta mozgalom kiemelkedő egyéniségének emléke előtt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Huszár István, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója és Berecz Frigyes, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár vezérigazgatója tisztelgett. — A SZOVJETUNIÓBAN csütörtökön a világűr tanulmányozására Föld körüli pályám bocsátották a Kozmosz —1553 jelzésű műholdat. — KEDVEZŐ HÍREK érkeznek a földekről; a kiadós májusi csapadék nyomán kikeltek, illetve megerősödtek a növényeit. A hét végi napsütés várhatóan tovább fejleszti a növényeket. — TAVASZ A ZENÉBEN címmel hangversenyt rendez Lent «városban a helyi nép- frontbizottság, a Vándor Sándor Állami Zeneiskola tanárai és növendékei közreműködésével május 21-én a Derkovits Gyula Művelődési Központban es annak bevételét a megyei vértranszfúziós állomás építésének támogatására ajánlja fel. — KAPCSOLATFELVÉTEL • más civilizációkkal címmel, távcsöves bemutatóval összekötött előadást tartanak május 21-en este hat órai kezdettel Miskolcon, az Uránia csillagvizsgálóban az érdeklődök részére. — FRANCE DEFOIN—JOUVIN es Juhó-sz György dalestjét rendezi meg a megyei múzeumi igazgatóság, a múzeumbaráti kör, valamint a tajak-korok-múzeumok klub május 20-án 17 órától, a miskolci Herman Ottó Múzeum Képtárában, a Felszabadítók útja 28. alatt, CSAPTELEPVASARI Egyes kád- és mosdó- csaptelepek 20 SZÁZALÉK ENGEDMENNYa, MÁJUS 19-TÖL, AMÍG A KÉSZLET TARTI EZER APRÓ CIKK BOLT Miskolc, I., Ady E. u. 1. — BÉKENAGYGYÜLÉST szervez a Sajószentpeteri nagyközségi KISZ-bizottság a helybeli, valamint a környék üzemeiben dolgozó ifjúság részére. A nagygyűlést május 24-én tartják meg a nagyközségi Petőfi Sándor Művelődési Központban. — A TERVEZETT ütemben folynak a Lenin Kohászati Müvekben a nagyolvasztó 11-es kohójának átépítési munkálatai. A 60 napra kitűzött munkában naponta száz helyi karbantartó is részt vesz a fővállalkozó mellett. Befejezték a kohó fenékmedencéjének szerelését, és jelenleg falaznak. — A VEZETÉK NÉLKÜLI hírközlés és annak távlatai címmel a műsorszórás új szolgáltatásairól tartanak előadást és szakmai bemutatót május 23-án 10 órai kezdettel a Borsod-miskolci Múzeumban (Kossuth u. 13.) a posta, rádió és televízió műszaki igazgatóságának munkatársai. — HUSZONHAT LAKAS épül meg az idén Mezőkövesden az Egyesült Lakás- szövetkezet további bővüléseként. Négy lakás az elmúlt hónapban készült el, a többit pedig a tervek szerint szeptember végén adják at. — az ausztrál nemzeti képtár egyik büszkesége, amelyet eddig Rembrandt művének tartottak, valójában jóval a holland mester halála után készült — közölte csütörtökön a gyűjtemény igazgatója az elvégzett röntgenvizsgálat után. Amíg a kéoet valódi Rembrandt- műnek tartották, hárommillió amerikai dollárra becsülték. Most maid a valódi Rembrandt-képek mellé kiállítva a közönség okulására szolgál. — A MAGÁNERŐS építkezésről az ezekhez szükséges telkek biztosításáról tanácskozik Sátoraljaújhely városi Tanácsának Végrehajtó Bizottsága soron következő ülésén. Az ülés foglalkozik a pályakezdő fiatalok elhelyezkedésének kérdéseivel is. r Állatorvosi ügyelet Miskolc város termeién t^lH. maius 18-án (péntek) 15.30-tól 1984. máius 21-én (hétfő) 7.30-is ügyeletes, dr Gönczi Károly, körzeti állatorvos. Lakás« ; Miskolc. Szebeni út 8. sz.. telefont ♦>R-RnS Bföelentes 8—9 és 13—14 óra között. Ketveiiöt éves az OKSE Csak röviden..